Szombat előfizetés 2017

Woody Allen „gyilkos” komédiája

Írta: Gervai András - Rovat: Archívum, Film

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

WOODY ALLEN (ALIAS Allan Stewart Koenigsberg) egykoron „felfedezett” vala­mi fontosat. Helyesebben észrevett, fő­szereplővé tett, (sokban magáról min­tázva) egy, a filmvásznon addig alig megjelenő – legfeljebb epizódszerepe­kben, komikus figuraként felbukkanó – típust. Egymásra összetévesztésig ha­sonlító, szemüveges, jelentéktelen kül­sejű, kissé tétova értelmiségi (író, színész, kritikus stb.) hősei szorongásoktól, halálfélelemtől szen­vednek, szexuális komplexusaik vannak, szeretet- re, szerelemre vágynak. Sebez­hetőségüket, jópofaságuk mögé rej­tik. De humoruk a metsző irónia, a szellemes, találó kiszólások, a tipi­kus New York-i zsidóviccek nemcsak eszköz személyiségük ál­cázására, de egy­ben szemléletmód is a szavak, szándékok és tet­tek közötti ellentmondás feloldá­sára, a kudarcok elviselésére.

Allent szinte mindegyik filmjében férfi és nő kapcsolatának, együtt­élésének lehetőségei és akadályai, a női lélek rejtelmei, az érzelmek és a szexuális vonzalom természetrajza izgatja. A tárgyban jó néhány szellemes, revelatív erejű dolgozatot készített (Manhattan, Annie Hall, a – nálunk nem játszott – Interiors, Hanna és nővérei), de idővel alaptémájához mind keveseb­bet tudott hozzátenni. Egyre gyakrab­ban önmagát ismételte. Jó példa erre az 1991-es Férjek és feleségek, a mű unal­masan és érdektelenül kicsit azt a tételt illusztrálta, miszerint a házasság szövetség olyan bajok elviselésére, amelyek egyedül nem érnék az em­bert…

Allén tavaly készült – s mozijaink­ban nemrég bemutatott – opusza, a Rej­télyes manhattani haláleset viszont pompás film. Elsősorban talán éppen azért, mert Allén bizonyos fokig el­szakadt a maga teremtette figurától, s életfilozófiáját, moralizálását nem megszokott konfliktusaiba, dialógu­saiba csomagolja, hanem másképp adja elő. A jövőre már – ki gondolná – hatvan éves nagy nevettető olyan mű­fajjal kísérletezik, amilyennel még sosem. Sajátos látószögű és dramaturgiájú bűnügyi komédiát, krimit ren­dezett; azt halálosan komolyan veszi, de ugyanakkor kicsit idézőjelbe is teszi.

Allén huszonharmadik (!) s egyben egyik legjobb filmje hőse egy korosodó, de még mindig vonzó, éppen állástalan, unatkozó New York-i értel­miségi háziasszony (az Allan által hál’istennek újra felfedezett Diane Keaton játssza), aki magánnyomozónak, af­féle botcsinálta Dick Tracynek csap fel. Úgy érzi, idős szomszédasszonya nem önszántából hunyt el, s ezért szaglászni kezd a frissen megözvegyült, ártatlan kinézetű férj után, akit csak még gyanúsabbá tesz, hogy a sorscsapás láthatóan nem viselte meg. Önjelölt hekusunk kitartóan szaglászik, izgatot­tan gyűjti az információkat és bűn­jeleket. S miközben megpróbálja fel­göngyölíteni az egyre titokzatosabb ügyet, veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe sodródik, és azokba sodorja Allen alakította saját férjét is. Többet azonban nem lenne illő elárulni.

Az ártatlanul induló leskelődés, a decens szépasszony szabadidős tevé­kenysége mind komolyabban veendő és egyre izgalmasabb krimivé alakul. A hollywoodi akcióiparosok, a bűnügyi filmeket szakmányban előállító mes­teremberek bizony sokat tanulhatnának Allentől (és a forgatókönyv társszer­zőjétől, állandó munkatársától, Mar­shall Brickmantól), hogy hogyan lehet és kell egy ilyenfajta történetet jól megírni, felépíteni, mindenféle techni­kai hókuszpókusz nélkül előadni.

A frenetikusán mulatságos bűn­ügyi komédia persze csak egyik rétege a filmnek. Allen mint mindig, ezúttal is régi mániáiról, a mind­annyiunkra lesel­kedő magányról, a torz és szomorú menekülési kísérletekről, a kapcso­latok kiüresedé­séről, a házasság válságáról, csalá­sainkról és megcsalatásainkról is beszél, rezignált szellemesen.

A film végén, egy dramaturgiailag sorsdöntő pillanatban éppen a megcsalatás, az illúziókkal való szem­benézés jut főszerephez. Briliáns kép­sor ez, tisztelgés Orson Welles emléke, munkássága előtt. A Sanghaji asszony híres jelenetét, a vidámpark tükörlabir­intusát idéző kulisszák között váratlan és drámai leszámolásra kerül sor. De ahogy ígértük, tartsunk titkot…

Az olvasónak csak azt tanácsolha­tom: ha jót akar magának, rohanjon és nézze meg, mibe is keveredett megint Woody Allén. Élvezetes moziját látva- felteszem – az érte eddig még vagy már nem lelkesedők a hívévé szegődnek.

Gervai András

Címkék:1994-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az elfelejtett magyar expresszionizmus: Bokros Birman Dezső

Gera Évával beszélget Szegő György - Kicsiny budai privát-galéria, a Vizuálart rendezett nem­régiben kiállítást Bokros Birman Dezső műveiből. Véletlen vagy...

Hollybugyi

avagy: az Úr a hetedik napon moziban ment Mellékesen, mint egy frissen műtött tüdőbeteg, imbolyogva, mint akit belülről kerget a...

Close