Gyászol Franciaország, gyászol a zsidó közösség

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A rendőrség egyelőre nem azonosította a merénylőt, aki a toulouse-i zsidó iskola előtt négy személyt, Montaubanban pedig három színes bőrű katonát megölt, de egy tanú látta, hogy a vérengzés közben kisméretű kamerát viselt a nyakában, s elképzelhető, hogy lefilmezte a gyilkosságokat – erősítette meg a Sud-Ouest regionális lap értesülését kedden a francia belügyminiszter.

Claude Guéant az Europe 1 francia kereskedelmi rádióban elmondta: a rendőrség egyelőre nem tudja, ki a tettes, de óránként kerülnek elő új elemek. “Nyomozunk azok után a katonák után is, akiket azért küldtek el a hadseregből, mert a bosszúállás szelleme vezérelte őket … és akik neonáci nézeteket vallottak … de ez csak egy szál a többi között, és nem különösebben kiemelt”.

A montaubani ejtőernyős zászlóaljból, ahova a március 15-én a nyílt utcán megölt két katona tartozott, 2008-ban azután bocsátottak el három katonát, hogy egy társuk – aki azóta leszerelt a hadseregből – lefilmezte őket náci karlendítés közben.

A tömeggyilkos március 11-én Toulouse-ban egy arab származású katonával végzett, majd március 15-én a szomszédos Montaubanban három ejtőernyősre lőtt rá, közülük két arab származású életét vesztette, a harmadik, fekete bőrű katona súlyosan megsebesült.

A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a feltételezések szerint a szélsőjobboldalhoz tartozó, rasszista és antiszemita ideológiát valló tömeggyilkost, akit azzal gyanúsítanak, hogy valamennyi merényletet ő követte el. A francia hatóságok attól tartanak, hogy újabb lövöldözésekbe kezdhet. “Aggaszt minket annak a lehetősége, hogy egy negyedik merényletet is végre akar hajtani” – ismerte el a belügyminiszter.

Nicolas Sarkozy államfő személyesen jelentette be hétfő este, hogy a legmagasabb szintre emelte a terrorizmus elleni riadókészültséget Franciaország délnyugati részén, Toulouse környékén, s a rendőrségnek a legfontosabb ügyekkel megbízott elit egységeiből küldött nyomozókat a térségbe.

toulosuse_gyász_facebookra.jpg

A gyilkos ugyanazon a fekete Yamaha márkájú robogón érkezett a zsidó iskola elé, majd menekült el a helyszínről, amelyet a katonák meggyilkolásánál használt. A járművet március 6-án lopták el Toulouse környékén, s a tettes mindhárom lövöldözésnél ugyanazt a 11,43-as kaliberű fegyvert használta.   

A hétfői merényletet követően gyakorlatilag megszakadt az elnökválasztási kampány Franciaországban. A hivatala megvédéséért induló Nicolas Sarkozy bejelentette, hogy legalább szerda estig nem kíván elnökjelöltként szerepelni. Akkor temetik el ugyanis Montaubanban a három megölt katonát, s a köztársasági elnök jelen lesz a temetésen. Baloldali riválisa, Francois Hollande is úgy vélte, hogy most “nemzeti egységre” van szükség.

A francia sajtó kedden egyöntetűen üdvözölte, hogy valamennyi elnökjelölt visszafogottságról tett tanúbizonyságot, és a nemzeti szolidaritás jegyében felfüggesztette kampányát.

A toulouse-i vérengzés egész Franciaországot megrázta. Hétfőn este több százan vettek részt egy megemlékezésen egy toulouse-i zsinagógában, Párizsban pedig egy másik zsinagógában együtt jelent meg Sarkozy és Hollande, hogy kifejezze együttérzését a zsidó közösséggel. A fővárosban az esti órákban több ezren vettek részt az áldozatok emlékére rendezett meneten.

A toulouse-i Ozar Hatorah középiskola előtt – ahol a vérengzés történt – több száz gyertya égett egész éjjel, s a gyászolók folyamatosan érkeznek virágcsokrokkal. A négy áldozat holttesténél a zsidó szokások szerint egész éjjel virrasztást tartottak. Mind a négyen francia-izraeli állampolgárok voltak, földi maradványaikat kedden szállítják Izraelbe, s ott temetik el őket. 

Kedden egyperces néma megemlékezést tartanak minden francia iskolában a köztársasági elnök rendeletére, aki nemzeti tragédiának minősítette a toulouse-i vérengzést. Az államfő maga is részt vesz egy iskolai megemlékezésen Párizsban, majd hivatalában fogadja a zsidó és a muzulmán közösség képviselőit.
 

[popup][/popup]