Hírek, lapszemle
Majdnem két év után ülnek újra tárgyalóasztalhoz az izraeli és a palesztin delegációk, hogy megállapodjanak a független palesztin állam megteremtésének módjában. Vendéglátójuk, Barack Obama amerikai elnök régi ígéretét próbálja valóra váltani a közel-keleti békéhez vezető út egyengetésével. Először izraeli oldalról a telepépítések, palesztin oldalról az erőszak leállítását kellene garantálni, de már ennél a pontnál elakadhatnak. Áttörésre kevés az esély.
2010 szeptemberében izgalmas, új színfolttal gyarapszik Budapest kulturális kínálata: megnyitja kapuit az Izraeli Kulturális Intézet.
Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán a magyar fővárosba érkezik a Sion foglyai legendás hőse.
A zsidó és a muszlim vallású amerikaiak kedvelik a leginkább Barack Obama elnököt - derül ki a Gallup pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Olvasom, hogy a Hetek újságírói a Magyar Szigeten jártak, de csak kísérővel mozoghattak, amikor ennek okát kérdezték Zagyva Gyula főszervezőtől, jobbikos képviselőtől, az így felelt: "Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!", majd ostorral a kezében megkérdezte, hogy "Ki engedte meg, hogy bekapcsold a hangfelvevőt? A zsidó pofátlanság, az látszik.", végül hozzátette, hogy "Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el".
tovább >
Programok
A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.
Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában
Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával.
Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
Heti Midrás: Koráh

Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, akik intő például lőnek. Kóré fiai pedig nem halának meg” (4Mózes 26, 10-11). Koráh, Lévi törzsének leszármazottja, akárcsak Mózes.
2009. június 24.
Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, akik intő például lőnek. Kóré fiai pedig nem halának meg” (4Mózes 26, 10-11). Koráh, Lévi törzsének leszármazottja, akárcsak Mózes.
A fejezet nyitó sora így hangzik: „Koráh, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia fogta…”. Mit fogott? Hiányzik a mondatból a tárgy. A lázadó Koráh „fogta magát” és kivált Izrael gyülekezetéből, mert ellenezte Áron főpapi kinevezését. Onkelosz így fordítja arámira: Koráh kivált, elkülönült.
„És Koráh, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia…”. Az Írás erről ezt mondja: „a felingerelt atyafiú [erősb] az erős városnál, és [az ilyen] versengés olyan, mint a vár zárja” (Példabeszédek 18, 19). „A felingerelt atyafiú” Koráh, aki nem ért egyet Mózessel és fellázadván elveszti a becsületét. A „felingerelt” (héb.: „nifsá”), úgy is érthető, hogy „a lázadó”, mint: „Moáv királya ellenem lázadt”, (2Királyok 3, 7), vagy az, aki elpártol: „akkor pártolt el Livna, abban az időben.”, (2Királyok 8, 22).
A viszály olyan, mint a vár zárja. (Ez) a viszály kiközösíti őt, elválasztja, mint a vár zárja, mikor az Istennek és Mózesnek ellentmond.
A Heti Midrás teljes szövege ide kattintva olvasható el
Egy történelmi esemény margójára
Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit a világon elsőként létrejött Izraeli Kulturális Intézet. Történelmi esemény tanúi lehettünk, ám hogy ez nyilvánvaló legyen, várnunk kell még néhány évet.
...»

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól... A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói ...»

Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól ...»

Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya ...»

A „közösség elleni izgatás” értelmében, amely hatályos passzus a büntető törvénykönyvben. Ez az amerikai és annak nyomán a strasbourgi joggyakorlat szerint a Clear and present danger (közvetlen és ...»
tovább >
|