Vizsgálat az MDF-ben a Gárda miatt, és kérés az SZDSZ-hez

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Almássy Kornél: az SZDSZ is határolódjon el az MSZP-től!
Forrás: Hírszerző

2007. december 27. “Akár személyi konzekvenciákkal is járó” vizsgálat indul az MDF-ben annak nyomán, hogy a párt XIII. kerületi szervezetében Vona Gábor Jobbik elnököt, Magyar Gárda alapítót látták volna vendégül. Az SZDSZ nyílt levélben tiltakozott, az MDF szerint a liberálisoknak is van vaj a fülük mögött.

Nyílt levélben tiltakozott az SZDSZ budapesti választmányának elnöke amiatt, hogy az MDF XIII. kerületi irodájában vendégül látják a Jobbik elnökét, a Magyar Gárda alapító vezetőjét, hogy “előadást tartson a Magyar Gárdáról”, kifejthesse hallgatóságának a Gárda “aktuálpolitikai stratégiáját”.

Szabadai Viktor választmányi elnök szerint “Tatárszentgyörgy óta tudjuk” hogy a Gárda “aktuálpolitikai stratégiája” a következőképpen hangzik: “a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét, amelyben – a vérfertőzésből származó, majd a bűn útjára lépő utódok esetében – a genetika is szerepet játszhat.”

Antall is elhatárolódott Csurkától

A nyílt levél emlékeztet rá, hogy “Antall József miniszterelnök mindig is képes volt – akár saját támogatóival vállalt konfliktusok árán is – éles elhatárolódásra egy demokratikus politikus számára vállalhatatlan kijelentésekkel, megnyilvánulásokkal szemben (…), és képes volt elutasítani az MDF akkori alelnökének, Csurka Istvánnak gyalázatos, Magyar Fórumban megjelent irását is”.

Szabadai Viktor végül reményét fejezi ki, hogy “nem csak üres frázis, nem csak olcsó szavazatszerzési trükk”, hogy az MDF Antall József örökösének tartja magát, és “ez az eltévedt csoport Angyalföldön nem a mai Magyar Demokrata Fórum ideológiamentes, alapelvek nélküli, pragmatista politikájának furcsa manifesztuma”.

Vizsgálat, személyi konzekvenciákkal

A levélről megkérdeztük Almássy Kornélt is, aki azt mondta lapunknak, “természetesen egyik MDF irodában sem fognak a Jobbik, vagy a Magyar Gárda tagjai előadást tartani”. Az MDF budapesti szervezetének elnöke emlékeztetett rá, hogy a politikai pártok közül az MDF volt az, amelyik először kezdeményezte: az ország összes önkormányzata nyilvánítsa területén nemkívánatosnak a Magyar Gárdát.

“Vizsgálatot rendelek el, amelynek személyi konzekvenciái is lehetnek” – mondta lapunknak Almássy Kornél, hozzátéve, hogy “mindig elítéltünk mindenféle szélsőséges ideológiát, és megnyilvánulást. Ugyanezt szeretnénk kérni az SZDSZ-től is, amelyik azt a XIII. kerületi MSZP frakciót támogatja, amelynek egyik tagja antiszemita megnyilvánulást engedett meg magának egy Fideszes képviselőtársunkkal egy testületi ülésen” – mondta a fiatal politikus.

November 15-én egy szocialista képviselő azt mondta egy testületi ülésen Döry Miklós Fideszes politikusnak, hogy szerinte “túl sok időt tölt Izraelben”, ezért nem látja a kerületben a pozitív folyamatokat, és “nyugodtan vissza is mehet, ha nem tetszik neki”.

A Magyar Gárdától egyébként minden jelentősebb párt elhatárolódott az utóbbi hetekben, és az önkormányzatok sorra hozzák meg a nemkívánatossá nyilvánításukról szóló döntéseket, igaz, időnként vitáktól kísérve. Az ügyészség pedig a Gárda betiltását kezdeményezte.

[popup][/popup]