Új siratófal? – A média esete az izraeli kerítéssel

Új siratófal?

A média esete az izraeli kerítéssel

Berlin, Kína, Dél-Afrika – Izraelről a nemzetközi médiának ezek jutnak mostanában eszébe. Berlin, mert ugye nem­rég omlott össze a negyvenéves kommunista elnyomás szimbóluma, az NDK „antifasiszta védőfala”; Kína, mert az ottani fal is jó hosszú, ráadásul régi, és még nagyrészt áll; és persze Dél-Afrika, mert mint mindenki tudni véli, Izrael is apartheid viszonyokat, elszigetelt „bantusztánokat” szentesít a létesítendő fallal, a másik rasszista államhoz, a néhány évvel ezelőtti Dél-Afrikához hasonlóan.

Megannyi nonszensz, megannyi tudatos hazugság, tu­datlan elfogultság. A hágai „per” világosan megmutatta, hogy a nemzetközi média semmit nem tud kezdeni Izrael történetének legnagyobb biztonsági beruházásával, ele­ve semmit nem ért Izraelből és az izraeli-palesztin együttélés hétköznapjaiból. A nyugati (benne; a magyar) médiának nem jutott eszébe megkérdőjelezni; miért a terrorista akciókat megelőzni hivatott izraeli intézkedés képezte „per” tárgyát, magyarázkodás kényszerét? Miért nem a kiváltó ok, a szervezett és tudatos (részben: elté­rített EU-pénzekből finanszírozott) palesztin terror egy valódi hágai per tárgya? Mikor láthatjuk végre Jasszer Arafatot a vádlottak padján?

A domináns hang az Izraellel szemben elfogult vagy legalábbis közömbös, álobjektív távolságtartás volt: nincs jó megoldás, nem szép dolog a palesztin terror, de azért „erre hivatkozva” Izrael se „foglaljon el területe­ket”. Kevés helyen, szinte mellékes információként jelent meg az a tény, hogy az izraeli „fal” valójában egy 720 ki­lométer hosszú drótkerítés, amelynek kb. három százalé­ka beton, az is csak azokon a területeken, ahol a helyi vi­szonyok miatt palesztin fegyveresek könnyen átlőhetnek közeli zsidó településekre, vagy a transzizraeli autósztrá­dára. A nyugati sajtót lapozva, igazat kell adnunk a HonestReporting.com médiaelemező intézet meglátásának: a média képei csak a háromszázaléknyi betonfalat mutat­ják, azt is valami gigantikus emberiségellenes bűnként, kontextusát említetlenül hagyva.

A The New York Times publicistája, Thomas Friedman „új siratófalról” ír, a hamburgi Der Spiegel hírmagazin „A fal árnyékában” címmel közöl nem inkorrekt, de BBC-szerűen egyoldalú riportot a kerítésről. A cikk egyik állí­tása, hogy „a keserűen támadott védőbástya már régóta az izraeliek és palesztinok nyilvánvalóan megoldhatatlan konfliktusának szimbólumává vált”, miközben az olvasó­ban felmerül: a „fal” lenne e viszony hű kifejeződése? Nem az öngyilkos terror szimbolizálja sokkal inkább, hogy ki tör kinek az életére? Sajátos, de nagyon tipikus médiatechnika az is, hogy a Der Spiegel egy izraeli kormányhivatalnokkal mondatja ki, aminek pedig maga is utánajárhatott volna: azokon a területeken, ahol már áll a kerítés, drámaian visszaesett a merényletek száma (akár­csak a jól bevált gázai kerítés esetében). Így lesz egy cá­folhatatlan tényből egyszerű vélemény.

Akadálytalanul terjed két másik mítosz is a „fallal” kap­csolatban. Az egyik a Berlin-analógia, a másik a jogtalan területszerzés. Senkit nem érdekel különösebben, hogy míg a berlini monstrum egy kommunista diktatúrát vé­dett, annak polgárait zárta terrorista módon börtönbe, addig Izrael éppen azt akarja megakadályozni, hogy ön­gyilkos terroristák bejöhessenek a szabad világ egy ré­szébe, és ott akadálytalanul gyilkolhassanak. A másik, „területfoglalási” zavar a kerítés még alakulófélben lévő nyomvonala miatt alakulhatott ki. A Boston Globe szerint a kerítés Ciszjordániának egyenesen „55 százalékát rekvirálja”, holott csupán a nyugati part 6 százaléka kerül a kerítés nyugati oldalára. A BBC-ről pedig csak annyit, hogy míg kiküldött tudósítójuk, Orla Guerin február vé­gén többször és empatikusán beszámolt a „fal” elleni pa­lesztin tömegtüntetésekről, demonstrálok és izraeli rendőrök összecsapásáról, arról már elfelejtett szólni, hogy egy napra rá Ciszjordániában palesztinok agyon­lőttek két izraelit az autójukban.

Hiába mondja el Izrael (amely a kritikák hatására több helyen is módosította a kerítés vonalát) naponta, hogy nem politikai határról van szó; hogy a kerítés bármikor elmozdítható; hogy az 1967-es zöld vonal sosem volt nemzetközi jogilag szentesített határ; hogy a jövendő ha­tárról politikai megállapodást kell kötni; hogy az viszont lehetetlen, amíg az egyik fél bombát tart a kezében – mind­ez nem érv a nyugati média számára. Inkább Arafat szlo­genjét sulykolják az „apartheidfalról”, miközben valószí­nűleg pontosan tudják; a palesztinok 95 százaléka nem Izrael, hanem a Palesztin Hatóság uralma alatt él, amely azonban semmit nem tesz a terrorizmus ellen, semmit nem teljesít Oslóban vállalt kötelezettségei közül. A dél-­afrikai analógia csak arra jó, hogy erősítse a „rasszista, kolonialista” Izraelről szóló klisét, amely egyébként kö­zös baloldali és jobboldali kultúrkincs.

Az Arafaték által 2000 szeptemberében elindított máso­dik intifáda a 6 és fél millió lakosú Izrael számára eddig azt jelentette, hogy palesztin merénylők több mint 19 ezer merényletben több mint 900 civilt gyilkoltak meg hideg­vérrel, 6 ezret pedig megsebesítettek. A Weekly Standard szerzője, Peter Berkowitz számolta ki, hogy ez az Egye­sült Államok lakosságára vetítve 40 ezer halottat és ne­gyedmillió sebesültet jelentene. Ezt a világ egyetlen álla­ma sem tűrné el. Sem Amerika, sem Franciaország, sem Németország nem nézné tétlenül, hogy fanatikus iszlá­mista gengszterek heti szinten tucatnyi civilt gyilkolnak. Ha ez egyértelmű, ugyanakkor azt látjuk, hogy az izraeli érvelés egyszerűen nem jut el a nyugati médiához, akkor megállapíthatjuk, hogy nem az izraeli kerítéssel van baj, hanem a nyugati fejekben lévő, lebonthatatlan falakkal.

Seres László