Szombat előfizetés 2017

„Weinstock száműzetésben”

Írta: Füzéki Eszter Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum, Interjú, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú Michael Blumenthal-lal

Michael Blumenthal amerikai zsidó író, négy verseskötet és egy frissen megjelent regény – Weinstock Among the Dying (Weinstock a haldoklók között, Zoland Books, 1993) szerzője. 1992 augusztusa óta az ELTE Amerikanisztika Tan­széke vendégprofesszora Budapesten, a Fulbright ösztöndíj keretében.

  • 1949-ben születtem. Vér szerinti szüleim 1938-ban me­nekültek el Németországból Izraelbe. 1948-ban látogatóba mentek New Yorkba nagynénémhez és nagybátyámhoz. Miközben a szüleim Amerikában voltak, anyám rájött, hogy terhes – velem. Volt már két gyerekük, nem akartak még egyet. Ugyanakkor a nagynéném és nagybátyám magá­nyosan élt. Hogy rövidre fogjam, nyolc napos koromban anyám odaadott testvérének, amit én sokáig nem is tudtam. 16 éves koromig Manhattan jeke negyedében, Washington Hights-ban nőttem fel, ahol gyakorlatilag csak középosztály­beli menekült német zsidók laktak. Vallásos, „fél-ortodox” környezetben éltem. Gyakran mentünk templomba, apám a zsinagóga alapítói közé tartozott, minden ünnepet megtartot­tunk, sabeszkor gyertyát gyújtottunk. Otthon németül beszéltünk. Tíz éves koromban rákban meghalt a nevelőanyám. Egy évre rá az apám újra megnősült, elvette a mostohaanyámat. Tipikus második generációs zsidó srácként nőttem fel, akinek a szülei nem voltak műveltek vagy okosak, de nagyon ambicionálták, hogy gyerekeik sikeresek legyenek.
  • Milyen iskolákba jártál?

A középiskolát egy elég jó hírű New York-i állami iskolában végeztem, ahol 16 évesen érettségiztem. A New- York-i Állami Egyetemen filozófiát és közgazdaságtant hall­gattam. Utána két évig tanítottam. Ekkor kezdtem el érdek­lődni az irodalom iránt, a barátaimhoz képest elég későn, és ekkor kezdtem el írni is, főleg szerelmes verseket. 1971 és 1974 között a „Cornell University” jogi fakultására jártam, mert még mindig nem tudtam, mit csináljak. Tipikus kívülálló lettem, verseket írtam, nem jártam órákra, inkább irodalmat hallgattam. Végzés után különféle munkahelyeken dolgoztam és Washingtonban összebarátkoztam néhány költővel, akikkel rendszeresen összejártunk és írogattunk. Nagyon félénk voltam, mert soha nem tanultam irodalmat, nem tartottam magam költőnek, a verseimet sem küldtem el sehova. 1978-ban elmentem egy írószemináriumra, ahol Howard Nemerovnál tanultam, aki később az Egyesült Ál­lamok koszorús költője lett. Nyomasztó volt a nagysága, de legnagyobb meglepetésemre, tetszettek neki a verseim. Biztatására az akkor már kéziratban meglévő első kötetemet elküldtem egy első könyvek számára kiírt irodalmi pályázat­ra. És mit ad Isten, megnyertem! Néhány jól ismert költő is nagyon elismerően nyilatkozott a könyvről, így hirtelen az ismeretlenségből megnyílt előttem az irodalmi világ. 1981-ben vagy 1982-ben megpályáztam egy költő számára meghirdetett állást a Harvardon. Nem gondoltam volna, hogy labdába rúghatok, de aztán végül is több száz ember közül én kaptam lehetőséget, ugyanis a Harvardon volt egy nagy­hatalmú kritikus, aki szintén olvasta az első könyvemet, és akinek nagyon tetszett.

  • Nemerovon kívül kik hatottak rád?
  • Ahogy említettem, soha nem tanultam irodalmat. Telje­sen autodidakta vagyok, olvasmányaim is „rendszertele­nek”. Hirtelen felfedeztem magamnak bizonyos embereket, és elkezdtem olvasni őket, Wordsworth-öt, aztán Frost-ot és Yeats-t. Az irodalmon kívül nagyon hatott rám a zsinagóga zenéje, az éneklés, az imák. És aztán elkezdtem nagyon sokat olvasni, szinte belebolondultam a költészetbe, bár mindig szerettem a filozofikus regényeket is, Proustot, Mannt, Henry Jamest.
  • Szándékosan írsz zsidó témáról?
  • Nem, soha, de ez elkerülhetetlen. Mint ahogy egy vak ember biztos, hogy ima a vakságról valamilyen szinten. De nem szeretem, a „zsidó író” címkét. Zsidó vagyok és író.

Igen egyszerű nyelvet használsz a verseidben. Hogy lehet egy ilyen szöveg költői?

  • Mindig is úgy éreztem, az igazi költők egyszerű nyelvet használnak. Meglepő az, hogy az amerikaiak nagyon szeret­nek olyan költőket fordításban olvasni, mint például Milos vagy Neruda, akik valójában nyelvileg elég egyszerűek, de ha egy amerikai költő írna így, kinevetnék, szentimentálisnak tartanák. Az amerikai költészet nagy álszentsége az, hogy az egyszerűt csak akkor szeretjük, ha valaki más írta. Soha nem tetszett az a felfogás, hogy az irodalomnak nehéznek kell lennie. Amikor elkezdtem írni, én is, mint mindenki, magam­nak és a hozzám hasonlóknak írtam. Átlagos, értelmes, érző és érzékeny embereknek. Az egyszerű költészet fogott meg; nem együgyű, hanem egyszerű. Nemerov mondta egyszer a költészetről: „a lehető legegyszerűbben mondd a lehető leg­titokzatosabbat”. Mert az élet maga is ilyen. Én ezt nagyon komolyan vettem, nagyon sokat jelentett nekem.
  • Miután sikeres költő lettél, elkezdtél regényt írni.
  • A költészet számomra szent, amit akkor csinál az ember, ha belülről jön. Az én szememben a költő Isten toll­bamondását jegyzi le, amikor ír. Elérkezett nálam egy pont, amikor úgy éreztem, hogy költőként mindent kiírtam ma­gamból, ami fontos volt. Ekkor kaptam egy egyéves Guggenheim ösztöndíjat, és nem igen tudtam, hogy mit csináljak. Ekkor már évek óta jártam pszichoanalízisre. Mióta csak a Harvardon tartózkodtam, mindig depressziós vagy legalább­is nagyon szomorú voltam. Az évek folyamán már írtam egy pár novellát, amelyekben a főszereplőt, az alteregómat, Weinstocknak hívtam. Egyszer csak beugrott a cím: „Weinstock a haldoktók között”, és nagyon megtetszett. Sokat vic­celődtem arról, hogy milyen halott hely Harvard, hogy min­dig a halottakról beszélnek. Elkezdtem anekdotákat gyűjteni magamban a regényhez. Az alapgondolat az volt, hogy a főszereplő az Erosz, az érzékiség és az élet megtes­tesítőjeként él a halált szimbolizáló Thanatosban. Aztán elkezdtem írni és egy éven át írtam. Eközben, a huszonöt éve halott anyámnak írtam egy elégiát. A regényírás elején nagyon benne voltam, aztán lassan mintha beleuntam volna, mintha ugyanazt a viccet meséltem volna újra és újra. Kezdett sekélyesnek tűnni, túl egyszerűek, ezek a jók, azok a rosszak, a főszereplő az Élet és a hely a Halál. Inkább azon kezdtem el gondolkozni, hogy miért olyan depressziós Weinstock – aki ugyan nem én vagyok, de magamról mintáztam – miért lát mindent halottnak maga körül? És egyszer csak rájöttem, hogy azért, mert kisgyerek korában meghalt az anyja és soha nem gyászolta el. Így fogtam az elégiát, átültettem prózába és beleillesztettem a regénybe. Ez teljesen megváltoztatta a könyvet. Lassanként elkezdtem visszaemlékezni a gyer­mekkoromra, persze a szereplő álarca mögül, aminek az eredménye az lett, hogy már két könyvet írtam: az egyik az egyetemi életről szóló szatíra volt, a másik pedig a szereplő története, aki megkísérel életre kelni. Tudtam, éreztem, hogy a kettő összetartozik, és négy évet töltöttem azzal, hogy összedolgozzam a két könyvet. Összesen tizenhatszor írtam újra.
  • Nem untad meg a saját regényedet?

De, persze, sokszor! Néhányszor közel voltam ahhoz, hogy feladom, de addigra már túl sok energiát fektettem bele. Budapestre utazásunk előtt két-három héttel gondoltam, úgy­is eljövök Amerikából, talán hagyom egy kicsit pihenni a dolgot. És ekkor, 1992 júliusában találkoztam egy kiadóval és megemlítettem neki, hogy írtam egy regényt. Talán négy nappal az indulásunk előtt felhívott, és közölte, hogy nagyon tetszik neki, és hogy ki akarja adni. így még kétszer újraírtam és végül is Budapesten fejeztem be.

  • Nagyon gyakran hasonlítanak Philip Roth-hoz. Nem zavaró ez?
  • Ha az ember író, másodgenerációs zsidó, a neurotikus szüleiről és nőkről ír ironikusan, menthetetlenül Roth-hoz fogják hasonlítani. Mindig is éreztem bizonyos rokonságot Roth-tal, mert annyira hasonló környezetből jövünk. Nem ez zavar, hanem a kritikusok. Mindig azt keresik, hogy ki kire volt hatással.

-Nem befolyásolt a könyv megírásakor, hogy mit szólnak hozzá a ,,szereplők”?

  • Szerencsémre egyik szülőm sem olvas angolul, így azt írhatok, amit akarok, különben ez komoly probléma lenne. Ugyanakkor hamis az a feltételezés, hogy ha egy regény önéletrajzi ihletésű, akkor minden igaz benne. Én egy csomó mindent kitaláltam.
  • Hogyan választottad ki a Konrád György idézetet a könyv elejére?
  • Ez volt a legutolsó dolog, amit hozzáírtam a regényhez. Ekkor már itt voltam Budapesten, sokat olvastam Konrádtól, és egyszer csak megtaláltam ezt az idézetet: ,,De mit tegyen egy jószívű fiú, ha még nem tanult meg szeretettel védekezni összes apja és anyja ellen”. Remekül beleillett a könyvbe, főleg, hogy apákról és anyákról van benne szó – többes számban -, amiből Weinstocknak összesen öt is jutott. Nem tudtam ellenállni, így az utolsó pillanatban megkértem a kiadómat, hogy ezt még tegye bele.
  • Hogy lettél tanár Budapesten?
  • Magyar barátaim, akiket a Harvardon ismertem meg, vetették fel, hogy pályázzak meg egy Fulbright-állást, amit meg is kaptam. Feleségemnek is tetszett az ötlet, így 1992 augusztusa óta itt vagyunk. Második éve tanítok kreatív írást az ELTE Amerikanisztika tanszékén, tavaly volt egy kortárs amerikai költészet-szemináriumom, és idén kortárs zsidó-­amerikai irodalmat tanítok.
  • Van különbség zsidó-amerikai és amerikai-zsidó iro­dalom között?
  • Ez egy rendkívül izgalmas kérdés. Az irodalom jó része ezt az identitás-problémát feszegeti, lehet-e az ember egy­szerre zsidó és amerikai, ha igen hogy és mennyire, lehet-e valakinek kettős kötődése, kétszeres kívülállók vagyunk-e? Talán pontosabb amerikai-zsidó irodalomról beszélni, mivel szinte minden amerikai irodalom a bevándorlók, a kívülállók irodalma, de ez nagyon is amerikai irodalom, ezért kell az amerikait előre tenni és hangsúlyozni.
  • Hova helyezed el önmagadat ebben a vonatkozásában?
  • Nehéz erre válaszolni, mert a zsidóság, a kívülállóság a legamerikaibb élmény. A regényem is részben erről szól. Weinstock az örök kívülálló figurája, aki szeretne bekerülni a körbe, de akinek minden intellektuális és morális ereje abból ered, hogy kívülálló, ez adja meg az identitását. Ha belül lenne, unalmassá válna. Az amerikai irodalom kie­melkedő komikus-tragikus figurái mind valamilyen kisebbséghez tartoznak.

Miről esett szó egyetemi szemináriumod során, melyet Mai zsidó-amerikai irodalom címmel hirdettél meg?

  • Először is fel akartam vetni a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán zsidó-amerikai irodalom, aztán érdekelt az, hogy hogyan látják a zsidókat a nem-zsidók, milyen szeterotípiáik vannak rólunk, ebből mennyi lehet igaz, stb. így került az olvasmányaink közé nem-zsidó szerző is, mint Updike. Meg­próbáltam a zsidó szerzőket úgy megválogatni, hogy többféle nézőpontból láthassák a hallgatóim ezt az irodalmat és életér­zést. Különböző a nézőpont aszerint, hogy a szerző melyik generációhoz tartozik, milyen módon és mértékben érintette a Holocaust, a zsidóság mennyire jelentett neki vallási vagy faji hovatartozást. Azt akartam megnézni, hogy ha van egyál­talán zsidó-amerikai irodalom, akkor mik a közös témák ezen belül. Alapvető kérdés persze az, hogy mi teszi zsidóvá ezt az irodalmat: ha a szereplők azok, ha a szerző az, mindkettő, egyik sem? Én magam úgy vélem, hogy nincs zsidó iro­dalom, hanem van egy olyan irodalom, amit amerikaiak írnak, akik egyben zsidók is, és ahol a zsidóság több-keve­sebb helyet kap.
  • Találkoztál magyar zsidókkal, vannak esetleg barátaid, ismerőseid közöttük?
  • Hogyne. Ahogy Malamud mondja: „Mindenütt vannak zsidók”, van valami közös a zsidókban, akárhol is éljenek. A humor, az irónia, az öngúny, a baloldali liberalizmus közös a magyar és az amerikai zsidókban, sőt talán az egész di­aszpóra zsidóságában. Ezek az emberek képesek viccelődni saját magukon is. Ezenkívül, mivel európai családból szár­mazom, számomra az európaiság és a zsidóság nem válik el nagyon élesen.
  • Kicsit visszakanyarodva életedhez, vitába keveredtél Cynthia Ozick-kal, a híres és markánsan zsidó amerikai írónővel amiatt, hogy vegyes házasságban éltél és élsz most is. Hogy őrizhető meg így a zsidóságod, ami így vagy úgy alapvetően meghatározó az életedben?
  • Ez egy nagyon nehéz kérdés. A zsidó férfiak egy része, én is ide tartozom, rendkívül ambivalensen éli meg a zsidóságát. Bizonyos dolgokat nagyon szeretünk benne, mások nagy nehézségeket okoznak és ezek iránt komoly ellenszenvvel viseltetünk. Számunkra ez az ambivalencia hozzátartozik a zsidóságunkhoz. Azok számára, akikben nyoma sincs ennek az ellentmondásosságnak, természetes az, hogy zsidó nőt vegyenek el feleségül. Az, hogy ritkán volt zsidó nőkkel kapcsolatom, és hogy nem zsidó nőket vettem el, valószínűleg összefügg ezzel az ambivalenciával. Többször eszembe jutott, hogy ha kiegyensúlyozott és igenlő lett volna a zsidósághoz fűződő viszonyom, valószínűleg zsidó nővel élnék. Néha vágyom is erre, mert úgy érzem, mintha lenne valamiféle titkos nyelv két zsidó között.
  • Jársz templomba?

Időnként, részben a fiam miatt. Mindig úgy megyek, hogy akarok valamit érezni, de általában csak unatkozom. A neológ zsidóság semmi, ha már vallásos az ember, akkor vegye komolyan, legyen ortodox. A családom sajnos nagyon álszent és bigott módon volt vallásos, ami rengeteg problémát okozott nekem. Nem voltak igazán intelligensek, nem értet­ték a zsidóság szellemiségét, nem szellemi, hanem érzelmi alapon kapcsolódtak hozzá. A zsidóság ilyen értelmezése kirekesztő és tartalmatlan egy intelligens ember számára. Ettől én még teljesen zsidónak érzem magam, ami csak fokozódik, ha antiszemitizmusról hallok.

-Új regényedet már itt Budapesten kezdted írni.

  • A főszereplő ugyanaz, a történet címe Weinstock in Exile (Weinstock száműzetésben). Két dologról akartam írni, az egyik a száműzetés, ami nagyon is zsidó téma. A száműzetés több szinten is értelmezhető, nyelvileg és a gyökerektől való elszakadásban is. Nagyon foglalkoztatott maga a kultúra is, ami annyira különbözik az amerikaitól. Rendkívül fontos időben vagyok itt, amikor annyi minden történik. A másik téma Konrádhoz kapcsolódik, aki azt írja a Kerti mulatság­ban, hogy a házas író nem írhat őszintén a szerelemről. A történet Budapesten játszódik, nagyon kelet-európai módon, mert egyszerre próbálok szexről, házasságról, politikáról, gazdaságról, antiszemitizmusról írni, és arról hogy ezek, hogy fonódnak össze.
  • Milyen benyomásaid vannak a jelenlegi magyarországi helyzetről?
  • Meg kell mondjam, hogy a Magyarországról szóló sztereotípiák jó részét nem találom igaznak. Szerintem a magyarok nagyon érzékiek, barátságosak, kedvesen ironikusak. Nem hiszem, hogy pesszimisták, borúsak és barátságtalanok lennének. Ez a kultúra sokkal érzékibb, mint az amerikai, sokkal élénkebbnek érzem itt magam. Szeretem a magyarokat, és a nyelvi korlátok ellenére azt tapasztalom, hogy az emberek kedvesek.

Füzéki Eszter

Szántó T. Gábor

Címkék:1994-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidó

Isaac Bashevis Singernek Chopin melankóliája és a kegyetlen légzés összehajtja lepedőidet, és emelkedsz, mint enyhén kovászolt kenyér, mint az összes...

Márciusi évfordulók

1. 20 éve, 1974-ben e napon eredménytelenül fejeződött be az izraeli- szíriai csapatszétválasztást szorgalmazó Kissinger amerikai és Gromikó szovjet külügyminiszter...

Close