Gondolkodni sohasem késő

Szeretek gondolkodni, nem mindig tudok, de mindig megpró­bálom. Azt mondják, általában a zsidók szeretnek gondolkodni. Vagyok, tehát gondolkodom. (Ezt nem az az exzsidó Spinoza mondta, még csak nem is reb Descartes, akiből csak később lett zsidó, háromszáz évvel a halála után. Amikor egy pesti gondolat­közlöny megírta róla, hogy eredetileg Ruben Deutsch volt a neve.)

Szóval, amíg még vagyok, próbálok gondolkodni. Most éppen kapóra jön ez a hobbim, mert a Szombat emelkedett és magvas gondolatokat követel meg a szerzőktől, frappáns fordulatokat és szellemes formát, fia, majd adok én nektek.

Sok mindenről gondolkodom egyszerre, valósággal szimultánt játszom. Töprengek egyfelől azon, hogyan aránylik a judaizmusnak a Szim Salom közösségben művelt kultusza a szekuláris zsidóság új keletű mozgalmában ápolt hagyományaihoz, másfelől meg azon, hogy ha az előbbit aleffel jelezzük, az utóbbit pedig gimellel, akkor a kettő különbsége (vagyis az alef számértéke mínusz a gimel számértéke) pozitív vagy negatív számot eredményez-e. Nem kön­nyű problémák ezek, nem csoda, ha még az utcán jártamban is foglalkoztatnak. Tegnap is csak arra ocsúdtam fel mély gondolata­imból, hogy mintha lökdösne valaki, és mintha valahonnan messzi­ről olyasmit kiabálnának, hogy „aggy a rohatt zsidajának!”. És köz­ben valami nedveset éreztem az arcomon. Érdekes, pedig mára nem jeleztek esőt. Felnéztem az égre, felhőt nem láttam…

Na, mindig megzavarnak a gondolkodásban. Miről is elmélked­tem? Ja, igen, hogy ha az alef mínusz gimel negatív számot ered­ményez, akkor a szólásszabadság abszolút pozitív érték-e abban az esetben, amikor – rabbi Kis János szerint – a „beszédesemé­nyek sokaságai” és az „erőszakesemények sokaságai” közötti sta­tisztikai összefüggés lineáris determinációja még nem csap át közvetlen cerebrális extirpációba.

Nos, nyilvánvaló, hogy… Ejnye, mi ez a ricsaj már megint, Mit akar ez a vállas, kopasz fickó azzal az árpádsávos zászlóval? Ja, hogy megjelent a Mein Kampf magyar kiadása… Ez a sok ámhórec alak ezért csap ekkora gezereszt itt az aluljáróban? Az embert nem hagyják nyugodtan, elmélyülten gondolkodni.

fia, ott tartottam, hogy ha a szólásszabadság abszolút pozitív érték, akkor etikus és célszerű-e a rabbinikus bírósághoz fordul­ni pusztán amiatt, hogy egy még abszolútabb és pozitívabb magyar érték, a Nemzeti Gerincű Talajgyökér csurkapista című szó­csöve azzal vádol engem, a két unokaöcsémet és Medinát Jiszraelt, hogy eladtuk Magyarországot, és az így szerzett pénzen megvásároltuk Grönlandot és az Antarktiszon a Ross-földet. (Szép kis üzlet, mit fogunk mi arra ráfizetni, nebbich, a mai ben­zin- és energiaárak mellett, hogy a magyarokat Grönlandra és a Ross-földre telepítsük.)

Ez is egy rendkívül komplex probléma, a nehézségek már azzal kezdődnek, hogy a rabbinikus bíróságot roppant bajos összehozni. Az ortodoxia vezetője például azt mondta, hogy az ügyről csak négyszemközt, az irodájában hajlandó nyilatkozni, a lubavicsiak meg előbb a jövendő Rebét akarják megkérdezni New Yorkban, ne­hogy kényelmetlen helyzetbe kerüljenek, ha a magyar Alkotmánybíróság netalán hatálytalanítaná a rabbinikus bíróság döntését.

Ezt a gondolatot tehát addig félre kell tenni, amíg a Rebe vála­sza meg nem érkezik. Nem baj, addig is bőven van gondolkodnivaló. Mert – ugye – abból indultam ki, hogy ha a szólásszabadság abszolút pozitív érték, akkor én nem minősíthetem büntetlenül a nyilvánosság előtt holmi kótyagos alaknak vagy éppenséggel hit­lerista huligánnak a Mein Kampf magyarországi kiadóját, mert ak­kor ő méltán perel be engem személyiségi jogai megsértéséért, rágalmazásért és liliomtiprásért, míg viszont ő nyugodtan állíthat­ja a zsidóságról, hogy egyrészt minden szenny szinonimája, más­ részt aljas üzleti indokból megszervezte a holocaustot – ő perelhetetlen, hiszen egy abszolút pozitív érték letéteményese, megtestesítője és védelmezője.

Mármost ha ez így van, akkor nagyon meg kell fontolni, hogy rabbi Jochanán ben Zakkáj tanítása szerint a kis katakombáink­ban működő titkos jesivákba osonjunk-e a fal mellett, vagy a hí­res gáon. Sir Khán útmutatását követve úgy tegyünk-e, mint akik nem látják az utcasarkokon kiragasztott antiszemita plakátok öles betűit, és csak igenis menjünk emelt fővel (bár szintén a fal mel­lett) a legközelebbi kóser étterembe, ahová még beengednek.

Ezen tanakodván épp azt latolgattam, hogy az utóbbi esetben a Hanna vagy a Kings felé induljak-e, amikor furcsa reccsenés akasztott meg a meditációban. Két héttel később – már a Kozma utcában, egy kényelmes kis szuterénban – azt mondja mellettem egy síri hang: – Te, nem a koponyád recsegett a múltkor? Én mel­letted álltam, és mintha valami fütykösöket láttam volna. A kabbalisták szerint ez nem jó jel.

– Ugyan, te mindig sötéten látsz! – válaszoltam. – Miért enge­ded, hogy a külső körülmények ilyen mértékben befolyásolja­nak? Sötét sírban is lehet világosan gondolkodni. Az abszolút po­zitív értékeket tartsd szem előtt – még akkor is, ha már kiverték a szemed.