Szombat előfizetés 2017

“Vége a narancsszezonnak” — Az izraeli rockzene huszonöt éve

Írta: Horn Gabriella - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Vége a narancsszezonnak”Az izraeli rockzene huszonöt éve

Joáv Kuttnert, Izrael egyik legbefolyásosabb „lemez­lovasát” az izraeli rockzene nem hivatalos történet­írójaként emlegetik. Kuttner nemrégiben 12 részes tévésorozatban mutatta be az izraeli rock történetét.

1956-ban, amikor az Egyesült Államok­ban Elvis Presley és Little Richard koncertjein őrjöngtek a tömegek, Izra­elben a rock and roll műfajhoz legköze­lebb álló zenét a hadsereg jól fésült, szelíd együttesei játszották „illedel­mes” előadásaik keretében. 1964-ben pedig, amikor a világon szinte minden­ütt a Beatles és a Rolling Stones hódí­tott, az izraeli rádió a francia sanzont ünnepelte. Akkoriban két szentimentá­lis énekes, Jehoram Gaon és Arik La­visz volt a két legnépszerűbb előadó. Amerikai vagy brit rockzenét csak egy Ramallah-ból sugárzó jordániai rádión lehetett hallani.

Ekkor történt, hogy egy Tel-Aviv-i me­nedzser megpróbált összehozni egy fel­lépést a négy gombafejű számára. Ám a kulturális tárca akkori vezetője Jakov Szarid, közölte, hogy nem biztosítják a szükséges devizát az eseményhez, mert a Beatles együttes „nem elég ma­gas színvonalú, és nem szolgálja az iz­raeli fiatalság lelki fejlődését.”

Változásra csak 1967-ben került sor, amikor Arik Einstein, a legnépszerűbb énekes-színész visszatért angliai útjá­ról, ahol egyetlen lemezszerződést sem sikerült kötnie. Ezek után Einstein, aki korábban a hadsereg egyik legarisztokratikusabb és egyben legismertebb csoportjában, a Nahal együttesben éne­kelt, egyszerre úgy érezte, hogy elege van abból a popzenéből, melynek nép­szerűségét köszönhette. Ezért aztán Tel-Aviv és Ramle külvárosi munkásnegye­deinek szórakozóhelyein keresett új, radikális hangzást. Itt alapított zenekart és ekkor készítette barátjával Salom Hanoch-hal közösen a Sablul című le­mezt, melyet azóta az izraeli rockzene szülőanyjának tekintenek. Kuttner 12 részes TV sorozata, mely egy 1975-ös Hanoch-sláger címét viseli (Szof Onat Hatapuzim – Vége a narancsszezon­nak), ettől kezdve tekinti át az izraeli rockzene történetét.

A hatvanas években – meséli Kutt­ner, aki 10 éven át gyűjtötte az anyagot a sorozatához – az izraeli popzene az ország öntudatra ébredésnek része volt. A korabeli számok nagy része a hadseregről, a kibucokról vagy a jesivákról szólt. Einstein és Hanoch is eh­hez a világhoz tartoztak. Ugyanakkor ki­alakulóban volt már egy másfajta kö­zeg, mert a fiatal zenészek változást akartak, ők főleg a szegényebb negye­dekben élő újabb bevándorlók gyermekei közül kerültek ki, akik a külföldi együtteseket utánozva lázadtak az es­tablishment ellen. Utálták a „hivatalos” izraeli zenét. Végül is e két különböző világ kapcsolatából született az izraeli rockzene.

A legkiemelkedőbb izraeli rockzené­szek igen heterogén társadalmi és etni­kai környezetből származtak. Például a Stevie Wonder és Antonio Carlos Jobim stílusát követő Matti Caspi kibucban nevelkedett; a Patti Smith, Edith Piaf és a Metallica követőjeként ismert Corin­ne Alal Tunéziában született; Barry Sacharov Törökországból származik; Jehuda Poliker görögországi holoca­ust-túlélők gyereke, aki Haifa középosz­tálybeli külvárosában nőtt fel; Slomó Jidov pedig Argentínából jött Izraelbe. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb csapatát, a Tea-Packs-et Szderot egyik szegény negyedében alapította Kobi Oz (tunéziai bevándorlók gyermeke) és Gal Forman, Oz kamaszkori barátja, aki egy helyi kibucban nevelkedett.

Kuttner elmélete szerint az izraeli rockzenei stílus részben természetes fejlődés eredménye, amelyen azonban erősen érződik a külföldi zenei áram­latok hatása. Az Einstein-Hanoch-féle rockforradalom utáni időszak a Kaveret (1973-1976) együttes számára hozott óriási sikert. A héttagú zenekarból öten a Hahal-csoportból jöttek, mert ott elektronikus hangszereik és rockos elő­adásmódjuk miatt kilógtak a konzerva­tív, kizárólag akusztikus hangzásra épí­tő zenészek közült. Hamarosan három lemezt jelentettek meg. Zenéjük a kele­ti hangzások, a humoros dalszövegek valamint Frank Zappa, az Állmán Bro­thers és a Kinks féle rock and roll keve­réke volt.

Az 1975-ben Izrael legbefolyásosabb producere, Louie Lahav által alapított Tamuz keményebb vonalat képviselt; ők tulajdonképpen a „Yes” vagy a Led Zeppelin izraeli megfelelői voltak, de az óriási hírverés ellenére mégis, sok korabeli üstökösként feltűnő csapat­hoz hasonlóan, csak egy (sikertelen) le­mez kiadását élték meg.

Sokan kifogásolják Kuttner sorozatában, hogy a szefárd bevándorlók között népszerű zenét nem tárgyalja. Kritikusai nem értik, miért van, hogy Izrael legtöbb lemezt eladó zenészeit épp hogy csak említi a műsorban. Mások azt róják fel neki, hogy egyes üzleti szempontból ku­darcba fulladt próbálkozásokról, mint a Tamuz is, elismerően szól, míg más, népszerű előadókról lekicsinylőén nyilat­kozik. Kuttner a vádakat hücpének neve­zi és leszögezi: ez a sorozat nem a medi­terrán vagy a keleti zenéről, nem is vala­miféle átmeneti műfajról, hanem a rock and rollról szól. Ezért kiemelt helyet kap­nak benne azok a zenészek, akiknél először emelkedett az izraeli rockzene világszínvonalra – askenázi és keleti szár­mazásúak egyaránt, akkor is, ha leme­zük gazdasági csőd volt.

18 éves koráig Kuttner nem foglalko­zott a rockzenével. Középosztálybeli Tel-Aviv-i családban nevelkedett, és legfon­tosabb célja az volt, hogy jó katona vál­jon belőle. Nem sokkal bevonulása előtt azonban megsérült sziklamászás köz­ben, és súlyos amnéziát szenvedett. A baleset előtti életéből többé semmire nem emlékezett. A hadsereg helyett egy jeruzsálemi lemezboltban helyezkedett el. 1978-ban kezdett zenei cikkeket írni a Ma’ariv napilapban, majd civil lemez­lovasként és zenei szerkesztőként vállalt munkát a hadsereg rádiójánál. Jelenleg is minden délután jelentkezik zenei mű­sorával. Az évek során Kuttner elisme­rést vívott ki magának a helyi rockzene világában. Sok fiatal énekes és kezdő együttes az ő műsorában debütál. Éven­te több mint ezer felvételt küldenek ne­ki meghallgatásra. Ha megtetszik neki valamelyik, akkor segít az érvényesülés­ben, és az ő ajánlása sokat ér. Ha vala­mi nem nyeri el a tetszését, akkor egy­szerűen nem teszi be a műsorba, de rosszat akkor sem mond senkiről.

A „Szof Onat Hatapuzim” nem kíván objektív elemzést nyújtani az izraeli rockzene helyzetéről. Ahogy Kuttner szokta mondani: „Szeretettel készítet­tem ezt a műsort”. Interjúalanyai iránti tinilányos lelkesedését nem is palástol­ja. „Egyesek szerint nekem minden ze­ne tetszik, amit egyszer meghallgatok, pedig ez nem igaz. Én inkább pedagó­gusnak érzem magam. Szeretném, ha a műsor hatására az emberek minél töb­bet vennének azokból a jó izraeli leme­zekből, amelyekről egyébként sose hal­lottak volna.

A The Jerusalem Report alapján

Címkék:1999-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Lakásvadászat — Életkép Izraelből

Lakásvadászat Hónapok óta kerestünk la­kást. Végre úgy gondoltuk, megvan. A mérete megfele­lő, a kilátás lélegzetelállító. Lealkudtuk az árat annyira, amennyit...

Harc a betérés körül

HARC A BETÉRÉS KÖRÜL - A VÉGTELEN TÖRTÉNET A betérés körüli feszültségek enyhítése ügyében Aharon Barak, Izrael legfelső bírája kompromisszumos...

Close