Hírek, lapszemle

Átigazolók és otthonmaradók. A pártok szavazótáborainak változásai 2006-2009

A júniusi 7-i  Európai Parlamenti választásoknak az előzetes várakozásokhoz képest meglepő magyarországi eredményeit sokan és sokféleképpen próbálták magyarázni, ám az elemzők, politológusok többnyire csak megérzésekre, becslésekre, a választási adatok felületes összevetésére hagyatkoztak. 

Jobb(ik)-tézisek

A középjobb számára alaposan fel van adva a lecke, hogy szembenézzen a magyar társadalom (benne a cigányság, cigány-nem cigány együttélés) alapvető problémáival.
 

Zsidók és muszlimok együtt tiltakoznak a tolerancia jeruzsálemi múzeuma ellen

Üdvös egységben protestálnak ortodox zsidók és hithű muzulmánok Jeruzsálemben a Frank Gehry amerikai építész tervezte múzeum ellen, amelyet a Wiesenthal-alapítvány emelne egy korábbi muszlim temető helyén. 

Hitler zsidó csele

Az olimpiai részvétel ígéretével, no meg zsarolással csábították haza Londonból, a nácik végül a berlini Olimpiai stadionba szóló állójeggyel szúrták ki a női magasugrás német csúcstartója, Gretel Bergmann szemét.

Vezető pénzügyi szakembert a Bank Hapoalim élén

Izrael vezető bankja, a Bank Hapoalim Jair Szerusszit, az igazgatótanács elnökhelyettesét nevezte ki augusztus 1-i hatállyal az igazgatótanács elnöki posztjára.
 
tovább >

Programok

[2009-07-02]
Az olajfák hegyén - irodalmi, zenei est

Az Olajfák hegyén című összeállításban többek között Mezei András, Ignotus, Lászlóffy Aladár versei hangoznak el Pindroch Csaba előadásában.
 

[2009-07-03]
Fellegi Balázs és a Jacques Brel Emlékzenekar koncertje

Jacques Brel a belga énekes, zeneszerző, szövegíró szerzeményeit Fellegi Balázs énekli.
 

[2009-07-11]
Spring Island, Zivatar Utca (A), Jazzrael

A Jazzrael együttes Magyarországon egyedülálló klez-jazz formációja Jáger Bandi vezetésével.
 

[2009-07-25]
Suzanne Vega, előtte: Dévényi Ádám

Hihetetlen, de idén júliusban ünnepli ötvenedik születésnapját Suzanne Vega. Két héttel a jeles évforduló után személyesen is gratulálhatunk neki: a zseniális énekesnő július 25-én a Gödör Klub teraszán lép fel!

[2009-08-30]
Zsidó Nyári Fesztivál 2009 - A Toleráns Együttélés Fesztiválja

Augusztus 30. és szeptember 7. között rendezik meg Budapesten, új helyszíneken a XII. Zsidó Nyári Fesztivált.
 
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Turul-etetés és disznóláb a Cipőkben

turul_cipők.jpgTurul-etetés és disznóláb a Cipőkben A konfliktus Liane Lang brit fotóművész alkotásával kezdődött. A művésznő köztéri szobrok átértelmezésével foglalkozik, Budapesten pedig ezúttal egy latexből készült jobb kezet helyezett a XII. kerületi Turul szobor csőrébe. Pár napra rá jött is a „válasz”, ismeretlenek disznólábakat helyeztek a Cipők a Duna-parton című emlékmű cipőibe. 
...»

Heti Midrás: Ez a tannak törvénye (Hukát)

Chukat_Balak.jpg A „Hukát” komor és rejtélyes fejezet. Elhangzik benne a vörös tehén hamvának parancsolata, szó esik a szomjas és fáradt nép lázongásáról, és a vízfakasztásról, melynek Mózesre nézve szomorú...»

Miről beszéljünk a Hamasszal?

Avineri_shlomo.JPG Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallhatók olyan hangok, amelyek szerint az izraeli-palesztin megegyezés csak akkor lehetséges, ha a Hamasszal is tárgyalásokat kezdünk. Ilyesmit ma már nemcsak Európában, de az...»

Debrecenbe kéne menni

debrecen_címoldal.jpg Bécsbe készülünk Sávuot hosszú hétvégéjén, de nem fűlik hozzá a fogam. Mintha nem esne jól idegen közegben tölteni az ünnepet. Elindulunk, de az autópálya felé menet, rövid vívódás után, végül...»

SEGÍTSETEK!

segítőkezek.jpg Egy súlyos, krónikus betegségben szenvedő 17 éves fiúnak és beteg édesanyjának a sorsát szeretném megosztani Veletek, akik testvérek vagytok a hitben és készek vagytok két ember életben-maradásáért...»

Heti Midrás: Koráh

Korach.jpgHeti Midrás: Koráh Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé...»

Elveszett illúziók

bertajózsef.jpgElveszett illúziók Az Európai Néppárt, így a konzervatív vonal további megerősödését hozta az európai parlamenti választás. A győztesek közé sorolhatja magát a Zöld párt és a liberálisok is, ha utóbbiak nem is tudták...»

„egy fehér papírlapnál itt már nincs nagyobb otthonom”

bartis_attila.jpg„egy fehér papírlapnál itt már nincs nagyobb otthonom” „Úgy döntöttem, mindenekelőtt a magyar miniszterelnökökről nem fogok beszélni. Sem a köddé váltról, sem az átmenetiről, sem az eljövendőről. Továbbá nem fogok beszélni se büdöscigányozásról, se...»

Heti Midrás: küldjél magadnak embereket

tzitzit.gifHeti Midrás: küldjél magadnak embereket „Küldjél magadnak embereket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, melyet Izrael fiainak szántam” (4Mózes 13, 1). Rási, magyarázatában a Midrás Tánhumát idézi: „miért kapcsolódik Mirjám esete a...»

Robert Capa olvasása közben

Capa_címoldal.jpgRobert Capa olvasása közben Capa ráadásul a fényképi kommunikációnak olyan periódusában fényképezett, amit a képes magazinok csúcs-korszakának nevezhetünk, és ami eltartott egészen az ötvenes évekig, sőt egy kicsit tovább is. A...»

„a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz”

Kunfi Zsigmond online.png„a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz” Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe,...»

Heti Midrás: mikor meggyújtod a mécseseket (beháálotechá)

beháálotechá.jpgHeti Midrás: mikor meggyújtod a mécseseket (beháálotechá) A Frigysátor (Ohel Moed) munkálatainak megkoronázása az a pillanat, amikor Áron meggyújtja a mécseseket: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket, hét mécses fog világítani, a...»

Ez nem Európa, hanem belpolitika

orbán120.jpgEz nem Európa, hanem belpolitika Az Európa parlamenti választás, akárki akármit mond, nem Európáról, hanem Magyarországról szól. Európa sorsa biztosan aggasztja a magyar választókat, de még inkább inspirálja őket az, hogy a...»

Hans-Henning Paetzke: Csalóka képek

paetzke_120.jpgHans-Henning Paetzke: Csalóka képek Leo Kleinschmidt barátaihoz indul feleségével, Gizellával a frissiben hozomra vett, hiányzó önérzetét pótló, túlságosan hivalkodó autóján, hogy hatalmas lakásban baloldali egyetemista szokásaikat...»

Kende János: „Zsidó identitásukat felszámolták”

KendeJ120.jpgKende János: „Zsidó identitásukat felszámolták”
Közismert tény, hogy a Tanácsköztársaság népbiztosainak többsége zsidó származású volt. Pontos arányszámra nem szeretnék hivatkozni, mert ebben a tekintetben a szakma is bizonytalan....»

Heti Midrás: számold meg Kehát fiait (Nászo)

naszo.jpgHeti Midrás: számold meg Kehát fiait (Nászo) A népszámlálás befejeztével az izraeliták tábora útra kész. Mózes előírásai szerint „becsomagolják” a Gyülekezet Sátrának minden kellékét, még az oltárt is. Ebben a feladatban mindenkinek megvan a...»

„A politikának volt nagyon fontos a jó szereplés”

Vitray Tamas120.JPG„A politikának volt nagyon fontos a jó szereplés” A mi korlátunk olyan volt, mint amikor valakinek van egy telke, és azt körbe keríti. Ha valaki más kerítené be a telkét ugyanott, azt kikérné magának. Azaz, mindenki ismerte a saját korlátait. Ha nincs...»

Dr. Tulp és a zsidók találkozása a boncasztalon

Menasse_Robert120.jpgDr. Tulp és a zsidók találkozása a boncasztalon Ha van Európának „sötét múltja”, akkor ez a rend az, aminek persze majdhogynem egyenes következménye a holokauszt, csakhogy Menasse esetében e kettő összekapcsolása csupán a sikerhez vezető biztos...»

Tettesek és/vagy áldozatok

tatár_temet120.jpgTettesek és/vagy áldozatok A cigányság gondjai olyan súlyosak, hogy azokat nemzedékek alatt lehet fölszámolni – ha egyáltalán. A problémák „megoldását” zászlóra tűzni irreális. Az elsődleges feladat az lenne, hogy...»

Áramlat és állóvíz

frankelleoutcaizsinagoga_byborsa_x.jpgÁramlat és állóvíz A neológia közösségteremtő ideológiai alapját tekintve is hasonlóan szembetűnők a múlt és a jelen közti különbségek. A „Frankelt” a neológia intézményesülését követő pontosan huszadik...»