Szombat előfizetés 2017

Újragondolni a Holocaustot

Írta: Yehuda Bauer - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Yehuda Bauer, a Jad Vasém Intézet 75 éves világhírű kutatója, a világ egyik leg­nevesebb, és még ma is aktív Holocaust tudósa, új könyvében (Rethinking the Holocaust, [Újragondolva a Holocaustot] Yale University Press, 335 pp. 2001.) rendhagyó megjegyzésekkel illette a Vészkorszakkal foglalkozó tudományt, illetve bírálta a Soá kutatás több „szupersztárját”.

A Jad Vasém Intézetet egyébként el­árasztották az építőmunkások. Ennek oka, hogy néhány évvel ezelőtt az izra­eli Holocaust Memorial Authority ve­zetői attól félve, hogy az intézmény je­lentősége elhalványul a washingtoni Holocaust Memorial Museum mellett, jelentős bővítésbe, egyfajta presztízs építkezésbe kezdtek. Bauer szerint ugyanaz történik a Jad Vasémmel, mint a Holocausttal. A Soá „óriási fontossá­gú eseménnyé vált zsidók és nem zsidók számára. Képzelje el. Japánban két Auschwitznak szentelt múzeum van, az egyik Tokióban, a másik Hiroshimában” magyarázza vehemensen az agilis tudós. A Yad Vashemhez hasonló­an maga Bauer is fél attól, hogy eddigi tudományos eredményei elavulnak, hi­szen az utóbbi időben új levéltárak nyíltak meg, és új könyvek jelentek meg. Moszkvában, az 1990-es években megtalálták Heinrich Himmler, a Biro­dalmi Biztonsági Főhivatal egykori főnökének feljegyzéseit. Daniel Jonah Goldhagen híres könyve Bauert is megszólalásra késztette. Számára az esemény borzalmait olyan száraz tudó­sok munkái jelenítik meg, mint amilyen Raoul Hilberg vagy Israel Gutman.

Ragaszkodnunk kell a tényekhez, már amennyire tudunk”. A faktumokhoz va­ló ragaszkodásra maga a tudós szolgál­tatott példát, hiszen ő cáfolta meg azt az állítást, miszerint a nácik szappant csináltak volna a zsidók testéből. Bau­er ezzel szemben kimutatta, hogy éppen a nácik terjesztették ezeket a ször­nyűségeket azért, hogy gyötörjék a zsi­dókat. „Nem azért, mintha nem lettek volna rá képesek”, hiszen Buchenwaldban a zsidó lágerlakók bőréből lámpaernyőt készítettek.

Ötvenévnyi kutatómunka után, most úgy érzi, képes „végső szavakba” önte­ni véleményét a Soáról. „Két teendőm van, az egyik hogy bemutassam: a Soát miért lehet zsidó és univerzális tragédi­aként felfogni. A másik pedig, hogy el­mondjam: újra megtörténhet.” Bauer számára a Holocaust „egyedi és prece­dens nélküli” esemény volt. Ez volt az első eset a történelemben, hogy egy et­nikai csoport összes tagját „pusztán születésüknél fogva halálra ítéltek”. De a genocídium nem német specifikum, hiszen 1945 óta államilag elrendelt tö­meggyilkosságok voltak Ruandában, Kambodzsában és a korábbi Jugoszlá­viában. Könyvének bevezetőjében ezt írta: „A zsidók meggyilkolását emberek követték el olyan okokból, melyek mo­tívumait megtalálhatjuk a történelem­ben, és ennélfogva racionálisan analizálhatóak.”

Érdekes módon Bauer első célpontja Elie Wiesel, a „jóbarát”, akinek sikeres irodalmi interpretációi, akármennyire is csodálja azt a történész, „vegyes üze­nettel” bírnak. Egyrészről, Wiesel fél at­tól, hogy elfelejtik a Holocaustot, és azt követeli, hogy a történeteket mondják el és olvassák. Másrészről, mondja vád­lón a kutató, Wiesel a Holocaust „fő misztifikálója” és olyannak mutatja be, „amelyet teljesen sem felfogni, sem megérteni nem lehet.” Bauer szerint ezért a Soa az irracionalitásba „burko­lózott’ és átadták az „áthatolhatatlan ködnek”. De mégis Goldhagen volt az, aki „felébresztette Bauerban az alvó oroszlánt”.

Az amerikai és – képzettsége szerint politikatudós – Goldhagen, a nácizmus gyilkosságainak motívumát a német nép ősidők óta meglévő antiszemitiz­musában látta és mutatta ki. Bauer ezt abszurd módon leegyszerűsítőnek lát­ja, és az a véleménye, hogy Goldhagen ezzel a véleményével kiírta magát a tu­dományból: „Befejezte. Túl van rajta. Könyve irreleváns. Ma már senki sem hivatkozik rá. Még csak nem is törté­nész.” Bár azt tartja, Goldhagen köny­vének volt egy „üdvös hatása”, hogy „a (modernizmustól)… ismét az antiszemi­tizmus irányába fordította a figyelmet”. Bauer azokkal a véleményekkel (pl. Hannah Arendt) is szembeszáll, mely szerint a zsidók a második világháború poklában nem tettek önmagukért ele­get. Könyvének ezzel foglalkozó fejeze­teiben megpróbálkozik annak bemuta­tásával, hogy miért „hibás azt követelni ezektől az agyonzaklatott egyénektől és közösségektől, hogy mitikus hősök­ként viselkedjenek”. Külön foglalkozik a Holocaust megértésére törekvő teoló­gusokkal a „Teológia, vagy Isten a se­bész” című fejezetben. Bauer, aki ma­gát „szenvedélyes ateistának” tartja és már hosszú ideje vezeti az izraeli szekuláris humanisták mozgalmát, itt el­veszti mértéktartását. Csodálkozva te­szi föl azt a kérdést, hogy Isten „aki megszabadította a világot a jelenlététől és ennek folytán megengedte, hogy milliókat öljenek meg, miért aggódik amiatt, hogy mit esznek a zsidók ebéd re”. A fő célpontja az utolsó lubavicsi rabbi, Menachem Mendel Schneerson, aki kései írásaiban a Holocaustot egy olyan sebészeti beavatkozáshoz hasonlította, amelyikben Istennek „a sebész-specialistának” amputálnia kel­lett a zsidók bűneit. Bauer számára, a Holocaust megértésére irányuló összes teológiai kísérlet „rendkívül problema­tikus”, de Schneersoné az összes közül a legabszurdabb, ámbár Bauer maga is „szimpatizál az ortodoxia teológiai problémáival, ezek nem megoldható­ak. Az ortodoxia nem tud kiszabadulni a nyilvánvaló belső ellentmondások­ból.”

Yehuda Bauer Csehszlovákiából ér­kezett Palesztinába 1939-ben. Ekkor 11 éves volt. Apja cionista, családja „tradicionális parasztzsidó família volt, annak zsidó kulturális értelmé­ben”, egyébként szekuláris gondolko­dású. Bár közvetlen családja túlélte a Vészkorszakot, a tágabb rokonság már nem volt ilyen szerencsés. Anyai nagyszüleit a Terezin-i koncentrációs táborba vitték, míg másokat a nácik cseh partizánokként akasztottak fel. A családi történelem ellenére Bauer úgy tartja, nem ezért lett Holocaust-törté­nész. „Zsidó történész akartam lenni és 1950-ben a Soa majd kiszúrta a szememet.” Bauer azt a nézetet is cá­folja, hogy Izrael állama Adolf Eichmann 1961-es peréig tudatosan mel­lőzte volna a Soát. „Eichmann pere a dolgokat előtérbe állította, de a holo­caust köztudata mindig erősen benne volt a levegőben.”

Bauer egyáltalán nem úgy viselke­dik, mint egy megfáradt nyugdíjas: leg­újabb terve az, hogy a lengyel Baranowicze stetlről, annak színes zsidó tár­sadalmáról írjon könyvet. A városka Elchanan Wassermann rabbi otthoná­ul szolgált, aki az ottani jesiva élesen anticionista vezetőjeként lett ismert, és a nácik 1941. július 6-án kivégezték. „hihetetlenül gazdag történet” – állítja Bauer: a tradicionális stetl a modernitással küszködött, és a zsidó társadalom gondjai a maiakra hasonlítot­tak. „Legalább három nagy jesiva mű­ködött, diákok százaival; a rabbik el­vesztették az „utcát”, a fiatalok pedig vallásellenessé váltak, bár még mindig óriási respektje volt a szülőknek és nagyapjuk hagyományának.”

A The Jerusalem Report alapján Novák Attila

Címkék:2001-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

Hírek GYÁSZ IZRAELBEN A véres amerikai terrortámadásra emlékezve, a Jewish Agency és a tel-avivi városi önkormányzat szervezésében közel negyven ezren...

A zsidó messianizmus néhány modern visszhangja

Moshe Idel A zsidó messianizmus néhány modern visszhangja A messiási eszmék mindig is sokarcú szerepet játszottak a zsidó kultúrában, nemzedékeken...

Close