Szombat előfizetés 2017

Zsidók Berlinben 1938-1945

Írta: Wagner István - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A porosz birodalmi főváros szívében az 1866-os esztendő zsidó újévén avat­ták fel az Új Zsinagógát az Oranienburger Strassén. Eduard Knoblauch híres berlini építész a granadai Alhambra mór stílusából ihletődött a tervezéskor, a neológ rítus szerint orgonát is kapott az Isten háza, amely 3200 ülőhelyével a legnagyobbnak számított országszer­te, és ötven méter magas kupolájának hipermodern megoldása a határokon túl is híressé tette. Wilhelm Krützfeld körzeti rendőrfőnök legjobb értelem­ben vett poroszos precizitása megaka­dályozta a nagyobb károk okozását a hírhedt „kristályéjszakán”, 1938. no­vember 9-éről 10-ére virradólag. 1940-ben tartották itt az utolsó istentisztele­tet, mert áprilistól lefoglalta a Wehrmacht, és a hitközség archívuma révén – paradox módon – a zsidóüldözés szel­lemi központjává vált. 1943. november 23-án a monumentális épületet súlyos károsodások érték a bombázások mi­att, de csak jóval a második világhábo­rú után, a szovjet zónában robbantot­ták fel főcsarnokát 1958-ban, úgyhogy az utókorra csupán az utcai front, a romjaiban is impozáns homlokzat ma­radt. A fővárost és az országot kettévá­lasztó fal leomlása után indult meg az újjáépítés, amelynek nyomán 1991. jú­nius 5-én helyezték el az aranyozott Dávid-csillagot a messzire látszó, háztetők fölött lebegő, aranyozott bordázatú ku­polán. Az Új Zsinagógában 1995. má­jus 7-én avatták fel ünnepélyesen a Centrum Judaicumot, amelynek fő cél­ja a berlini zsidóság múltjának feltárása a jelen és a jövő érdekében.

Ennek szellemében látható itt jelen­leg a Zsidók Berlinben 1938-1945 cí­mű kiállítás, amely tizenöt stációban dolgozza fel a feldolgozhatatlant, nem­csak korabeli, konkrét vitrintárgyakkal, hanem az audiovizuális technikai vív­mányok kombinálásával egyaránt. Berlin a harmadik birodalmon belül is spe­ciális helyzetben volt, hiszen Goebbels nyíltan hangoztatott becsvágya volt a „zsidómentes” főváros, gróf Wolf von Helldorf rendőrparancsnok pedig hi­degvérrel préselt ki sok ezer birodalmi márkát egy-egy útlevélért a tehetősebb személyiségektől. (Nem véletlenül lett egyike a fő vádlottaknak 1944. július 20-án, a nürnbergi per során.) A tárlat az üldözött személyek és intézmények szemszögéből összesíti a válogatást, akik és amelyek a menekülési, üldöztetési és deportálási hullámok után is Ber­linben maradtak, ameddig lehetett. Ne vés egyéniségek mellett „névtelen” kis­emberek szólalnak meg írásban, mag­nószalagon vagy a filmfelvételen – pél­dául az Eichmann-per alkalmából olyan kor- és sorstársak, akik ma már nem élnek, mint Hans Rosenthal quizmaster avagy a berlini zsidó közösség korábbi ve­zetője, Heinz Galinski, illetve Hildegard Henschel (akinek férje az országos zsidó egyesület vezetőségi tagja volt) halk szavú, higgadt vallomása theresienstadti depor­tálásukról, miközben Eichmann az ajkát harapdálja egyfolytában.

Egyszeri, megismételhetetlen, avagy sorozatban előforduló és tipikus embe­ri sorsok elevenednek fel minduntalan. A látogatóra gyakorolt hatást pedig fel­fokozza a helyszín, a sokat szenvedett műemléképület valaha felszentelt fala, régi sebeket őrző csarnoka. A számtalan, betarthatatlan tilalom miatt 1938 júniusában rendezett „júniusi akció” nyomán „vétkes” zsidókat együtt tartóz­tattak le úgynevezett munkakerülőkkel és aszociális elemekkel. A novemberi pogrom nyomán zsidó tulajdonban lévő üzletek, mulatók, vendéglők, zsinagógák estek gyújtogatások alá, ablakukat bezúzták, homlokzatukra becsmérlő feliratokat mázoltak. Ezt követte a kikényszerített eladási hullám, az „árjásítás”, az emigrálás, előbb hivatalosan, aztán a lezárt határokon át. A kötelező nemesfém beszolgáltatáson a valós ér­ték tíz százalékát kapták vissza a jogos tulajdonosok, a munkakorlátozás mel­lett az élelmiszerjegyek vagy a korabeli apróhirdetések tükrözik az egyetlen megmaradt lapban, a Jüdische Nachrichtenblatt hasábjain a lakásrekvirálások nyomán is fokozódó elnyomorodását, testi-lelki kilátástalanságát a berlini zsidóságnak, a hamis papírok ázsiójá­nak növekedését és így tovább.

Papa! Elvittek minket. Gyere rögtön utánunk a Hamburger Strasséra (a zsi­dó aggmenházba – W. I.) Klaus és anya” – vág mellbe egy gyerekes írás ceruzá­val a megsárgult újságpapíron. Külalak­jában is méltóságteljes viszont a ma­gyar származású híres berlini opera-szólistanő, Theresa Rothauser, ke­gyelmi kérvénye, amelyet előrehaladott korára való tekintettel és érdemeire hi­vatkozva intézett Berlin „Rózsadombjá­ról”, Wilmersdorfból a birodalmi mar­sall Hermann Göringhez a maga és Katalin nővére nevében. Bár az idegen kéztől származó széljegyzet evakuálási mentesítést javasol a századfordulón ünnepelt dívának, mégsem volt kegye­lem, mindketten Theresienstadtban vé­gezték. Akárcsak Ben Spanier színész és rendező, akinek hattyúdala 1941 késő nyarán Berlinben éppúgy Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című darab­ja volt, mint később a theresienstadti koncentrációs táborban. Ahová felesé­gével együtt hurcolták el a népszerű művészt.

Szerencsére az emberiesség nyomai is felbukkannak az embertelenségben. Az „U-Boot”-nak, vagyis tengeralattjáró­nak nevezett bujkálok tartottak ugyan az állandó razziáktól, feljelentésektől vagy leleplezésektől, de sokaknak sike­rült átvészelniük a vészkorszakot pad­láson, pincében, lepecsételt lakásban vagy kerti bungalóban, netán nyilvá­nosházban, barátok és rokonok, egyko­ri alkalmazottak, hithű keresztények vagy humanista meggyőződésű ismeretlenek, olykor prostituáltak jóvoltá­ból, akik éveken át nyújtottak önzetle­nül oltalmat az üldözötteknek. E perió­dus legsötétebb fejezete a rettegett „Stella” és tucatnyi társa kényszerű együttműködése a Gestapóval, akik a Schulstrassén lévő gyűjtőtáborban él­tek és onnan kijárva vadásztak illegáli­san dekkoló hitsorsosaikra.

Az üldöztetések hatására kibontakozó cionista mozgalom jelentett a szó konk­rét és átvitt értelmében egyaránt segítsé­get, reményt a berlini zsidóságnak az önszerveződéshez, a puszta túléléshez, amint azt a megrázó tárlat külön fejezete is bemutatja. Manapság pedig a kiállítás nagy látogatottsága – tizenévesektől a legidősebbekig, helybéliektől a külföldie­kig – a biztosíték arra, hogy a legfrissebb neonáci provokációk ellenére se fordul­hasson elő még egyszer hasonló ször­nyűség a német fővárosban.

Wagner István

Címkék:2000-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

“Ez csak a jéghegy csúcsa” – Nagy változás előtt az izraeli ultraortodox társadalom

„Ez csak a jéghegy csúcsa” Nagy változás előtt az izraeli ultraortodox társadalom A következőkben az izraeli társadal­mat mélyen megosztó ultraortodoxok...

Prés alatt – Keddisták a Lukács fürdőből

Prés alatt Keddisták a Lukács fürdőből Az alábbiakban olvasható össze­foglaló jelentések „célcsoport"-ja egy zsidó fiatalokból álló pesti társaság. A magukat...

Close