Pedofil botrány Brooklynban

Írta: MR1 Kossuth Rádió - Rovat: Hírek - lapszemle

Óriási botrány tartja izgalomban a Brooklynban élő haszid zsidó közösséget: két fiatal férfi, Joe Diangelo és Joel Engelman ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorukban az iskolában a rabbik szexuálisan erőszakoskodtak velük, egyiküket pedig egy ismeretlen a vallási fürdőben megerőszakolta. 

Forrás: MR1 Kossuth Rádió

 

A traumák hatására az egyik áldozat, Joel Engelman, 17 évesen el is hagyta az ultraortodox közösséget.

A botrányról az amerikai közszolgálati rádió számolt be terjedelmes riportban, feltárva, hogy az egyik ortodox zsidó vallási iskolában, még évekkel ezelőtt, rendszeresen molesztálták a fiúgyermekeket, ám a közösség a hallgatásával védte a pedofil rabbikat, és most, hogy a visszaélések évek múltán kiderülnek, már nem vonhatók felelősségre.

Az NPR, vagyis a közszolgálati rádió szerint a két fiatalember esete nem egyedi: az elmúlt három évben Brooklynban négy ultraortodox rabbit fogtak perbe vagy tartóztattak le, mert kisfiúkat molesztált. Hella Winston író szerint – aki éppen a haszid világról ír könyvet – a brooklyni haszid közösségben nyílt titok a szexuális visszaélések egész sorozata. De a közösség olyan mértékben összetartó és a rabbik olyan nagyhatalmúak, hogy kevesen mernek beszélni erről, mindenki fél.

Tavaly augusztusban azonban, egy rádióműsor hatására, egyre többen jöttek elő a történeteikkel, és egyelőre hatvan-hetven ember számolt be arról, hogy gyermekként szexuális zaklatásnak volt kitéve.

A brooklyni kerületi ügyész, Charles Haynes arról számolt be, hogy jelenleg tíz olyan pedofil ügye van, amelyben ortodox rabbik a vádlottak.

[popup][/popup]