Több mint 2000 ember fog olvasni
2008. október 2. / MTI
Történetének leghosszabb, hat napon és hét éjszakán át tartó élő adására készül a RAI olasz állami televízió a Vatikánnal közös vállalkozásban: a Biblia teljes szövegét fogja felolvasni a római Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikában 1250 személy, illetve csoport, összesen több mint kétezer személy október 5-én 19 órától október 11-én 13 óra 25 percig.
A Biblia éjjel-nappal elnevezésű, 139 órás felolvasást héber nyelven nyitja meg XVI. Benedek katolikus egyházfő a Genezis első könyvével, és Tarcisio Bertone vatikáni államtitkár fejezi be a Szentírás utolsó szavaival. A kettő között más keresztény és nem keresztény egyházak képviselői, köztük zsidó rabbik, valamint muzulmán papok, továbbá a legkülönbözőbb társadalmi rétegek reprezentánsai, politikusok, színészek, írók, újságírók, sportolók és fogyatékkal élők, valamint katonák váltják egymást a Szent Biblia szövegének tolmácsolásában. A felolvasás első és utolsó óráját az olasz közszolgálati televízió, a RAI első csatornája, a további 137 órát a műholdas RAI Edu 2, a RAI oktatási csatornája közvetíti.
A világ 50 országából érkező valamennyi közreműködő önként és ellenszolgáltatás nélkül vesz részt a vállalkozásban - a jelentkezők száma több mint 180 ezer volt. A katolikus, protestáns, zsidó és arab egyházi személyiségek mellett felolvasnak majd a Vatikán mellé akkreditált diplomaták, továbbá politikusok - köztük Giulio Andreotti volt olasz miniszterelnök, Azeglio Ciampi, Luigi Scalfaro és Francesco Cossiga volt köztársasági elnök -, színészek, mint Roberto Benigni és Michele Placido, újságírók, mint Bruno Vespa műsorvezető, vagy sportolók, így Valentina Vezzali vívónő vagy Delio Rossi, a Lazio edzője. Nemlátók Braille-írásban olvassák majd a Szentírást, egy süketnéma jelbeszéddel tolmácsolja és jeltolmács szólaltatja meg gesztusait. Bár a vezető nyelv az olasz lesz a püspöki konferencia által jóváhagyott fordításban, héber, arab, és görög nyelven is elhangzanak részletek.
A Biblia-maratont 90 percenként egy-egy - összesen 56 - zenedarab szakítja meg 56 együttes, kórus, zenekar és szólista tolmácsolásában; Andrea Bocelli például Bach-művet interpretál majd. A felolvasást interneten világszerte követni lehet majd a www.labibbiagiornoenotte.rai.it honlapon.

















A Goldmark-terem kicsinek bizonyult, így a Mazsihisz a Dohány utcai zsinagógában tartotta szolidaritási rendezvényét Székhelyi Józseffel, akit az egri önkormányzatról kiszivárgott hangfelvétel szerint
"a zsidózás vádja nyomán országos botrány támadt, amit a – ki tudja milyen hosszadalmas – vizsgálat nem fog csillapítani. Mindennek alighanem visszhangja támad majd a nyugati médiában, tovább rongálva a
François Hollande, a győztes szocialisták vezére a második legjobb alternatíva a francia zsidók számára. A legjobb az lett volna, ha Nicolas Sarkozy marad az elnök. Ezt maga Richard Prasquier, a CRIF (a francia
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai