30 év börtönt kapott a tel-avivi poligámista szekta feje

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Harmincéves börtönbüntetésre ítélték kedden Goel Racont, egy tel-avivi poligámista szekta fejét, aki azzal vált hírhedté, hogy mintegy száz gyermeke született harminckét nőtől

jelentette a Ynetnews.

goel racon
Goel Racon egy 2009-es televíziós dokumentumfilm szerint gyakorlatilag uralkodott a szektájában élő nők és a tőlük született gyermekek felett. A nők közül többeket szexuálisan bántalmazott és megerőszakolt.

A tel-avivi körzeti bíróság elsősorban családon belüli erőszak, valamint kiskorúak elleni nemi erőszak miatt szabott ki súlyos büntetés a férfira, de a bírák elutasították azt a vádat, hogy szexrabszolgaként is bezárta volna egyik “asszonyát”.

Racon egyik fia közölte, hogy csak hétéves büntetésre számítottak, ügyvédje pedig bejelentette, hogy tanulmányozni fogják az ítéletet. Az ügyészség szerint az ügyben méltányos döntés született.

Az ügyésznő emlékeztetett rá, hogy a bírósági vádemelés tette lehetővé a szekta felszámolását, az új élet lehetőségét az érintett nőknek és gyermekeknek. “Az eset rengeteg fájdalmat okoz az áldozatoknak, s a büntetés mértéke a bűnökhöz igazodik” – mondta.

A 64 éves Goal Racont 2010-ben tartóztatták le, miután az izraeli tízes tévécsatorna egy tényfeltáró dokumentumfilmet készített addig titokban működő tel-avivi otthonairól, ahol több tucat őt eltartó fiatal nő élt és dolgozott.

“Asszonyai” földöntúli hatalom birtokosának hitték az ősz szakállas gurut, testüket teletetoválták képével, és tőle származó gyermekeikkel több bérbe vett lakásba zárkózva éltek.

A “közösséget” Racon vasmarokkal, szigorú szabályokkal és kemény pénzbüntetésekkel irányította, sajátos törvényei egyebek mellett tiltották a nők egymás közti szabad beszélgetéseit is. A nők feltétlen engedelmességgel tartoztak uruknak, és nem volt szabad feltárniuk gondolataikat.

A vádirat szerint “Racon gazdaságilag kihasználta a panaszosokat, valamint lelki terhek és manipulációk hatékony rendszerét” alkalmazta velük szemben.

Racon általában érzelmi válságban lévő, családi gondokkal küszködő kamaszlányokra vetette ki hálóját, akiket eleinte elkápráztatott állítólagos gyógyító hatalmával, majd a szekta lakóhelyeire költöztetett.

Őrizetbe vétele után a nők egy ideig védték, majd szociális munkások és pszichológusok segítségével feltárták a történteket és megértették szektabeli helyzetüket.

“Nincs öröm. Az egyetlen öröm, hogy soha többé nem tér vissza a társadalomba” – nyilatkozta a Ynetnek az ítélethirdetés után az egyik volt szektatag.

A szektavezérről korábban itt írtunk.

[popup][/popup]