Kinek higgyek?

Január 12-én jelent meg a Magyar Hírlapban a grúz-zsidó be­vándorlókról szóló riportom rövidített változata, míg a teljes szöveg a Szombat januári számában látott napvilágot.

A megjelenés estéjén Nagy Tibor hívott fel telefonon la­kásomon nyíregyházáról, az az újságíró, akinek – általam előítéletesnek vélt – interjúját cikkemben negatív példaként idéztem.

Mint elmondta, sértve érzi magát, ugyanakkor mente­getőzött, hogy egy tavaly év elején megjelent beszélgetésből idéztem ősszel íródott riportomban. Azt mondta, lehetséges, hogy elfogult és célzatos kérdéseket tett fel, mert nagyon fe­szült volt tavaly ilyenkor a nyíregyházi légkör, s ő sem tudta magát kivonni a hangulat hatása alól. Később azt kérdezte, nem vagyok-e „véletlenül zsidó származású”. Azt feleltem, ha írásomat figyelmesen olvasta volna, ezt a kérdést nem kellett volna feltennie, ám szívesen adom tudtára: korántsem vélet­lenül, s nemcsak „zsidó származású”, de zsidó vagyok. Ez esetben az én írásom sem pártatlan, részrehajló vagyok, je­lentette ki.(A Magyar Fórum cikkírója is ezt sugallta egyébként következő heti cikkében.) Ilyen „érvekkel” nem lehetséges vi­tatkozni, mondtam, s rövidesen befejeztük a beszélgetést.

Január 17-én a szerkesztőségben csengett a telefon, s egy hölgy jelentkezett be a Hitközségről, mondván Lazarovits Ernő (a Külügyi Osztály vezetője) szeretne beszélni velem.

Mondandóját azzal kezdte, hogy számos telefont kaptak a grúz-zsidókkal foglalkozó riportom miatt, majd váratlanul in­dulatos hangnembe csapott át, hogy lehetek, mint közölte, e telefonálók szerint – idézem -: „olyan aljas és szemét, hogy Csurka módjára” uszítok a zsidók ellen. Hasonló stílusban értekezett néhány percig, majd a következőket mondta: „Ezek a telefonálók látták, amit te nem, hogy a sztálini idők alatt a grúz-zsidók fenntartották zsinagógáikat”. Nem értet­tem ugyan sem a vádat, sem az összefüggést, de hangot ad­tam kétségeimnek, vajon oly számos magyar-zsidónak van- e személyes tapasztalata a sztálini időkben Grúziában folyó zsidó hitéletről, mint ő állítja. Személyesebb tónusban foly­tatta. ő látta ezeket a zsinagógákat, és igenis az a vélemé­nye, hogy aljas, szemét és antiszemita cikket írtam. Lévén álláspontja mögött egy immár évszázados, fejet homokba dugó, buta reflex jeleit és az elmúlt esztendőkben is jel­lemző rövidlátó, az önkritikát mindig mellőző zsidó (csőd)politikai attitűdöt véltem felfedezni, kíváncsibbá tett az elsőként említettnél, ezért felajánlottam, hogy „érveit” fejtse ki bővebben a Szombat hasábjain, hátha tisztázó vitá­ra, sőt arra is sor kerül, hogy a Hitközség színt vall, hogyan kívánja elősegíteni a grúz-zsidók integrálódását. Megismétel­te tömör véleményét, de nem óhajtott élni a felajánlott le­hetőséggel.

Én pedig azóta gondolkodom, hogyan lehetek egyszerre antiszemita és elfogult a zsidók javára.