Yehuda Lahav (Tel Aviv) / 2008. szeptember 11.

Gróf Esterházy János 1942 májusában az akkori (fasiszta) szlovák parlament egyetlen képviselője volt, aki nem szavazta meg a szlovákiai zsidók állampolgárságának megvonásáról – és ezzel deportálásuk lehetővé tételéről – szóló törvényjavaslatot. Németh Zsolt a Szombat honlapján a közelmúltban megjelent cikkében ezért (és másért is) úgy véli, hogy Esterházy „helye a legnagyobbak között van”.

Esterházy János

Volt Pozsonyban néhány más képviselő, akik vízcsomagja hirtelen megtelt és az illemhelyre siettek. Esterházy maradt. Vannak, akik azt állítják, hogy a törvényjavaslat ellen szavazott – dehát kétséges, hogy abban a parlamentben, azon az ülésen volt-e egyáltalán lehetőség az ellenszavazatra. Jóhiszemű ember nem vonhatja kétségbe, hogy Esterházy tette bátor, becsületes és tiszteletreméltó volt és elismerés illeti érte. Ez Esterházy érdeme és csak becsületére válik, hogy ezért a szlovák és a magyar fasiszták egyaránt elítélték és a nácik sem rejtették véka alá véleményüket.

Csakhogy... az ér(d)emnek van egy másik oldala is. A szlovák fasiszta parlament zsidóellenes törvényhozásának csak a csúcsa volt a deportálásról szóló törvény. Megelőzték a zsidók vagyonát elkobzó, emberi jogaikat sértő, gazdasági és társadalmi kirekesztésüket  rögzítő törvények. Esterházy minden előző zsidóellenes törvényt megszavazott, összesen 17 fellépésében a parlamentben egyetlen egyet sem utasított el. Ellenkezőleg: tiltakozott ellene, hogy a zsidó vagyonból csak szlovákok részesültek, hiszen „a szlovákiai magyarság is ki akarja venni részét az árjásításban”. Egy másik parlamenti beszédében kifejtette, hogy „a magyar tömegek, a magyar parasztság, a magyar kisiparosok, a magyar kereskedők épp úgy szenvedtek a zsidóktól és a zsidó túlkapásoktól, mint a szlovákok. Mi, a nemzeti és keresztény alapon álló magyarok épp olyan messze vagyunk a zsidó eszmeiségtől, mint a szlovákok”. A deportálásokat lehetővé tevő törvényjavaslat meg nem szavazását ért magyarországi kritikára Esterházy az akkori pozsonyi magyar követnek írt levelében így válaszolt: „Legfiatalabb korom óta mindig zsidóellenes beállítottságú voltam és az is fogok maradni”, de a deportálásról szóló törvényt „mint magyar és keresztény és mint katolikus istentelennek és embertelennek tartom”. Magyar történészek is megemlítik Esterházy „verbális zsidóellenes megnyílvánulásait”, amelyeket szerintük „taktikai megfontolásból” tett, hogy így különítse el a zsidókat a magyar kisebbségtől és „csökkentse a magyarok elleni támadások felületét”. Amikor meg akarta győzni a parlament elnökét, Martin Sokolt, hogy ne bocsássa szavazatra a deportálást lehetővé tevő javaslatot, Esterházy akkor is saját zsidóellenességére hivatkozott. Magyar történészek állítása szerint az volt a szándéka, hogy a szlovák antiszemitákkal „közös nevezőre helyezkedjen, hogy kifejezésre juttassa, hogy adott esetben még a zsidóellenesség sem lehet mentő körülmény egy ilyen ’istentelen és embertelen’ törvény megszavazására”. Nem tudom, hogyan tudja ezt Németh Zsolt összeegyeztetni azzal az állításával, hogy „egy mélyen vallásos magyar polgár nem lehet antiszemita”. Az én benyomásom szerint Esterházy csak Mikszáth Kálmán klasszikus mondása értelmében nem volt antiszemita: „Antiszemita az, aki a kelleténél jobban gyűlöli a zsidókat”...

Bevallom, hogy  személyes véleményemet  befolyásolja Esterházy kijelentése is, miszerint „mi magyarok mindig úgy tekintettünk Csehszlovákiára, mint az emberi tudatlanság és rosszindulat tákolmányára, amelynek nincs létjogosultsága”. Dehát igaz, hogy ez a kijelentés nem függ össze közvetlenül a zsidókérdéssel és feltételezem, hogy a csehszlovák demokrácia sorsa nem szívügye Németh Zsoltnak.  Ezzel szemben talán elgondolkoztatja Esterházy egy másik kijelentése: „A magyar-német sorsközösség olyan tényező, amelyet mindig ápoltunk a volt Csehszlovákiában, ahol mindnyájan éreztük a kisebbségi sors nyomását és ezért egyesült erővel harcoltunk helyzetünk javításáért (Henlein kripto-náci pártjával! – Y.L.), egészen a csehszlovák állam teljes összeomlásáig”. Nem lehet Esterházy rovására írni, hogy a magyarországi deportációkat 1944-ben Jaross Andor belügyminiszter vezetésével hajtották végre. Mégis, említésre méltó, hogy a Cehszlovákiában a 30-as években működő Egyesült Magyar Párt két társelnöke Esterházy János és Jaross Andor volt. Ha rosszindulatú lennék, azt mondanám: „Mondd meg, ki volt a társelnököd és én megmondom, ki voltál”. De én nem vagyok rosszindulatú. Korántsem azonosítom Esterházyt Jarossal. Csak kérdem: Esterházy hívei miért nem említik és magyarázzák meg ezt a „sorsközösséget”?

A háború éveiben így beszélt Esterházy: „Kifejezzük rokonszenvünket Németország és Olaszország gigantikus küzdelmével szemben, egy jobb Európa biztosítása érdekében”. Hogyan képzelhette el Esterházy a zsidómentést – amennyiben  voltak ilyen elképzelései – ha sikerrel zárul a náci Németország és a fasiszta Olaszország „hősies” küzdelme egy „jobb Európáért” – ez az egyik kérdés. A másik kérdés: e  megnyílvánulások fényében továbbra is úgy véli-e Németh Zsolt, hogy Esterházy János „a 20. századi magyar történelem egyik legpozitívabb személyisége”?

És végül: a Yad Vasem bizottsága elutasította a javaslatot, hogy Esterházynak a „Világ jámborai” címet adományozza. Hogy megváltoztatja-e a döntését, az a bizottság dolga. Mindenesetre, tekintettel vitatott személyiségére, az Esterházy tevékenységében közvetlenül érintett szlovákiai zsidó közösség képviselői nem járultak hozzá a cím megadásához és nem fogadták el a meghívást Esterházy születésének 100. éves évfordulóján tartott megemlékezésre. Úgy érzem, nem egészen méltányos, hogy egy másik, Esterházy tevékenységében csak közvetve érintett zsidó közösség képviselői ezzel ellentétes álláspontra helyezkedjenek.
 

Yehuda Lahav nézőpontját elfogadva, de fenntartom azt a történeti forrásokon alapuló véleményem, hogy Esterházy János zsidókat mentett és ezért – legalábbis poszthumusz – kitüntetés illeti meg. Nagyon sok zsidómentő volt korábban antiszemita, hangoztatott zsidóellenes nézeteket, ám a tömeggyilkosságokat, a zsidók fizikai üldözését már nem tudták elfogadni. Ez pedig, tehát emberek életének konkrét megmentése többet nyom a latba, mint az egyébként elfogadhatatlan antiszemita retorika. 
(Novák Attila)

 Szóljon hozzá fórumunkban