“Humoros” holokauszttagadó képregényt reklámoz a Jobbik-közeli lap

Írta: ATV - Rovat: Hírek - lapszemle

A törvénysértő képregényt a kuruc.info olyan „alkotásnak” tartja, amely a „holokauszt legfontosabb képtelenségeit tartalmazza.
 

 

 „Csodálatos történetek, minden második túlélővel másképp megtörténő esetek, jövőből hozott golyóstoll és fodrászatba rejtett gázkamrák, 23 millió elgázosított izraelita, gödrökben elégetett zsidók” – gyalázza a zsidókat és tagadja a holokausztot a kuruc.info neonáci hírportál, mely lapról Ungváry Krisztián történész a 168 Órának azt mondta, biztosra veszi, hogy az új kormány határozott, rendőri eszközökkel lép majd fel a szélsőségesek ellen, s így letartóztathatja a web-portál szerkesztőit.

Az egyértelműen törvénysértő képregényt az oldal olyan „alkotásnak” tartja, amely a holokauszt („a mítosz”) „legfontosabb képtelenségeit tartalmazza”. A Jobbik-közeli lap szerkesztői a történelmi eseményt „elképesztő félrevezetésnek” nevezik.

Az egyik oldalon a készítők azon viccelődnek, hogy az elgázosított zsidók bőréből lámpaernyőket készítenek, egy másikon pedig két zsidó beszélgetését szánták a humor tárgyának, akik a börtön falai mögött azon beszélgetek, vajon melyik ismerősük száll a lángokban.

Mint ismert, 2010 áprilisától akár 3 év szabadságvesztést is kaphat az, aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel.

A kuruc.info folyamatosan napirenden tartja a holokauszttagadást. Külön rovatban, Holokamu név alatt összegzik az e témájú cikkeket. Az oldal mindemellett teljes erőbedobással kampányol a szélsőjobboldali pártnak. Novák Előd, a Jobbik alelnöke – akiről Tomcat, a szélsőjobb emblematikus figurája írta meg, hogy a Kuruc.info egyik szerkesztője volt  – a TV2 Mokka című műsorában nemrégiben azt mondta a hírportálról, hogy az  „nagyon jó, érdekes, hiánypótló”.

Dúró Dóra szóvivő szinte szó szerint ismételte meg Novák szavait pár hete, amikor egy interjúban úgy fogalmazott, hogy „a kuruc.info jó és érdekes hírportál és hiánypótló”.
 

[popup][/popup]