“Az iszlámról sokszor veszélyes badarságokat mondanak”

Írta: HVG - Rovat: Hírek - lapszemle

A Nyugatnak nem kellene a maga demokratikus modelljét az iszlámra erőltetni – mondta a HVG-nek Tel-Avivban adott interjújában Bernard Lewis (93 éves) brit–amerikai orientalista, a Nyugat egyik vezető iszlámszakértője, akinek Iszlám – Nép és vallás című könyve a napokban jelent meg a HVG Kiadó gondozásában.

Forrás: HVG

 

 

Interjú Bernard Lewis iszlámszakértővel

 

Miért érezte szükségét, hogy könyvet írjon az iszlámról?

Sokat beszélnek a nyugati világban az iszlámról, és sokszor veszélyes badarságokat mondanak. Az egyik, hogy az iszlám várszomjas barbárok vallása, a másik, hogy az iszlám békét és szeretetet hirdet. Egyik sem fedi a teljes valóságot, ezért szerzőtársammal, Buntzie Ellis Churchillel megpróbáltunk valós képet adni. Például a szélsőséges mozgalmakról, amelyek nem alkotják az iszlám főáramát, és arról a vallásról, amelyet a muszlimok többsége követ.

Miben más ez a könyv, mint az iszlámról megjelent más művek?

Új megközelítés, hogy a könyv lapjain muszlim vicceket ismertetünk. Minden civilizációnak megvan a maga sajátos humora, amelyet azonban általában nem jegyeztek fel, így például kevés régi keresztény vagy zsidó vicc maradt ránk. Viszont az iszlámban több mint ezer évre visszamenőleg leírták ezeket a vicceket, amelyek sokat elárulnak az iszlámról. Ráadásul a koraközépkori és az ottomán szövegekben fellelhető poénokat muszlimok mondták magukról.

A régi viccek adnak támpontot a mai iszlám megértéséhez?

Nehéz megmondani, hogy a muszlimok többsége hogyan gondolkodik. A muszlim világban tekintélyuralmi kormányok vannak hatalmon, ezért az emberek nem beszélnek őszintén. Annyi biztos, hogy a vallás főárama elhatárolódik az erőszakos csoportoktól, határozottan elutasítja az öngyilkos merényletet. Sőt az öngyilkosságot – mint a kereszténység – isten elleni véteknek tartja.

Megbízhatók azok a felmérések, amelyek szerint a muszlimok többsége elutasítja Oszama bin Ladent és az al-Káidát?

A közvélemény-kutatás nyugati műfaj, nem szentelnék ennek túl sok figyelmet. Talán az Európába vagy az USA-ba vándorolt muszlimok körében végzett felmérések érdekesek, mert a megkérdezettek őszintébben beszélnek. A válaszok azonban vegyesek, az erőszak teljes elutasításától a támogatásáig.

Manapság a civilizációk összecsapásának vagyunk tanúi?

Sok vallás van a világon, de csak kettő olyan, amely magát nemcsak egyetemesnek, hanem kizárólagosnak is tekinti. A kereszténység és az iszlám is az isteni küldetés végrehajtójának tartja magát, ezért kötelességének érzi a hit terjesztését. A keresztény és a muszlim paradicsom kizárólagos, csak a keresztényeké, illetve csak a muszlimoké. A két vallás összecsapása ezért elkerülhetetlen. A harc az iszlám 7. századi megjelenése óta tart. A muszlimok első hulláma Szíriába, Palesztinába, Egyiptomba, Észak-Afrikába vitte el az iszlámot, amelyek akkoriban keresztény területek voltak. Aztán Spanyolországba, egy ideig Franciaországba, Szicíliába, ahonnan azonban visszaverték őket. De a keresztények nem tudták visszafoglalni Észak-Afrikát és a Közel-Keletet, a keresztes háborúk elbuktak. A második hullámban a muszlimok elfoglalták Anatóliát és Konstantinápolyt – amely szintén keresztény volt –, megint átjöttek Európába, meghódították a Balkánt és Magyarország felét. Bécsnél azonban újra megállították őket, majd a Balkán nagy részét elvesztették, de megtartották Anatóliát. A muszlimok egy része – például az al-Káida vagy több más vallási mozgalom – a mai küzdelmet a harmadik felvonásnak tekinti, a végső harcnak a két egyetemes vallás között. De ami folyik, az nem annyira a civilizációk összecsapása, inkább az utolsó csata az iszlám két arca között.

A keresztények is így látják?

A legtöbb keresztény ma nem úgy gondolkodik, mint a középkorban. A keresztény világ a 21. században, a muszlim a 16. században él, a vallási felfogás fejlődésének eltérő szakaszában. Hol volt a keresztény világ a 16. században, amikor a nagy vallásháborúk kezdődtek?

Elválasztható egymástól az iszlámban a vallás és az állam?

Nehezen, mivel a muszlimok egész más történelmet éltek meg. Krisztust keresztre feszítették, híveit évszázadokon át üldözték. Mohamed viszont még életében államfő lett, nemcsak az új hit prófétája, de az új birodalom irányítója is, egyesítve a politikai és a vallási vezető szerepét. A kereszténységben kezdettől elvált egymástól az isten és a császár. A szekularizáció, az állam és egyház szétválasztása egyértelműen keresztény gondolat. Az iszlámban sokszor még a terminológia sem létezik, számos muszlim országban nincsenek világi törvények. A saját fogalmaink szerint ítéljük meg a másikat – ami nem mindig működik.

Fél évezred múlva eljuthat az iszlám oda, ahova ma a kereszténység?

Sokkal hamarabb. Az élet a távközlésnek köszönhetően nagyon felgyorsult, és az iszlám előtt ott van a keresztény tapasztalat is.

Győzhet-e a muszlim világban a nyugati típusú demokrácia vagy az iszlámnak megvan a maga demokratikus modellje?

Minden kultúrának magának kell kialakítania politikai intézményeit. A nyugati világban, de különösen az angolul beszélő országokban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a mi utunk a helyes. De ez nem igaz, ráadásul az angolszász típusú demokrácia még a keresztény világon belül is csak néhány országban működik a maga teljességében.

Az amerikai demokráciaexport ürügy a hódításra vagy valódi stratégia?

Nem mondanám, hogy ürügy, de ettől függetlenül lehetőséget kell adni a muszlim országoknak, hogy kidolgozzák saját demokratikus rendszerüket. Nekünk régóta választásaink vannak, a muszlim világban azonban ez egészen új dolog. Az iszlámban viszont régi hagyománya van a konzultációnak, amely a 18. századig működött. Párizs például az 1780-as évek végén arra utasította isztambuli nagykövetét, hogy tárgyaljon bizonyos témákban a szultánnal. A megbeszélések azonban lassan haladtak, Párizs türelmetlen volt, mire a nagykövet 1786-ban – három évvel a francia forradalom előtt – levelet írt: a francia király azt csinál, amit akar, de a szultánnak egyeztetnie kell mindenféle emberekkel, például a céhek, a kereskedők, a földbirtokosok vezetőivel.

A konzultáció lenne a muszlim demokrácia alapja?

Ha ez nem is a mai értelemben vett demokrácia, mégsem a muszlim világban ma ismert önkényuralom, amely nagymértékben a 19. századi nyugati modernizáció következménye. A nyugati életforma átvétele ugyanis kettős hatással járt. Sok területen hatalmas fejlődést hozott – például a technológiában, a távközlésben, a közlekedésben –, ugyanakkor katasztrofális politikai hatása volt. Jelentősen nőtt az uralkodó hatalma, gyengítve azoknak a csoportoknak a befolyását, amelyek korábban korlátozták a szultán hatáskörét.

Akkor ez érv lehet a muszlimoknak a nyugati hatással szemben.

Nem hiszem, mert a nyugatiasítás sok jót is hozott, csak tisztában kell lenni a kedvezőtlen hatásával. Szem előtt kell tartani, hogy nem erőltethetjük rájuk a mi demokráciánkat és a folyamat nem megy végbe egyik napról a másikra.

Az al-Káida egyik érve, hogy a Nyugat támogatja az arab diktatórikus rezsimeket.

A Nyugatnak olyan kormányokkal kell együttműködnie, amilyenek vannak, nem felelős ezekért a rezsimekért.

Törökország demokratikus példa lehet a muszlim világban?

A köztársaság 1923-as létrejötte óta fejlődő török demokráciának viszonylag könnyű útja volt: nem bonyolódott nemzetközi konfliktusokba, békét kötött szomszédjaival. Van alkotmány, tartanak választásokat, amelyeket az ellenzék először 1950-ben nyert meg. Ez fordulópont volt Törökországban, de jelentős esemény a muszlim világban is. Igaz, a hadsereg négyszer avatkozott be a világi és demokratikus állam védelmében, viszont mind a négyszer távozott is. Törökország most kritikus ponthoz ért, riasztóak a fejlemények. Sokak szerint a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) meg akarja változtatni az alkotmányt, hogy megszüntessék az állam és az egyház szétválasztását. Egyelőre nehéz megmondani, hogy merre halad.
 

[popup][/popup]