Szombat előfizetés 2017

Misna magyarul – Sábát 11.

Írta: Uri Asaf - Rovat: Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

“Ha négy könyök távolságra elgurít valamit a földön, vétkes. Négy könyöknél közelebbre gurította, de túl gurult a négyen, nem vétkes.”

Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִ‏‏שְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan(tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető.

A Misna első rendje (Z’raim) magyar fordításának közlését befejeztük. Most a második rend, a Moed magyar fordítását közöljük. A Sabat traktátus 1. része itt, második része itt, harmadik része itt, a negyedik-ötödik rész itt, a hatodik rész itt, a hetedik rész itt, a nyolcadik rész itt, a kilencedik rész itt olvasható.

 

Misna Sábát (11)

 

Sábát 11/1

Ha valaki (szombaton) a magánterületről[1] átdob valamit a közterületre vagy a közterületről a magánterületre, vétkes. Vagy a magánterületről egy másik magánterületre, midőn a kettő között közterület fekszik. Rabbi Ákiva szerint vétkes. A Bölcsek szerint nem.

 

Sábát 11/2

Hogyan? Két balkon található a közterület két oldalán[2]. Aki átnyújt, vagy átdob valamit egyikből a másikba, nem vétkes. Ha a két balkon egy vonalban van,[3] és átnyújt valamit, vétkes,[4] ha pedig átdobja, nem. Ez a léviták munkájával kapcsolatos,[5] ahol két szekér állt egy sorban a közterületen, egyik a másik után és átadták egymásnak a póznákat,[6] egyikből a másikba, de nem dobták. (Adott) a kút karimája és egy szikla, melyek magassága meghaladja a tíz tenyérnyit és szélessége a négyet. Ha valaki elvesz róla valamit, vagy rá helyez, vétkes, ha a méretek ennél kisebbek, nem vétkes.

 

Sábát 11/3

Ha négy könyök távolságra neki hajít valamit a falnak, mely tíz tenyérnyinél magasabb, az olyan mintha a levegőbe dobná, ha a fal alacsonyabb, mint tíz könyök, olyan mintha a földre dobná. Ha négy könyök távolságra elgurít[7] valamit a földön, vétkes. Négy könyöknél közelebbre gurította, de túl gurult a négyen, nem vétkes. Ha négy könyöknél messzebbre gurította és visszagurult a négy könyökön belül, vétkes.

 

Sábát 11/4

Aki négy könyök távolságra hajít a tengerbe, nem vétkes.[8] Vizen át [pl. pocsolya] hajít, melyen közterület található [út], négy könyök távolságra, vétkes. És mekkora az a víz? Kisebb, mint tíz tenyér. Vízen át hajít, melyen közterület fekszik [út], négy könyök távolságra, vétkes.[9]

 

Sábát 11/5

Ha a tenger felől dob valamit a szárazföldre, vagy a szárazföldről a tengerbe, a tengerből a hajóra, a hajóról a tengerbe, a hajóról egy másik hajóra, nem vétkes. Ha a hajók egymáshoz vannak kötve, egyikből a másikba átvihet (szombaton). Ha nincsenek egymáshoz kötve, de közel vannak, nem lehet átvinni egyikről a másikra.

 

Sábát 11/6

Ha eldob valamit, és azután eszébe jut, [hogy szombat van], de valaki [röptében] elkapja, a kutya elkapja, vagy meggyullad, aki dobta, nem vétkes. Ha eldob egy tárgyat, azzal a szándékkal, hogy megsebesítsen embert vagy állatot, de mielőtt bajt okozna, eszébe jut, hogy [szombat van], nem vétkes. Ez a szabály: Akit vétek áldozat hozatalára köteleznének, nem számít vétkesnek, mind addig, míg tettének kezdete és vége nem szándékos. Ha a [ tett][10] kezdete nem szándékos, és a vége szándékos, vagy a kezdete szándékos és vége nem szándékos, nem vétkes, ismételten, ha a kezdete és a vége nem szándékos.

                                               –.–

 

[1] Saját, privát terület: meghatározása: legalább négyszer négy tenyérnyi terület és legalább tíz tenyérnyi magas.

[2] Például két balkon az utca két oldalán.

[3] Az utca ugyanazon oldalán.

[4] Ha átadja, vétkes – hogy ne legyen hasonló a szentély munkálatához.

[5] Akik a sivatagi szentélyt felállították (héb. ohel moed).

[6] A póznák (krásim) az ohel moed kellékei.

[7]Gurít: a héberben a zorek kifejezés szerepel

[8] A tenger nem közterület, se nem magánterület, hanem ún. kármelit.

[9] A misna megismétli ezt a mondatot.

[10] A szabály arra vonatkozik, aki valamilyen tárgyat elmozdít szombaton, és ahogy azt felemeli, eszébe jut, hogy szombat van.

Címkék:Misna

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Trump: az amerikai követség egyelőre Tel-Avivban marad

Donald Trump elhalasztja az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az erről szóló nyilatkozatot csütörtökön írta alá az amerikai elnök....

Viva Arte Viva!

57. Velencei képzőművészeti biennálé (május 13 - november 26.)

Close