| Szerző |
Küldés |
|
|
#26 2009. Jun. 09. 7:58 07
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Torok írta medve írta Kedves Torok!
Ha azt mondod, hogy a Fidesznek van felelőssége a Jobbik megerősödésében, különösen a jobboldali média kezdeti hozzállásán keresztül, akkor igazad van. Ha tagadod, hogy a Jobbik megerősödésében ugyanakkora, ha nem nagyobb felelőssége van annak az ámokfutásnak, amit 2006 óta az MSZP és az SZDSZ folytat, illetve ennek következtében kialakult társadalmi és gazdasági helyzetnek, homokba dugod a fejed. És ha minden baloldali így gondolkodik, akkor még nagyobb baj is lehet. Ami pedig az elmúlt heteket illeti, felhívnám a figyelmedet arra a jelenségre, hogy a Jobbikot a kampányba az szdsz és az mszp emelte be. Azt hitték, ezzel elszipkáztatnak fideszes szavazókat és mozgósítják saját kiábrándult híveiket. Ez a stratégia visszájára fordult: olyannyira felfuttaták saját pártjaid a jobbikot, hogy nem észlelve saját népszerűtlenségüket, elérték: ma a szocialista-szdsz korábbi bázisa szétöredezett. Megtalálható az MSZP-ben, SZDSZ-ben, LMP-ben, MDF-ben és a JOBBIKBAN. Lásd Csepel, Ózd, Kazinbarcika, Miskolc, Hatvan, stb....Az, hogy ez a demokráciát fenyegető szocialista ámokfutás megvalósult, köszönhető többek között annak is, hogy 2006 óta a baloldal holdudvara képtelen szembenézni a realitásokkal és csakis és kizárólag Orbánnal foglalkoznak.
Kedves medve! Ki hagytad a fideszt, és természetesen a fideszben is megtalálhatóak a ballós szavazok, akik bedőltek a fidesz populista ígéreteinek, és a butaságuknál fogva, jobboldali kényszerképzeteik vannak, és azt sem tudják,hogy mi az,hogy jobboldaliság... Az MDF igen, az jobboldali párt. Ellenzékben fidesz, valami szélsőbaloldali rasszistákkal, antiszemitákkal kollaboráló párt. Ez változhat, ha hatalomra kerülnek. A hatalomért mindent.
A baloldali értékeket ma valóban a Fidesz képviseli. Igaz, ott nem énekelnek offshor milliárdososk Internacionálét, de 1 millió embernek szeretnének munkát adni, állami kézben szereték tartani a magyar termőföldet, a vízkincset (a csappal együtt), az egészségügyet.
|
|
|
#27 2009. Jun. 09. 8:10 08
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2007
Üzenetek: 4708
|
Kedves Torok! Nem engem kell meggyőznöd, úgyse tudjuk egymást meggyőzni. Hanem azon kéne gondolkodnod, ha jót akarsz a saját pártjaidnak, hogy mit tettek rosszul, mert szavazóik ma már a szélsőjobb szavazatainak a felét adja.
|
|
|
#28 2009. Jun. 09. 8:14 08
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2007
Üzenetek: 4708
|
Kedves Tomato! A Fidesznek azon kell elmélkednie, hogyan fognak "kétfrontos" harcot vívni, ami nem könnyű. Én azért egy kicsit jobban aggódom.
|
|
|
#29 2009. Jun. 09. 8:26 08
|
|
Tag
Regisztrálva: May 2008
Üzenetek: 3715
|
http://hvg.hu/itthon/20090608_rendorseg_ugyeszseg_nyomozasok.aspx?s=200968nlAz ügyészség felelősségére egy újabb bizonyíték. A rendőrság tehetetlen az ügyészséggel szemben, akik leállítanak nyomozásokat, és kiveszik a rendőrség hatásköréből a nyomozást. Minden nyomozás kimenetele az ügyészségtől függ. A közvélekedés a kormányt és a rendőrséget hibáztatja, hála a fidesz félrevezető hazugságainak.
|
|
|
#30 2009. Jun. 09. 8:46 08
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2007
Üzenetek: 4708
|
Itt van még egy érdekes elemzés, aki az adatokra kiváncsi és arra, hogy a volt szocik kire szavaztak: http://index.hu/belfold/2009/06/09/uj_teruleti_elemzes/
|
|
|
#31 2009. Jun. 09. 10:52 10
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
medve írta Kedves Tomato! A Fidesznek azon kell elmélkednie, hogyan fognak "kétfrontos" harcot vívni, ami nem könnyű. Én azért egy kicsit jobban aggódom.
Tagnap hallgattam egy rádióműsort, ahol valaki azt mondta, hogy míg Nagy Imre következetesen kiállt, és a mártírhalált vállalva meghalt az elveiért, addig Kádár megalkuvó módon átállt a szovjetek oldalára, kivégeztette Nagy Imrét, és... végrehajtotta annak programját. Nem tartom kizártnak, hogy Orbán Viktor bizonyos értelemben véve hasonló politikai utat fog bejárni, mint Kádár. Orbán egy arrogáns fiatalemberből, hatalmi mámorban fürdő miniszterelöke volt hazánknak. Két hatalmas vereséget követően, most úgy vélem, némi bölcsesség jelei mutatkoznak meg nála. És bizony a Fidesz ma abban a helyzetben van, hogy a két szélsőségnek (a Jobbiknak és az Mszp-nek köszönhetően) centrummá vált. Valóban kétfrontos harcra kényszerülhet. A jobbszéltől is, meg a balszéltől is el kell határolódnia - ha akar, ha nem. Ha vannak egyáltalán jóakaratú emberek még, akkor azok tömegesen ma a Fideszre szavaznak.
|
|
|
#32 2009. Jun. 09. 10:56 10
|
|
Tag
Regisztrálva: May 2008
Üzenetek: 3715
|
Tomato írta Torok írta medve írta Kedves Torok!
Ha azt mondod, hogy a Fidesznek van felelőssége a Jobbik megerősödésében, különösen a jobboldali média kezdeti hozzállásán keresztül, akkor igazad van. Ha tagadod, hogy a Jobbik megerősödésében ugyanakkora, ha nem nagyobb felelőssége van annak az ámokfutásnak, amit 2006 óta az MSZP és az SZDSZ folytat, illetve ennek következtében kialakult társadalmi és gazdasági helyzetnek, homokba dugod a fejed. És ha minden baloldali így gondolkodik, akkor még nagyobb baj is lehet. Ami pedig az elmúlt heteket illeti, felhívnám a figyelmedet arra a jelenségre, hogy a Jobbikot a kampányba az szdsz és az mszp emelte be. Azt hitték, ezzel elszipkáztatnak fideszes szavazókat és mozgósítják saját kiábrándult híveiket. Ez a stratégia visszájára fordult: olyannyira felfuttaták saját pártjaid a jobbikot, hogy nem észlelve saját népszerűtlenségüket, elérték: ma a szocialista-szdsz korábbi bázisa szétöredezett. Megtalálható az MSZP-ben, SZDSZ-ben, LMP-ben, MDF-ben és a JOBBIKBAN. Lásd Csepel, Ózd, Kazinbarcika, Miskolc, Hatvan, stb....Az, hogy ez a demokráciát fenyegető szocialista ámokfutás megvalósult, köszönhető többek között annak is, hogy 2006 óta a baloldal holdudvara képtelen szembenézni a realitásokkal és csakis és kizárólag Orbánnal foglalkoznak.
Kedves medve! Ki hagytad a fideszt, és természetesen a fideszben is megtalálhatóak a ballós szavazok, akik bedőltek a fidesz populista ígéreteinek, és a butaságuknál fogva, jobboldali kényszerképzeteik vannak, és azt sem tudják,hogy mi az,hogy jobboldaliság... Az MDF igen, az jobboldali párt. Ellenzékben fidesz, valami szélsőbaloldali rasszistákkal, antiszemitákkal kollaboráló párt. Ez változhat, ha hatalomra kerülnek. A hatalomért mindent.
A baloldali értékeket ma valóban a Fidesz képviseli. Igaz, ott nem énekelnek offshor milliárdososk Internacionálét, de 1 millió embernek szeretnének munkát adni, állami kézben szereték tartani a magyar termőföldet, a vízkincset (a csappal együtt), az egészségügyet.
Hölgyeim és uraim! Én mindenkinek szeretnék munkát adni! 2-3 millió embernek is. Nagyon szegénynek kéne lennem, ha ellenzékből nem tudnék ígérni a "birkáknak". Bocsánat báránykákat akartam mondani. A fenében is előjön mindig a lumpen proli. De szájba vágom magam. A kettős beszédet gyakorolnom kell még. Igaz,hogy a birkák észre sem veszik. Hölgyeim és uraim ígérem, hogy jövőre a kettős beszédből, a hármast fogom megtanulni!
|
|
|
#33 2009. Jun. 09. 11:46 11
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Nem számít, hogy te nem hiszed el. Az számít, hogy a szavazók többsége elhitte.
|
|
|
#34 2009. Jun. 09. 12:03 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2008
Üzenetek: 555
Hely: Budapest VII.ker.
|
H-2009 írta Mert Ti nem a gazdaságiválságtól félnétek(ami sokaknak cuspa haszon), nem a klímaváltozástól(csupa haszon; az emebri áldozatok meg cska jéárulékos költségek sokak számára), valamint nem az atomháborútól féltek. hanem nemzeti érzelmű magyaroktól.
Én nem örülök, hogy a Jobbik a "cigánybűnözés" szót használja, de ez kellett ahhoz, hogy sok mszp-s átszavazzon...
Na ide figyelj, te barom: az emberek 36%-a szavazott.A többség nem. A választópolgárok józan többsége tartózkodott: ők kíváncsiak voltak az arányokra és sokan tanácstalanok, kivárnak. A jövő évi választásokon még lehetnek meglepetések. Az ország megijed a Jobbik politikai hatalomra kerülésétől, ugyanakkor néhány véresszájú hangadó a brüsszeli zsíros állásba távozik (ahova Morvai nagyasszony is annyira vágyódott). A Fidesz elbizakodott, holott semmi nem utal arra, hogy bárki baloldali átszavazott volna. Ez még mindig a jó öreg saját tábor.Az LMP leváltja az SZDSZ-t és előretör.Nagyon bízom abban hogy "új erő" lesz jövőre és 4.-ként bekerülhet a parlamentbe. Nem félünk a "nemzeti érzelmű" magyaroktól, csak sajnáljuk őket. Tudniillik mi azon nemzeti érzelmű magyarok vagyunk, akik legálisan dolgoznak, sok adót fizetnek, az állampolgárok többségének javára szolgáló törvényekre szavaznak, és sok közhasznú dologra adakoznak, kultúrára és gyermekeik taníttatására költenek, és eképp szolgálják a haza érdekeit. Miért félnénk azoktól a nemzeti érzelmű magyaroktól, akik közpénzből finanszírozott segélyekből élnek, sörre, külföldi üdítőitalokra és cigarettára költenek leginkább, véleményüket a közterek összepiszkításával, randalírozással, uszító felvonulásokkal fejezik ki, rasszista, homofób, kirekesztő és gyűlöletkeltő törvényekre szavaznak, az ország megosztottságára és a kocsmákban várnak arra, hogy bálványozott politikusaik lapot osszanak nekik egy jobb élethez, mint amit kiérdemeltek? Nem kisfiam, nem félünk tőlük, csak sajnáljuk őket.
|
|
|
#35 2009. Jun. 09. 12:10 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2008
Üzenetek: 555
Hely: Budapest VII.ker.
|
Tomato írta medve írta Kedves Tomato! A Fidesznek azon kell elmélkednie, hogyan fognak "kétfrontos" harcot vívni, ami nem könnyű. Én azért egy kicsit jobban aggódom.
Tagnap hallgattam egy rádióműsort, ahol valaki azt mondta, hogy míg Nagy Imre következetesen kiállt, és a mártírhalált vállalva meghalt az elveiért, addig Kádár megalkuvó módon átállt a szovjetek oldalára, kivégeztette Nagy Imrét, és... végrehajtotta annak programját. Nem tartom kizártnak, hogy Orbán Viktor bizonyos értelemben véve hasonló politikai utat fog bejárni, mint Kádár. Orbán egy arrogáns fiatalemberből, hatalmi mámorban fürdő miniszterelnöke volt hazánknak. Két hatalmas vereséget követően, most úgy vélem, némi bölcsesség jelei mutatkoznak meg nála. És bizony a Fidesz ma abban a helyzetben van, hogy a két szélsőségnek (a Jobbiknak és az Mszp-nek köszönhetően) centrummá vált. Valóban kétfrontos harcra kényszerülhet. A jobbszéltől is, meg a balszéltől is el kell határolódnia - ha akar, ha nem. Ha vannak egyáltalán jóakaratú emberek még, akkor azok tömegesen ma a Fideszre szavaznak.
Kedves Tomato! Balszél nincs, a jobbszéltől pedig nem akar elhatárolódni a Fidesz.Le fog hajolni a jobbikos szavazatokért, nagyon mélyre fog hajolni.Centrummá az MDF és az LMP koalíciója válhat, leghamarabb 5 év múlva.Abban biztos lehet, hogy Orbán szeretne egy második kedves jó Kádár elvtárssá válni a NÉP számára, mert ugye, a népakarat vezére ő.Az is biztos, hogy a baloldal kidolgozott programját kezdi majd el megvalósítani, mivel nincs sajátja és nem is tud jobbat.Ezt a fajta bölcsességet viszont, amit maga annak nevez, mifelénk számításnak hívják.
|
|
|
#36 2009. Jun. 09. 12:17 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Baldrick írta H-2009 írta Mert Ti nem a gazdaságiválságtól félnétek(ami sokaknak cuspa haszon), nem a klímaváltozástól(csupa haszon; az emebri áldozatok meg cska jéárulékos költségek sokak számára), valamint nem az atomháborútól féltek. hanem nemzeti érzelmű magyaroktól.
Én nem örülök, hogy a Jobbik a "cigánybűnözés" szót használja, de ez kellett ahhoz, hogy sok mszp-s átszavazzon...
Na ide figyelj, te barom: az emberek 36%-a szavazott.A többség nem. A választópolgárok józan többsége tartózkodott: ők kíváncsiak voltak az arányokra és sokan tanácstalanok, kivárnak. A jövő évi választásokon még lehetnek meglepetések. Az ország megijed a Jobbik politikai hatalomra kerülésétől, ugyanakkor néhány véresszájú hangadó a brüsszeli zsíros állásba távozik (ahova Morvai nagyasszony is annyira vágyódott). A Fidesz elbizakodott, holott semmi nem utal arra, hogy bárki baloldali átszavazott volna. Ez még mindig a jó öreg saját tábor.Az LMP leváltja az SZDSZ-t és előretör.Nagyon bízom abban hogy "új erő" lesz jövőre és 4.-ként bekerülhet a parlamentbe. Nem félünk a "nemzeti érzelmű" magyaroktól, csak sajnáljuk őket. Tudniillik mi azon nemzeti érzelmű magyarok vagyunk, akik legálisan dolgoznak, sok adót fizetnek, az állampolgárok többségének javára szolgáló törvényekre szavaznak, és sok közhasznú dologra adakoznak, kultúrára és gyermekeik taníttatására költenek, és eképp szolgálják a haza érdekeit. Miért félnénk azoktól a nemzeti érzelmű magyaroktól, akik közpénzből finanszírozott segélyekből élnek, sörre, külföldi üdítőitalokra és cigarettára költenek leginkább, véleményüket a közterek összepiszkításával, randalírozással, uszító felvonulásokkal fejezik ki, rasszista, homofób, kirekesztő és gyűlöletkeltő törvényekre szavaznak, az ország megosztottságára és a kocsmákban várnak arra, hogy bálványozott politikusaik lapot osszanak nekik egy jobb élethez, mint amit kiérdemeltek? Nem kisfiam, nem félünk tőlük, csak sajnáljuk őket.
Nos, igen, kedves Baldrick, a remény hal meg utoljára. Abban tökéletesen egyetértek veled, hogy jövő tavasszal érhetnek még további meglepetések téged is, engem is. Nem biztos, hogy nagyon örülni fogunk neki... Bizonyára úgy van, amint írod, hogy a nagy csendes többség csupán azért maradt most távol a szavazástól, mert igen kíváncsi volt arra, hogy a hangos kisebbség kire fog szavazni, a csendes nagytöbbség nélkül... Ezt egyébként akkor is megtudhatta volna, ha a szavazás előtt elolvassa a felméréseket, vagy szavazást követően a szavazás eredményét. Bizonyára úgy lesz, mint írod, hogy jövő tavaszra az Mszp megerősödik, a Jobbik boldog lesz már attól a tudattól is, hogy Morvai Krisztina EU képviselői tiszteletdíjból élhet. Vona Gábor ezzel el is érte élete célját. Az elbizakodott Fidesz meg önként lemond a megújult liberálisok javára. Aztán a bilibe ér a kezed, és felébredsz... 
|
|
|
#37 2009. Jun. 09. 12:20 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Baldrick írta Tomato írta medve írta Kedves Tomato! A Fidesznek azon kell elmélkednie, hogyan fognak "kétfrontos" harcot vívni, ami nem könnyű. Én azért egy kicsit jobban aggódom.
Tagnap hallgattam egy rádióműsort, ahol valaki azt mondta, hogy míg Nagy Imre következetesen kiállt, és a mártírhalált vállalva meghalt az elveiért, addig Kádár megalkuvó módon átállt a szovjetek oldalára, kivégeztette Nagy Imrét, és... végrehajtotta annak programját. Nem tartom kizártnak, hogy Orbán Viktor bizonyos értelemben véve hasonló politikai utat fog bejárni, mint Kádár. Orbán egy arrogáns fiatalemberből, hatalmi mámorban fürdő miniszterelnöke volt hazánknak. Két hatalmas vereséget követően, most úgy vélem, némi bölcsesség jelei mutatkoznak meg nála. És bizony a Fidesz ma abban a helyzetben van, hogy a két szélsőségnek (a Jobbiknak és az Mszp-nek köszönhetően) centrummá vált. Valóban kétfrontos harcra kényszerülhet. A jobbszéltől is, meg a balszéltől is el kell határolódnia - ha akar, ha nem. Ha vannak egyáltalán jóakaratú emberek még, akkor azok tömegesen ma a Fideszre szavaznak.
Kedves Tomato! Balszél nincs, a jobbszéltől pedig nem akar elhatárolódni a Fidesz.Le fog hajolni a jobbikos szavazatokért, nagyon mélyre fog hajolni.Centrummá az MDF és az LMP koalíciója válhat, leghamarabb 5 év múlva.Abban biztos lehet, hogy Orbán szeretne egy második kedves jó Kádár elvtárssá válni a NÉP számára, mert ugye, a népakarat vezére ő.Az is biztos, hogy a baloldal kidolgozott programját kezdi majd el megvalósítani, mivel nincs sajátja és nem is tud jobbat.Ezt a fajta bölcsességet viszont, amit maga annak nevez, mifelénk számításnak hívják.
A bölcs ember kiszámítja, az ostoba a számoknak sem hisz. De nem a számítás a lényeg. Arra kell rájönnie bárki is az ország vezetője, hogy mi az, amit a nép hajlandó megtenni, és mi az, amit az Istennek se - ahogy mondani szokás. A liberálisok (élükön az Mszp vezéreivel) nagyon nem képesek ráérezni erre. A Fidesz-vezér már tud valamit. Kádár meg egyenesen zseniális volt e téren.
|
|
|
#38 2009. Jun. 09. 12:20 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2007
Üzenetek: 4708
|
Baldrick! A kampányban a te kedvenc pártjaid hozták be a Jobbikot, arra számítva, hogy elvesz szavazatokat a Fidesztől és mozgosítják saját táborukat. Kicsit túllőttek a célon: a Jobbik szavazókat vett el nagy számban az MSZP-től. Lassan át kell gondolnotok ezt a fasisztázó taktikát, mert visszaütött. Az MDF valóban esélyt kapott a centrum kialakítására. És egy rakás volt mszp-szdsz szavazót fog elvenni. Az szdsz-t már megszerezte. De én nem bánom.
|
|
|
#39 2009. Jun. 09. 12:24 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2009
Üzenetek: 13
|
Ez az írás a Heti válaszban jelent meg. Picit nehéz lenne ezt a lapot nácizmussal vádolni: Nem kell félni a Jobbiktól!Dévényi István, napijegyzet@hetivalasz.hu2009.06.08. Nem, nem az MSZP hozta létre a Jobbikot, és nem, nem a Fidesz szabadította rá a népre. Két népszerű elmélet is dühöng a közéletben a Jobbikról. Az egyik szerint a pártot az MSZP alkotta a szokásos Szilvásy-féle kavarással, hogy jobbról indított támadással bomlassza a Fidesz égisze alatt tömbösülő jobboldalt. A másik meg arról szól, hogy a Fidesz nevelte föl a Jobbikot, aztán használta az utcai csetepaték során, mert saját maga nem akarta a legkevésbé sem píszi üzenetekkel bepiszkítani magát. Pedig mindössze arról van szó, hogy néhány lelkes egyetemista néhány esztendeje létrehozta csak úgy a Jobbik Ifjúsági Közösséget: eljárogattak ide-oda, próbálkoztak ezzel-azzal, lelkesedtek egy kicsit, szóval semmi különös. És amikor 2003. október 24-én az eredetitől már meglehetősen eltérő csapat párttá alakult, még akkor se nagyon keltette föl a média érdeklődését a társaság. A baloldali-liberális oldalhoz soroltak néhány napig szolidan reklámozták őket, hogy íme, a Fidesz ellenfelei, a másikok meg nem szóltak róluk egy árva szót sem, mert hogy íme, a Fidesz ellenfelei. Kommunikációs vákuum volt ez a javából, a Jobbik vezetői jó ideig nem is tudtak mit kezdeni a helyzettel: egyik-másik aktivista tartott valami botrányos sajtótájékoztatót, aztán a keresztállítás, és kész, ennyiben kifulladt a párt médiajelenléte. Majd jött a nagy ötlet, a Magyar Gárda. Nem részletezem, hiszen szinte nem volt nap, hogy ne esett volna szó az oroszlános, mellényes társaságról, s így a radikális pártról. Az eredményt ismerjük: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 22,88, Heves 20,17, Jász-Nagykun-Szolnok 19,02 %. Döbbenetes, tényleg, erre senki, talán még a legábrándosabb jobbikosok se számítottak. Az elemzéshez nem szükségeltetik komolyabb tudomány: a felsorolt megyékben (és csak a radikálisok három legerősebb fellegvárát említettem) egészen egyszerűen szar a helyzet. Például az Európai Unióból nem látszódik semmi. Az elmúlt húsz esztendő gazdasági folyamataiból meg szinte csak a válság érkezett meg. A magyar-cigány konfliktusok pedig közel sem csupán arról szólnak, hogy mi lesz a szegregált 4/c osztály sorsa. Egyébként meg nem tetszenek a Jobbik válaszai? Hát tessenek előállni használhatóbbakkal. Lendvai Ildikó mondogathatja, hogy hú de nagy a baj, és még a Fidesszel is összefognának a szocialisták a szélsőségesek ellen, de ettől Borsodban, Hevesben, Szolnokban nem fogják jobban érezni magukat a népek, sőt. Mint ahogyan az állítólag Orbán által meghirdetett „nem kell a Jobbikkal foglalkozni" fideszes politika is hálószaggató öngól. Mert tényleg nem a Jobbikkal kell foglalkozni, ám a Jobbik által fölvállalt ügyekkel muszáj. És akkor le lehet győzni, vissza lehet töpöríteni a Jobbikot. Demokratikusan.http://www.hetivalasz.hu/cikk/0906/nem_kell_felni_a_jobbiktol
|
|
|
#40 2009. Jun. 09. 12:50 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
eric írta Ez az írás a Heti válaszban jelent meg. Picit nehéz lenne ezt a lapot nácizmussal vádolni: Nem kell félni a Jobbiktól!Dévényi István, napijegyzet@hetivalasz.hu2009.06.08. Nem, nem az MSZP hozta létre a Jobbikot, és nem, nem a Fidesz szabadította rá a népre. Két népszerű elmélet is dühöng a közéletben a Jobbikról. Az egyik szerint a pártot az MSZP alkotta a szokásos Szilvásy-féle kavarással, hogy jobbról indított támadással bomlassza a Fidesz égisze alatt tömbösülő jobboldalt. A másik meg arról szól, hogy a Fidesz nevelte föl a Jobbikot, aztán használta az utcai csetepaték során, mert saját maga nem akarta a legkevésbé sem píszi üzenetekkel bepiszkítani magát. Pedig mindössze arról van szó, hogy néhány lelkes egyetemista néhány esztendeje létrehozta csak úgy a Jobbik Ifjúsági Közösséget: eljárogattak ide-oda, próbálkoztak ezzel-azzal, lelkesedtek egy kicsit, szóval semmi különös. És amikor 2003. október 24-én az eredetitől már meglehetősen eltérő csapat párttá alakult, még akkor se nagyon keltette föl a média érdeklődését a társaság. A baloldali-liberális oldalhoz soroltak néhány napig szolidan reklámozták őket, hogy íme, a Fidesz ellenfelei, a másikok meg nem szóltak róluk egy árva szót sem, mert hogy íme, a Fidesz ellenfelei. Kommunikációs vákuum volt ez a javából, a Jobbik vezetői jó ideig nem is tudtak mit kezdeni a helyzettel: egyik-másik aktivista tartott valami botrányos sajtótájékoztatót, aztán a keresztállítás, és kész, ennyiben kifulladt a párt médiajelenléte. Majd jött a nagy ötlet, a Magyar Gárda. Nem részletezem, hiszen szinte nem volt nap, hogy ne esett volna szó az oroszlános, mellényes társaságról, s így a radikális pártról. Az eredményt ismerjük: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 22,88, Heves 20,17, Jász-Nagykun-Szolnok 19,02 %. Döbbenetes, tényleg, erre senki, talán még a legábrándosabb jobbikosok se számítottak. Az elemzéshez nem szükségeltetik komolyabb tudomány: a felsorolt megyékben (és csak a radikálisok három legerősebb fellegvárát említettem) egészen egyszerűen szar a helyzet. Például az Európai Unióból nem látszódik semmi. Az elmúlt húsz esztendő gazdasági folyamataiból meg szinte csak a válság érkezett meg. A magyar-cigány konfliktusok pedig közel sem csupán arról szólnak, hogy mi lesz a szegregált 4/c osztály sorsa. Egyébként meg nem tetszenek a Jobbik válaszai? Hát tessenek előállni használhatóbbakkal. Lendvai Ildikó mondogathatja, hogy hú de nagy a baj, és még a Fidesszel is összefognának a szocialisták a szélsőségesek ellen, de ettől Borsodban, Hevesben, Szolnokban nem fogják jobban érezni magukat a népek, sőt. Mint ahogyan az állítólag Orbán által meghirdetett „nem kell a Jobbikkal foglalkozni" fideszes politika is hálószaggató öngól. Mert tényleg nem a Jobbikkal kell foglalkozni, ám a Jobbik által fölvállalt ügyekkel muszáj. És akkor le lehet győzni, vissza lehet töpöríteni a Jobbikot. Demokratikusan.http://www.hetivalasz.hu/cikk/0906/nem_kell_felni_a_jobbiktol
Pontosan erről van szó. Úgy látszik, a gyermekeiket igényes iskolába járató, magas jövedelmű, tisztességesen adózó állampolgárok (mit Baldrick) már olyan magasan hordják az orrukat, hogy lefelé nem is látnak. Csak szárnyalnak, szárnyalnak, mint a szabad madarak. A sok féreg meg közben lent nyüzsög a szarban. Nekik az jutott a "szabadságból". Csak azt nem veszik észre azok, akik Baldrick nézeteit osztják, hogy a sok kis féregnek tökre mások a problémáik, mint nekik. Egészen elemi gondokkal küszkdnek nap mint nap, és ettől már nagyon tele van a hócipőjük.
|
|
|
#41 2009. Jun. 09. 12:56 12
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2008
Üzenetek: 555
Hely: Budapest VII.ker.
|
Tomato írta Arra kell rájönnie bárki is az ország vezetője, hogy mi az, amit a nép hajlandó megtenni, és mi az, amit az Istennek se - ahogy mondani szokás. A liberálisok (élükön az Mszp vezéreivel) nagyon nem képesek ráérezni erre. A Fidesz-vezér már tud valamit. Kádár meg egyenesen zseniális volt e téren.
Kedves Tomato! Maga nagyon téved, ha azt hiszi, hogy amit itt leír, azzal a baloldali szavazó nincsen tisztában.Természetesen tudjuk, hogy a társadalom nagy része tiltakozik a magas adóterhek, az újraelosztás mikéntje, a szűkülő munkaerőpiac és az egyenes arányban lévő versenyképtelenség miatti romló életkörülmények miatt, a kormányt teszi felelőssé és felmondja a szolidaritásra alapuló társadalmi szerződést, kilökné az ellátórendszerből az állami forrásokra szorulókat és azt reméli, ezáltal több elosztható közpénz maradna saját céljaira.Ne gondolja azt, hogy a baloldali szavazók nem "éreznek rá" arra, hogy a munka nélküli, a kevés bérből szűkölködő, a magas rezsiket és járulékokat fizető állampolgárok mennyit küszködnek: a zsidók is közéjük tartoznak ugyanis, mindez a baloldali és zsidó szavazókra is maradéktalanul igaz.Mi is tisztában vagyunk a baloldali politika népszerűtlenségének okaival .A baloldal ugyanis nem óhajtja a cigányságot megfosztani a megélhetési alapjaitól, hanem tovább akar próbálkozni felzárkóztató és integráló programokkal. A leginkább terhelhetőeket akarja sújtani: a nyugdíjasokat és a fiatal nőket.Az előbbieket azért, mert nincs vesztenivalójuk, az utóbbiakat azért, mert a legteherbíróbbak és a legesélyesebbek a talpraállásra 1 évvel kevesebb gyed esetén is. Nem egy másik realitás választ el bennünket, baloldalra szavazókat Önöktől, hanem más elvek, amelyek szerint a társadalom jövőjét rövidtávon progresszívnek képzeljük el.Természetesen tudjuk, hiszen a mi családjainkban is vannak kismamák és nyugdíjasok, hogy méltánytalan az ő kontójukra a rászorulók megsegítése (a közpénzek az ő kárukra, és a leszakadók javára átcsoportosítása), de a társadalom összetételét, demográfiai helyzetét és egzisztenciális lehetőségeiket tekintve mégsem tudunk jelenleg más - igazságosabb - kiutat.Nem kívánunk polgárháborút a cigányság ellen és ehhez sem szervezett bűnszervezetet (gárda, cigány maffia) sem állami erőszakszervezetet (csendőrség).Egy pillanatig se gondolják, hogy nem értjük vagy nem érzünk együtt mindazokkal, akiket a baloldali kormányzat politikája hátrányosan érint, hiszen mi magunk is közéjük tartozunk, ezt szeretném, ha tudná, Tomato.
|
|
|
#42 2009. Jun. 09. 13:07 13
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Baldrick írta Tomato írta Arra kell rájönnie bárki is az ország vezetője, hogy mi az, amit a nép hajlandó megtenni, és mi az, amit az Istennek se - ahogy mondani szokás. A liberálisok (élükön az Mszp vezéreivel) nagyon nem képesek ráérezni erre. A Fidesz-vezér már tud valamit. Kádár meg egyenesen zseniális volt e téren.
Kedves Tomato! Maga nagyon téved, ha azt hiszi, hogy amit itt leír, azzal a baloldali szavazó nincsen tisztában.Természetesen tudjuk, hogy a társadalom nagy része tiltakozik a magas adóterhek, az újraelosztás mikéntje, a szűkülő munkaerőpiac és az egyenes arányban lévő versenyképtelenség miatti romló életkörülmények miatt, a kormányt teszi felelőssé és felmondja a szolidaritásra alapuló társadalmi szerződést, kilökné az ellátórendszerből az állami forrásokra szorulókat és azt reméli, ezáltal több elosztható közpénz maradna saját céljaira.Ne gondolja azt, hogy a baloldali szavazók nem "éreznek rá" arra, hogy a munka nélküli, a kevés bérből szűkölködő, a magas rezsiket és járulékokat fizető állampolgárok mennyit küszködnek: a zsidók is közéjük tartoznak ugyanis, mindez a baloldali és zsidó szavazókra is maradéktalanul igaz.Mi is tisztában vagyunk a baloldali politika népszerűtlenségének okaival .A baloldal ugyanis nem óhajtja a cigányságot megfosztani a megélhetési alapjaitól, hanem tovább akar próbálkozni felzárkóztató és integráló programokkal. A leginkább terhelhetőeket akarja sújtani: a nyugdíjasokat és a fiatal nőket.Az előbbieket azért, mert nincs vesztenivalójuk, az utóbbiakat azért, mert a legteherbíróbbak és a legesélyesebbek a talpraállásra 1 évvel kevesebb gyed esetén is. Nem egy másik realitás választ el bennünket, baloldalra szavazókat Önöktől, hanem más elvek, amelyek szerint a társadalom jövőjét rövidtávon progresszívnek képzeljük el.Természetesen tudjuk, hiszen a mi családjainkban is vannak kismamák és nyugdíjasok, hogy méltánytalan az ő kontójukra a rászorulók megsegítése (a közpénzek az ő kárukra, és a leszakadók javára átcsoportosítása), de a társadalom összetételét, demográfiai helyzetét és egzisztenciális lehetőségeiket tekintve mégsem tudunk jelenleg más - igazságosabb - kiutat.Nem kívánunk polgárháborút a cigányság ellen és ehhez sem szervezett bűnszervezetet (gárda, cigány maffia) sem állami erőszakszervezetet (csendőrség).Egy pillanatig se gondolják, hogy nem értjük vagy nem érzünk együtt mindazokkal, akiket a baloldali kormányzat politikája hátrányosan érint, hiszen mi magunk is közéjük tartozunk, ezt szeretném, ha tudná, Tomato.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a szoclib kormány nem tud más kiutat. Azért szavazunk olyan pártra, amely azt állítja, hogy van másik kiút, mert a szoclibek által kínált kiútból nem kérünk. És mert parlamentáris demokrácia van, élünk jogunkkal, hogy olyan pártot juttassunk kormányra, amelyikben a legjobban megbízunk.
|
|
|
#43 2009. Jun. 09. 13:10 13
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2008
Üzenetek: 555
Hely: Budapest VII.ker.
|
medve írta Baldrick! A kampányban a te kedvenc pártjaid hozták be a Jobbikot, arra számítva, hogy elvesz szavazatokat a Fidesztől és mozgosítják saját táborukat. Kicsit túllőttek a célon: a Jobbik szavazókat vett el nagy számban az MSZP-től. Lassan át kell gondolnotok ezt a fasisztázó taktikát, mert visszaütött. Az MDF valóban esélyt kapott a centrum kialakítására. És egy rakás volt mszp-szdsz szavazót fog elvenni. Az szdsz-t már megszerezte. De én nem bánom.
Senki baloldali állampolgár nem gondolja azt, hogy a Jobbik szavazatokat venne el a Fidesztől és a Jobbik versenytársa volna a Fidesznek.E két párt szervesen összetartozik és kezdettől fogva az a céljuk hogy egymással léphessenek koalícióra.Senkit nem tudnak megtéveszteni.A baloldal ezen a választáson hallgatott.Ha az MDF bekerül a parlamentbe akkora megszorítások lesznek (még bumfordibbak, könyörtelenebbek és súlyosabbak az előző Bokros-csomagnál), hogy az egész ország visszasírja a baloldali kormányzat ügyetlen próbálkozásait.Tessék odafigyelni Bokros nyilatkozataira. Ha valaki nem képes megismerni és megérteni az állampolgárok többségének élethelyzetét és összefüggéseit, akkor az ő.Aki ezt jobbközépnek tekinti, az általa képviselt irányvonalakat, az meg is érdemli, ami következni fog. Amit lassan át kellene gondolni, az nem holmi blődség, amiket itt összehord. A legnagyobb felelősség a mai magyar társadalomban a munkaadók kezében van.Felélik-e akkora gőzzel a cégeik nyereségeit, elosztogatják-e a jutalmakat a vezetőségek, mint eddig, vagy csökkentik a munkaidőt és legálisan kezdik el foglalkoztatni a dolgozóikat? Rövidtávú, öncélú extraprofitra törekednek vagy az is szempont lesz, hogy hosszabb távon tisztességesen és minél több embernek kenyeret adva működjenek? Leköszönnek-e a teljes öregségi nyugdíjat felvevők a munkaerőpiacról, vagy foglalják az állásokat továbbra is? Az állásinterjúkon a képzettség/rátermettség/rászorultság számít-e, vagy az ismeretség/megjelenés/lojalitás? Kapzsi-e a magyar, vagy törődik mások szempontjaival is? Én a minden egyes emberre vonatkozó önvizsgálatot és mentalitásváltozás javaslom, mert egyetlen politikus vagy párt sem lesz képes itt Megváltóként az összes bűnünket magára venni.
|
|
|
#44 2009. Jun. 09. 14:23 14
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Baldrick írta medve írta Baldrick! A kampányban a te kedvenc pártjaid hozták be a Jobbikot, arra számítva, hogy elvesz szavazatokat a Fidesztől és mozgosítják saját táborukat. Kicsit túllőttek a célon: a Jobbik szavazókat vett el nagy számban az MSZP-től. Lassan át kell gondolnotok ezt a fasisztázó taktikát, mert visszaütött. Az MDF valóban esélyt kapott a centrum kialakítására. És egy rakás volt mszp-szdsz szavazót fog elvenni. Az szdsz-t már megszerezte. De én nem bánom.
Senki baloldali állampolgár nem gondolja azt, hogy a Jobbik szavazatokat venne el a Fidesztől és a Jobbik versenytársa volna a Fidesznek.E két párt szervesen összetartozik és kezdettől fogva az a céljuk hogy egymással léphessenek koalícióra.Senkit nem tudnak megtéveszteni.A baloldal ezen a választáson hallgatott.Ha az MDF bekerül a parlamentbe akkora megszorítások lesznek (még bumfordibbak, könyörtelenebbek és súlyosabbak az előző Bokros-csomagnál), hogy az egész ország visszasírja a baloldali kormányzat ügyetlen próbálkozásait.Tessék odafigyelni Bokros nyilatkozataira. Ha valaki nem képes megismerni és megérteni az állampolgárok többségének élethelyzetét és összefüggéseit, akkor az ő.Aki ezt jobbközépnek tekinti, az általa képviselt irányvonalakat, az meg is érdemli, ami következni fog. Amit lassan át kellene gondolni, az nem holmi blődség, amiket itt összehord. A legnagyobb felelősség a mai magyar társadalomban a munkaadók kezében van.Felélik-e akkora gőzzel a cégeik nyereségeit, elosztogatják-e a jutalmakat a vezetőségek, mint eddig, vagy csökkentik a munkaidőt és legálisan kezdik el foglalkoztatni a dolgozóikat? Rövidtávú, öncélú extraprofitra törekednek vagy az is szempont lesz, hogy hosszabb távon tisztességesen és minél több embernek kenyeret adva működjenek? Leköszönnek-e a teljes öregségi nyugdíjat felvevők a munkaerőpiacról, vagy foglalják az állásokat továbbra is? Az állásinterjúkon a képzettség/rátermettség/rászorultság számít-e, vagy az ismeretség/megjelenés/lojalitás? Kapzsi-e a magyar, vagy törődik mások szempontjaival is? Én a minden egyes emberre vonatkozó önvizsgálatot és mentalitásváltozás javaslom, mert egyetlen politikus vagy párt sem lesz képes itt Megváltóként az összes bűnünket magára venni.
Nagyon mulatságos dolgokat tudsz írni. Vajon te magad elhiszed-e azt a sok butaságot, amit leírtál? Én például véletlenül baloldali állampolgár vagyok, és mégis azt gondolom, hogy a Fidesz, meg a Jobbik érdekeik alapján egymás riválisai. A felmérések azt igazolják, hogy a baloldal egy része a Fideszre szavazott (mint én), más része a Jobbikra. Maradtak páran, akik az Mszp-re - mint te. És persze sokan nem szavaztak. A balopldal nem hallgatott ezen a választáson sem - épp az imént részleteztem, hogy mit tett a baloldal. A cégek nyereségéről írtál. Ezzel szemben cégek tömegesen mennek tönkre, építik le a kapacitásaikat, küldik el a dogozóikat. Az offshor cégek nyereségéről persze lehetne beszélni, hisz azok mögött állami pénzek állnak. De úgysem hinnéd el az igazat. Hogy leköszönnek-e a kapzsi nyugdíjasok, hogy a te ifjú nemzedéked végre a helyükre ülhessen? Jó hogy nem úgy veted fel ezt a kérdést, hogy meghalnak-e végre valahára az ingyenélők? Bizonyos vagyok abban, hogy amikor te is eléred a megfelelő kort, sokkal több megértést fogsz a nyugdíjasokkal szemben tanúsítani, mint mostanság. Abban is egész biztos vagyok, hogy ezt te ma még nem hiszed el nekem. Nem! A nyugdíjasok is - épp úgy, mint mások - körömszakadtáig próbálnak ragaszkodni az életükhöz, munkájukhoz, jövedelmükhöz. Csak akkor mennek el nyugdíjba, amikor már nem bírnak tovább dolgozni. Kapzsi-e a magyar? Kedves Baldrick! Te talán nem a magad kapzsisága által vezérelve küldenéd nyugdíjba azokat, akik még pár évig hasznos munkát végezhetnének? Nos, kivétel nélkül minden emberben van olyan tulajdonság, amelyet te kapzsiságnak nevezel. Enélkül nem volnánk többre és jobbra motiválva. Az ember bizony itt ezen a bűnbeteg bolygón önző, kapzsi. Bizonyos, neked nem tetsző viselkedés alapján mindezt ránk lehet fogni. Úgyhogy ismételten azt ajánlom: ébredj már fel! Ha pedig az önvizsgálatot népszerűsíted, javaslom, kezdd el saját magadon!
|
|
|
#45 2009. Jun. 09. 18:56 18
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2008
Üzenetek: 555
Hely: Budapest VII.ker.
|
Tomato, maga nagyon naiv. A Fidesz meg a Jobbik nagyszerűen kiegészíti egymást és együttműködik.Ki etette meg magával ezt a hülyeséget, hogy ellenérdekeltek egymással? Ez még kóbor apácák megtévesztésre is gyenge, maga meg megeszi nagykanállal.Az emberek 63%-a, beleértve a baloldalt, egyáltalán nem szavazott, ezt ne felejtse el.Ja, és adja hozzá ehhez a 63%-hoz azt a tizenvalahányat, ahányan a baloldalra szavaztak most.Ennyi embert még meg kell valahogy győzni jövő tavaszig. A cégek leépítenek és elbocsátanak, mert csökkent a fogyasztás, és nem hajlandóak engedni a megszokott nyereségességből és türelemmel kivárni, hanem súlyosbítják azzal a magyar gazdasági helyzetet, hogy még több munkanélkülit és még kevesebb fogyasztót termelnek.Nem ez az egyetlen adekvát megoldás a gazdasági válságra, de ez a legkézenfekvőbb, legrövidlátóbb, legkárosabb és egyszersmind legostobább reakció. Nem gondolom hogy maga az állami pénzek offshore cégekkel kapcsolatos okfejtésével kapcsolatos "igazság" hiteles és mindentudó forrása lenne, úgyhogy ezt inkább hagyjuk. Ha mindazok, akik ma teljes nyugdíjat kapnak, saját ingatlanjukban élnek, nem fizetnek hiteltörlesztés semmire és nem nevelnek már gyermeket, nos igen, azt gondolom, ha beérnék a nyugdíjukkal, az sok munkahelyet szabadítana fel saját gyermekeik generációja számára.Ennyi.Ez engem nem érint, de sok a jól képzett diplomás fiatal aki nem tud elhelyezkedni, és igen sokan végeznek alacsony színvonalú munkát inkompetensen elavult tudással de vezető pozícióban, minden munkahelyen bőven akadnak ilyenek.Az én családomban ilyenre nincsen példa, mindenki letette a lantot amikor elkezdett nyugdíjat kapni, berendezkedett egy sokkal szerényebb életnívóra és beéri azzal amije van. Amikor az emberek gyerekei felnőnek és dolgozni kezdenek, illetve megszületnek az unokák, onnan lehet tudni, hogy eljött az - egyébként teljesen természetes - generációváltás ideje, főleg egy ilyen kicsi, demográfiailag torz és aránytalan, tudásban egészen mást követelő munkaerőpiacon. Nem a magam kapzsisága miatt küldeném el a munkából való megélésre nem rászoruló, hatékony munkát végezni nem képes generációt, hanem hogy a mai fiatalok képesek legyenek családot alapítani, legyen mire lakáshitelt és gyedet kapniuk és a következő generáció egyáltalán megszülethessen.
|
|
|
#46 2009. Jun. 09. 19:01 19
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
Baldrick írta Tomato, maga nagyon naiv. A Fidesz meg a Jobbik nagyszerűen kiegészíti egymást és együttműködik.Ki etette meg magával ezt a hülyeséget, hogy ellenérdekeltek egymással? Ez még kóbor apácák megtévesztésre is gyenge, maga meg megeszi nagykanállal.Az emberek 63%-a, beleértve a baloldalt, egyáltalán nem szavazott, ezt ne felejtse el.Ja, és adja hozzá ehhez a 63%-hoz azt a tizenvalahányat, ahányan a baloldalra szavaztak most.Ennyi embert még meg kell valahogy győzni jövő tavaszig. A cégek leépítenek és elbocsátanak, mert csökkent a fogyasztás, és nem hajlandóak engedni a megszokott nyereségességből és türelemmel kivárni, hanem súlyosbítják azzal a magyar gazdasági helyzetet, hogy még több munkanélkülit és még kevesebb fogyasztót termelnek.Nem ez az egyetlen adekvát megoldás a gazdasági válságra, de ez a legkézenfekvőbb, legrövidlátóbb, legkárosabb és egyszersmind legostobább reakció. Nem gondolom hogy maga az állami pénzek offshore cégekkel kapcsolatos okfejtésével kapcsolatos "igazság" hiteles és mindentudó forrása lenne, úgyhogy ezt inkább hagyjuk. Ha mindazok, akik ma teljes nyugdíjat kapnak, saját ingatlanjukban élnek, nem fizetnek hiteltörlesztés semmire és nem nevelnek már gyermeket, nos igen, azt gondolom, ha beérnék a nyugdíjukkal, az sok munkahelyet szabadítana fel saját gyermekeik generációja számára.Ennyi.Ez engem nem érint, de sok a jól képzett diplomás fiatal aki nem tud elhelyezkedni, és igen sokan végeznek alacsony színvonalú munkát inkompetensen elavult tudással de vezető pozícióban, minden munkahelyen bőven akadnak ilyenek.Az én családomban ilyenre nincsen példa, mindenki letette a lantot amikor elkezdett nyugdíjat kapni, berendezkedett egy sokkal szerényebb életnívóra és beéri azzal amije van. Amikor az emberek gyerekei felnőnek és dolgozni kezdenek, illetve megszületnek az unokák, onnan lehet tudni, hogy eljött az - egyébként teljesen természetes - generációváltás ideje, főleg egy ilyen kicsi, demográfiailag torz és aránytalan, tudásban egészen mást követelő munkaerőpiacon. Nem a magam kapzsisága miatt küldeném el a munkából való megélésre nem rászoruló, hatékony munkát végezni nem képes generációt, hanem hogy a mai fiatalok képesek legyenek családot alapítani, legyen mire lakáshitelt és gyedet kapniuk és a következő generáció egyáltalán megszülethessen.
Véleményed épp oly cinikus, mint a maradj nyugodtan, és lélegezz mélyeket felirat a gázkamrákban.
|
|
|
#47 2009. Jun. 09. 21:31 21
|
|
Tag
Regisztrálva: Dec 2008
Üzenetek: 1433
|
Tomato,kedves ez jellemzöen izléses megjegyzés volt.A nyilasokkal való édelgés már meghozta gyümölcsét.A hányinger erre enyhe kifejezés."elemzéseid" szinvonalára is ez nyomja rá bélyegét.Egyszerübb ,ha bevallod, gyülöletedet, nem kell alakoskodni.
|
|
|
#48 2009. Jun. 09. 23:42 23
|
|
Tag
Regisztrálva: Apr 2007
Üzenetek: 3070
|
gyuri írta Tomato,kedves ez jellemzöen izléses megjegyzés volt.A nyilasokkal való édelgés már meghozta gyümölcsét.A hányinger erre enyhe kifejezés."elemzéseid" szinvonalára is ez nyomja rá bélyegét.Egyszerübb ,ha bevallod, gyülöletedet, nem kell alakoskodni.
Kedves Gyuri, Az ilyen egyeniseget nalunk riff-raff-nak nevezik. Ha erzekelni tudja jelentoseget, akkor nincs szukseg mas magyarazatra. Udv.
|
|
|
#49 2009. Jun. 09. 23:42 23
|
|
Tag
Regisztrálva: Feb 2008
Üzenetek: 670
|
Tomato írta És bizony a Fidesz ma abban a helyzetben van, hogy a két szélsőségnek (a Jobbiknak és az Mszp-nek köszönhetően) centrummá vált.
Többé-kevésbé egyetértek, sajnos akár ez is megtörténhet. Bővebben: a Fidesz éppúgy válhat centrumpárttá, mint anno a német katolikus Centrumpárt. 1928-ban az NSDAP a szavazatok 2.8%-át, 1930-ban 18,3%-át, 1932 júliusában 37,4%-át szerezte meg, mig az 1932 novemberi választáson visszaestek 33,1 %-ra. Ez kevés lett volna a kormányalakításhoz, de - a nem náci, ám évek során mind jobbra tolódott - 15%-os támogatottságú Centrumpárt ekkor koalícióra lépett a nácikkal, így 1933.január 30-án Hindenburg államelnök kinevezte Hitlert kancellárnak. Hitler első kormányában - rajta kívül - mindössze két NSDAP-s, míg nyolc centrum-párti miniszter volt. Ez a helyzet nem sokáig tartott. 1933. február 27-én felgyujtották a Reichstag épületét, amit Hitlerék a kommunistákra fogtak, ennek következtében a náci párt az 1933.március 5-i választáson 43,9%-ot ért el. Az új parlament első ülésén, mácius 27-én az NSDAP és a Centrumpárt (14%) képviselői megszavazták az un. felhatalmazási törvényt, ami feljogosította a kancellárt a rendeleti úton történő kormányzásra. Ezután már ment minden, mint a karikacsapás; Hitler előbb betiltotta a kommunista és a szociáldemokrata pártot, majd a Centrum-pártot és a többi polgári pártot is, 1933 nyarára létrehozta az egypártrendszert. 1933 novemberében ismét választásot tartottak, de azon már kizárólag az NSDAP indulhatott, amely - csodák csodája - megszerezte a szavazatok 92,2%-át. A Centrum-párt legtöbb vezetője éppúgy KZ-lágerbe került, mint a kommunista és a szociáldemokrata párt vezetői. (Már csak egy-két apró ügyet kellett elintézni; 1934 június 29-30-án az un. hosszú kések éjszakáján Hitler meggyilkoltatta a Magyar Gárda ... - óh, pardon, elírtam! - tehát az SA legtöbb vezetőjét; 1934 augusztusában meghalt Hindenburg államelnök, Hitler pedig népszavazást írt ki arról, hogy - az ő személyében - egyesítsék a kancellári és az államfői jogkört, amire a szavazók 90% igennel voksolt.)
|
|
|
#50 2009. Jun. 10. 13:47 13
|
|
Tag
Regisztrálva: Jun 2008
Üzenetek: 1010
|
gyuri írta Tomato,kedves ez jellemzöen izléses megjegyzés volt.A nyilasokkal való édelgés már meghozta gyümölcsét.A hányinger erre enyhe kifejezés."elemzéseid" szinvonalára is ez nyomja rá bélyegét.Egyszerübb ,ha bevallod, gyülöletedet, nem kell alakoskodni.
Nem a nyilasokkal, hanem Baldrickkel édelegtem, ha nem vetted volna észre. Az ő gyilkos cinizmusát hasonlítottam a fasisztákéhoz. Szívesen bevallok bármiféle gyűlöletet, ami bennem él, nem szándékom titkolózni. Nézd, egy nicknév alatt írogatok. Senki nem kényszerít arra, hogy itt legyek, s arra sem, ha már itt vagyok, leírhatnék bármit. Azt is írhatnám, hogy gyűlölöm a zsidókat. Csak az nem igaz. Nekem nem jelentene gondot, hogy bármit leírjak, azzal a feltétellel, hogy egyetértek vele. Úgyhogy az alakoskodásra vonatkozó mondatoddal nem tudok mit kezdeni. Nem alakoskodom. Baldrick ostobasága azonban felháborított. A te riposztod úgy szintén. Mondd csak, Baldrick barátunk véleménye miért nem verte ki nálad a biztosítékot? És az enyim miért?
|