előfizetés 2009

Hírek, lapszemle

Sólyom László és a holokauszt ügye

Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
 

Büntethetővé vált a holokauszttagadás

Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
 

Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
 

A frusztráció népe

Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
 

Hazatérnek az elüldözött zsidó művészek a Páva utcába

A két világháború között zsidó származásuk miatt külföldre menekült festőművészek munkásságát bemutató kiállítást rendeznek Késői hazatérés címmel Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban április 16-tól nyár végéig.
 
tovább >

Programok

[2010-03-10]
Jelinek-napok a Trafóban

Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
 

[2010-03-12]
Emanuel Gat Dance: Téli utazás/Téli variációk

Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
 

[2010-03-17]
„az életben maradt Anna Frank”

„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával

[2010-03-21]
Olvas-suk a Bálint Ház és az izraeli Kulturális Intézet Könyvklubja

Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
 

[2010-03-24]
„A cedaka a zsidóság kultúrájában”

Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Heti Midrás: történt két év múltán (Mikéc)

józsefmegfejtiafáraóálmát_címoldal.jpg
A fejezetben Jákob gyászáról és az egyiptomi gabonavásárról esik szó. Mikor József halálhírét hozzák, Jákob szabályszerűen betartja gyászt, mert Isten eltitkolja előtte a valóságot. Jákob nem boldogul egykönnyen az élet csapásaival, bajaival:


2008. december 25.

 

A fejezetben Jákob gyászáról és az egyiptomi gabonavásárról esik szó. Mikor József halálhírét hozzák, Jákob szabályszerűen betartja gyászt, mert Isten eltitkolja előtte a valóságot. Jákob nem boldogul egykönnyen az élet csapásaival, bajaival: fohászt készít ellenük, egyfajta kámeát, mellyel ráveszi a Teremtőt, hogy tegyen végre pontot a szenvedéseire. Hogyan? Úgy, hogy az Isten neve (El) mellé, odailleszti a „sá-dáj” szót. Ez a szó azóta is fel van „szegezve” minden zsidó otthonban a jobb oldali ajtófélfára (mezuzá).


„El sádáj irgalmazzon nektek” (1Mózes 43, 14), mondja az Írás. Így imádkozik Hozzá minden hászid, a megfelelő időben. Mi az, hogy megfelelő időben?  Rabbi Ábá szerint, megfelelő idő az öregkor. Ha az ember megöregszik, minden képessége elhagyja. Öreg korában az ember azért fohászkodik, hogy lásson a szemeivel, ehessen a szájával, és járjon a lábán. Izsákról azt írják, „Mikor Izsák öreg lett, elhomályosultak a szemei” (1Mózes 27, 1); Jákobról pedig: „Izrael szemei nehezek voltak az öregségtől” (1Mózes 48, 10). A szája nem engedelmeskedik; mikor Bárzilái azt mondja Dávidnak: „ízét érzi-e szolgád annak, amit eszem, és amit iszom, avagy hallja-e még énekesek és énekesnők hangját? Minek legyen hát szolgád uramnak, a királynak még terhére?” (2Sámuel 19, 36).

 

józsefmegfejtiafáraóálmát.jpg 

József megfejti a fáraó álmát (Pekárovics Zoltán munkája)



A Heti Midrás teljes szövege ide kattintva olvasható el