Szombat előfizetés 2017

Zöld-Paradicsom Izraelből

Írta: Szegő György - Rovat: Archívum, Képzőművészet

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Velence, 1993

A világ jó ideje legnagyobb képzőművészeti mustrájának, a Velencei Biennálé területének közepét az idei kiállításon első pillantásra furcsa, félig épület-félig kertszerű pavilon foglalta el. Különös zavarodottságot okoz maga a helyszín is, mert az is park, a temetőszigeten kívül az egyetlen nagyobb zöldterület Velencében: a Népkert. Izrael mutatta be itt azt a kísérleti ״zöldházat”, amely a művészetben egy egészen új irányvonalat képvisel. Oktatási zöldház és művészet-kísérleti központ egyszerre. Fiatalok dolgoznak itt, olyan magától értetődő komolysággal trágyázzák a földet és szedegetik az érett paradicsomokat, mintha nem a képzőművészeti világ egyik legrangosabb eseményén volnának, hanem otthon, Izraelben, a maguk kísérleti telepén. Vezetőjük, Avital Geva még az avantgárd világban is rendhagyó képzőművésznek számít. A „pavilon” látogatói pedig érzik: valami fontos próbálkozás szemtanúi lehetnek.

Kérdés, miért művészet ez a „melegház?” Művészet és alkímia az avantgárd teória felismerése előtt még homályos kapcsolatban sem álltak egymással. Pályakezdése óta Avital Gevát az a bizonytalan, hasonlóan homályos körvonalú határvidék vonzotta, amely a művészet és a mindennapi élet között húzódik, és politikai üzenetet hordoz. Morális metaforát az élet nyersanyagai, a természetet és a társadalmat működtető mechanizmusok szolgáltattak a számára. 1978-ban végleg kilépett az úgynevezett művészeti világból, mivel nemcsak annak korlátozott voltát látta át, de azt is, hogyan szűkíti le az emberi gondolkodás tereit a hivatalos művészet formája. O inkább a teljes ember cselekvési terepét kereste, valódi megoldásokat a társadalmi és környezeti problémákra. A művészet síkját az egyén mikrokozmoszába és a környező világ makrokozmoszába, térbe transzformálni: ebben a totális dimenzióban gondolkodik Avital Geva. 1978 óta a zöldházon dolgozik. Ebben a természetet művészetté, művészetet erkölcsi problémává avató gondolatkörben konkrét tevékenységekkel keresi a 2000 utáni gazdaság és élelmezés kiútjait. Így a korábbi művészi projekteket (például a rothadó természetről arte povera) valóságos termelő tevékenységgel váltotta föl. Maga a pavilon egy fémcső rendszerből áll amely nagyon hasonlít az arte povera-s Parmiggiano húsz évvel ezelőtti mesterséges fájához -, itt nem virágcserepek alkotják a törzset, hanem a csövek. Ennek ágaiként nőnek ki a haszonnövények, az öntözés pedig, a biológia mintája szerint, belülről történik.

Tudományos választ igényel a kérdés: miért képesek a mezőgazdasági múltat nélkülöző, legkülönbözőbb éghajlatok felől érkező újdonsült izraeli gazdák csúcsteljesítményekre. Egyesek szerint éppen a hagyományok hiánya segíti elő az új metódusok befogadását. Jelen esetben egy művész hívott fiatalokat maga köré, és velük a Mevo’ot’ Iron területi oktatási intézmény égisze alatt egy egyenlőségen alapuló munkaközösséget alkotott. Munkájukat Izrael legnevesebb ipari és mezőgazdasági tudományos intézeteiből jött kutatók segítik. A kis csoport termelő tevékenysége mögött azok az eszmék állnak, amelyek nélkül a világ nem élhető tovább. Az egyik legfontosabb a tolerancia. Minden eljárás itt a másikra épül, és mindegyikből csak a szomszédos eljárás figyelembe vételével vonhatók le konzekvenciák. Az organizmusoknak ez a szimultán sokfélesége formálja a teljes zöldházat a természetes tolerancia világává, és a kísérletezés, az új örömévé. Megtanít egészben szemlélni a teremtett környezetet, beilleszkedni a természet csodálatos harmóniájába.

Avital Geva a zöldházzal egy teljes, organikus kozmoszt teremtett, amely egyesíti a természetet a kultúrával, és valódi javaslatot, utópista lehetőséget kínál egyszer s mindenkorra. A zöldház mint interdiszciplináris környezet, nem metafora. A valóság egy szeletét láthatjuk, egy óriási Marcel Duchamp-féle „ready-made”-et, melynek célja: újra felkelteni a gondolatot a művészet és élet közötti határok áthelyezéséről. Ez az installáció újrafogalmazza művészet és természet kapcsolatát, és megmutatja, milyen szoros rokonságban áll a kreativitás és az avantgárd.

Ez a „ready-made” nem keresi a választ arra a kérdésre: miért művészet minden, éppen ellenkezőleg: kétségeit közvetíti a művészet világáról. A művész mint ideológus eszméje a posztmodem évtized alatt megkérdőjeleződött. Most Avital Geva kísérlete ismét feleleveníti az utópista társadalmi misszió kérdését egy olyan ország, Izrael művészetében, ahol az utópiák még nem veszítették el végleg lábuk alól a termőföldet.

Szegő György

Címkék:1993-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Fájdalmas veszteségeink

A Szombat első számában 1989 novemberében A szellem gazdag arcképcsarnoka címmel írtam Feuerstein Emil Izraelben magyarul közreadott három könyvéről. A...

Restancia

Itt most két tanulmánynak kellene állnia. Nem! Valljuk be, nem is itt, hanem korábbi, októberi számunkban. Két kritikai, irodalomtörténeti elemzésnek,...

Close