Ferenc Pápa, Barack Obama, Vlagyimir Putyin…

Írta: Gadó János - Rovat: Hagyomány

Az újabb keletű szokás szerint az állam- vagy kormányfők  üdvözletüket küldik a zsidó közösségnek a zsidó újév alkalmából. Alább a pápa, valamint az amerikai és az orosz elnök üzenetét foglaljuk össze.

Ferenc pápa szeptember 28-i, szerdai keltezéssel küldte jókívánságait a római zsidó közösségnek és az egész világ zsidóságának:

Ferenc pápa

„Ros hásáná 5777, jom kippur és szukkot ünnepek örömteli alkalmából különösen kedves számomra, hogy jókívánságaimat küldjem Önnek és a római zsidó közösségnek. Szeretettel gondolok az egész világ zsidó közösségeire is, hogy a közelgő ünnepek mindenki számára bőséges áldást hozzanak. A Magasságos adja meg nekünk a békét és a béke terjesztésének fáradhatatlan vágyát. Örök irgalmasságában töltsön el minket reménységgel, derűvel, és erősítse meg a köztünk lévő szívélyes barátságot” – írta Ferenc pápa Riccardo Di Segninek, a római zsidó közösség főrabbijának címzett üzenetében.

*

Barack Obama elnökségének nyolc éve alatt minden esztendőben üdvözölte a zsidó közösséget ezen a napon.

„A Fehér Házban eltöltött utolsó Ros Hasana jó lehetőség számomra, hogy végiggondoljam, micsoda kiváltság volt számomra elnökként együttműködni a zsidó közösséggel. Hogy felszólalhattam zsinagógákban az Egyesült Államokban és külföldön. Hogy személyes üzenetet helyezhettem el az Ősi Siratófal, a Kotel réseiben. Hogy újra és újra elmondhattam az Exodus időtlen történetét a Fehér Ház széderestéin. Hogy Elie Wiesel mellet mehettem végig a buchenwaldi táboron, hogy fiatal izraeliekkel találkozhattam Jeruzsálemben és átadhattam a Szabadság érdemrendet Simon Peresznek.

És noha sok munkát elvégeztünk az elmúlt hét és fél évben, nagyon sok maradt végezetlen – mint mindig. De a zsidó újév éppen erre emlékeztet bennünket: a munkának sosem érünk a végére. Megtisztelő családomra nézve, hogy ismét édes és reményben, egészségben, boldogságban bővelkedő évet kívánhatok Önöknek.

*

Vlagyimir Putyin üzenetében az alábbiakat írta:

putyin smile 2_0

„A Ros Hasana, minden zsidó számára nem csupán tiszteletadás apáik felmérhetetlen spirituális és történelmi örökségének. Ezekben a napokban az a szokás, hogy minden ember felméri tetteinek morális súlyát, hogy eltervezi jövőbeli jócselekedeteit, hogy megbocsájt és megköveti akiket megsértett. És persze, az ünnepre előkészülve segítik rokonaikat, szolgálatára és segítségére vannak minden szűkölködőnek.

A zsidó értékekből évszázadokon át nemes célok bontakoztak ki: az emberek egyesítése, a hit erősítése és a kölcsönös megértés előmozdítása. Oroszország vallásos zsidó szervezetei ehhez az ősi hagyományhoz ragaszkodnak, , amikor fáradhatatlanul dolgoznak a közösség békéjének erősítésén, a különféle emberek közötti megértés előmozdításán, a hagyományos vallások közötti gyümölcsöző vita  fejlesztésén, miközben harcosan szembeszállnak az antiszemitizmus és az idegengyűlölet minden formájával.

A zsidó szervezetek rendkívül aktívak az oktatásban és a segélyezésben – amit a köz érdekében tesznek. Kívánok az orosz zsidóknak boldog és édes évet, jó egészséget, boldogságot és jólétet.

Címkék:Ferenc pápa, Obama, Putyin, Ros Hasana

[popup][/popup]