Zsidók, felszabadítók, felszabadulás

1945 tavaszán, a legújabb történeti kutatások szerint körülbelül április 12-13-án, Magyarország területéről az utolsó német és magyar fasiszta csapatokat is kiverték a szovjet had­sereg katonái.

Felszabadulás (és) vagy megszál­lás történt ekkor? A kérdés tulaj­donképpen nem kérdés. Az ország területét megtisztították a nyilas és náci hordáktól, tehát az ő rémural­muk alól fölszabadították Magyaror­szágot. A szovjet hadsereg pedig Magyarország területét megszállta és az elkövetkező hónapokban, években egyre nagyobb mértékben avatko­zott be a magyar belpolitikai élet irányításába. E felszabadító-megszál­lás „eredményeinek” fölszámolása valószínűleg még évtizedekig eltart.

A köztudatban 1945 mint az újabb háborús-világháborús vereség, az újabb pusztulás és megszállás éve rögződött. A szovjet katonák egy ré­szének viselkedése – finoman fogal­mazva – nem erősítette a hagyomá­nyosnak semmiképpen sem nevezhe­tő orosz-magyar barátságot. Napi­renden voltak a fosztogatások, rab­lások, ezrével erőszakoltak meg nő­ket. Korom Mihály történész adatai szerint legalább 140 ezer embert, ha­difogolynak nyilvánított civileket, fegyvertelen magyar állampolgáro­kat is (férfiakat, nőket vegyesen) hajtottak el a Szovjetunióba kény­szermunkára.

„Bezzeg a zsidók jól jártak!” – halljuk ma, lehet, hogy tévedek, de mintha egyre hangosabban. Kétségtelen tény, hogy a létében fenyege­tett, pusztulásra ítélt, gettóba zárt budapesti zsidók életét megmentet­ték a szovjet katonák azzal, hogy Budapestet 1945 elején elfoglalták. De azután a zsidókkal éppen úgy bántak a felszabadító-megszállók, mint az ország többi lakosával. Er­ről tanúskodik a két forrás- és do­kumentumértékű levél is. Az elsőt 1945. március 6-án B. Gy_: budapesti lakos írta, a másodikat ugyanez év augusztus 21-én K. J.-né. A levelek eredeti példánya az Új Magyar Köz­ponti Levéltárban, a Magyar Izraeli­ták Országos Irodája iratai között találhatók (XXXIII-5-c. gettóira­tok – 1. doboz). A leveleket betűhí­ven, az eredeti helyesírást megtart­va tesszük közzé. A második levél címzettje Stöckler Lajos, 1945-ben, a levél megírásának idején a Pesti Iz­raelita Hitközség elnöke volt. Mind­két levelet írója írógéppel írta és teljes nevét kézírással aláírta. B. Gy. pontos lakcímét és fiai adatait is neve alá írta, K. J.-né K. Gy. (való­színűleg rokona) belvárosi lakcímét feltüntető nyomtatott fejléces papír­ra vetette könyörgését.

A levelek közzétételével szeret­nénk egy legenda eloszlatásához hoz­zájárulni.

Karsai László

Pesti Izr. Hitközség Tekintetes Elnökségének!

Budapest VII, Síp u. 12. sz.

Bizonyára tudomása van a tekintetes Elnökségnek arról, hogy az orosz fel­szabadító hadsereg katonái, a Budapest­re való bevonulás után néhány napra, rendszertelenül egyik-másik utcából, egynémely óvóhelyről (bunkerból) elvit­tek embereket igazoltatás céljából, és ezek a mai napig különböző helyeken (Gödöllő, Cegléd stb.) mint foglyok tar­tatnak.

Ezen foglyok között Cegléden tudomá­som szerint kb. 600-650 zsidó vallású vagy származású egyén is van, kikre igazán nem fogható az, hogy az egyesült (orosz, angol, amerikai) nemzetek ellen­ségei lenének, ellenkezőleg, csak azért bujkáltak a németek és vazallusaik – a nyilasok – elől, hogy életüket a felsza­badítás utánra átmenthessék, most még­is a fogolytáborokban sínylődnek testi­leg és lelkileg, teljesen ártatlanul.

Az ottani viszonyok – élelmezéstől el­tekintve, mely ha mennyiségileg papíron talán a létfenntartást biztosítja – tisz­tálkodás tekintetében, víz és váltóruha hiánya miatt nem nyújthatnak különbö­ző betegségek, különösen ruhatetvek el­len megfelelő védekezést, mert a foglyok túlnyomó része abban az egy szál hiá­nyos ruhában ment a táborba, ami ép­pen az elvitel percében véletlenül rajta volt. Eltekintve attól, hogy a foglyokat név szerint sem tartják nyilván, a tábor parancsnoksága és őrei szigorúan elzár­nak minden lehetőséget arra, hogy a szerencsétlen hozzátartozók megállapít­hassák azt, hogy az, akit keresnek, tény­leg ott tartózkodik-e vagy nem, és ha véletlen folytán a kerítéstől 50-100 mé­ter távolságban meg is látja azt, akit keres, vele sem beszélgetést, sem részé­re ruhanemű vagy élelem átadását nem engedik meg, de még csak közelébe sem engedik, és ha némelyik hozzátartozó a tilalom ellen közelebb akar hozzá men­ni, arra fegyvert fognak. A zsidó foglyok túlnyomó része – a viszonyok alakulása folytán – ipari szakmunkás, kikre úgy az országnak, mint a megszálló hadseregnek igen nagy szüksége van.

Tekintettel ezen körülményekre, mint zsidó apa, kinek ugyancsak két fia már f. év jan. l5.-e óta a ceglédi fogolytá­borban van sokadmagával, és minden kísérlete a feltalálás, ruhajuttatás te­kintetében eddig teljesen sikertelen ma­radt, azon kérelemmel fordulok a tekin­tetes Elnökséghez, hogy a legsürgőseb­ben keresse meg azt a legmagasabb orosz katonai hatóságot, melynek utasí­tásait a ceglédi és a többi fogolytábor parancsnoksága teljesíti is, hogy a tá­borban tartott összes zsidó egyéneket – mint az egyesült nemzetekkel valóban együttérzőket – mielőbb otthonukba visszabocsájtani szíveskedjenek.

Ezen kérelem igen sürgős, mert a jár­ványok elterjedése a hideg idő múltával feltétlen várható és bekövetkezik.

Remélem, hogy ha a tekintetes Elnökség illetékes helyen, kérelmét megfelelő módon alátámasztva előadja, ennek feltétlen eredménye is lesz és fiamék mielőbb visszatérnek – annyi szenvedés után – otthonaikba.

Budapest, 1945. márc. 6.

Tisztelettel B. Gy.

*

Nagys. Stöckler Lajos igazgató Úrnak.

Budapest

Bocsásson meg, hogy soraimmal zava­rom, de annyi jót hallottam önről, hogy milyen agilis és tettrekész, hogy azt hi­szem, hogy rajtam és asszonytársaimon Ön tud segíteni.

Nagyon szép dolog, hogy mindenki azon van, hogy a deportáltak haza jöjjjenek, akik kb. egy éve vannak távol családjaiktól, de miért nem gondolnak a zsidó munkaszolgálatos hadifoglyokra, akik már 3-4 éve vannak orosz fogságban és a legnagyobb kétségbeesésben tölthetik életüket, hogy vajjon az itthon maradt családjukkal mi van. Most már h. vége van a háborúnak és amilyen nemeslelkűek az oroszok, ha valaki erélyesen kézbe venné távollévő férjeink sorsát, azt hiszem, hogy az oroszok őket is rövidesen haza engednék. Bármilyen anyagi áldozatra hajlandók volnánk, hogyha mód lenne rá, hogy 1-2 asszony, kísérettel, tekintettel arra, hogy a fog­lyok legnagyobb része Nisni-Tagilban van, engedélyt kapna oda utazni, hírt vinni és hírt hozni a foglyok családtagjairól.

Remélem, hogy ügyünket most olyan kezekbe tettem le, hogy az eredmény nem fog elmaradni.

Asszonytársaim nevében is hálás köszönetet mondva vagyok mély tisztelettel K. J.

Bpest, 1945. aug. 21.