Szombat előfizetés 2017

Zsidó vagyok és újságíró

Írta: Várai Emil - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jeruzsálemi sajtórandevú

A zsidó médiák szerkesztőinek negyedik találkozóján lehettünk van kétszázhatvanan. A vendéglátók utáni legnépesebb delegáció az Egyesült Államokból érkezett: ötvenhárman jöttek el 34 újságtól, 2 televíziótól és tájékoztatással foglalkozó néhány szervezettől. Őket a volt Szovjetunióban életre kelt orgánumok alapítói követték, még pedig Oroszországból 7, Ukrajnából 5, Észtországból és Moldáviából 1-1 zsidó újság, valamint oroszul sugárzott rádió- és tévéműsor munkatársai.

Számos hazai és nemzetközi szakmai tanácskozáson vettem már részt, azokon sok kitűnő kollegával kerültem össze, a jeruzsálemi mégis más volt, mint a megelőzőek. A különbséget az határozta meg, hogy bár a világ négy tájáról érkeztünk, mégis mindannyian őseink földjén jártunk, megvalósulva láthattuk, amiért évezredek könyörgése szállt. Kevésbé foglalkoztatták a társaságot az olyan szakmai gondok, mint a remittenda, a terjesztés fogyatékosságai, inkább arról folyt a szó, hogy beszélgető társa országában hányán, s hogyan élnek hittestvérei.

Sokan viseltek kipát, mások elmondták, hogy templomba ritkán, alig vagy sohasem járnak, mégis egyformán éreztünk, amikor először láttuk meg az óváros hófehér falait, amikor autóbuszaink megközelítették Jeruzsálem lenyűgöző, még be sem telepített új lakónegyedét vagy amikor vidéki utunk során a végeláthatatlan narancserdőre mutattak: nemrég még sivatag volt! Az együvé tartozás tette, hogy mi, idősebbek, szinte szülői szeretettel néztünk a marcona biztonsági legényekre, az utcán csivitelő katonalányokra. De a miénknek éreztük a rozzant házakat és a szegényeket is. A legtöbb időt persze az előadóteremben töltöttük. Vita folyt korunk antiszemitizmusáról, a közeledő választások kilátásairól, a béke esélyéről, a zsidó sajtó objektivitásáról.

Számos interjúnak mi magunk voltunk az alanyai, gyakran ״keresztbe” is tüzeltünk sorjázó kérdéseinkkel. Hat kollégát interjúvoltam meg: mit jelent országában a zsidó sajtó, s miért annál, s nem más, nagyobb példányszámú, jobb keresetet nyújtó médiánál dolgozik. Íme a válaszok:

JEAN IZIDOR SOLOMON főszerkesztője az oroszországi olék számára Bulgáriában kiadott Mizrah című képes folyóiratnak. A 46 éves férfi anyanyelvén kívül oroszul, franciául, németül, héberül tárgyal, de magyarul is ért, ugyanis a budapesti rabbi-szemináriumban tanult.

– Szülőföldemen a háború nem pusztított olyan végzetesen, mint a németektől megszállt más országokban, így a zsidóság többsége a háború után kivándorol­ hatott, jórészt Palesztinába. A ״szocializmusban” minden önállóságra törekvő szervezetünket üldözték. Csak az ellenőrzött hitközség maradt meg, és az ״agresszív Izraelről” és más badarságokról cikkező Evrevszki Veszti, a Zsidó Hírek. Ez a lap most is megjelenik, hangvétele nem sokat változott. Létrehoztuk azonban a Comité Ciont, egy valós érdekeket szolgáló bizottságot. Ez az országos választások idején képviselőjelölteket is állított – hárman kerültek a parlamentbe, mert tömegesen szavaztak rájuk nem-zsidók is. Bulgáriában még húszezer zsidó él, megerősödött az alija.

Magamról annyit, hogy Szófiában újságíróskodtam, ma a szerkesztés mellett egy cionista klubot vezetek. Idősebb fiam már ״hazatért”, kibucban dolgozik. Rövidesen követjük őt Franciaországban tanító feleségemmel és két kisebb gyerekünkkel…

ASHER BENSON Dublinból érkezett, és ha lett volna népszerűségi verseny a Zsidó Médiák Negyedik Találkozóján, biztosan e nyájas 70 éves úr nyeri.

– Írországban önálló lapunk nincs, én a London Jewish Chronicle tudósítójaként adok hírt szigetünk zsidóságának életéről. Ezt szinte kizárólag a fővárosból küldöm, más településeken legfeljebb egy-egy család található. Dublinban is csak ötszázan vagyunk, mégis összejövünk naponta imádkozni. Az írek tisztelnek bennünket, olyannyira, hogy a gyakori vegyes házasságoknál a nők előzőén felveszik a mi hitünket, hogy gyerekük zsidó legyen. Sajnos, gazdasági kényszerből ismét tetemes a kivándorlás, mennek a mieink is…

DR WILLIAM LANDAU, a Mexikói Zsidó Újságírók Szövetségének 50 éves elnöke:

– Az országunkban megjelenő lapok három közösséghez, a Kelet-Európából, a latin világból és az arab országokból bevándoroltakhoz szólnak, közel 60 ezer emberhez. Feladatuk a határon belüli és a más spanyol nyelvű államokban élők informálása, a keresztényeké is. Hogy tudják: miközben hasznos és tisztességes állampolgárok vagyunk, minket köteleznek, ezért megkülönböztetnek vallási előírásaink. Számunkra Izrael nem külföld, hanem elődeink, esetleg gyermekeink hazája. Identitásunk megőrzésének bázisa a zsinagógák mellett az öt iskola, azokban a vallásos nevelés mellett kitűnő héber, jiddis, angol nyelvképzés folyik. Mind többen mennek egyetemre, bár eddig is arányainkhoz képest sok a zsidó orvos, mérnök, ügyvéd. A többség persze kereskedő, iparos. Közhivatalba közülünk ritkán kerülnek, őket az állami külkereskedelemben találjuk. Közérzetünket rontja, hogy a katolikus egyház egyes személyei antiszemita megjegyzéseket, célzásokat tesznek prédikációikban, más megnyilvánulásaikban. Ezt használja fel a hozzájuk közel álló sajtó is. Azokban a ״gonosz jenki”, Uncle Sam mindig zsidó külsejű.

LOUIS DAVIDS-t a háború idején Lajosnak hívták, mert Erdély szászok lakta vidékéről elmenekülve, Budapesten vélték biztonságban magukat szüleivel. A 62 éves férfi ma a Belge Joodse Weekblad, vagyis a belga zsidó hetilap kiadója és főszerkesztője.

– Újságíró véletlenül lettem. Fiatalemberként hivatást kerestem. Abban az időben az országban flamand nyelvű zsidó lap nem létezett, a Hollandiában kiadottat olvastuk. Szerkesztősége 1951-ben elhatározta, hogy egy oldalt Belgiumnak szentel, s ahhoz kerestek tudósítót. 3 hónapos próbaidőre alkalmaztak, beváltam. Néhány évvel később önálló lapot alapítottunk, annak 1957 óta tulajdonosa is vagyok. Témakörünk a belgiumi és külföldi zsidóság sorsa, dolga, gondja és persze az antiszemitizmus. Egyik ilyen esetem magyarokkal kapcsolatos. Az Antwerpenben élő magyar kolónia egy csoportja valamilyen Szálasi évforduló emlékére misézni akart. E tervről lapunkban írtam, felsorolva az egyik legelvetemültebb magyar háborús bűnös tetteit. A gyászünnepség elmaradt.

Lapom általában 4600 példányban jelenik meg, a nagy ünnepek előtt a számot megduplázzuk. A Joodes Weekblad népszerű a flamandok körében is, a vallonokkal való versenyükben megtiszteltetésnek veszik minden sajtóorgánum megjelenését. 30 éves munkásságom évfordulóján fogadott a király, majd a pápa. II. János Pál e szavakkal köszöntött: Isten oltalmazza az Önhöz hasonló minden embert, legyen az zsidó vagy keresztény, mindenkit, aki vallásosságában is tiszteli a másikat, békességben, jámborságban él együtt…

TANKRED GOLANPOLSKI amerikai egyetemeken tanító moszkvai szerkesztő. A találkozó egyik kiemelkedő személyisége, s talán a legelegánsabb férfi.

– A világháború után szigorú ellenőrzés alá került minden zsidó szervezet és a rabbiság. Sok testvérünk beolvadt környezetébe, másoknak még keservesebb sors jutott. A legkiválóbb orvosok és más nagyságok tragédiájáról tud a világ, de százak vagy ezrek nyomtalanul tűntek el. A peresztrojkával alapvetően megváltozott a helyzet, bár sajtószabadság változatlanul nincs. Mert nem lehet sajtószabadság egy olyan országban, ahol sohasem volt demokrácia, s ezt nem pótolják törvényekkel sem.

Mégis elindult vagy száz zsidó lap. Ezek eltérő súlyú kiadványok. Többségük színvonalas, de akad köztük néhány oldalból álló, stencilezett, kérészéletű tájékoztató. Magától értetődő, hogy lapjaink sokat foglalkoznak az alijával. Kezdetben még azt kellett magyaráznunk, mi is Izrael, tanácsokkal védtük a kivándorolni szándékozókat a hatóságok sarca ellen. Ma inkább a körültekintő előkészületekre biztatjuk olvasóinkat, és pontos információkkal készítjük fel őket jövendő életükre. Álmom egy olyan országos magazin, amely átmenti az utókornak az oroszországi zsidó kultúrát, s megőrzi a maradókat a zsidóságnak.

MARGARET GUTMAN Ausztrália legnépesebb államában, Új Dél-Walesben, a zsidó rádióállomás ügyvezető igazgatója:

– Címem nagyon elegáns, de szerkesztenem és bemondanom is kell, bár mindkettőt örömmel teszem. Földrészünk százezres zsidóságának az angolon kívül héber és jiddis nyelvű műsorok is készülnek, s nemcsak a mi adónk szól hozzájuk. Országunk gazdag, a zsidóság többsége jólétben él, ez azonban nem jelent problémátlanságot. Számos, sok esetben a származási ország anyanyelvét ״használó” egyesület az egyetlen közösség, baráti kör, amely összetartja a zsidókat, azokban rendezik meg a zsinagógán kívüli ünnepségeket, ott szövődnek szerelmek, ott gyűjtenek a rászorultaknak, főleg az újonnan érkezetteknek. Rádiónk ezekről ad hírt, valamint a világ eseményeiről, különösen sokat Izraelről. Sidney leghallgatottabb rádiótársaságának voltam riportere, de otthagytam, amikor a NSW Jewish Broadcasting-nál szükség lett volna rám. Újságíró voltam és zsidó, ma azt mondom: zsidó vagyok és újságíró!

Lejegyezte: Várai Emil

Címkék:1992-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A nagy fehér remény II.

Az alábbiakban közöljük a The New York Review of Books 1991. június 27.-i számában megjelent tanulmány befejező részét, mely a...

Élt-e még Wallenberg 1986-ban?

  január 17-én, Raoul Wallenberg eltűnésének 47. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt Berlinben. A kiállítás anyaga Wallenberg magyarországi tartózkodásán kívül számos...

Close