WROCLAW – A terepszín levétele
WROCLAW
A káderhiány ellenére a wroclawi zsidó iskola élére sikerült helyi erőt találni: Lucyna Rojzen ahhoz a rendkívül csekély létszámú csoporthoz tartozik, amelynek tagjai 1968 után is vállalták zsidóságukat, mégis szakmai karriert futottak be. A zsidó iskola jelenlegi igazgatónője 1997-ig középiskolai tanár volt. Ebben az évben indult meg az iskola szervezése, a kiszemelt épület rendbehozatala, a tanárok és a vállalkozó kedvű szülök verbuválása. Az egykori zsidó utcában fekvő épület (amely úgy öleli körül a zsinagógát, mint nálunk a Hegedűs Gyula utcában) az egykori zsidó közösségé volt. Néhány éve sikerült egy részét a várostól visszaverekedni – a zsinagógával együtt, amelyet a nagy antiszemita kampány után, 1970-ben szintén államosítottak. Jó esztendeje láttak neki a templom felújításának – alighanem hónapokkal az összedőlés előtt. A zsinagógát körülvevő masszív háztömb nagyobb részét magánlakások foglalják el, kisebb része üresen, elhagyatottan áll. Az üresen álló részbe költözött be 1998-ban az iskola.
A jelenleg két osztállyal működő iskola alig néhány helyiséget foglal el a hatalmas épülettömbből: ezt a részt újíttatta föl és rendezte be iskolának a Lauder Alapítvány. Az első és második osztályban tanuló 28 gyereknek ez elegendő, és még elfér itt a szeptembertől induló harmadik évfolyam is, de a további növekedés ebben a néhány szobában már nem lehetséges, és a bővítés is csak középtávon megoldás, mert az épületben a magánlakások gátat szabnak a terjeszkedésnek. Márpedig a következő évfolyamok utánpótlása is biztosítottnak látszik.
Mivel jelenleg 3-4 éves gyerekek szülei is jelentkeznek: a megfelelő időben majd az ő gyereküket is vegyék föl az iskolába Az iskola népszerű, a varsóihoz hasonló okok miatt: kisebb osztálylétszám, jobb felszereltség, elsőtől folyó angoloktatás. A tanárok – a pesti Lauder-iskola elemijéhez hasonlóan – délutánig foglalkoznak a gyerekekkel. Tánc, ének, színházasdi, számítógépezés a választék a napközisek számára. Mindez bennfoglaltatik a havi százdolláros tandíjban. Az igazgatónő 12 osztályos tanintézetről álmodik, de erre csak akkor van reménye, ha a zsidó közösség visszakapja egykori iskoláját, amelyben jelenleg fogyatékos gyerekek otthona működik.
A csöpp iskola diákjainak fele zsidó, de ők sem mind a közösség nyilvántartott tagjainak gyermekei. Hogy miért? Talán a durva asszimilációs kényszer következtében: a közösségnek természetesen csak zsidó tagja lehet, de a zsidó iskolába járó gyerek apja nyugodtan mondhatja magáról, hogy ő katolikus, aki csupán jó oktatást kíván adni gyermekének. Aztán majd egy őszinte pillanatban megsúgja az egyik tanárnak, hogy az ő családjuk is… De ezt el ne árulja senkinek!
*
Ismét Varsó. Az amerikai Yale Reisner, a varsói Zsidó Történeti Intézet munkatársa eltakarítja a papírhegyeket az egyik székről, hogy le tudjak ülni. Yale-nek és két lengyel munkatársának az a feladata, hogy bárkinek rendelkezésére álljon, aki egykori lengyelországi zsidó rokonairól, felmenőiről szeretne valamit megtudni. Az alapítvány által finanszírozott háromfős team eredetileg az amerikai érdeklődők kiszolgálására alakult meg, akik körében manapság igen nagy divat a családfakutatás. Az amerikai érdeklődők mellett azonban hamarosan megjelentek a lengyelországiak is, akik eltűnt hozzátartozóikat vagy éppen saját gyökereiket keresték. Néha több nemzedéken átívelő asszimilációnak próbál véget vetni egy-egy „ügyfél”. Yale meghökkentő történeteket mesél.
Egy nap köztiszteletben álló lengyel tábornok volt a vendége. Elmesélte történetét. Zsidó családban született. Fiatal fiú volt, amikor a németek lerohanták Lengyelországot. Szüleitől, testvéreitől elszakadva sikerült átszöknie a szovjet oldalra, ahol azonnal beállt katonának. Hamis lengyel nevet, hamis születési adatokat mondott be – zsidósága miatt többé ne legyen baja. A háború poklában nemigen nyílt mód az adatok ellenőrzésére, a fiút azonnal a frontra küldték. Végigharcolta a háborút, amelyet 1945 májusában Berlinben fejezett be, számos kitüntetéssel a mellén, magas katonai rangban. Kitalált lengyel nevén, kitalált lengyel identitásával átvette őt az újonnan alakuló kommunista lengyel hadsereg, ahol – ragyogó előéletével, kitűnő káderként – egészen a tábornoki rangig vitte. Rokonai után azonban nem mert tudakozódni, mert akkor kiderült volna származása, eltitkolt előélete. A sorozatos antiszemita kampányok, melyek során számos bajtársa kényszerült elhagyni az országot, őt nem érintették, mert eredeti nevéről, családjáról egy léleknek sem szólt így élt le fél évszázadot Az 1990 után megváltozott világban aztán úgy érezte, a prés, ami eddig szorította, már nem fojtogatja annyira. Szabaddá vált a világ, a zsidóság már nem tabu, és ő egyébként is nyugdíjas, akinek a hivatalosság már nem tud ártani. Besétált hát Yale irodájába, és megkérte, próbálja kideríteni, mi történt háború előtti családjával. Az eltűnt hozzátartozók sorsát nem sikerült kideríteni, de hosszas kutatás után rábukkantak egy családi fényképre, amit átadtak a tábornoknak, aki kezében a fotóval sírva fakadt.
Havonta mintegy százan kopogtatnak be Yale szobájába, ennél több levelet, telefonhívást, e-mailt kap a világ minden sarkából. Az ilyen és hasonló történetek erősítik benne azt a tudatot, hogy nem hiába dolgozik.
Címkék:2000-09