Miért nyolc nap, miért tíz ág?

Írta: Cseh Viktor - 2016-12-24 Rovat: Hagyomány

A hanukia formai fejlődése

Posztmodern hanukia “Being the light” (2000 New York)

A hanuka poszt-biblikus ünnep, azaz nem szerepel a Tanakh egyik könyvében sem. Mégis, mind a Makabeusok, mind Judit könyve, melyek a hanuka történeteit mesélik el, széles körben ismertek. Tartalmilag sokkal ismertebbek, mint a zarándokünnepek tekercsei, a Rút könyve, melyet sávuotkor, a Sir háSirim, melyet pészahkor vagy a Kohelet, melyet szukkotkor olvasunk hagyományosan. Miért lehetséges, hogy a világ zsidói közül a legtöbben éppen a hanukát ünneplik? A válasz egyszerű: hanukát könnyű megtartani. Talán a legkönnyebb a zsidó ünnepek közül, ugyanis nem kötődnek hozzá nehezen meg-, vagy betartható micvák.

Ami elsőre egyszerűnek tűnik, nem biztos, hogy egyértelműek mindenki számára, ezért járjuk körbe az ünnep hálákháit, szokásait, valamint a hanukia vagyis az ünnepi gyertyatartó formai fejlődését, mert a hanukia alakja sem feltétlenül magától értetődő.

Zsinagógai hanukia (18. század eleje, Lengyelország)

Az ünnep nyolc napján hanuka csodájára emlékezünk; de miért nyolc napos hanuka? – hangzik el évről-évre a kérdés, mire jön évről-évre a válasz, hogy azért, mert az egy napra való kóser olaj nyolc napig égett az újraavatott jeruzsálemi Szentély menórájában. Valóban, a zsidók csupán egy korsónyi kóser olajt találtak a görögök által feldúlt Szentélyben, mely nyolc napon keresztül égett. Viszont valami hibázik a számításban: csak hét napot kellene „csodának” számolni, hiszen az egy napra elegendő olajtól mindenki elvárhatta, hogy egy napig égjen, tehát csak az utána következő hét nap ment csodaszámba, így

elég volna, ha hanuka hét napos lenne.

Esetleg ha az egy korsónyi kóser olaj megtalálását is csodaként ismerjük el, akkor inkább elfogadható a nyolc napos levezetés.

Az ünnep nyolc napjának mélyebb értelmezését tehát máshol kell keresnünk. I.e. 168-ban IV. Antiokhosz Epiphanész seregei elfoglalták Jeruzsálemet, a Szentélyt megszentségtelenítették, görög bálványokat helyeztek a Templomba és disznót áldoztak. Ezzel párhuzamosan IV. Antiokhosz hellenizálni akarta a zsidókat, ezért három dolgot tiltott meg: a sábát, vagyis a legszentebb ünnepünk megtartását, a ros hódes, vagyis újhold kihirdetését, mellyel a zsidó naptár számítása megszűnt volna, nem lehetett volna tudni, mikor van például pészah, mikor nem ehetünk hómecet, így pedig a legsúlyosabb tórai bűnökbe estünk volna. A harmadik dolog, mely meg lett tiltva, a fiúgyermekek brit milája volt, mely ekkoriban a más népektől való fizikai különbséget jelentette.

Így érthetővé válik, hogy IV. Antiokhosz nem csak a zsidó szellemiséget, hanem a zsidó vallást akarta teljes egészében felszámolni. I.e. 166-ban zsidók egy kis csoportja (Makabeusok) visszafoglalták Jeruzsálemet, kiszlév 25-én újra meggyújtották a menórát. A menóra csodálatos módon hét napig égett, ez alatt a hét nap alatt van egy sábát (időnként kettő is, mint például most, 5777-ben) és egy ros hódes is, hiszen kiszlévből átmegyünk tévét hónapba; azért, hogy hanukakor a brit milára is megemlékezzünk (az egészséges fiú csecsemőt nyolc napos korában kell körülmetélni) bölcseink elrendeltek egy nyolcadik napot is.

Az első hanukai ünnepséget i.e. 164-ben tartották (Makabeusok I. 4:36-59), viszont hanukai lámpások létezéséről legkorábban, az i.sz. 3. század elején szerkesztett Misnában (Bává kámá 6:6) olvashatunk, ám azok konkrét formai leírása nem történik meg, annyi feltételezhető, hogy valamiféle olajlámpások voltak. Az 5. században befejezett Talmud már több oldalon keresztül tárgyalja a mécsesgyújtást, három féle lehetőséget említ (bTalmud, Sábát 21b). Elsőként, hogy a micvát hogyan lehet a legegyszerűbben teljesíteni – ezzel egyben meghatározza a minimum szintet is –, ha minden háztartásban nyolc napon keresztül gyújtanak egy-egy lángot, azaz összesen nyolc olajmécsest (vagy gyertyát) – az 1. században még ezt a gyakorlatot követték. A második szint (mehádrin) szerint minden háztartásban mindenki gyújt egy-egy lángot, vagyis n-szer nyolc olajmécsest, vagy gyertyát, ha n a család – mécsesgyújtó – tagjainak számát jelenti. A Talmud szerint a legmagasabb szint (mehádrin min há-mehádrin), ha a családfő – vagy minden mécses-gyújtó családtag – hanuka minden napján, Hillel iskolája szerint eggyel több mécsest gyújt, azaz házanként n-szer 36-ot.

A gyakorlatban ez utóbbi, vagyis a legmagasabb szintű, értsd: legszigorúbb micvateljesítési mód terjedt el, mely egyben meghatározza a micvához használatos tárgy mécseseinek számát. Tehát első megközelítésre azt a feltételezést lehet levonni, hogy a hanukai lámpás nyolc külön osztatból áll. A felvetés ellenére, a római kori leletek mást mutatnak, mégpedig, hogy kezdetben a nyolc lángot nyolc különböző edényben gyújtották. Ezek az edények elsősorban agyagból esetleg kőből készültek, formájukat tekintve horizontálisan elnyújtott, csepp alakúak, melyen két nyílás található: az edények szélesebbik felén egy nagyobb lyuk az olaj betöltésésre, és a nyúlványon egy kisebb lyuk a kanóc számára. Díszítésük vésetekkel, esetleg egyszerű kis domborművekkel történt.

Olajmécses replika (1. század, Izrael)

Idővel, valószínűleg praktikussági okból a nyolc különálló edényt egyesítették, melyen így már kilenc nyílás lett, egy nagyobb az olaj betöltésére és nyolc különálló kisebb nyílás a kanócok számára.

A Talmudban szerepel a hanukai mécsesek kör alakú elrendezésének módja is

(bTalmud, Sábát 23b.). A kör formájú hanukai lámpásokat a középkorban viszonylag széles körben, de elsősorban a szefárd zsidóságnál jelentkeztek, derül ki ez többek között Joseph Caro (1488-1575) rabbi 1565-ben publikált, Sulhan Arukh munkájából is. Ma ilyen hanuka lámpákat egyes mizrakhi zsidó közösségek használnak, például az iraki vagy iráni zsidók. Askenáz területeken ez a forma csak szórványosan terjedt el, habár az 1575-ben nyomtatásban megjelent – az askenáz zsidóságnak írt – Sulhan Arukhban Moses Isserles („Rema”, 1520-1572) rabbi is elfogadhatónak tartotta a kör alakú elrendezést, ugyanakkor a szabályos vonalban elrendezett, egy szinten álló mécsestartók használatát preferálta (Sulhan Arukh, 671:4). Anyagukat tekintve a szefárd lámpások vegyesen kerámia, illetve fém, míg az askenáz lámpások szinte kizárólag fémből, főképp rézből készültek.

Mielőtt a hanukai lámpás formai fejlődésében tovább haladnánk, meg kell ismernünk pár hálákhikus szempontot. A hanukai lángokkal kapcsolatban van egy fontos szabály, mégpedig, hogy azokat – ellentétben a sábeszi lángokkal – világításra felhasználni nem szabad (Sulhan Arukh, 673:1). Ebből a rabbinikus tiltásból alakult ki, hogy szefárd területeken a hanukai lámpás közelében egy világító mécsest is gyújtottak, melyet praktikus célokra használhattak fel, ugyanerre a célra, askenáz területeken egy segéd- vagy szolgagyertyát, úgynevezett sámeszt vezettek be, melyet a hanukai lángok meggyújtására, ezután pedig másra is felhasználhattak. Idővel a sámeszt beépítették a hanukai lámpásba, így alakult ki a hanukia ma is ismert, kilenc osztatú (vagy kilenc karú) olaj-, vagy gyertyatartó alakja. A sámesz érthető okokból viaszgyertya, nem pedig olajmécses. Mivel a sámesznek megkülönböztetett szerepe van, a 15. századtól kezdve a nyolc mécsesnél magasabbra helyezték. Ismeretesek tízosztatú hanukiák is, ahol a nyolc hanukai mécses mellett még két sámesz van beépítve, így az egyiket a hanukai micva-lángok meggyújtására, a másikat pedig fényforrásnak lehet használni.

Fontos tudnivaló, hálákhikus megkötés, hogy

a hanukai fényeknek – származzanak azok olajból, vagy viaszgyertyából – minimum fél órán keresztül kell világítaniuk.

(Sulhan Arukh, 673:2). Ennél tovább is világíthatnak a mécsesek, viszont a középkorban, de akár még a modern korban is sokaknak gondot okozott előteremteni a szükséges alapanyagokat, ezért a hálákha megengedi, az olaj (vagy a viaszgyertya) újbóli felhasználását, meggyújtását (Sulhan Arukh, 677:4). Ebből az engedményből alakult ki, hogy a hanukiába időnként, a mécsestartók alá „cseppfogó tálcát” építenek, mely felfogja a lecseppenő olajt, esetleg viaszt, így a „maradékot” később fel lehet használni a micva teljesítésére.

A Talmud szól a hanukai lámpás elhelyezéséről is. Leghelyesebb, ha a hanukiát a bejárati ajtó baloldali ajtófélfájára függesztenénk a mezüzével szemben (bTalmud, Sábát 22.a), ezzel téve nyilvánossá hanuka csodáját, illetve így, otthonunkba lépve két micva között léphetünk be. Ebből a megfontolásból alakulhatott ki, a felakasztható, vagyis a hátlappal rendelkező pad/szék alakú hanukia. Ezek a tárgyak két fő részre oszthatók: az egymás mellé rendezett mécsestartó (főképp olajtartó) talapzatra és egy háttámlára, mely elsősorban a felfüggesztést szolgálja, másodsorban pedig ez a helye a különböző díszítéseknek (véseteknek, domborműveknek, esetleg kisebb szobroknak). A legtöbb, ebbe a típusba tartozó hanukia már cseppfogó tálcával is rendelkezik. Ennek a formának a továbbgondolásából születtek meg az első asztalra helyezhető, tehát lábakkal rendelkező hanukiák is.

Lindo Lámpás (1709 Anglia)

Szép példája a pad/szék formájú hanukiának a Lindo lámpás, mely ismereteink szerint az Egyesült Királyság legrégebbi hanukiája. A lámpást 1709-ben John Ruslen (aktív: cca.1656-1715) ötvösmester készítette Rachel Lopes Ferreira és Elias Lindo házasságkötése alkalmából. Az asztalra és falra is rakható, olaj táplálta, csepegőtálcával ellátott hanukián megfigyelhető a korszak fő stílusa, a barokk, a maga számos kagyló- és csigavonalával. A tömör ezüst lámpás központi díszítőeleme, a relief, egy prófétai jelenet ábrázol: Élijáhu prófétát a hollók etetik – a művész a megrendelő nevét kötötte össze a bibliai eredetiével, Eliast, Élijáhu prófétával.

A típus egy szefárd (közelebbről mágrebi) képviselője ez a Marokkóban készült hanukia. A tárgy egyik különlegessége az anyagában rejlik, mivel Észak-Afrikában jellemzően sárgarézből készítettek hanukiákat, ez viszont ezüstből készült, de ami mégis korszakalkotóvá teszi ezt, az a figuralitás használata. Míg az askenáz zsidóság már évszázadokkal korábban, az ember-, és állatábrázolásokban gazdag keresztény kultúrkörben levetkőzte a „ne készíts magadnak faragott képet” tórai tilalmat (Mózes II. 20:4), addig az anikonikus iszlám világban élő szefárd (és mizrakhi) zsidóság még a 19. század végén, a 20. század elején is csak finoman kezdett el „lázadni” a geometrikus formák kizárólagossága ellen. Első ránézésre a zoomorf formák szinte belevesznek az arabeszkbe, a növényi indák szövevényébe: a hátlapra erősített háromdimenziós hal- és madárábrázolás alig látható. Egyes vélemények szerint az olajtartók akasztós részein már az antropomorfizmus is felfedezhető. A Lindo lámpáshoz hasonlóan, ez is egy esküvői ajándék lehetett.

Észak-Marokkói hanukkia (19-20. század fordulóján)

A már említett tíz osztatú hanukiákra példa, a pad/szék alakú típus egyik altípusa, az úgynevezett Bál Sém Tov-féle, vagy „Best”-hanukiák. Az elnevezés 1939 után terjedt el, Mordechai Narkiss (1898-1957) a Bezalel Nemzeti Múzeum (ma: Izrael Múzeum) első igazgatójának cikkét követően. A cikkből kiderül, hogy a múzeum – egy haszid rebbe leszármazottjának adományozása útján – birtokba vett hanukiája nem lehet Bál Sém Tové, mivel a tárgyat készítő Abraham Reiner (aktív: 1851-1880) ötvösmester majdnem egy századdal később élt. Ugyanakkor a hanukia formája megegyezik számos más, korábbi, szintén Kelet-Európából származó lámpás formavilágával; ebből következtethető, hogy az eredeti Bál Sém Tov hanukia másolatai lehetnek ezek, innen a forma neve. A „Best”-hanukiák a jellemző alakon túl, számos visszatérő díszítőelemet hordoznak,

ilyen például a galamb, mely a haszid felfogás szerint a Sekhiná, vagyis az I-teni jelenlét szimbóluma.

Bál Sém Tov-féle hanukkia (1857, Ukrajna)

A hátlap közepén, záróelemeként, jellemzően koronát találunk, mely a Tóra koronáját (keter Torá) szimbolizálja. Meghatározó továbbá a szőlőinda motívum, a szőlőkacsok egymásba fonódása megtöri a hanukiák tömör jellegét és légies hatást kölcsönöz a daraboknak. Az olajtartók szinte minden esetben korsó alakúak. A hátsó panel két oldalán található egy-egy mobil gyertyatartó-kar, egyik (jellemzően a baloldali) a klasszikus sámesz a gyújtóeszköz, a második pedig a fényforrás. Ritkább esetben a baloldali gyertyatartó-kar helyére egy, a karhoz erősített olajkorsócska kapaszkodik.

A hagyomány úgy tartja, hogy Bál Sém Tov, minden év kiszlév hónap elején maga köré gyűjtötte a héder tanulóit és velük közösen készített hanukiákat, melyekhez kést, fűrészt és egyéb fém-, esetleg fadarabokat használtak. Bál Sém Tov egyik hanukai tanítása szerint azért van a hanukai gyertyagyújtás áldásában (lehádlik nér hánuká) a gyertya (nér) szó egyes számban – annak ellenére, hogy a második naptól többet gyújtunk –, mert az összes mécsesnek egy, közös alapja van, ezért is fontos, hogy azok egy szintben legyenek.

A 18-19. században az askenáz területeken a viaszgyertyák szinte teljesen egészében felváltották az olajat. A váltás oka földrajzi lehet; az olajt askenáz területeken jóval nehezebb volt beszerezni, mint a mediterráneumban. Ezzel párhuzamosan a sokszor pogromoktól sújtott közösségek tagjainak nem mindig állt módjában a csodát nyilvánosan hirdetni, a gyertyagyújtás sokszor a négy fal közé szorult, a felfüggesztés kezdte elvesztette a relevanciáját.

Alapvető gondolat lehetett egy, már ismert formához, a menórához visszanyúlni, azt továbbgondolni, majd megalkotni a kilenc ágú gyertyatartót, mely utóbb a legnépszerűbb hanukia forma lett. A legkorábbi menóra típusú hanukiák még egyértelműen másolták a Tórában leírt menórát (Mózes II. 25:31-40). A menóra, mint hanukia alakként való első említése a korai 3. századból való, a Brajtából (Misnából kimaradt szóbeli tan kötete), ám erről tárgyi emlék nem került elő.

A menóra típusra jó példa lehet egy frankfurti gyertyatartó, melyet Johann Adam Boller (1679-1732) ötvösmester készített. A hanukia sok hasonlóságot mutat a Tórában leírt menórával, elsősorban a gyertyatartó karok díszítésével, viszont számos újítást is tartalmaz. A hanukia egyik újdonsága a színezett zománckép berakások Jákov ősapánk életképeivel, másik pedig a talapzat kialakítása, mivel az oktogonális forma viszonylag ritkaság hanukiák körében. Középen, a sámesz felett a figuralitás egy eklatáns példáját láthatjuk: az egyik klasszikus hanukai történet főhőse, Judit szobra emelkedik ki, aki Holofernész levágott fejét tartja.

Boller hanukia (1709-1732, Frankfurt)

A 21. században már szinte bármilyen hanukia elképzelhető, ezekről általánosan elmondható, hogy készülhetnek a legkülönbözőbb anyagok felhasználásával, az alakjukat tekintve a legváltozatosabb formákat ölhetik. Az ezüst, mint alapanyag ma is népszerű maradt, követve a hidúr micva, vagyis a micva megszépítésének gondolatát.

A diverzitásból adódóan viszont

nem mindegyik hanukia, vagyis kilencágú gyertyatartó kóser, azaz alkalmas a hanukai gyertyagyújtás micvájának teljesítéséhez.

A részletesen tárgyalt formai fejlődésből kiderül, hogy néhány kritériumnak meg kell felelnie a hanukiáknak. Ezek a feltételek a következők: a mécsestartóknak egy szintben és egyenes vonalban kell lenniük, kivéve a sámeszt, mely magasabban helyezkedik el és jellemzően mobil. A mécseseknek pedig olyan távolságban kell lenniük, hogy a lángok egyértelműen megkülönböztethetők legyenek, ne alkossanak „fáklyát”. Viszont a stílus és díszítés tekintetében mindig is szabad kezet kap a művész, aki jellemzően reflektál a környezetére, például arab országok zsidó közösségeiben a hanukia hordozhat félhold, ötágú csillag vagy hamsza szimbólumokat, míg egy francia darab a helyi városi templom rózsaablakát utánozhatja, addig egy osztrák hanukián a Habsburg birodalmi sas díszeleghet vagy Mansed Anson (1922-2012) 1986-ban megalkotott ikonikus hanukiáján az amerikai szabadságszobor jelenik meg.

A szövegben már történt utalás arra, hogy a micva teljesítésére alkalmas lehet olajmécses vagy viaszgyertya. Mivel a csoda olajjal történt ezért az (oliva)olajlámpások gyakoribbak. Viaszgyertyák esetében bármilyen bolti gyertya megfelel, ha a lángja fényes és tiszta, valamint legalább fél órán keresztül ég. A mécseseket jobbról balra, az első naptól mindig eggyel több gyertyát helyezünk a tartóba, viszont a lángokat balról jobbra gyújtjuk a megfelelő áldás(ok) elmondását követően. A gyertyagyújtás után, de legalábbis fél órán keresztül nem szabad dolgozni, ez pedig a nőkre is vonatkozik. Askenáz országokban szokás a családban mindenkinek, bizonyos kortól a gyerekeknek is külön hanukián gyertyát gyújtani. A nők részvétele azért fontos, mert a hanukai csoda létrejöttében egy nőnek, Juditnak is fontos szerepe volt.

Hanukakor szokás ünnepi lakomákat (szeudát micva) tartani, olajos ételeket, például fánkot vagy látkeszt fogyasztani, visszautalva ezzel is az olaj csodájára, illetve különböző sajtos, tejes ételeket enni, utalva ezzel Judit történetére, hogyan sikerült legyőznie Holofernészt (Sulhan Arukh 670:2).

Visszatérve az eredeti kérdéshez: miért nyolc napos hanuka? Ha összeolvassuk az első betűit annak a három tilalomnak, melyet a görögök vetettek ki a zsidók ellen, vagyis a „sin”-t (sábátból), „mem”-et (milából) és „het”-et (hódesből), akkor a „szimhá” héber szót kapjuk, melynek jelentése ’öröm’. Azaz a zsidók számára örömöt jelent a vallásgyakorlás, az ősi tradíciók ápolása és továbbadása. A Tóra fényét akarták elvenni az őseinktől, amit ők nem hagytak, harcoltak érte, így a zsidó hagyományok folytonossága nem szakadt meg, ezt hirdetjük a hanukai fényekkel. Tehát hanuka ünnepe felfogható akképpen, hogy a nyolc napban arról emlékezünk meg, hogy a zsidó vallás diadalmaskodott az – erőszakos – asszimilációs szándékok felett.

Bibliográfia:

Benoschofsky Ilona, Scheiber Sándor, szerk., A Budapesti Zsidó Múzeum (Budapest: Corvina, 1987)

Berger, Maurice et al., Masterworks of the Jewish Museum (New York: The Jewish Museum, 2004)

Bloch, Abraham P., The biblical and historical background of Jewish custumes and ceremonies (New York: Ktav Publishing House, 1980)

Braunstein, Susan, Five centuries of Hanukkah lamps from the Jewish Museum: A Catalogue Raisonné (New Haven and London: Yale University Press, 2004)

Buxbaum, Yitzhak, The Light and Fire of the Baal Shem Tov (New York and London: Bloomsbury Academic, 2005)

Cohen Grossman, Grace, This One-of-a-Kind Menorah Represents the True Spirit of Thanksgivukkah, A Hanukkah tradition melds with an icon of Americana [letöltés időpontja: 2016.10.16.] <http://www.smithsonianmag.com/smithsonian-institution/this-one-of-a-kind-menorah-represents-the-true-spirit-of-thanksgivukkah-180947855/?no-ist>

Gilad, Elon: The Obscure Origins and Evolution of the Hanukkah Menorah, In: Haaretz [letöltés időpontja: 2016.10.16.] <http://www.haaretz.com/jewish/features/.premium-1.631830>

Gruber, Samuel D.: UK: London Jewish Museum Must Purchase Lindo Hanukkiah on Display for 70 Years, In: Samuel Gruber’s Jewish Art & Monuments [letöltés időpontja: 2016.10.16.] <http://samgrubersjewishartmonuments.blogspot.hu/2009/07/uk-london-jewish-museum-must-purchase.html>

Kárpáti Judit, Egy fejezet a 19-20. századi iraki zsidóság szakrális művészetéből [letöltés időpontja: 2016.12.22.] <http://www.or-zse.hu/hacofe/vol1/karpati-irakizsid-mtud2008.htm#a19>

Muchawsky-Schnapper, Ester, A World Apart Next Door, Glimpses into the Life of Hasidic Jews (Jerusalem: The Israel Museum, 2012)

Rassow, Olivia, Happy Hanukkah from the Menorasaurus Rex, These amusing menorahs are made in New England. [letöltés időpontja: 2016.10.16.] <http://www.bostonmagazine.com/property/blog/2014/12/16/happy-hanukkah-menorasaurus-rex/>

Talbot, Hannah: Jewish Museum closer to saving 300-year-old silver hanukah lamp [letöltés időpontja: 2016.10.16.] <http://www.jewishmuseum.org.uk/?location_id=519&item=48>

Továbbá a Babilóniai Talmud, Sulhan Arukh és a TaNaKh idevonatkozó részei.

Képek forrása:

Olajmécses replika:

<http://www.ebay.com/itm/Early-Jewish-Holy-Land-Clay-Oil-Lamp-Menorah/291845496684?_trksid=p2047675.c100011.m1850&_trkparms=aid%3D222007%26algo%3DSIC.MBE%26ao%3D1%26asc%3D39107%26meid%3Ddc049151875844148f0039e3f1ea6a84%26pid%3D100011%26rk%3D6%26rkt%3D6%26sd%3D390774516802>

Cseréphanukia:

<http://en.wikipedia.org/wiki/File:Hanukkah2.jpg>

Judenstern:

< http://www.rdklabor.de/wiki/Datei:RDK_Glöckchen_Schabbat-Lampe.jpg>

Lindo lámpás:

<http://artdaily.com/news/39366/Important-British-Treasure-Saved-for-the-Jewish-Museum-London#.WAS22njXmRs>

Bál Sém Tov-féle hanukia:

<http://www.tiroche.co.il/ItemPagePast.asp?id=13122>