Zsidó politikai tradíció „híres” zsidók nélkül

A Yale University Press kiadásában rendkívül érdekes intellektuális vállalkozás van születőben: négykötetes munkát terveznek, melynek témája a zsidó politikai tradíció története. A kötet szerkesztői kihagyták Marxot, és Emma Goldmannt, de a Talmud, Maimonides vagy Samson Raphael Hirsch világnézete rendszeres tárgyalást kap. A Zsidó Politikai Tradíció cimű kötet szerkesztői a zsidó közösség által gyakorolt politikával, és nem egyes zsidó kiválóságok elméletével próbálják megigazolni, hogy van egy ilyen tradíció. Michael Walzer, a princetonei Institute of Advanced Studies munkatársa szerint, még a modern korból is csak olyan gondolkodókat vesznek be a sorozatba, akiknek kimutathatóan közük van a zsidó hagyományhoz. Spinoza, Martin Buber és Franz Rosenzweig már az első kötetben szerepel, de Leo Strauss vagy Emmanuel Lévinas is szerepelni fog a következőkben. Walzer egy ideig még azzal a gondolattal is eljátszott, hogy a Talmudhoz hasonlóan a forrásszövegeket középre, míg a tanulmányokat, kommentárokat e köré csoportosítva helyezi, de később feladta ezt az ötletét.

Az első kötet az Autoritás (Authority) címet viseli és ezen természetszerűen a politikai hatalom forrását kell érteni. A második kötet a Tagság (Membership) címet viseli, és azt a kérdést boncolgatja, hogy ki vagy kik estek a zsidó politikai hatóság ítélete alá. A harmadik kötet címe: Közösség (Community), és témája: hogyan szervezték meg magukat a zsidók politikailag még jóval a zsidó állam kikiáltása előtt. „Politika a történelemben” címet viseli a negyedik kötet, és azt kísérli meg, hogy a hagyományt világtörténelmi perspektívába helyezze.

A sorozat fő vizsgálódási terepe a kahal, az a zsidó közösség, mely nemcsak a zsidók akaratából jött létre, hanem ez volt az a közeg, melyet a nem-zsidó hatalom a zsidók számára engedélyezett. A törvényhozók rabbik, a törvényhozási dokumentumok pedig a responsumok voltak. A kötet szerkesztői szerint az államnélküli zsidóság nagy politikai teljesítménye éppen a kahal volt, mely törvényeivel és jóléti intézményeivel megelőlegezte azt, hogy a zsidók – a modern kort elérvén – szocialisztikus ideák mellé tették le a voksukat.

A három év alatt megjelenő sorozat ötlete az 1980-as évek végére megy vissza, a jeruzsálemi Shalom Hartmann Intézetbe, ahol Walzer az évenkénti konferenciákon előadni szokott, és ennek köszönhetően a Yale kiadó sorozata a jeruzsálemi intézettel közösen jelenik meg. A szerkesztésben még résztvesznek Noam Zohar, Menachem és Jair Lorberbaum. Az első kettő filozófiaprofesszor, míg az utóbbi jogot tanít a Bar-Ilan egyetemen. Érdekesség, hogy a szekuláris Walzerrel ellentétben az izraeli szerkesztők ortodoxok, bár politikailag nyitottnak és (legalábbis a tradíció keretén belül) liberálisként határozzák meg magukat.

 

---