Hírek, lapszemle

Nyilvántartásba vették a Mazsök új kuratóriumát

Jogerősen nyilvántartásba vette a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) új kuratóriumát a Fővárosi Ítélőtábla; az új kuratóriumban a magyarországi és a nemzetközi zsidószervezetek jelöltjei, valamint a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségei mellett a kormányt két tag képviseli – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. 

A Mazsihisz feljelentést tett az egri „listaügyben”

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentést tett a Heves Megyei Főügyészségen azt állítva, hogy egy hangfelvétel szerint az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt.

Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

Meggyalázták Ocskay László emlékművét

Büntetőfeljelentést tesz Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester, miután összefirkálták Ocskay Lászlónak, a több ezer zsidó életét megmentő magyar királyi századosnak az emlékoszlopát a Városligetben – tájékoztatta a XIV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.

Raoul Wallenberg példája a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtetését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója.
tovább >
 

Programok

[2012-04-17]
2x1 perces novellák a Mazsike és a Tevan Alapítvány kiadásában

A 2x1 perces novellák című kiadványt a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat a Szombat Szalon keretében, 2012. április 17-én, kedden 18:00 órakor mutatja be a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.), ahol a szerzők olvassák fel írásaikat. Belépődíj 800 forint, amely tartalmazza a kötet árát.
 

[2012-04-26]
Csak a szél – egy film a kiszolgáltatottságról

Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmjének vetítése a Vörösmarty moziban, 2012. április 26. csütörtök, 17:30 órától. Jegyár 900 forint.

[2012-05-03]
Freud és kora

Korok és korszakok – Szabadegyetem Ungvári Tamással a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)

[2012-05-09]
Fekete László: Zsidó zenetörténet

Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Tanház következő előadása, Fekete László: Zsidó zenetörténeti áttekintés.

[2012-05-26]
Savuot – a virrasztás éjszakája

Törvény-szerű?! Gyere és tanuld át velünk az éjszakát a Bálint Házban (Budapest VI. ker., Révay u. 16.)
tovább >
Dél-PestMazsikeHaverAmerikai Alapítványi iskolaMetazinEmlékezés

Cigányok, zsidók, szlovákok, magyarok egy táborban

bankito120.jpg
Lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozik a Bánkitó Fesztivál szervező csapata. Olyan négynapos (augusztus 5-8), zenés közösségi együttlétre hívják a gondolkodó és felelősséget vállalni képes embereket, amely minden ízében a mai magyar társadalom akut kérdéseire keresi a válaszokat laza, oldott fesztivál környezetben.
 


Bánkon fesztiválozni világnézet

 

2010. június 15. / Sajtóközlemény



Lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozik a Bánkitó Fesztivál szervező csapata. Olyan négynapos (augusztus 5-8), zenés közösségi együttlétre hívják a gondolkodó és felelősséget vállalni képes embereket, amely minden ízében a mai magyar társadalom akut kérdéseire keresi a válaszokat laza, oldott fesztivál környezetben.


A Bánkitó Fesztivál olyan összművészeti fesztivál, amely minden elemében szembe megy a tömegirányzatok felelősséget kerülő és épp ezért sodró erejű fesztiváltrendjeivel. A Bánkitó Fesztivál szervező csapata nem hiszi, hogy egy fesztivál sikere csak a fellépő külföldi zenekarok számában, a látogatószámban, illetve a fogyasztás mennyiségében mérhető.

Míg maga a fesztivál szó azt sugallja, hogy másságunkat, egyéniségünket megmutatva kiléphetünk a mindennapok monotóniájából, addig a magyarországi fesztiválkínálat időközben megteremtett egy sajátos fesztiválmonotóniát. Ezt a jelenséget leginkább a plázahangulathoz hasonlíthatjuk fesztiválkiadásban. Minden fesztiválon ugyanazt találja a látogató, szinte ugyanabban az árban, és pusztán egy dolgot várnak el a tőle: a pénzével legyen jelen.

Küldetés

 

Az egyén társadalmi felelőssége


A Bánkitó Fesztivál a fentiek helyett a következőket kínálja: az aktivizmus-mobilitás-részvétel triptichonját. Abból a tapasztalatból indultak ki a szervezők, hogy Magyarországon mindenki valamilyen formában kisebbségben érzi magát. A szlogen is erre utal: Izé vagy? Itt ugrálhatsz!

A könnyedséggel és lazasággal, intézményi sablonoktól mentesen az élő és kiéleződő társadalmi problémákra keresi a Bánkitó Fesztivál a megoldási modelleket, kezdeményezéseket. A fesztivál alapgondolata: a kultúrák együttélésének titka a másik világlátásának megismerése, megértése az egyén szintjén, távol minden hatalmi diskurzustól. A fesztiválon cigány, zsidó és szlovák alulról építkező kezdeményezések, civiltörekvések, egyesületek, alapítványok mutatkoznak be. Workshopok, közös produkciók, alkotások – színház, képzőművészet – keretében a fesztivál látogatói és meghívott vendégei közösen hozhatnak létre újat és egyedit, amelynek kuriózuma, hogy a megszülető alkotás a cigány-zsidó-szlovák-magyar nem „kormányközi”, hanem egyének közötti együttműködés és gondolkodás eredménye.

 

B+ínkit+--bringakicsi.JPG

Tekerj a tóra!


Programok


A program-összeállítás is a nyitottságot, és az együttgondolkodást tükrözi:
Cigány telepekről érkezett zenészek játszanak befutott jazzistákkal, az elektronikus zene a klezmerrel találkozik, a hobbi bringás a futárokkal, az esztéták a rapperekkel vagy épp a színház a Bánkot körül ölelő erdővel.

Kóstoló a kínálatból: cigány, szlovák, zsidó programok, színház, műhelymunka, zene. Kovács Kati és a Qualitons, Eric Sumo Band, Colorstar akusztik, Táp Színház. Eyal Talmudi (Isr), Longital (Sk), Szilvási Gipsy Folk Band, Amaro Suno, Hagesher és még sokan mások. 

 

Környezettudatosság: korszerű fesztivál


A környezettudatos gondolkodás és nevelés ma már mantraként használatos. Szinte minden fesztivál törekszik a Zöld fesztivál cím elnyerésére, azonban sem a fesztiválozók, sem a szervezők és a címadományozók nem vesznek arról tudomást, hogy önmagában egy fesztivál nem lehet zöld.

A fesztiválok természetükből adódóan sok embert vonzanak. Az emberek pedig az utazás, a szórakozás során sokkal több élelmiszert fogyasztanak, többet közlekednek, több szemetet termelnek, több energiát és vizet használnak, mint a hétköznapok során. Mindez azt jelenti, hogy a fesztiválok helyszínén jelentkező környezetszennyezés többszöröse a hétköznapok során jelentkező szennyezésnek.

A Bánkitó Fesztivál korszerűsége a szervezés összes lépésének a környezeti szempontok szerint történő újraértékelését jelenti. Tavaly a fesztiválozók külön betét díjat fizettek a poharukért, így radikálisan csökkent a hulladék mennyisége. A tábor zöld környezetében rikítottak a szelektív hulladéktárolók, amikbe alig került hulladék, mert a résztvevők elkerülték a túlcsomagolt termékeket. Ezek a szolgáltatások idén is lesznek, illetve már a fesztiválkatalógus is újrahasznosított papíron jelenik meg.

Ahogy tavaly, úgy idén is hangsúlyos a kerékpáros közlekedés. Bánk 70 km-re fekszik Budapesttől, így kerékpárral könnyen megközelíthető. A városi biciklisek kíváncsian várják, hogy az előző évhez képesti 1066 riksával megtett kilométer mennyivel nő 2010-ben. A fesztiválra utazást a szervezők a telekocsi szolgáltatással is támogatják, amelyre a honlapon lehet jelentkezni.

v+şzisz+şnpadkicsi.jpg

Viziszínpad


A helyszín és a látogatószám


Bánkra több okból esett a választás. A háború után Leveleki Eszter évtizedeken keresztül működtetett gyerektábort Bánkon az elfogadás és a kreativitás eszméjére építve. Ezt a szemléletbeli és kulturális folytonosságot szívesen vállalja a fesztivál szervezőcsapata. Aki járt már Bánkon és látta a tavat a tószínpaddal, annak nem kérdés, hogy ilyen csodálatos környezetben sehol nem rendeznek fesztivált Magyarországon.

Mivel Bánk szlovák határ menti falu, kitűnő példája a kisebbségi és nemzetiségi együttműködésnek és együttélésnek.

A Bánkitó Fesztivál küldetése erősen épít a személyességre, a családias hangulatra, és Bánk befogadóképessége természetes keretet szab a fesztiválozóknak (6000 fő). Ez az adottság ideális arra, hogy ne tömegrendezvény jöjjön létre. A Bánkitó Fesztivál nem mennyiségi, hanem minőségi kínálatával tűnik ki a fesztiválsokaságból. A szervezők azokra az emberekre számítnak, akik érzik, hogy Magyarországon nem kívánatos társadalmi jelenségek vannak fölerősödőben, és eddig is tettek a maguk módján az ügyért. Azokra is számítanak, akik érzik a cselekvés szükségességét, de nem biztosak annak formájában, mikéntjében. A Bánkitó Fesztivál nekik is kiindulási pontot nyújt.

A Bánkitó Fesztiválon részt venni, több mint egyszerű szórakozás: Bánkon fesztiválozni világnézet.  

További információk:

Czifrik Balázs: +36-20-313-75-37
Gábor Móni: +36-30-5300-481
Honlap: http://tekerjatora.hu, www.marom.hu
Blog: http://bankitofesztival.blog.hu
Facebook: http://www.facebook.com/home.php?#!/bankitofeszt?ref=ts

 


Fejtse ki Ön is a véleményét!

Belépés

Felhasználó név
Jelszó
Emlékezz rám