Hírek, lapszemle

Nyilvántartásba vették a Mazsök új kuratóriumát

Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. 

A Mazsihisz feljelentést tett az egri „listaügyben”

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

Meggyalázták Ocskay László emlékművét

Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.

Raoul Wallenberg példája a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
 

Programok

[2012-04-17]
2x1 perces novellák a Mazsike és a Tevan Alapítvány kiadásában

A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
 

[2012-04-26]
Csak a szél – egy film a kiszolgáltatottságról

Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.

[2012-05-03]
Freud és kora

Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)

[2012-05-09]
Fekete László: Zsidó zenetörténet

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.

[2012-05-26]
Savuot – a virrasztás éjszakája

Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
EmlékezésDél-PestMazsikeAmerikai Alapítványi iskolaMetazinHaver

Eger nem kirekesztő – bocsánatot kért az egri polgármester Székhelyitől, aki lezártnak tekinti az ügyet

habislászló_cimlapra.jpgEger nem kirekesztő – bocsánatot kért az egri polgármester Székhelyitől, aki lezártnak tekinti az ügyet Habis László, Eger polgármestere személyesen biztosította arról Székhelyi József színművészt és Ilan Mor izraeli nagykövetet arról, hogy a Heves megyei településre nem jellemező a kirekesztés – erről az önkormányzat sajtóreferense közleményben tájékoztatta az MTI-t hétfőn.
...»
1 százalék

„Borban az igazság. Meg Abdán. És talán Recsken...”

székhelyijózsef_12_05_14.jpg A Goldmark-terem kicsinek bizonyult, így a Mazsihisz a Dohány utcai zsinagógában tartotta szolidaritási rendezvényét Székhelyi Józseffel, akit az egri önkormányzatról kiszivárgott hangfelvétel szerint...»

Székhelyi József „felolvasó” „elvtársunk”

egervár_cimlapra_12_05_11.jpg "a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a...»

A franciaországi választásokra

François Hollande_cimlapra.jpg François Hollande, a győztes szocialisták vezére a második legjobb alternatíva a francia zsidók számára. A legjobb az lett volna, ha Nicolas Sarkozy marad az elnök. Ezt maga Richard Prasquier, a CRIF (a francia...»

Szolidaritási akció Székhelyi József mellett

szekhelyi-jozsef-cimlap_12_05_09.jpg Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai...»

Komoróczy Géza: A tiszaeszlári vérvád

komoroczy_cimlapra_12_05_07.jpgKomoróczy Géza: A tiszaeszlári vérvád 1882. április 1-jén eltűnt egy 13–14 éves, kistermetű keresztény (református) cselédlány, Solymosi Eszter (1869–1882), akit keresztanyja, Huri Andrásné, akinél szolgált, a boltba küldött, festékért a...»

Könyvtengerben lubickolva

könyvfesztivalcikk_cimlapra.pngKönyvtengerben lubickolva Könyvfesztivál alatt/után élvezettel merülhet a könyvtengerbe a kíváncsi olvasó. A zsidók története Magyarországon kötelezően beszerzendő kötetein túl ajánljuk az MTA Judaisztika Kutatócsoport új...»

Jelben-létezés – Rajk László kiállítása, Konrád György megnyitójával

rajk_cimlapra_12_05_03.jpgJelben-létezés – Rajk László kiállítása, Konrád György megnyitójával "2004-ben találkoztam ezekkel a nevekkel először. Azóta keresem Őket, a barakkok külső és belső falain, a valamikori "szaunában", konyhabelsőkben, padlásokon, kéménypilléreken, latrinákban. Sokan vannak....»

Rendetlenség

széderillusztracio_12_05_01.jpgRendetlenség Dohos lépcsőház falai közt haladunk felfelé az egykori bérlakásba az Akácfa utcában. E környéken, ahol kiürült házakban szórakoztatóipari komplexumok jöttek létre, és élettel tele dübörögnek a...»

Klauzál tér - dráma felolvasószínházi előadásban

klauzalter_szombat_cimlap_12_05_01.gifKlauzál tér - dráma felolvasószínházi előadásban A „Klauzál tér” Klára, egy koravén kamaszlány története, aki nemrég költözött a pesti zsidónegyedbe. A környékbeli gyerekek kiközösítése és folytonos megalázása miatt Klára egy tizenhárom éves...»

Nem baj, ha leszbikus, fő, hogy zsidózzon!

tormaycecile_12_04_28.jpgNem baj, ha leszbikus, fő, hogy zsidózzon! A Jobbik erkölcsrendészei, úgy látszik, szemet hunynak báró Tormay Cécile nemzetes asszony szexuális beállítottsága felett. Mindegy nekik, férfit vagy nőt szeretett, csak zsidózzon. Most nem zeng a...»

„Le kell lepleznünk a keresztény antijudaista gőgöt”

iványigábor_cimlapra_12_04_27.jpg„Le kell lepleznünk a keresztény antijudaista gőgöt” Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze az alábbiakban válaszolt a tiszaeszlári vérváddal kapcsolatos Jobbikos parlamenti felszólalással kapcsolatos kérdéseinkre. ...»

Keresztény egyházfők: Kötelességünk felszólalni a gyűlöletkeltés ellen

keresztényegyházfők_cimlapra.jpgKeresztény egyházfők: Kötelességünk felszólalni a gyűlöletkeltés ellen A Szombat keresztény egyházi vezetőkhöz fordult a Jobbik képviselő Parlamentben elhangzott, a tiszaeszlári vérvádat felmelegítő, gyűlöletkeltő beszéde kapcsán. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus...»

Nader és Simin

Nader and Simin_cimlapra_12_04_24.jpgNader és Simin Talán akadnak olyanok Iránban, akik tudják, hogy Asghar Farhadi próféta. Egy se nem európai, se nem amerikai, de mindenképpen egyetemes nyelvet beszélő filmrendező, aki a Nader és Siminnel (és annak jelentős...»

A gyerek

szombat_április_borito_cimlap_12_04_23.jpgA gyerek Márciusi „Esküvő, házasság” összeállításunk után, áprilisi lapunk „A gyerek” címmel közöl tematikus mellékletet. Zsidó demográfia, gyereknevelés, gyereklélektan mellett e számunkban...»

Keresztény egyházi vezetők a gyűlöletbeszéd ellen

stophate.jpgKeresztény egyházi vezetők a gyűlöletbeszéd ellen Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a...»

Embervadászat!

kuruc_logo.gifEmbervadászat! Az első számú magyar náci honlap, a kuruc.info fölelevenítette régi hagyományát, az embervadászatot. Vajon sikerül-e nekik ismét – mint 2006-2008 táján – zavartalanul, a hatóságok teljes tétlensége...»

Szavakba foglalt tömegsír

kertészimre_cimlap_12_04_17.jpgSzavakba foglalt tömegsír „…tapasztalataimra, írói termékeimre a »nemzet« nem tart igényt: e fejlemények fényében tehát semmiféle szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett »magyarsággal«, azaz nincs magyar...»

Az antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel!

erdőpéter_cimlapra_12_04_15.jpgAz antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel! Április 15-én, a Holokauszt áldozatainak emléknapja előestéjén rendezték meg a magyarországi Élet Menetét Budapesten. A rendezvényen Gordon Gábor, az Élet Menete alapítvány elnöke, Horváth János, a...»

Vérvád, Orbán Viktor, Köves Slomó és a feljelentett Jobbik

orbán_szombat_cimlapra_12_04_14.jpgVérvád, Orbán Viktor, Köves Slomó és a feljelentett Jobbik A magyar kormány garantálja a kisebbségek, beleértve a zsidók biztonságát – fogalmazott a miniszterelnök. Köves Slomó cikke a vérvádról a Magyar Nemzet másnapi számában jelent meg. Köves rabbi aznap...»