Szombat előfizetés 2017

Újjászületés

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Újjászületés

Rend a lelke az elfojtásnak: ortodoxia és a női szexualitás

A Titanic filmfesztiválon bemutatott Kis Jeruzsálem nagy film egy Párizs elővárosában élő, tuniszi származá­sú ortodox zsidó testvérpárról, a szikáran hűvös és szép Mathilde-ról, és a gyönyörű, teltkarcsú Lauráról.

Vastag harisnyanadrág kúszik kecses női lábra. Az ortodox lány mindig hosszú ujjú kardigánt visel, karját melle előtt zárkózottan összefonva, sietős lép­tekkel halad át a rideg hangulatú párizsi elővároson. Laura (Fanny Valette) kantiánus filozófushallgató – königsbergi mesteréhez hasonló­an minden este hét órakor kénysze­resen sétára indul, mert rend a lelke mindennek, különösen az elfojtás­nak. Nővére, Mathilde (Elsa Zylberstein) háromgyermekes csa­ládanya. Megözvegyült anyjukkal és Mathilde szintén vallásos férjé­vel élnek együtt. Miközben az új anti­szemitizmus légkörében felgyújtják zsinagógájukat, és szkinhedek verik meg a férjet egy focipályán, ahol gye­rekeivel focizik, a nővéreket belső tűz emészti.

Mathilde kielégítetlen és szeretet­len, s a húgának önigazolásképpen vulgarizálva idézgetett Tóra mögé bú­jik vágyai elől. Laura szintén kielégí­tetlen és szeretetlen, ő azonban Kant mögé bújik, és filozófiává szublimálja vágyait, mondván: csak az szabad, aki a szellemnek szenteli életét, így szaba­dulva meg vágyaitól. Kissé szatiriku­sán, s némiképpen klisészerűen ábrá­zolt, özvegy anyjuk talizmánnal és füstölővel próbálja elűzni Laura dé­monjait, aki sorra hessegeti el kérőit. A filozófia felé próbálván kitömi a vallás korlátai közül, mégis hű a vallás okozta tiltásokhoz és az örömtelenségéhez, amely nem feltétlenül a vallás­ból ered – sejthetjük meg a film más képsoraiból, ahol a zsidó közösség tagjai a közösségben feloldódva, derű­sen és önfeledten ünnepelnek -, ám Laura, akár taslich szertartáson vesz részt Ros Hasana alkalmával, akár Pu­limkor hallgatja a megilla-olvasást, kívül reked. Nem leli helyét az övéi között, miközben nem akarja elutasí­tani közös hagyományukat sem.

Séta közben egy arab bazár előtt mindig ugyanabba a férfiba, Dzsamelbe (Hedi Tillette de Clermont-Tonnerre) botlik. Ő az, aki egyedül képes halovány mosolyt csalni az arcára. A fér­fival egy helyen – talán gyermekkoruk fogságának mély értelmű jelképeként – egy óvodában dolgozik, s rak ren­det, éjszakánként helyére téve a nap­ közben szanaszét hagyott játékokat. Az öltözőben, mintha váltanák egy­mást, bár egymásnak háttal, mégis egy időben öltöznek. Szemérmesen nem néznek egymásra, de a lány vállára egy ízben felsegített, sikktelen szürke munkaruha is erotikussá válik a tabuk­tól terhelt érintéstől. Az arab férfi, ahogy egy elharapott mondatából ki­derül, szintén intellektuel: irodalmár és újságíró, akinek hazájából szabad­gondolkodása miatt kellett menekül­nie.

A film elején mintha ellentmondás feszülne a családos Mathilde beérkezettsége, anyasága/feleség mivolta, tó­rahűsége, és Laura lázadása, megszál­lott, szekuláris stúdiumai és magánya között. Álmatlanul, reggelig olvassa olykor kedvenceit, s a nyitott könyvre bukva szenderedik el. Mintha ő lenne a gyenge láncszem, a lázadó, aki Pá­rizs egy másik kerületébe szándékozik költözni, és egyedül élni. Pedig a test­vérek sorsa közös: egy villanásnyi jelenetben feltűnő fotón megjelenik az elvesztett apa, s a figyelmes nézőnek világossá válik az anya néma, a lányo­kat is behálózó gyásza, mely a kisebb­ségi sorban élő bevándorló család befelé forduló, fojtott és fojtogató légkö­rét tetézi, s magyarázza a lányok elhá­rított örömét.

Amikor a szexust örömtelenül elhá­rító, vagy legfeljebb házastársi köte­lességként elviselő Mathilde számára világossá válik, hogy reggelenként kissé elmélázva imádkozó férje tán nem a Tóra szavain elmélkedik, ha­nem a zakóján – kissé elcsépelt motí­vumként – talált szőke hajszálból és a parfümillatból ítélve félrelép, össze­omlik a látszatnyugalom. A mikvében alámerülő asszony – aki az oná időszaka után ezzel ismét kötelességé­re: a sivár és boldogtalan egyesülésre, ám szándéka szerint talán épp a válás­ra készül – az áldást mondva elsírja magát. A megindító jelenetben kön­nyei gyarapítják a mikve vizét. S e képsoroktól fogva fordul a történet.

Nővér és húg együtt mennek taná­csadásra a mikvét felügyelő asszony­hoz, a női titkok tudójához, aki a hét­köznapok felszínes tabuit és az ass­zony gátlásait oszlatva hozzásegíti Mathilde-ot, hogy átélve saját teste örömét, visszahódítsa férjét. Laura – közvetve – szintén bátorítást kap, hogy engedjen saját késztetéseinek, melyet addig Kantba fojtott. E jelenet kissé felszínesen interpretálja az orto­dox nők problémáit – lévén a tét itt kissé leegyszerűsítve mindössze annyi, hogy Mathilde megérintse férje péniszét, és aktív részesévé váljon szeretkezéseiknek -, ha tudjuk is, két, egymáshoz legközelebb álló test kö­zött mily nagy tud lenni olykor a tá­volság. Ám ha úgy vesszük, hogy Mathilde (és a tanácsokat felhasználó Laura) nem csupán a szexuális öröm­re, saját női vágya beteljesítésére kap itt felhatalmazást, hanem egy „pót­anya” által, a vágyra való felhatalma­zással saját személye újraélésére, és így újjászületésre, akkor e kissé felszí­nes jelenet mély értelmet nyerhet. Mert a másik testtől érzett távolság az önmaguktól való elidegenedettségükből fakad.

Laura leküzdi gátlásait és enged az arab fiú közeledésének, aki hivatalos papírokkal nem rendelkező bevándor­lóként, politikai üldözöttként hasonló­an elszigetelt és magányos, mint ő, ám amikor a fiú családja számára nyilván­valóvá válik, hogy a Dzserba szige­téről, „a zsinagóga mellől” származó szerelme kiféle, megfenyegetik, hogy el kell hagynia az országot, és Dzsamel nem képes kitartani. Utalásnyi, íz­léses és hiteles a különbségtétel a két család hangulata között, igaz, Laura nem viszi fel bemutatni szerelmét. Hi­teles a pár kulturális hátteréből, prob­lémáiból eredő hasonló sorstörténe­tük, illetve kettejük szabadságfokának különbsége is, melyből kapcsolatuk kudarca ered.

A visszafojtottság felszíne alatt for­ró erotikájú, és az emberi identitásdi­lemmákat a zsidóság vallási problé­mái által, ám azon túl személyes pers­pektívában is ábrázolni képes film vé­gén Mathilde leküzdi gátlásait, és fel­szabadító hatású jelenetben érinti meg férjét és egyesül vele. A feszültség eloszlik, s mintha a Sekhina szárnyai alá kerültek volna: egymás szájába nevetnek.

Laura pedig felnő. A veszteség elvi­selésére is képessé válván, partnerkapcsolatra is alkalmas immár: el­hagyhatja az óvodát. Miközben csa­ládja a fokozódó zsidóellenesség kö­vetkeztében Izraelbe települ, s anyja elhalt férje fotójának üvege alá csúsz­tatja kisebbik lánya portréját is, Laurát nem béklyózza tovább a kisebbségi sors és anyja veszteségének emléke sem. Nem a zsidóságtól szakad el, ha­nem a szenvedéstől: a párizsi metró mozgólépcsőjén látjuk a film utolsó képsorain.

Szántó T. Gábor

(La Petite Jerusalem/Little Jerusalem, Franciaország, 2005, Forgató­könyvíró, rendező: Karin Albou, operatőr: Héléne Louvart.)

Címkék:2006-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Legendák egymás közt

KŐLEVES VENDÉGLŐ Legendák egymás közt Izgalom van a városban; új hely nyílt a Dob utca és a Kazinczy utca sarkán,...

Summary

Summary János Gadó’s editorial deals with the elections in Hungary: „The political right wing in Hungary has stirred and -...

Close