Szombat előfizetés 2017

Versek

Írta: Simon Tamás - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Memento

előszó

Sötét emlékek, még meddig kisérttek?

Mért üldöztök az égő nap alatt?

Belőletek virult ki ez az ének.

Mint rózsaszál, mely trágyából fakadt.

Mi lesz? Boldog vagyok s mégis jajongva

Panaszlom múlt idők holt bánatát –

Ma vér freccsen a szóra és a rózsa

Örökli majd a trágya illatát?

A törtető

X úr altiszt Lakása egy szobás volt

És bizony csak harmadik emelet.

Tíz év után a főnök rámosolygott

És X úr írnokká emelkedett.

A másodikra költözött a barátja

Mind – furcsa – másodikemeleti,

S néhány elsőemeleti lakos már

Időnként vissza is köszön neki.

Ő igen büszke rá és minden este

A főnök úrért is mond hő imát

S délben az asztalfőt büszkén megülve

így oktatgatja kisebbik fiát:

Köszönd apádnak, mert tudott hajolni,

Nyilas bátyádnak, ki igen derék,

Köszönd vitéz s nagy kormányzó urunknak,

Ki híven védi földünk szent rögét.

Ám új kollégái sehogysem tűrték,

Segítségül hívta nagyobbik fiát.

A fiú ordított, fenyegetőzött

S csinált egy szörnyű nagy patáliát.

A főnök megszeppent, mert Szálasitól

Ő is félt kissé: gondolt egy nagyot

És X úrból, hogy kiengesztelje,

Irodai főtisztet faragott.

S X úr elköltözött egy új lakásba.

Első emelet, balkon s persze hall.

S az ebédlőben kisebbik fiának

Mélyértelműen, pátosszal szaval:

Köszönd apádnak, mert tudott hajolni,

Nyilas bátyádnak, ki igen derék.

Köszönd vitéz s nagy kormányzó urunknak.

Ki híven védi földünk szent rögét.

S X úr zsakettben, méltósággal járkált

És respektálták őt a rokonok.

A főnököt kitúrni a helyéről

Akkor már nem is volt nehéz dolog.

Zuglóban bérelt új lakást magának.

Földszinti villa, kerttel, négy szoba

S már jól megnézte, kinek köszön vissza

És kezét kinek nyújthatja oda.

– Suttogták róla: „Befolyásos ember!”

Az önbizalma egy percre se szűnt.

S szólt: „Lejjebb jutottunk egy emelettel.

Látod fiam, mi így emelkedünk!”

Köszönd apádnak, mert tudott hajolni,

Nyilas bátyádnak, ki igen derék,

Köszönd vitéz s nagy kormányzó urunknak,

Ki híven védi földünk szent rögét.

És jött az ostrom. Bőgött a sziréna,

A föld alá bújt öreg fiatal.

Senki sem ért rá előre köszönni

És földig égett le a hivatal.

Repülők zúgtak. X reszketve látta,

hogy minden kártyavára összedül,

Bár lejjebb jutott még egy emelettel:

Családjával a pincében csücsül.

X úrnak nincs most szónokolni kedve,

A pince mélyén gunnyaszt roskatag

És fiának most én mondom helyette

E mélyértelmű, komoly szavakat:

„Köszönd apádnak, mert tudott hajolni,

Nyilas bátyádnak, ki igen derék,

Köszönd vitéz s nagy kormányzó urunknak.

Ki híven védi földünk szent rögét.”

A gettóban

November éj! A szél egy vén fát tépáz,

Szadista ritmust ver ki ágain

S a Hold hülyén vigyorgó ércpofával

Röhög a fűzfa hosszú tincsein.

Fel-felriadva alszunk még. Az álom

nem oly kegyetlen tán, mint nappalunk.

Reggel felé fáradtan ébredünk fel

S csodáljuk, hogy még életben vagyunk.

Megtört az agy. A szív semmit sem érez,

Hajlott a hátunk, szomorú szemünk.

Fájnak az órák és az ezredévek,

Csüggedten lóg le két fásult kezünk.

Ez sorsunk. Pedig vérünket e földért

Sosem kíméltük. S lám, fejünkre hull

Átka. Hazát akartunk lelni rajta

S csak korbács, korbács csattog válaszúl.

Hazánk a gettó, ételünk az éhség

Jövőnk a köd, múltunk az árvaság.

Sorsunk a kín, álmunk a messze szépség

Erőnk az ész, bűnünk a gyávaság.

Nyakunkra léptek s nem küzdtünk tovább.

Csak görcs szorítja össze már kezünk.

Mi lesz velünk? A szét szívünkbe vág

És elveszünk, mindnyájan elveszünk.

Gyávák vagyunk. Meghalt Bar Kochba lelke.

Csak bőrünk birka-páncélja maradt.

Ha tán túléljük ezt, csupán szerencse…

Mi sem múlik rajtunk az ég alatt

Tátong a sír… Te tétovázva állsz ott

S vádlón hull le testvéred feje.

Varsóra nézz s pirulj: gyávaságod

Tűrted, hogy mások vére mossa le.

BÚCSÚZÓ

Nézd, kedves, nézd a Körút fáradt fáit!

Nekünk ez az utolsó pesti ősz.

Lassan majd minden szürke köddé válik.

Melynél szemünk majd olykor elidőz.

Mert nem hosszú az út a szivárványig.

Elindulunk. Az álmok hada győz.

Nézd, kedves, nézd a Körút fáradt fáit!

Nekünk ez az utolsó pesti ősz.

Ott szebb tél vár egy üdébb kikeletre,

Vígabb az ősz és tüzesebb a nyár

S velünk marad a csók, a naplemente,

A részeg rímek, felszökő dal-ár

S az ég, melyen a kacér Vénusz este

A halvány Holddal randevúra jár…

Ott szebb tél vár egy üdébb kikeletre,

Vígabb az ősz és tüzesebb a nyár.

Nézd, kedves, nézd meg jól e fáradt fákat!

Ezekre mi még sokszor gondolunk

És nem felejtjük illatát e tájnak,

Bármily hamar felejtik itt szavunk.

Sem szent varázsát egy szép éjszakának…

– S kissé fájón int majd búcsút karunk.

Nézd, kedves, nézd meg jól e fáradt fákat!

Ezekre húznak fel, ha maradunk.

1955. október

Címkék:1996-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hatvan éve született – negyven éve halott- Simon Tamás, a költő

Talán huszonöten lehetünk a világ négy sarkán, akiknek a kettős évforduló eszébe jutott. Emlékeznem és emlékeztet­nem kell rá. Költő volt,...

Egy diaszpórában élő reflexiói a magyar-zsidó irodalom definíciója ürügyén

Csehovtól tudjuk, hogy az író feladata kérdéseket fel­tenni és nem megoldásokat találni. Vajon mi vállal­kozhatunk-e itt többre? Aligha. Az elmúlt...

Close