VÁLASZ A TERRORRA

Írta: Eperjesi Ildikó - Rovat: Archívum

VÁLASZ A TERRORRA

Bürokrácia és kontroll

EURÓPA BÉKESSÉGET AKAR A JÓLÉT MELLÉ. CSAKHOGY – A TÖRTÉNELEMBEN NEM ELŐSZÖR – AZ ERŐSZAKKAL FELLÉPŐKKEL MINDENÁRON MEGBÉKÉLNI AKA­RÓ „APPEASEMENT”* POLITIKÁ­JÁT VÁLASZTJA, AMINT AZT A MÁRCIUSI SPANYOL VÁLASZTÁ­SOK PÉLDÁJA IS MUTATJA.

A neves amerikai publicista, Charles Krauthammer szerint ez már nem is appeasement, hanem dekadencia: a füvet nyírjuk a kert­ben, miközben tombol a terror. A sza­badság pedig csorbul – tehetjük hozzá a készülő európai alkotmány és a ter­rorveszély miatti biztonsági intézkedé­sekre tekintve. Mindez több mint vesz­élyes. A szabadság hiányára felépíteni kívánt békesség és anyagi jólét előbb-utóbb ugyanis nem csak a demokrati­kus szabadságjogokat temeti maga alá, de magát a jólétet és a békét is, és mindazt, amitől élhető az élet. Mi, ke­let-európaiak csak tudjuk.

Lassan már közhelyszámba megy, ám Európa eddig mégsem vette észre:

A SPANYOLORSZÁGI VÁLASZTÁSOK NYERTESE AZ AL-KAIDA

A madridi terrortámadások kitervelői (a jelek szerint a nemzetközi iszlám terror- hálózat, vagy annak nevét „márkanév­ként” használó terrorcsoport) pontosan arra számítottak, hogy borzalmas tettükkel megváltoztatják a demokratikus választások eredményét. A spanyolok olyan vezetőt választottak, aki ellenzi az iraki beavatkozást, haza akarja ren­delni az ország csapatait a közép-keleti országból. José Maria Aznar előző mi­niszterelnököt nem a hazugságáért bün­tették a spanyolok (igyekezett azt a lát­szatot kelteni, hogy nem az iszlamisták, hanem az ETA baszk szeparatista ter­rorszervezet támadott). Sokkal inkább azért, mert a szocialista párt (és szava­zói) a barbár támadásokért nem a bom­bákat működésbe hozó merénylőket hi­báztatták, hanem a spanyol kormányt, amely kiállt a nemzetközi terrorizmus ellen háborút folytató Egyesült Álla­mok mellett.

A konzervatív Aznar kezdeményez­te tavaly a nyolcak levelét, amely tá­mogatásáról biztosította az Egyesült Államokat, megkönnyítve így a hábo­rús koalíció létrehozását.

Azzal, hogy a spanyolok kihátrálnak az „Új Európa” iraki koalíciójából, alig­hanem végképp oda az egységes Nyu­gat eszméje. A franciák és németek vi­szont elégedetten dörzsölhetik a tenye­rüket: elég régóta álmodoznak már egy olyan Európáról, amely nem partnere, hanem inkább politikai és gazdasági versenytársa az Egyesült Államoknak. A megalkuvás politikája azonban nem a kormányváltással lett fontos jellemzője a spanyol közéletnek. Nem: az appeasement Európában mélyen beágyazott társadalmi jelenség, független az aktuá­lisan uralkodó politikai elittől.

Az iszlám ma újra igényt tart az Ibé­riai-félszigetre, az újonnan megalapí­tandó kalifátus nyugati oszlopára (bin Laden bosszút esküdött „Andalúzia tragédiájáért”, értsd: Spanyolország 1492-es elvesztéséért). A spanyolok meg igényt tartanak arra, hogy hagyják bé­kén őket, amit az appeasement politiká­jával remélnek elérni. Függetlenül attól, hogy a spanyolok most homokba dug­ták a fejüket, országuk már szeptember 11. előtt az al-Kaida lerakata volt: az amerikai terrortámadások előtt a kons­piráció egy részét Spanyolországban bonyolították le az iszlamisták. A CNN közzétett egy al-Kaida-dokumentumot: a tervezet arról szól, hogy miként lehet elérni a spanyol csapatok iraki kivoná­sát. Több mint érdekes, hogy a sza­kértők által hitelesnek tartott videoka­zettán, melyen egy marokkói arab ak­centussal beszélő férfi az al-Kaida ne­vében vállalta a madridi terrorcselek­ményeket, az hangzik el, hogy

A TERRORSZERVEZET AZ IRAKI BEAVATKOZÁSÉRT ÁLLT BOSSZÚT

Felmerül a kérdés: ha annyira nem volt köze egymáshoz Szaddám Huszein rendszerének és az iszlám terroristák­nak, ahogyan azt az iraki beavatkozás ellenzői állítják, akkor miért kellett bosszút állniuk Amerika iraki misszió­jának támogatásáért? A kérdés termé­szetesen költői, hiszen az előző bagda­di rezsim menedéket nyújtott az Anszar al Iszlamnak, Abu Musszab al- Zarkavi al-Kaida-egységének; Mohammed Abbasznak, az Achille Lauro hajó eltérítőjének és egyben a tolóko­csis amerikai állampolgár, Leon Klinghoffer gyilkosának; valamint Abu Hidalnak, a hetvenes évek főterroristájá­nak. Ugyancsak a terrorizmust támo­gatta az iraki rezsim, amikor Szaddám a palesztin öngyilkos merénylők csa­ládjának húszezer dollárt folyósított.

Sokatmondó tény, hogy Nagy-Britannia, Lengyelország, Ausztrália – az Egyesült Államok iraki missziójának fő támogatói – merülnek fel következő célpontként. Franciaország pedig hiába ellenezte hevesen az Egyesült Államok iraki katonai misszióját, a „fej- kendőtörvény” miatt szintén a lehetsé­ges célpontok között szerepel.

A „puha célpontok” (vonatok, bevá­sárlóközpontok, stadionok) ellen ezek­ben az országokban elkövetett merényletek sora mindenesetre alaposan meg­bolygatná a globális egyensúlyt. Ameri­ka terror elleni háborúja éppen ezért nem helyi kis konfliktus. A terroristák nem pusztán az amerikai vagy spanyol érté­kek ellen, hanem a személyes szabad­ságjogokon, vallási tolerancián, szabad politikai választáson alapuló nyugati ér­tékek ellen támadnak. Krauthammer fi­gyelmeztet: a második világháború előtt érthető volt (ha felmentést nem is ad), hogy az előző világégés emlékéből jó­szerivel még fel sem ocsúdó európaiak appeasement-tel reagáltak Hitler fellépé­sére. A történelmi tapasztalatok alapján viszont manapság már meg kellene érte­niük az európaiaknak is, hogy mi a meg­felelő válasz, ha olyan ellenséggel talál­ják magukat szemben, aki a létezésük el­len tör. így lehet némi időt nyerni, később azonban a sokszorosát kell fizet­nie annak, amibe az idejekorán megtett, megalkuvások nélküli fellépés kerül.

Jose Luis Rodriguez Zapatero meg­választott spanyol miniszterelnök azonnal kiadta a jelszót: arccal az unió felé – amiből következik, hogy mos­tantól hátat fordítanak a spanyolok Amerikának. Az unió álláspontját Romano Prodi, az Európai Bizottság el­nöke tette egyértelművé: szerinte a ter­roristákkal való konfliktust nem lehet erővel megoldani. Prodi utalt arra, hogy a terrorizmus ellen felvonultatott erőszak igazságtalan, félelmet gerjeszt, pusztán a bosszúállás a lényege, végső soron pedig magának a terrorizmusnak a győzelme. (Képzeljük el, hogy Chur­chill a második világháború elején úgy dönt: nem veszi fel a harcot Hitlerrel, mivel az erőszakos fellépés félelmet gerjeszt, pusztán a bosszúállás a lénye­ge, és sokak szerint igazságtalan.).

Prodi válasza a terrorista támadások­ra az európai alkotmány és az intéz­ményrendszer reformja, melyek sza­badság és demokrácia szempontjából erősen deficitesek. Az európai államfők a Spanyolország iránti szolida­ritásukat kifejező nyilatkozatukban fel­hívnak a terrorizmus okának megszün­tetésére: szerintük a szegénységet és a frusztrációt kellene kezelni az iszlám országokban. A jelek szerint az unió le­becsüli az eszmék és ideológiák erejét, amelyek jelentős szerepet játszanak ab­ban, hogy a muszlim országok sze­génységbe és frusztrációba süllyedtek.

AZ EURÓPAIAK VÁLASZA

Javier Solana külügyekért és biztonság- politikáért felelős biztos kinevezte Gijs de Vries egykori holland belügyminisz­ter-helyettest az EU terrorizmuselhárító koordinátorává. De Vries Solanának tar­tozik beszámolni, aki bejelentette: az EU bizonyos elemzői és operációs struktúrákat is létrehoz a tagországokból érkező titkosszolgálati információk fel­dolgozására, és talán az ezekkel kapcso­latos intézkedésekre is. De Vries fő fel­adata az lesz, hogy az európai terrorel­hárító intézmények között javítsa az együttműködést és az információk áramlását. Felügyeli még azt is, hogy az európai országok mennyire ültetik gya­korlatba a terrorizmusellenes intézkedé­seket, valamint kapcsolatot kell majd tartania Brüsszel és a nem EU-országok között. Utóbbiaknak alighanem elsődle­ges fontosságú ügyként kell kezelniük a terrorelhárítást, ha közeli kapcsolatokat akarnak ápolni az EU-val.

A terrorizmus elleni intézkedések kö­zé tartozik még a mobiltelefon-hívások, e-mailek, szöveges üzenetek és interne­tes információk (a látogatott honlapok címének és a látogatás idejének) rögzí­tése. Szigorúbb lesz a kikötők és hajók ellenőrzése: a reptéri biztonsági intézke­désekhez hasonlók bevezetéséről van szó. Az EU tagállamai közösen kiadhat­nak majd letartóztatási parancsot, közös nyomozócsoportokat alakítanak, közös intézkedéseket tesznek a pénzmosás el­len, várhatóan júniustól. A legfontosabb lépések közé tartozik a külső határok to­vább szigorodó ellenőrzése. Adatbázi­sokat létesítenek a nem EU-tagállamokból érkezőkre vonatkozó információk tárolására: rögzítik a vízum részleteit, a fényképeket, ujjlenyomatokat, íriszfel­vételeket, és még a DNS-mintákat is. Romano Prodi nem volt hajlandó vála­szolni a tervezett intézkedések hírére feltett azon kérdésre, hogy nem fognak-e ezek a lépések az emberi jogok továb­bi sérelméhez vezetni – főként a medi­terrán országokban. Polgárjogi szerve­zetek szerint nagy a veszélye annak, hogy az EU tagállamai a madridi me­rényleteket felhasználhatják a mindent és mindenkit átfogó megfigyelés kiépí­tésére, valamint az integrációs folyamat erőltetésére. Már most aggasztó az Europol, az eurorendőrség működése, amely egyre nagyobb hatalmat követel magának, miközben senkinek nem köte­les elszámolni működésével. Ráadásul rendőrségi és titkosszolgálati feladato­kat is ellát, szemben a szigorúan külön­választott amerikai FBI-jal és CIA-vel.

Az EU másik „fegyvere” egy terroriz­musellenes szolidaritási klauzula, amely kimondja: mindegyik tagország köteles minden rendelkezésére álló eszközzel – akár katonai erővel is – segítségére siet­ni a többi tagországnak terrortámadás esetén, illetve a támadás következményeinek felszámolásában részt venni. A klauzula azt is leszögezi azonban, hogy minden tagországnak lehetősége van megválasztani az eszközöket.

A jelek szerint az unió így teszi fel a kérdést:

SZABADSÁG, VAGY JÓLÉT ÉS BÉKESSÉG?

– amire az európai államok egyértel­mű választ adnak: a jólét és béke re­ményében lemondanak szabadságuk jelentős részéről. Mindez a terror mi­atti megszorító intézkedések tükrében nem ad okot nagy optimizmusra. A szabadság korlátozására alighanem ér­zékenyebb Amerikában a civil szerve­zetek máris tiltakoznak a szerintük túlzott kontroll miatt, miközben mér­tékadó biztonsági szakemberek szerint még mindig nem elég éber a védelem. Kérdés, hogy Európa mennyire fog fi­gyelmet szentelni az emberi jogok vé­delmének, amikor a terror elleni korlátozó intézkedéseket életbe lépteti.

A „sikeres” spanyolországi beavat­kozás meghozhatja a terroristák étvá­gyát, és megpróbálhatják más orszá­gokban is nekik tetszőén alakítani a választási eredményeket. Itt van rög­tön az amerikai elnökválasztás. Zapatero már ki is jelentette: ő a demokra­ta John Kerryt támogatja az amerikai elnökjelöltek közül. Kerryt, aki az ela­vult, cselekvésképtelen és Amerika-ellenes ENSZ-re szeretne nagymér­tékben támaszkodni. Ha Kerry nem adja jelét annak, hogy az ő megválasz­tásával a terroristák semmit nem nyer­nek, jó okuk lesz feltételezni az ellen­kezőjét. És akkor Isten óvja Amerikát, de az egész szabad világot is.

Eperjesi Ildikó

*Kibékülés, megbékélés.

Címkék:2004-05

[popup][/popup]