előfizetés 2009

Hírek, lapszemle

A TASZ és az ostobaság bűne

 „Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.” Valóban nem, paragrafusból csak egy van. A hülyék majd szépen felsorakoznak mögé.
 

Sólyom László és a holokauszt ügye

Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
 

Büntethetővé vált a holokauszttagadás

Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
 

Raj Tamás főrabbi búcsúztatása

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
 

A frusztráció népe

Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
 
tovább >

Programok

[2010-03-10]
Jelinek-napok a Trafóban

Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
 

[2010-03-12]
Emanuel Gat Dance: Téli utazás/Téli variációk

Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
 

[2010-03-17]
„az életben maradt Anna Frank”

„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával

[2010-03-21]
Olvas-suk a Bálint Ház és az izraeli Kulturális Intézet Könyvklubja

Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
 

[2010-03-24]
„A cedaka a zsidóság kultúrájában”

Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Heródes építette Cesareát

Izraelben járva, ha időnk engedi, érdemes ellátogatni Cesareába, ahol beleizzadva a történelmi és a modern látnivalókba, rögtön csobbanni is lehet egyet a helyi kibucban a Földközi-tenger egyik legszebb, legkívánatosabb homokos partján.
 


2010. február 6. / Shiri Zsuzsa/ Nol 

 

Izraelben járva, ha időnk engedi, érdemes ellátogatni Cesareába, ahol beleizzadva a történelmi és a modern látnivalókba, rögtön csobbanni is lehet egyet a helyi kibucban a Földközi-tenger egyik legszebb, legkívánatosabb homokos partján.


Cesarea, héberesen Készária föníciai kikötőként kezdte karrierjét i. e. 539–332 körül. Akkoriban még Sztraton tornyaként tisztelték, de a továbbiakban valószínűleg teljesen feledésbe merült volna, partját lesikálja a tenger, épületeit meg belepi a homok, ha Nagy Heródes a korabeli világ egyik legjelentősebb városává nem fejleszti Jézus idején.

A romok és a mellette felhúzott modern izraeli villanegyed félúton van Tel-Aviv és Haifa közt, autóval a tengerparti úton Hadera után következik a leágazás. Vonattal is oda lehet jutni viszonylag egyszerűen. Tel-Avivból csúcsidőben félóránként, általában óránként indul a kényelmes, tiszta és légkondicionált szerelvény 23 sékelért. Cesareába érve legjobb, ha betartjuk az időrendet: induljunk az ókorból, a partnál található romoktól. A Hasmóneus királyság idején két generáción át nem túl fontos zsidó városka volt errefelé, amely leginkább hajóépítő iparából élt, de i. e. 63-ban ideérkeztek a római megszállók, és valódi virágzásnak indult a település. I. e. 22-ben Nagy Heródes belevágott a már-már megalomán építkezésekbe, majd a megaberuházást a római uralkodó iránti hódolatból Cesareának nevezte el.

Mélytengeri kikötő, raktárak, piacok, utak, fürdők, templomok, amfi teátrum őrzik Heródes és római ura emlékét. Bizánc alatt is virágzó kereskedőváros maradt a vidéken, amely az arab kalifátusba is átmentette magát. A keresztesek viszont sokat ártottak a helyi kereskedőknek, mígnem IX. Szent Lajos 1251-ben elfoglalta és magas falakkal vette körül a települést, illetve annak maradványait. A rövid újjáéledés után viszont jöttek a török szultán csapatai, és mindent leromboltak.

1884-ben kelt ismét életre a vidék, ugyanis a balkáni háborúk elől idemenekült bosnyákok, muzulmán menekültek halászfalut építettek a romokon. 1945-ben 960 bosnyák élt ezen a partvidéken, de 1948-ban egy részük önként elmenekült, a többieket pedig a bevonuló izraeli hadsereg űzte el, majd lerombolták településüket. 1940-ben szomszédságukban kibucot alapítottak főként Németországból idemenekült zsidók Szdot Jam néven. Itt élt Szenes Anikó a brit hadseregbe történt bevonulása előtt. Őt ejtőernyővel ledobták Jugoszlávia fölött, és Magyarországon megkínozták, majd kivégezték.

A kibuc a mai napig létezik. Fő bevételi forrásuk rég nem a mezőgazdaság vagy az ipar, hanem a tengerpartra érkező turisták. Két múzeumocska várja szerény öszszeg fejében a kibucban a látogatókat: az egyik Hanna, alias Anikó Szenes rövid életét mutatja be, a másikba pedig a környéken talált régészeti emlékeket zsúfolták be, de szombaton mindkettő zárva tart.

A szomszédos középkori erőd viszont mindig várja a turistákat, s érdemes felkeresni, mert a keresztesek építménye éppen olyan, mint a mesékben, egykor még vizesárok is körülvette. Mellette van a modern Cesarea, egy mintegy 4500 lakosú villanegyed, Izrael egyik leggazdagabb települése. Itt van háza többek közt Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek is. (Ki tudja, miből vette?)

Izgalmas ellenpont a szomszédos arab falu, Dzsiszr Azarka, Izrael egyik legszegényebb és legkevesebb érettségizett polgárt felmutató települése, ahol kb. 12 ezren élnek. Őket nem űzték el 1948-ban a zsidó állam megalakulásakor, ugyanis a szomszédos mezőgazdasági települések, Zihron Jakov és Binjamina lakói ezt megakadályozták, ugyanis továbbra is szükségük volt az olcsó mezőgazdaságimunkaerőre. Cesarea és Dzsiszr Azarka közé néhány éve 160 méter hosszan a tengerparton földfalat emeltettek a villaváros lakói. Mint mondták, akusztikai okokból kifolyólag, vagyis hát elegük volt a müezzin imára hívásából, de a muzulmán településen a 4-5 méter magas választóvonalat rasszista falnak tekintik.

Itt teljesen összenőtt az évezredesmúlt és a jelen.Az ókori romok, az egykori amfiteátrum maradványai az utóbbi évtizedekben új életre keltek, sőt Izraelben manapság készáriában mérik a sikert. Aszerint osztályozzák a könnyűzenei előadóművészeket, hogy képesek-e, s ha igen, hányszor képesek megtölteni a nyáron 3757 ülőhellyel szabadtéri koncertteremként működő egykori amfiteátrumot, amit szintén érdemes felkeresni egy esti koncert végett, napunk befejezésekor.