Hírek, lapszemle

Nyilvántartásba vették a Mazsök új kuratóriumát

Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. 

A Mazsihisz feljelentést tett az egri „listaügyben”

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

Meggyalázták Ocskay László emlékművét

Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.

Raoul Wallenberg példája a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
 

Programok

[2012-04-17]
2x1 perces novellák a Mazsike és a Tevan Alapítvány kiadásában

A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
 

[2012-04-26]
Csak a szél – egy film a kiszolgáltatottságról

Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.

[2012-05-03]
Freud és kora

Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)

[2012-05-09]
Fekete László: Zsidó zenetörténet

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.

[2012-05-26]
Savuot – a virrasztás éjszakája

Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
MetazinAmerikai Alapítványi iskolaHaverMazsikeEmlékezésDél-Pest

Gyönyörű magány – Albert Camus: a pestis

A Művészetet Kedvelők Délutánja keretén belül, ezúttal esti programra invitáljuk Önöket a Vígszínház Házi színpadára, ahol is az irodalmi Nobel-díjas Albert Camus: A pestis című regényéből készült monodrámát tekintjük meg.
 



Művészetet Kedvelők Délutánja

 

2012. február 29. szerda, 19:30 óra / Vígszínház – Házi Színpad

 

A Művészetet Kedvelők Délutánja keretén belül, ezúttal esti programra invitáljuk Önöket a Vígszínház Házi színpadára, ahol is az irodalmi Nobel-díjas Albert Camus: A pestis című regényéből készült monodrámát tekintjük meg.


Mazsike tagoknak kedvezményes 1800 forintos jegyáron
. Az előadás után Hegedűs D. Géza színművész, a monodráma előadója és Márton László irodalomtörténész, műfordító, a darab fordítója beszélgetnek a közönséggel a darabról, a próbafolyamatról és arról, amit a kulisszák elrejtenek előlünk.

Albert Camus a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent regényének monodráma feldolgozása látható a Színpadon. Egyetlen színész tucatnyi alak sorsát játssza el a pestis sújtotta Oránból. 

apestiswebre_1.jpg

Előadja Hegedűs D. Géza, zeneszerző és csellón közreműködik Márkos Albert, produkciós munkatárs Horgas Péter, rendező Dömötör András

„Ebben a darabban több szólamban hangzanak fel emberi vallomások, illetve jelennek meg magatartásformák, világszemléletek. De az a szép Camus művészetében, hogy hátra is tud lépni, vissza is tudja vonni magát, vagyis a mindenható alkotót, és nem minősíti a különböző életfilozófiákat, megnyilatkozásokat, hanem a nézőt provokálja magába nézésre, önmagával való szembesülésre. Úgy mondanám: Camus nem foszt meg senkit a maga igazságától.” (Hegedűs D. Géza)

„– Miért beszél velem ilyen haragosan, Rieux? Én sem bírtam nézni.
–Bocsásson meg, atyám. Ilyen lesz az ember, ha napi húsz órán át kell kibírnia, hogy embereket lát meghalni, akiket életre teremtettek. Vannak pillanatok ebben a városban, amikor nem érzek mást, csak lázadást.” (részlet a műből)

Időpont: 2012. február 29. szerda, 19:30 óra
Helyszín: Vígszínház – Házi Színpad
Pontos cím: Budapest XIII. ker., Vígszínház u. 5.
Jegyfoglalás: 311-6665, mazsike@gmail.com
Érdemes minél előbb foglalni, mert a kedvezményes jegyek csak korlátozott számban állnak a rendelkezésünkre