Fotókiállítás nyílt Örkény István életéről

Írta: Fidelio - Rovat: Hírek - lapszemle

Örkény István 100. születésnapja alkalmából rendezett tárlaton ritkán látott és néhány most bemutatásra kerülő fotó és dokumentum idézi fel a Kossuth-díjas író életét. A kiállítást az érdeklődők március 29-től május 31-ig tekinthetik meg a Cultiris Galériában.

A tárlat különlegességei közé tartoznak azok a fotók, amelyek az író gyermekkorát, fiatal felnőtt életét, családját, feleségeit, pályatársait – többek között Louis Aragon, Déry Tibor, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Kazimír Károly, Mészöly Miklós, Sütő András, Vas István, Várkonyi Zoltán – és az otthonát mutatják meg. Mindemellett a kiállított képek olyan emlékezetes pillanatokat is felelevenítenek mint a Kossuth-díj átvétele 1973-ban vagy a Füst Milán-díj átadása Nádas Péternek 1978-ben, de láthatjuk Örkényt katonai díszegyenruhában és a hadifogságban, New Yorkban a Royalton Hotelben 1977-ben, szeretett írógépe előtt, feleségével, Radnóti Zsuzsával és kutyájukkal a kertben.

örkénykiallitas_fidelio.jpg

Az életkép mellett igazi csemege “A nem kívánt törlendő” 1970-ben írt kézirat másolata, “A termelés zavartalanul folyik” 1977-ben született kézirat másolata, és portréja bronzba öntve, amelyet Kocsis András Sándor alkotott. A képek mellett a falon Örkény István Egyperces életrajz című írása olvasható. A válogatásban neves fotográfusok – Balla Demeter, Benkő Imre, Danis Barna, Dormán László, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa, Szilvásy Z. Kálmán – alkotásai és a családi archívumból származó felvételek mellett Nádas Péter író képeit is meg lehet nézni. A belépés ingyenes.

[popup][/popup]