Szombat előfizetés 2017

Zsidó szellemi élet Magyarorszá­gon a két világháború között

Írta: Gadó János és Lózsy Tamás - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az Alapítvány a Magyarországi Zsidó Kultúra Megőrzéséért, az Országos Rabbiképző Intézet, valamint az MTA Judaisztikai Kutatócsoport közreműködésével és a Moskovits & Greismann Family Memorial Foundation, illetve a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége támogatásával fenti címmel tartott kétnapos konferenciát az ELTE Tanári Klubjá­ban. Az alábbiakban az előadásokról készült összefoglalót olvashatják.

Szabolcsi Miklós: Változások a zsidó szellemi életben 1935 körül: magyar és zsidó identitáskeresések

Miután 1930-ban az Egyenlőségnek, a liberális és asszimiláns zsi­dóság lapjának 50 éves jubileumi ünnepségén még részt vett a kul­tuszminiszter és Budapest főpolgármestere, 1935-ben a zsidóság körül kezd sűrűsödni a levegő. A nemzeti kérdés újra fölmerül Európa-szerte.

Zsidó oldalon fölvetődik a „Mi a zsidó?” kérdés, amelyre egye­bek közt Pap Károly: Zsidó sebek és bűnök és Tábor Béla: A zsidóság két útja c. műve a válasz. Ezek az írások nem születtek volna meg Martin Buber hatása nélkül, de Martin Buber sem lett volna az, aki, ha nincs a német zsidóság 1933 és 38 közötti rövid életű kulturá­lis fellendülése. Másfelől, ma­gyarság és zsidóság újradefiniá­lása egymástól elválaszthatatlan, akárcsak Pap Károly és Németh László személye. A népi tábor rokonszenvvel fogadta az asszimi­lációt elvető Pap Károly írásait.

1936 után Magyarországon is tör­ténnek erőfeszítések arra, hogy a liberális asszimiláns és a cionista álláspont között találjanak egy harmadik utat. Ekkor indul a Li­banon c. folyóirat, ekkor kezdőd­nek a Goldmark-termi előadások, ekkor indul Hahn István és Sche­iber Sándor pályája, ekkor indul útjára egy új rabbinemzedék (köztük Benoschofsky Imre), ek­kor érnek el hírnevet olyan képzőművészek, mint Vajda Lajos vagy Ámos Imre.

Hídvégi Máté: A Löw-per

A Tanácsköztársaság bukása után az egész magyar zsidóságot a vádlottak padjára akarták ültetni azért, ami a Kommün alatt történt. A zsidóság e szimbolikus elszámoltatására Löw Immánuel, az akkor közel hetven éves, óriási tekintélyű szegedi főrabbi személye látszott a legalkalmasabbnak. Egy Hollós (korábban Hollander) ne­vű provokátor egy vele folytatott beszélgetés után,,A magyar gyalázó főrabbi” címmel cikket írt egy szélsőjobboldali újságba. Az ab­ban leírt, részben eltúlzott, részben valótlan állítások óriási botrányt kavartak (a cikket a parlamentben is felolvasták), melynek nyomán Löw Immánuelt hazaárulás vádjával letartóztatták. A készülő kon­cepciós pert nemzetközi felháborodás fogadta (a holland király is levelet írt Horthynak). A tárgyaláson végül a hazaárulás vádját jobbnak látták elejteni, csak a kormányzósértés vádját tartották meg, az ezért járó büntetést pedig úgy kerülte el Löw Immánuel, hogy Horthy Miklós„megbocsájtott” neki. A szegedi rabbi végül 13 hónapot töltött ártatlanul a börtönben. Itt kezdte el írni élete egyik főművét a Die Flore der Juden с. könyvet.

Schweitzer Gábor: „Vigyázó szemetek Cionra vessétek”

Nézetek a cionista mozgalomról Magyarországon a két hábo­rú közötti zsidó sajtóban (Egyenlőség, Múlt és Jövő, Zsidó Szemle)

Az I. világháború előtt még a magyar cionisták is azon az állás­ponton voltak, hogy a cionizmus főleg Kelet-Európa elnyomott zsidó tömegei számára hasznos. Ami saját személyüket illeti, jól összefért bennük a cionizmus és a magyar patriotizmus: sokan harcoltak közü­lük az I. világháború frontjain. 1918-ban, a rövid életű Károlyi-kor­mány alatt támogatták a zsidó nemzetiség eszméjét, amely Jászi Osz­kár nemzetiségi programjában is szerepelt. A két háború között hiába próbálták meghódítani a hitközségeket: a Pesti Izr. Hitközség 300 fős képviselőtestületében csak néhány hellyel rendelkeztek, az elöljáró­ságban pedig egyáltalán nem volt emberük. Az ortodoxok vallási ala­pon, a neológok magyar patriótaként utasították el őket, és igyekeztek működésüket gátolni. Utóbbiak még azzal is megvádolták őket, hogy ugyanazt akarják, mint az antiszemiták (Gömbös Gyula üdvözölte a cionista mozgalmat). A cionista szövetség végül hivatalosan csak

1927-ben alakulhatott meg. Egy hozzászóló érdekes megjegyzése szerint az üldöztetések idején a legendás hírű szatmári rebe életét is a cionisták mentették meg, noha ő a cionizmus esküdt ellensége volt.

Síró Béla: A magyar zsidóság és a református egyház: Az ún. Balthazár-irányzat a sajtó tükrében.

Az előadás a zsidóság iránt nagy rokonszenvvel viseltető és nekik mindenkor segítő tiszántúli református püspök, Baltazár De­zső személyével foglalkozott. A püspök a zsidók mellett állt keresztényként és józan politikus­ként egyaránt: felszólalt a vérvád ellen; idézte az újszövetséget, mely szerint a zsidók közül jön az üdvösség; a nyilvánosság előtt kifejtette, hogy a zsidók előnyös pozícióikat nyílt versenyben szerzik, nem pedig valamiféle vissza­éléssel; felszólalt a Tanácsköztársaság bukását követő zsidóüldözé­sek ellen; elítélte a numerus clausust támogató református lelkésze­ket; felszólalt a zsidók térítésének erőltetése ellen; cikkeket írt a li­berális sajtóban; javaslatot tett egy nemzeti és liberális alapon álló párt megalapítására. Mindezekért a zsidóság előtt óriási tekintélye volt, nemzeti keresztény részről pedig éles támadások érték.

Haraszti György: Magyar zsidó és pólisi. A zsidó bevándorlás megítélése a történetírásban a két háború között.

Az előadás az országot tömegével elárasztó galíciai zsidó be­vándorlók mítoszának alaptalan voltára mutat rá. Az 1900-as évek elején jelent meg Bartha Miklós: Kazárföldön című könyve. A szerző a galíciai ill. onnan bevándorolt zsidókat nevezi kazároknak, és lel­kiismeretlen csalóknak ábrázolja őket. 1921-ben Teleki Pál megkü­lönbözteti a hazafias zsidókat, a galíciaiakat még a neológ Wahrmann Mór is söpredéknek titulálja (1938 után a neológia hangneme megváltozik). A tömeges bevándorlás mítoszával szemben az igaz­ság az (mint ez az antiszemita Kovács Alajos, egyébként kitűnő sta­tisztikáiból kiderül), hogy 1730-tól kezdve összesen 70 ezer zsidó vándorolt be Galíciából, míg az osztrák örökös tartományokból kétszer annyi. Teljesen alaptalanok ezért Szekfű Gyula százezres nagyságrendű galíciai bevándorlásról szóló fejtegetései.

Frigyesi Judit: Zsidó elhivatottság: zsidók a magyar zenei életben a két háború között

A századfordulón a cigányzene az antidemokratikus, naciona­lista politikai kultúrhagyományhoz tartozott. A verbunkost szintén nemzetieskedő felhangok övezték. Ezért a zsidók a klasszikus zene

felé fordultak, amelynek Magyarországon (pl. Franciaországgal szemben) nem voltak nemzeti, kirekesztő felhangjai. Különösen kedvező feltétel volt ehhez az a XIX. században meghonosodott előadói hagyomány, amely a kottát nem alkalmanként szükséges mankónak, hanem a zeneszerző szuverén megnyilatkozásának, sőt a nagy megfejtendő misztériumnak tartotta. Az előadó így valóság­gal fölolvadhatott a zene egyetemességében, mint hajdan a tanít­vány a talmudban és a zenén kívül jelentéktelen, parciális kérdéssé vált számára minden: nemzetiség, vallás, stb.

Baruh Oberländer: Az ortodoxia és a neológia szétválása a két világháború közötti hásszidizmus nézőpontjából

Az előadó a lubavicsi mozgalom képviselője, rabbi Budapes­ten a hászid vallásfilozófia elveiből fejtette ki, miért különbözött és különbözik alapvetően ezen irányzatok hozzáállása a vallástalanság problémájához, a vallástalan emberekhez, a nem-hászid or­todoxia hozzáállásától. Az ortodoxia vallástörvényi döntéseiből vett példákkal illusztrálta, hogyan törekedett az ortodoxia felszá­molni minden érintkezést és kapcsolatot a hagyományos életfor­mától távolodó emberekkel lehetetlenné téve ezzel a türelmes, visszatérítő törekvéseket.

Schweitzer József: Hacofe: a modern magyarországi zsidó tu­domány folyóirata

A két világháború közötti modem magyarországi zsidó tudo­mány egyetlen héber nyelvű időszaki orgánuma volt a Hacofe. Az európai forradalmak gyermekeként születő zsidó felvilágosodás szellemi nagyjai: Zunz, Rappaport, Geiger és mások felismerték, hogy a műveltség elengedhetetlen követelménye az emberi élet­nek, de csak a zsidó vallás erkölcsi és kultúrértékeivel kiegészítve. E felfogás szellemében indult útjára 1911-ben, a Magyar Zsidó Szem­le mellékleteként, Blau Lajos szerkesztésében a Hacofe. Nemzetközi jelentőségét reprezentálja az előadó által ismertetett 1912-es és az 1930-as jubileumi számok tematikai változatossága, az öt világrész tudósaiból kikerülő impozáns szerzőgárdája.

Felkai László: A budapesti zsidó fiú illetve leánygimnázi­um története

A XIX. század nyolcvanas évei óta élt a magyar zsidó középis­kola eszméje, de a megvalósításhoz sok külső nehézséget kellett le­küzdeni. Kármán Mór, Goldziher Ignác, Bánóczi József szellemi valamint Freystadtler Antal és a Wahrmann-Taub alapítvány anya­gi áldozatvállalásainak eredményeként 1919-re felépül és megkez­di munkáját a pesti izr. hitközség alapítványi főgimnáziuma. 1932-ben éri el fénykorát. Stern Ábrahám és Heller Bernát, majd Goldberger Salamon igazgatóként kiváló tanárgárdát gyűjtöttek egybe.

A gimnázium fontosnak tartotta a zsidóság népi jellegének hangsúlyozását.

Csengeri Imre: Székelyhid: Élet és tanulás egy jesivában

Érdekes és megragadó önvallomást takart a tengerentúlról csak erre az alkalomra Budapestre érkezett Csengeri Imre előadása. A székelyhídi jesiva prototípusa lehetett volna az összes magyar jesiváknak. 1905-ben alapította /újra/ rabbi Jehuda Rozner, s a 30-as évekre már több mint 300 bóherrel működött. A tanulás törzsét a mindennapi talmudórák alkották. A rabbi egy személyben volt igazgató, adminisztrátor, mesgiah és óraadó tanár. A rebece /rabbiné/ maga főzött valamennyi növendékre. Az idegen környezetbe nehezen beilleszkedő Csengeri édesapja jóllehet a család szigorú­an vallásos volt az asszimilációval szembeni másik szélsőségként ítélte meg a jesiva követelményrendszerét. A végzett bóherek kö­zül kevés választotta a rabbi hivatást, azonban a jesiva-élmények és az ott szerzett tudás mindnyájuk életét gazdagabbá tette.

Voigt Vilmos: A Magyar Néprajzi Társaság és a zsidó hagyo­mányok kutatása

Az IMIT céljai között szerepelt a zsidó folklór kutatása, ez azonban csak terv maradt. A Néprajzi Társaság, mint a folkloriszti­kai, etnográfiai kutatások egyetlen fóruma, nemigen foglalkozha­tott a zsidó folklór kutatásával, mivel a zsidóság felekezetnek és nem népcsoportnak minősült. A II. világháború idején sem voltak tisztában azzal, hogy ez az utolsó pillanat.

Meir Weiss (Weisz Pál): Patai József

Patai József azt írja egy önvallomásában, hogy amikor tincses talmudistából modern entellektüel lett, szemébe tűnt a zsidó entellektüelek lelki sivársága. A Múlt és Jövő c. folyóirat, melyet 1912ben egymaga indított útjára, arra szolgált, hogy a feltámadó héber nyelv s a Szentföldön megújuló zsidó kultúra segítségével olvasói közelebb kerülhessenek a zsidó hagyomány értékeihez, és lendüle­tet, öntudatot meríthessenek abból. Több mint negyedszázadon át, amíg a folyóiratot szerkesztette, nem szűnt meg bírálni a hitközségi vezetés szerinte túlzottan asszimiláns politikáját, és keserű szavak­kal szólni a reménytelennek tűnő állapotokról. Elkötelezettségét mutatja, hogy 1926-ban alapító tagja a Magyar Zsidók Pro Paleszti­na szövetségének. Ez a művészi megjelenésében, tartalmi gazdag­ságában világszerte mindmáig páratlan színvonalú folyóirat úgy ötvözte a zsidó örökséget a friss értékekkel, hogy egyiken sem esett csorba.

Tamássy Györgyi: Blau Lajos levelezése. Adalékok az Orszá­gos Rabbiképző Intézet történetéhez a két világháború között

Blau Lajos, a Budapesti Rabbiképző Intézet igazgatója a két vi­lágháború között. Jesivákban tanult, de az volt a filozófiája, hogy a zsidó kultúrát meg kell ismertetni a befogadó országgal, a modern eszközök igénybevételétől sem visszariadva. Ezért foglalkozott bibliakritikával is. Több mint négyszáz publikáció szerzője, számos folyóirat társszerkesztője. Az előadó részletesen beszélt arról is, hogy Blau Lajos leveleit gondatlanul kezelték, nincsenek megfelelő rendben tartva.

Komoróczy Géza: Hahn István tudományos pályakezdése

Csillag kél föl Jákobból, üstökös támad Izraelből” (Num. 24. 17.) kezdte előadását Komoróczy Géza, utalva a magyarországi zsidó tudomány 30-as években induló két nagy ígéretére: Hahn Istvánra és Scheiber Sándorra. Az előadó, aki hajdan Hahn István szárnyai alatt indult, kifejezte máig élő háláját. Ezután idézte a tu­dós néhány 1945 előtti publikációjának címét: A zsidó iskola és a zsi­dó gyerek: Hevesi Simon, a szentírás kutatója; A mai zsidóság szellemi vezetője; Zsidó szekták a talmudi korban; Zsidó történelem a babiloni fog­ságtól napjainkig (ez könyveim). Hahn István publikált az IMIT évkönyvben, a Libanon c. folyóiratban, a Rabbiegyesület értesítőjé­ben. Aztán 1945 után hátát fordított a Rabbiképző Intézetnek, és még műveinek bibliográfiáját sem állította össze soha, hogy 1945 előtti publikációit ne kelljen belevennie. Utolsó írásában, Josephus Flavius Apion ellen c. művéhez írt utószavában ezt írja Flaviusról (az előadó szerint önnön alteregójáról): …”zsidó népének védel­me… nem mondott ellent római voltának és birodalmi elkötelezett­ségének.” Ez egyben Hahn István filozófiája is volt. A vallásos em­ber azt mondja: az ítélet Istennél van. A mi dolgunk a megértés. Hahn István, a zsidó tudós örökké élni fog zárta előadását Komo­róczy Géza.

Zeke Gyula: Pap Károly, Szilágyi Dénes, Tábor Béla: Három zsidó önkép a vészkorszak küszöbén.

Ha kevesen is de voltak, akik szembe mertek nézni a vészkor­szak közeledtével, és mertek a fenyegető veszélyre választ keresni. A Szilágyi Dénes által alapított Zsidó munkaközösség egyszerre volt szellemi műhely és aktívan segítő mozgalom. A publikációk javát Szilágyi írta. Az ezekben gyakran előforduló faj, nép és egyéb kifejezések emlékeztetnek a korszak legrosszabb terminológiájára, viszont a mozgalom 4500 zsidó fiatalt menekített Palesztinába, és több mint 30 ezer külföldről jövő menekültnek segített keresztül jutni az országon. Tábor Béla a zsidóság rossz útra térését vizsgál­va arra a következtetésre jut, hogy ez nem az asszimilációval kez­dődött, hanem jóval korábban. Az utolsó korok, amelyekre még valóban büszkén tekinthetünk vissza, Ezra és Nehemiás kora volt. Azóta e közösség folyton távolodik a zsidóhoz és emberhez egye­dül méltó magatartástól, képességeit a birtoklás, a gazdagság köré­be veti. Pap Károly, a Tanácsköztársaság idején Murakeresztúr kommunista városparancsnoka, e rövid kitérő után jelentős író lesz, három regény és számos novella, valamint a Zsidó sebek és bű­nök szerzője. 1944. március 19-én, a németek bevonulásának napján, határozott választ akar adni egy nyilas firkásznak, de aztán legyűri indulatát és arról ír: ne az antiszemitát gyűlöld, hanem magadat, mert nem tettél szinte semmit Isten országáért. Ha majd öngyűlöle­ted öntisztítóvá válik és általa mások is megtisztulnak, akkor jön el Isten országa és akkor nem lesz többé dolga a zsidó népnek.

Andrew Moshe Moskovits: Kardos Albert, a zsidó, a tudós, a humanista

Kardos Albert (eredeti nevén Katz Ábrahám) hírneves talmudista felmenőkkel büszkélkedő, jiddis anyanyelvű családban nevel­kedett. Pragmatikus felfogású anyja a református kollégiumba já­ratta. így vallotta ő magát magyar zsidónak és az asszimiláció hí­vének. Egyik cikkében (több mint 200 publikációja volt) arról írt, hogy a magyarok és a zsidók együttélése és kölcsönös egymásra hatása immár 900 évre tekinthet vissza. Aranyról, Csokonairól publi­kált. Debrecen közismert és megbecsült polgára volt. Az a ritka ki­vétel jutott neki osztályrészül, ami kevés zsidónak abban a kor­szakban: a debreceni főreálgimnázium igazgatójává nevezték ki. 1919 után az antiszemita hullám őt is elérte: nyugdíjazták. Ekkor lett a zsidó gimnázium egyik alapítója és első igazgatója. Óriási szervezőmunkát végzett, jövedelméből támogatta a szegény diáko­kat. Az asszimiláns Kardos Albert vezetése alatt Debrecenben felvi­rágzott a zsidó oktatás, kultúra és közélet. 1944-ben a deportálás során hal meg.

Marjanucz László: Zsidó műgyűjtők Szegeden. A zsidó pol­gárság kulturális tőkéjének tezaurálása és a műgyűjtés társadal­mi összefüggései

A szerző az 1944-ben deportált szegedi zsidók hátrahagyott és hatósági lajstromba vett műkincseinek jegyzékét dolgozta fel. Eb­ből az tűnik ki, hogy a szegedi zsidó polgárság szenvedélyes fest­ményvásárló volt. A leggazdagabb házakban megtalálható magyar klasszikus mesterek művei mellett a zöm, a szerényebb jövedelmű polgárság elsősorban a helyi festők képeit vásárolta. Nem annyira pénzbefektetés volt ez, mint inkább középpolgári hagyomány: valamirevaló lakásba illik festményt vásárolni. Miután elsősorban magyar alföldi festők képeit vásárolták, politikai hitvallás is volt ez részükről, és egyben hozzájárultak az alföldi festészet fellendülésé­hez.

Harasztiné, Takács Marianna: Zsidó gyűjtők, gyűjtemények és mecénások Magyarországon a két világháború között

Ahogy Magyarországon kialakult a tőkés vállalkozói réteg, úgy vették át a műgyűjtés terén az arisztokraták szerepét a zsidó nagy­polgárok. A Szépművészeti Múzeum adományozóinak listáján Széchenyi és más arisztokraták neve mellett a zsidó nagypolgároké a főszerep. Ók adományozták a múzeumnak azokat az el Greco- és Goya-festményeket, amelyek a híres spanyol gyűjtemény alapját képezték. Volt olyan zsidó gyűjtő, aki egész életében a hungarika anyagot gyűjtötte. (Érdekes ugyanakkor, hogy judaika-gyűjtőkről nincsen tudomásunk.) Nemes Marcell, Wolfner Gyula, Ernst Lajos (a róla elnevezett múzeum alapítója) a legismertebb nevek.

Cenner Mihály: Az OMIKE művészakciójának helye és szere­pe újabb kori színháztörténetünkben

A zsidótörvények következtében 1939-re már számos zsidó művész volt állás nélkül. Egyebek közt azért is szervezték a OMI­KE művészakcióját, hogy munkát adhassanak nekik. A hatósági engedély kijárásánál a hitközség képviselői mindig a Berlinben, a nácik engedélyével működő zsidó kultúregyletre hivatkoztak. Az OMIKE csak azokat a művészeket foglalkoztatta, akik nem hagy­ták el a zsidó vallást. Honoráriumot a rendelkezések értelmében nem fizethettek, így segély címén utaltak ki gázsit a szerzőknek, előadóknak és a technikai személyzetnek. A színielőadások a Goldmark-teremben folytak. Sok zsidó témájú művet játszottak, de a re­pertoár rendkívül széles volt: Shakespeare, Racine, Hebbel, Ibsen, Strindberg éppúgy szerepeltek a szerzők között, mint a magyar klasszikusok (pl. Madách Mózese) és kortárs külföldi és hazai szer­zők. Itt volt pl. az ősbemutatója Pap Károly két darabjának. Az elő­adások atmoszférájára jellemző a Hamlet bemutatója: szemtanúk szerint a címszereplő Beregi Oszkár még soha olyan drámai átélés­sel nem adta elő a Lenni vagy nem lenni monológot, mint akkor: e szavakban valóban a zsidóság drámai sorskérdése fogalmazódott meg.

Horák Magda: Zsidó színművészet Budapesten (1939-1944)

A hangversenyeknek és az operabemutatóknak a Dohány utcai templom adott otthont. Itt adták elő egyebek között Handel: Jósua című oratóriumát, Goldmark: Sába királynője c. operáját, Bartók Divertimentóját, a Fideliót és a Varázsfuvolát. Az énekesek között szere­pelt Ernster Dezső, a Metropolitan későbbi sztárja is.

Lejegyezte Gadó János és Lózsy Tamás

A beszámolót követő oldalakon a Domán István által megtartott előadás írott változatát közöljük. A Szombat későbbi számaiban több előadás teljes szövegét olvashatják majd.

Címkék:1992-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A Báál Sém halála

Peszáh után megbetegedett a Báál Sém. Mégis ottma­radt az imaházban, a pult előtt állva tovább imádkozott, míg erejéből telt. A...

Lág báómer

Az „ómer”, azaz kéve számlálását a Tóra írja elő (3 Móz. 23, 15) a következőképpen: „Számoljatok a szom­batra [értsd: peszáh...

Close