Szombat előfizetés 2017

Zsidósors az új demokráciákban – Londonból nézve

Írta: Z. T. - Rovat: Archívum, Belpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Először talán akkor fogott el hol­mi furcsa érzés, amikor pár hónapja kezembe került a Végjáték a Fehér Házban című szubjektív aktuálpolitikai krónika és lapozgatni kezdtem a helyettes szóvivő titkait. Ahogy ol­vastam, egyre erősödött bennem a felismerés, hogy ezek a titkok ma már mennyire érdektelenek. Ha te­hát bárkinek kételyei támadnának, hogy valóban végbement-e rendszerváltás minálunk, gondoljon csak a helyettes szóvivő személyére meg az ő nagy titkaira, s legott belátja, hogy ez a világ már nem az a világ, és az a világ remélhetőleg végképp elsüllyedt Atlantisz. Közép- és Kelet-Európa népei nem a gyorsuló időnek, hanem a meglódult történe­lemnek a megélői. A változások oly viharosak, felfogni is alig tudjuk őket, hát még feldolgozni.

Mindezt csak azért bocsátottam előre, hogy jelezzem a gondjait azoknak a kutatóknak, akik a térség fejleményeiben próbálnak eligazod­ni és eligazítani. Legyünk irántuk megértők és ne ítéljük meg őket tú­lontúl szigorúan. A londoni Zsidó­kutató Intézet nagyszerű kiadványsorozatának, a Research Reportnak a legutóbbi száma (1990/2-3.) 32 ol­dalon ad körképet a közép- és kelet-­európai zsidóság helyzetéről, vala­mint arról, hogy a liberalizációnak és a forradalomnak mi a hatása a zsidók életére, sorsára. A maguk ne­mében kitűnő összefoglalások hat országra terjednek ki. Ám ha meg­említem, hogy a hat önálló fejezet egyike az NDK-ról szól, pusztán eb­ből az egyetlen tényből is érzékel­hető, hogy a tanulmányok olyan ál­lapotokat tükröznek, amelyek fölött bizonyos értelemben túlhaladt az idő. Az elmúlt idők nyomában já­runk, az előzményeket; az előtörté­netet kapjuk sűrítve az Anthony Lerman szerkesztette füzetben, de nem napjaink létvalóságát. Az egyes országokban végbemenő folyamatok és a zsidó lét azonosságaira, vala­mint különbségeire azonban plaszti­kusan mutatnak rá, s bizonyos mér­vű relevanciavesztésük ellenére mó­dot adnak arra, hogy ma is érvé­nyes következtetéseket vonjunk le belőlük.

Az előszóban a szerkesztő a hely­zet öt új vonására irányítja rá a fi­gyelmet, s ezek tényszerűen alátámasztódnak és eklatáns példákkal illusztrálódnak a hat fejezetben.

Mindjárt az első szembeszökő tény az, hogy nincsenek pontos és meg­bízható adatok sehol arra nézve, hány zsidó él ezekben az országok­ban.

A holocaust pusztításai

A holocaust óriási pusztítást vég­zett mindenütt. Az egyedüli kivétel Bulgária, ahol a vészkorszakban nem irtották ki tömegesen hitsorsosainkat, viszont a túlélőknek jelen­tős hányada hátat fordított a mostohává lett szülőföldnek és kiván­dorolt, jobbára Izraelbe. Románia területén a háború előtt 800 ezer zsidó élt, közülük elpusztult a holo­caustban 385 ezer, s 1945-től nap­jainkig alijáztak 400 ezren. A 357 ezer csehszlovákiai zsidó közül 277 ezer nem élte túl a fasizmust, s a két nagy kivándorlási hullám (1945-48, 1968-69) után a zsidó po­puláció lecsökkent 12 ezer főre. A lengyelországi tragédia méretei a számok tükrében válnak igazán hát- borzongatóvá. 1939-ben a zsidóság 3,5 millió főt számlált, 1945-re mind­össze egyheted részük maradt élet­ben, ám zömük a háború után távo­zott, s a maradékból az 1968-as nagy antiszemita kampány miatt több mint nyolcezren hagyták el az országot. A jelenleg Lengyelország­ban élő zsidók lélekszámát 6-12 ezer között adják meg. Jugoszláviá­ban 60 ezer zsidó pusztult el a 80 ezerből, s ma valamivel több mint ötezren élnek ott. Bulgáriában az 1945. évi lélekszám azonos volt a háború előttivel, de ennek az 50 ezer zsidónak kilenctized része Izra­elben telepedett le a háború után.

A térség valamennyi országára jellemző, hogy lélekszámától függet­lenül a zsidóság a kommunista dik­tatúra fokozatos lebontódása ará­nyában mind szabadabban kezdett lélegzeni. Ha változó formák között, de mindenütt megfigyelhető egyfaj­ta zsidó reneszánsz. Fiatalok nagy számban keresik zsidó gyökereiket, a rejtőzködők előmerészkednek, és egyre többen vallják meg nyíltan, hogy ehhez a közösséghez tartoznak. Az utóbbi egy-két évben mindenfelé új egyesületek alakultak, új vezetők lépnek színre, a régi vezetés egyre-másra távozni kénytelen. Új nem­zedék került a vezetésbe Csehszlo­vákiában, s heves vita bontakozott ki Romániában Rosen rabbi szere­pének megítéléséről.

Közös jellegzetesség, hogy a zsi­dóság mindenütt identitászavarba került. Lengyelországban és Jugosz­láviában túlteng az a nézet, hogy a zsidóság etnikai kisebbséget alkot, a csehországi és bulgáriai maradvány ezzel szemben nagymértékben asszimilált, ami azt is jelenti, hogy alig van vallási élet. Ebben az a körülmény is szerepet játszik, hogy a térség országai – hazánkat kivé­ve – nagyon rosszul állnak rabbik szempontjából. Bulgáriában egy sem működik huszonöt éve. Lengyelországban hosszú és keserves harc árán sikerült elérni, hogy az izraeli Menahem Pinhas Joskowicz Varsó­ba telepedjék, miután a Lauder-alapítvány vállalta, hogy gondoskodik megélhetéséről.

Antijudaizmus

Részletes áttekintést kapunk a ta­nulmányokból az antiszemitizmus­ról. Bulgáriában nem volt antiszemitizmus és nincs manapság sem. Csehszlovákiában és Jugoszláviában a kommunista uralom alatt a hiva­talos politika arabbarát és Izrael-ellenes vonalat vitt, így a zsidóságra az anticionizmus örve alatt gyako­roltak nyomást. Lengyelországban nem csupán az ún. populáris anti­szemitizmus keseríti a maroknyi zsi­dó életét. Sok bajt okoz, hogy a ka­tolikus egyházban elevenen él és hat egyfajta teológiai antijudaizmus, és felütötte a fejét a politikai anti­szemitizmus is részint az újonnan színre lépett pártokban, részint pe­dig Wałęsa szociológiailag igencsak heterogén táborában.

Az egyes tanulmányok mind a szerkesztői előszónak azt a végkö­vetkeztetését támasztják alá, hogy bár nyugtalanító jelenségek is fel­színre bukkantak, de a kommunista diktatúra felszámolása felszabadító hatással van a zsidóságra, növeli le­hetőségeit. Végső mérlegelésben te­hát a demokratikus fejlődésnek sok­kal több az előnye, mint a hátránya.

A magyarországi fejezetet a hazai helyzetet kitűnően ismerő Steven Roth írta. Tömör összegezését adja az itteni folyamatoknak, s mondani­valója három csomópont köré ren­dezhető el. Elismerően szól a Ma­gyar Zsidó Kulturális Egyesületről, és azt a hízelgő megállapítást teszi lapunkról, hogy a Szombat „magas színvonalú, jó minőségű” folyóirat. Jó érzékkel tapint rá, hogy az egye­sület és a felekezeti vezetés között a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene. Az MZSKE tevé­kenysége természetesen csak az egyik jele annak, hogy a zsidó élet felpezsdült Magyarországon is. A budapesti egyetemen szerveződött Judaisztikai Tanszék éppen úgy en­nek a zsidó újjászületésnek a bizo­nyítéka, mint a gomba módra szapo­rodó zsidó szervezetek, így a Magyar Cionista Szövetség megalakulása, vagy akár a nagy érdeklődés Izrael Állam, a héber-ivrit nyelv tanulása iránt.

Felemlíti Roth azt a vitát, amely hosszú hónapokon át lázban tartotta a zsidó közösséget. Állást nem fog­lal benne, csupán rögzíti a történel­mi tényeket és segít eloszlatni egy ősrégi mítoszt. Tény, hogy a szom­széd országok egynémelyikével szem­ben a magyarországi zsidóság ha­gyományosan felekezetnek tekintet­te magát, s nem nemzeti vagy etni­kai kisebbségnek. Amikor pedig ez a gondolat felmerült, a túlnyomó többség viharosan felzúdult ellene. Értelmezhető akár úgy is Roth fej­tegetése, hogy mind a kirekesztők, mind az önkirekesztők téves ösvény­re tévedtek. Mert nem tartható fenn az a végletes álláspont, hogy csak az zsidó, aki nap nap után a zsina­góga padját koptatja, de az a másik szélsőség szintén nem, amely azt vallja, hogy a zsidóság etnikai enti­tást képez, s bár magyar földön él ugyan, tie nem magyar.

Az igaz, hogy a 30-as évek zsidótörvényei fokról fokra kitaszították a zsidókat a nemzettestből, majd el­hurcoltak és megöltek 600 ezret a 800 ezerből. De a túlélők és leszár­mazottaik, akik nem vándoroltak ki az országból, zsidók akkor is, ha nem rendszeres templomjárók, vi­szont elementáris erővel tiltakoznak, ha zsidóságuk okán bárki kétségbe meri vonni magyarságukat. Roth megjegyzi, hogy az új nemzedék a zsidó kultúrában kívánja megélni a maga zsidóságát. Majd hozzáteszi, hogy a gyötrelmes dilemmát a kétgyökerűség, kettős kötődés oldja fel. Egyesületünk nevében a magyar és a zsidó szó pontosan erre utal, s még a sorrendnek is van itt jelentő­sége.

Populáris antiszemitizmus

Végül pedig ami a zsidóellenességet illeti, nem hagyható figyelmen kívül, hogy a régi keletű populáris antiszemitizmus mostanában többet hallat magáról, mint korábban. Te­gyük hozzá, hogy sajnos a zsidókér­dés a közéleti viták tengelyébe ke­rült, sok avítt előítélet, ostoba szte­reotípia kel életre s zaklatja föl zsi­dók és nem zsidók lelki békéjét. Roth tényszerűen rögzíti, hogy még a kerekasztal-tárgyalások idején módosították a büntető törvényköny­vet, s törölték belőle a politikai bűntett fogalmát. Egyetlen kivételt tettek csupán: a faj vagy felekezet ellen elkövetett gyűlöletkeltés igenis büntethető és büntetendő cseleke­det.

A cenzúra megszűnt, s vele a ta­buk is. De mivel minálunk jó ízlés­ből meg politikai kultúrából kevesebb van a kelleténél, ezzel szemben politikai „alvilági játékokból” jóval több, fel-felparázslanak a médiában antiszemita indulatok. Most nézünk szembe először igazán őszintén múl­tunkkal és – miként Tornai Jó­zsef írta – most kezdjük kitapogat­ni, miként válhatnánk tökéletesen modern nemzetté. E téren nagy ké­sésben vagyunk gondolatilag épp­úgy, mint a tettek mezején. A szakemberek, az értelmiségiek és a pár­tok mulasztása miatt ennek a már nemigen halogatható és gigászi fel­adatnak Csoóri Sándor veselkedett neki. Szerencsétlenségére ő, aki – Tornait idézve a Magyar Nemzetből – „mindig is a dinamikus nemzeti­-népi gondolkodás költője volt, ezért politizált, s lett az ellenzék egyik legkövetkezetesebb, legárnyaltabban gondolkodó személyisége, egy pilla­natra zavarba került a továbblépés dolgában”. S nekünk, valamennyiünknek az válhat ebben a feldúlt légkörben a tragédiánkká, hogy ha tudjuk is, de nem gyakoroljuk azt az aranyszabályt, amelyet egyik po­litikus költőnk ekként fogalmazott meg: az antiszemitizmus megbocsát­hatatlan bűn, de nem ítélhető meg másként az sem, ha arra, ami vagy aki nem az, mégis rásüttetik az an­tiszemitizmus Káin-bélyege.

Kettős asszimiláció

A magyarországi zsidóságot kettős asszimilációs hatás érte, ezt nagyon jól látja Roth. Sokan önként és őszintén iparkodnak hozzáidomulni ahhoz a társadalomhoz, amelynek tagjai és eggyé válni a nemzettel, amelyben élnek. Olykor odáig me­nően, hogy a magyarrá levés kedvé­ért feladják zsidóságukat. De folyt a legutóbbi negyven esztendőben egy másfajta asszimilációs kísérlet is. Kíméletlenség, erőszakosság jel­lemezte a kommunista asszimilációt, rendőrhatósági üldözéssel, minden­féle megfélemlítéssel, egzisztenciális fenyegetéssel próbálták „zsidótalanítani” a zsidóságot. Ám nem az elmagyarosítás volt a cél, hanem az elzsidótalanítással együtt az elmagyartalanítás is, hogy a nemzet min­den tagját, a társadalom minden egyedét holmi elvont ideológiai sé­mának megfelelő és a civilizáció minden eddigi értéknormáját taga­dó lombikkreatúrává silányítsák.

Nagy és fontos igazságot tárt a szemünk elé Roth a kettős asszimi­láció megmutatásával, s mintegy megelőlegezte a választ arra a gyöt­rő kérdésre, amellyel egyebek kö­zött Csoóri is birkózott, de megbir­kózni nem tudott. A szörnyű nagy bajunk ugyanis nem abból szárma­zott, hogy a zsidóság próbálta volna magához asszimilálni a magyarsá­got, de igazán még abból sem, hogy a magyarság a zsidóságot. Azt nyög­tük és nyögjük bizonyára még na­gyon sokáig, hogy zsidót és nem zsidót, magyar zsidót és zsidó ma­gyart egyaránt a kommunizmus akart magához asszimilálni. Ez a fajta asszimiláció a zsidót elzsidótalanítani, a magyar elmagyartalanítani próbálta. Így hát tudatzava­rainkért hiába keresnénk egymás­ban a felelőst. Áldozatok vagyunk valamennyien. Ez is a mi közös sor­sunk és kell hogy egy újabb kapocs legyen sorsközösségünkben.

A tanulmányfüzér írása 1990 kora tavaszán záródhatott, a magyaror­szági fejezet még a márciusi parla­menti választások előtt. Ami akkor és azóta történt, az nincs benne a gyűjteményben, de minden tanul­mányból jól érzékelhető, hogy szá­mítottak a fordulatra. Roth azzal zárja gondolatmenetét, hogy a zsidó élet kivirágzóban van, miközben is­mét láthatóvá vált az antiszemitiz­mus. Ám aligha tévedünk, ha abban összegezzük tanulmányának és a többinek is a legfőbb mondanivaló­ját, hogy a születő demokráciában leselkednek veszedelmek a zsidóság­ra, de ennél sokkal lényegesebbek a megnyíló új és kedvező lehetőségek. Megsiratni, ami elmúlt, igazán sem­mi okunk.

Z. T.

Címkék:1990-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Látogatóban Zsao Ping-ju kajfengi zsidónál

Ha a kajfengiek külföldi kinézé­sű idegent látnak a helybeli Szentírás-soron, már kitalálják, hová igyekszik. - Nem a zsidók leszármazottait keresi?...

Arab terroristák európai tervei

Levegőbe repülő olajfinomítók, stratégiai pontokon elsüllyesztett hajók, szabotált gázvezetékek, gátak ellen elkövetett merényletek. Ha a Közel-Kelet kénytelen lenne hábo­rúba keveredni,...

Close