Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670-1918

(William O. McCagg: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670-1918. Fordította Boris János, 1992. 217 oldal, 398 forint)

Ha valaki egy könyvesboltban vagy egy könyvtárban megpillantja McCaggnek a Habsburg-birodalom zsidóságáról írott művét, akár fel is kiálthatna örömében: jaj de jó, hogy ilyen is van! Információgazdagság, egységes szempontrendszer, szakértelem, összefoglalás! Lelkesültségünk azonban a könyv olvasása közben lapról-lapra „alábbszáll”. Az ok: a zsidó históriában és általában a történelemben valamennyire is járatos olvasó rádöbben arra, hogy McCagg gondolatmenete ellentmondásos, adatai sok esetben tévesek vagy pontatlanok, s a kötet végén közölt bibliográfia is sok hibát tartalmaz. De ne legyünk egyoldalúak. A kötetben igenis vannak briliáns elemzések és kiváló életrajzok, de a mű színvonala ezzel együtt egyenetlen.

McCagg fő tézise az, hogy a modernizációt a Habsburg-birodalomban a városi középosztály, s az ebben a rétegben jelentős létszámmal jelenlévő zsidóság képviselte. Ezért bevallottan nem ír másként a hagyomány hű keleti zsidóságról (1772 után Galícia a Habsburg-birodalom része), csak mint valami „defektusról”. Ez a réteg ugyanis nem vett részt a modernizációban. S mi a modernizáció? Erről nem kapunk pontos információt: „A magunk álláspontja szerint a modernizáció leginkább az ősi életmódok és az európai forradalmak eseményrendszere között zajlott le és vett egyre határozottabb irányt…”

(12. old.) Ha az „eseményrendszer” e kontextusban érthetetlen fogalmát az „értékrend” szóval helyettesítjük, még menthető az állítás jelentése, de érvényessége nagyon is vitatható.

McCagg más helyen is lazán bánik a történelmi kategóriákkal, a történelmet „alakító” osztályokkal. Amikor a német parasztok zsidógyűlöletéről ír, megjegyzi: „Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy a német parasztok mindig is gyűlölték a zsidókat, inkább azt, hogy akkortájt egyfajta prekapitalista mentalitás uralkodott köztük. Amint azt egy kutató nemrégiben kimutatta, nem terveztek racionálisan, nem vezettek számlákat, nem foglalkoztak helyzetük javításával és gyanakodtak mindazokra, akik ezt tették.” (71. old.) Ugyanakkor a cseh helyzetet elemezve kimutatja azt, hogy az újonnan, a kapitalizmus „termékeként” létrejövő prágai munkásság mennyire gyűlölte zsidó munkaadóját. S ha ez így van, akkor a zsidógyűlölet nem csak a „prekapitalista mentalitás ”-hoz kötődik.

A modernizáció a zsidóság számára McCagg szerint ősi „én”-jének a feladásával járt, s mivel a Habsburg-birodalom szintén feladta „nemzeti én”-jét, a zsidók jól akklimatizálódtak az “Empire” terepviszonyaihoz. A legsikeresebb modernizáció Bécsben, Prágában és Budapesten ment végbe, Galícia viszont teljes kudarc. A XIX. sz. végére azonban az egymáshoz igen hasonlító közép-európai „utak” is elváltak. Prága elvesztette avantgarde szerepét, Bécsben pedig a zsidó közösség az egész ottani középosztály jellemzőjévé váló álmokba menekülés fó mozgatóerejévé vált”. (170. old.) Lehet, hogy Freud irányította a birodalmat?

A magyar zsidóságról McCagg kiváló fejezetet írt „A magyarországi siker” (97-109. old.). Elemzi a történeti-szociológiai szakirodalom által csak asszimilációs szerződésnek nevezett fogalmat. Ez azt jelenti, hogy a zsidó nagypolgárság és a liberális nemesség „üzletet” kötött egymással. McCagg kudarcnak tartja a nyelvi elmagyarosodást, hiszen ez a német nyelvnek, vagyis az „Aufklärung” nyelvének az elvesztésével járt. Itt, azt hiszem, téved a szerző, hiszen a modem politikai nemzet nyelvéhez való asszimiláció éppen a francia forradalom „értékrendjének” a következménye.

Végül is létezett-e Habsburg-zsidóság? Van-e olyan egységes szempontrendszer, amely a birodalom társadalmilag és kulturálisan is különböző zsidóságát vagy „zsidóságait” közös nevezőre hozza? McCagg szerint természetesen igen, hiszen az itt élő zsidók ,,közös kulturális-politikai élménnyel” (Habsburg-feeling?) rendelkeztek. De ha ez így van, akkor miért csak a zsidóság úgynevezett „modernizálódó” rétegét vizsgálta a szerző? A könyv ilyen szempontból megtévesztő, hiszen már a címe is azt sejteti, hogy az állam zsidóságáról és nem a kisebbséget kitevő közép- és nagypolgárságról szól, ugyanakkor szinte kizárólag az utóbbiról van szó. McCagg szerint nyilván ez a réteg reprezentálja a „haladást”. A mű töredezettsége ezekből az előfeltevésekből megérthető. Nagy és rendszerezett összefoglalást akar adni, de „csak” kiválóan megírt életrajzokra telik. A szerző egységesítő szempontja, az „élmény” fogalma pszichológiai és nem történelmi kategória, s mint ilyen, teljesen alkalmatlan a korabeli társadalmi, gazdasági és kulturális jellegzetességeinek a megragadására. Így McCagg fő érve, vagyis az, hogy a Habsburg-zsidóság legalább annyira

létezett, mint maga a Habsburg-állam” (170. old.), merő tautológia, s mint ilyen, semmitmondó.

A recenzens nem hallgathatja el, hogy a mű tele van tárgyi tévedésekkel. Erre egyébként már egy másik kritika is utalt (G. Kovács László írása. Múlt és Jövő, 1992/4, 114-5.). Az angol szöveget nem tudtam megszerezni, így nem lehet tudni, hogy szerzői, fordítói, vagy korrektori hibákról van-e szó. Csak néhány példa: nem Rónai Józsefnek, hanem Rónai Jánosnak hívták azt az erdélyi (egyébként balázsfalvi) ügyvédet, aki részt vett az I. Cionista Kongresszuson, amely viszont nem 1896ban, hanem 1897-ben volt (148., 151. old.). A vallásos cionistákat helyesebb magyarul mizrahistáknak és nem „mizrachik”-nak hívni (148. old.). A galíciai zsidó fiatalok nem „munkatáborokat” (!), hanem kollektívákat vagy kommunákat hoztak létre, s azt is főleg Palesztinában (163. old.). A hibákat még bőven lehetne sorolni, a bibliográfia is tele van elírásokkal és súlyos tévedésekkel.

A könyvet így, szakmai és megfelelő nyelvi lektorálás nélkül nem lett volna szabad kiadni, hiszen könnyed stílusa és látszólagos kompetenciája inkább a téves adatok és zavaros fogalmak elterjedését teszi lehetővé. A felelősség a fordítókat, a fordítás ellenőrzőjét és az egyébként kiváló műveket megjelentető Cserépfalvi Kiadót egyaránt terheli. Az olvasónak jobb híján azt ajánlanám, hogy a könyvet csak az Encyclopaedia Judaica és az Újvári-féle Zsidó Lexikonnal együtt használja. Ezekkel együtt a mű egyébként élvezhető.

Novák Attila