Változatlanul kapható a Jud Süss

Írta: Népszabadság információ - Rovat: Hírek - lapszemle

A Jud Süss című náci propagandafilm vetítése miatt a rendőrség néhány hete nyomozást rendelt el, majd két helyen házkutatást tartottak, és lefoglalták a film több, DVD-re és videokazettára írt kópiáját.
 

Népszabadság információ

 

judsüss.gifjudsüss.gifA BRFK szerint a nyilvános bemutató miatt felmerül a közösség elleni izgatás gyanúja, illetve vizsgálják azt is, hogy a szűk körű előadásokat szervező Gede testvérek a vetítéssel nem sértették-e meg a szerzői jogokat.

Az eljárás még folyik, a filmet azonban zavartalanul árusítják. Annak egy példánya egy III. kerületi könyvesboltból került szerkesztőségünk birtokába; az üzlet elé kihelyezett táblán az újdonságok közt az első helyen éppen a Süss-DVD áll.   
       
A Goebbels felügyeletével 1940-ben forgatott film számos országban tiltólistán szerepel, ám nálunk ilyen nincs. Így kérdéses, hogy mi lesz az ügy kimenetele, mert korábban a bíróság nem állapította meg a közösség elleni izgatás bűncselekményét sem a Mein Kampf, sem a Cion bölcseinek jegyzőkönyve kiadása kapcsán. Mónus Áront csupán sajtórendészeti vétség miatt marasztalták el, és mindössze harmincezer forintra büntették, ám másodfokon ez utóbbi vád alól is felmentették.

Vagyis: bár a két mű vitathatatlanul alkalmas “valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport” elleni gyűlölet keltésére, és a terjesztés kimeríti a nagy nyilvánosság fogalmát is, a jogerős ítélet szerint nem történt bűncselekmény. Ha a bíróság következetesen jár el, most sem várható más ítélet – feltéve, hogy az eljárás eljut a vádemelésig.
 

[popup][/popup]