Vívódó vallomás

Vívódó vallomás

Gyertyán Ervin: Értékek csapdája, C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó, 2004, 200 oldal, 1800 Ft

„Életem jó részét a huszadik században éltem le – a tizen­kilencedik század eszméivel”

– hangzik a tanulmány és esszékötet előszavának beve­zető mondata. Bár a szocia­lizmus gyakorlata csődöt mondott, az író nem szűnt meg hinni a „liberális sza­badság individualizmusá­nak” és a „társadalmi szolidarizálás kollektivizmusá­nak” kettősségében. Ezekhez az esz­mékhez hozzátehetnénk a cionizmust is, hiszen – mint oly sok nemzedéktár­sa – az 1925-ben született szerző is a cionizmuson, méghozzá annak legbaloldalibb áramlatán, a somérok eszmé­in keresztül jutott el világnézeti meggyőződéséhez. A mára a marxiz­musból is kiábrándult író elégtétellel említi, hogy a marxizmust a soméroktól, és nem Rákosiéktól sajátította el.

Amikor az idősödő Gyertyán szem­besülni kíván életével és munkásságá­val, tisztában van ennek kockázatával. „Minden önéletrajzban benne van az önigazolás szándéka” – olvashatjuk 1997-ben megjelent önéletrajzi, ún. „lelkiismereti” regényének (Lidérc és ingovány) előszavában. (Eszünkbe jut Mitterrand mondása, hogy azért nem ír önéletrajzot, mert nincs mit elhallgat­nia.) Vajon szépíti-e, előnyös színben tünteti-e fel pályáját, szereplését az író? Lehetséges, miért pont ő lenne kivétel? Igaz, az érdemeivel sem fukarkodó Gyertyán kitér egy olyan, a csehszlo­vák Slansky-perrel kapcsolatos 1952- es vezércikkére is, amelyet máig is szé­gyell. Ahogyan „lelkiismereti” regé­nyében, úgy ennek a jelen válogatás­ban közreadott folytatásában is részle­tesen foglalkozik újságírói munkássá­gával. munkahelyi, pártbeli konfliktu­saival. Kommunistaként liberális, pártonkívüliként szocialista, valahogy így látja saját helyét. Mindig fekete bárány, „magányos partizán”. Mára meg szinte egyedül maradt baloldaliságával.

Az Értékek csapdájában közzétett írások részben a sztálini diktatúra, a koncepciós perek és a baloldal öröksé­gével, részben pedig a zsidóság prob­lémáival foglalkoznak.

Nem titkolja, hogy a rendszer első éveiben töretlenül és őszintén hitt a kommunista eszmékben, és máig is szenvedélyesen izgatja a „szocializmus vonatának kisiklása”, a felismerés, hogy a rendszer tévútra ment. Nem ke­vésbé foglalkoztatja saját tévedése, hogy „a kelleténél hosszabb ideig” hitt a rendszer megtisztulásában és demok­ratizálódásában. Az ellenállás eszmei gyökerei címet viselő elméleti írásban a kádárizmust mint „a bolsevizmus törté­netének legliberálisabb alakzatát” jel­lemzi, a rendszerváltással kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy a régi nómenk­latúra egy része többet tett a demokráci­áért, mint a hatalmat átvevők. Megem­líthetné azért azt is, hogy ez a nómenk­latúra nem egészen saját akaratából tette, amit tett… Gyertyán tudatában van köztes, híd szerepének, gyakran ki­mondta, amit más talán nem mondha­tott ki, és mindig volt érzéke ahhoz, hogy meddig lehet elmenni. így volt ez 1956-ban, amikor a forradalmat lelke­sen ünneplő író egy idő múlva józan­ságra, higgadtságra intett, és az 1989-es rendszerváltást megelőző években is, amikor kritikus hangú cikkekben sür­gette a rendszer liberalizálódását.

Mint oly sokan, naiv hitében Gyer­tyán is úgy gondolta, hogy a szocializ­musban majd megszűnik az antiszemi­tizmus. Kiábrándulásához jelentősen hozzájárult a csehszlovákiai Slansky-per, majd a Sztálin halálát követő 1953-as szovjet cionista orvosper, annak felismerése, hogy az antiszemitizmus nem rendszerhez kötött. Zsidóságának meg­közelítése sajátos. Idézi Ehrenburgot, hogy amíg van antiszemitizmus, addig ő zsidónak vallja magát. (Csak addig?!) Máshol – lehet, hogy szerénységből? – „rossz zsidónak” és „nemzsidó zsidónak” (Isaac Deutscher kifejezése) mondja magát, akit a zsidósághoz sem faji, sem vallási kötelék nem fűz. Nehe­zen értelmezhető, amikor arról beszél, hogy számára a zsidóság a becsület. Vajon mire gondolhat itt? A törvények tiszteletére? Gyötrődve és vívódva szól zsidóságáról, amin nem lehet csodál­kozni, hiszen legtöbbünk zsidósága el­lentmondásos. Mégis, e tárgyban írott szenvedélyes megnyilvánulásai, vita­cikkei, egy vidéki zsinagógában elmon­dott beszéde, mind nagyfokú problémaérzékenységéről, a bevallottnál erősebb kötődéséről árulkodnak. Kötődésről, amely a manapság divatos szóhaszná­lattal „kettős”.

Az író a negyvenes évek elején két évet töltött a sómérban, s azért nem ment el Palesztinába, mert magyar író akart lenni. Ez sikerült is neki. Ha sem­mi mást nem ír, 1975-ben megjelent re­gényével – Szemüveg a porban – helyet vívott ki magának a magyar irodalom­ban. A cionista ellenállás éveit megörö­kítő regény elsőként foglalkozik a máig is meglehetősen szűkszavúan elintézett kamenyec-podolszki tömegmészárlás­sal. A Konfliktusos, fájdalmas kötődés című esszé is a Hásómér Hácáirban töl­tött éveknek, zsidók és baloldaliak mentésének (köztük az íróénak is) állít emléket. Meghatottan emlékezik vissza erre a bátor tevékenységre, amely „az európai holokauszt legeredményesebb életmentő mozgalmához ” kötődik.

Az eszmék mai zűrzavarában jólesik olvasni egy mély elméleti ismeretekkel rendelkező, sokat tapasztalt, töprengő és alapjában véve őszinte író vallomásait.

Várnai Pál