2012. február 5. / MTI
Az izraeli zsidók 80 százaléka hisz Istenben, 67 százalékuk népük kiválasztottságában, 56 százalékuk pedig a halál utáni életben – idézett egy friss felmérést a Háárec című izraeli napilap weboldala pénteken.
A Guttman Közvélemény-kutató Központ felmérésének eredményei a magát éveken át makacsul tartó szekuláris többség erodálódását jelzik. A Háárec szerint azonban még korai lenne megkongatni a lélekharangot a zsidó demokrácia felett, ugyanis a vallási eltolódással szemben a többség által értéknek tekintett pluralizmus megoldást jelenthet a változásokra.
A szekuláris olvasztótégely kudarcát több tényező előre jelezte. Az ultraortodox és a nemzeti-vallásos csoportok sosem fértek bele a közös keretbe, ahogy ezt külön oktatási rendszerük, kultúrájuk, pártjaik, lakónegyedeik is mutatják, valamint az is, hogy a mindenkire vonatkozó jogrendszert kényük-kedvük szerint alkalmazzák - mutatott rá a Háárecben Aszaf Inbari író.

Az ortodox és az ultraortodox közösség termékenységi mutatója tízszerese a szekuláris lakosságénak, és csak idő kérdése, hogy mikor éleződik ki a viszony a két csoport között - hangsúlyozta. Inbari szerint most van itt az ideje, hogy felszámolják a szekulárisok és a vallásosok közötti szakadást, amely végigkíséri a modern zsidó történelmet.
Az író ehhez a pluralizmust tekinti bázisnak. Inbari szerint a közeledés egyelőre még elképzelhető, hiszen - ahogy azt a Guttman közvélemény-kutatása is jelzi - az izraeli zsidóknak mindössze 3 százaléka egyszerre szekuláris és vallásellenes, míg 43 százalékuk szekuláris, de nem vallásellenes, és ugyanígy az ortodoxok többsége sem fanatikusan vallásos.

















A Goldmark-terem kicsinek bizonyult, így a Mazsihisz a Dohány utcai zsinagógában tartotta szolidaritási rendezvényét Székhelyi Józseffel, akit az egri önkormányzatról kiszivárgott hangfelvétel szerint
"a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a
François Hollande, a győztes szocialisták vezére a második legjobb alternatíva a francia zsidók számára. A legjobb az lett volna, ha Nicolas Sarkozy marad az elnök. Ezt maga Richard Prasquier, a CRIF (a francia
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai