Szombat előfizetés 2017

Új ég, új föld

Írta: Fazekas M. László - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

És kimenék a völgynek kapuján éjjel, és pedig a sárkányok forrása felé, majd a szemétkapuhoz és vizsgálgatám Jeruzsálem kőfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tűz által megemésztetének.”

(Nehemiás 2.13.)

Rodosz. A melegben megkopnak a formák, a hangok, zűrzavar a fejembe, a szokásos hasmenés gyötör, négy napja veszteglünk a szigeten. Karanténnak érzem a Kolosszus szigetét Isztambul és Anatólia után.

Türelmetlen vagyok, sietnék oda, ahová elmenni régi vágyam és kötelességem, hogy legalább egyszer lássam a világ köldökét, legszentebb helyét.

Gombóccal a torkomban nézem a nagy hajót, amely két nap múlva egyszerűen kiköt Haifán, semmi felhajtás, semmi üdvrivalgás, hanem csak úgy lesétálok róla és Izrael földjén leszek. S míg itt állok, elszorul a szívem, mert nagyon félek a csalódástól. Eszembe jut a sokmillió áldozat is, akik nélkül nem történhetett volna meg az új honfoglalás. De hát Isten útjai kifürkészhetetlenek. Talán csak azért produkált demográfiai csodát a kelet-európai zsidókkal, hogy aztán legyen kiket…?! Elhessegetem a gondolatot.

Oroszul, héberül, angolul, németül zajongnak a fedélzeten, valami biztonsági ember magyaráz bombákról meg akcióról, ideges, és az amerikás külsejű fiatalokon is érzem az állandó belső feszültséget. Büszkék, öntudatosak, de nem nyugodtak és nem megnyugtatóak. Fényes szelek, dagadó izmok, pattogó indulók. Am Israel Hai Street, Herzl Street, új ország, hétköznapi csodák, valóra vált álom, ISRAEL IS REAL!

Hajléktalan szundikál az ötven fokos hőségben, a kikötőnél egy koldus is próbálkozik. Haifa a domboldalra épült, elég csúnya város. Gyalog vánszorgunk a buszpályaudvarhoz, élvezettel böngészem a héber feliratokat, lám valami mégiscsak rám ragadt otthon. Megérkeztünk. Ez hát Izrael. A csodák földje apró közel keleti ország, ellenségek gyűrűjében, léte így valóban csoda. Próféták szavai kavarognak a fejemben, nyelem a port és csak a valóságot látom: a kopár tájat, az egyenruhás lányokat, a pénzváltás nyűgjét, az építkezéseket, a rohanó embereket.

Aranyfény borít be mindent, harangok kongása, haszidok gajdolása, a müezzin elnyújtott üvöltése, a Fal beszippant, felemel, darálok valami imafélét, ismétlem ugyanazt százszor, ezerszer. Jeruzsálem. Szent, szent, szent. A Kidron-völgyben kóborolunk, felmászunk az Olajfák hegyére, biztos napszúrás. A Damaszkuszi kapun belépve az Ezeregyéjszaka életveszélyes forgatagába keveredünk, jólesik ilyenkor katonát látni. Dávid városa, arab kávéházak, fenyegetés, fenyegetettség, „Mávet le-aravim!”* olvasom valahol, a temetők kölcsönösen meggyalázva. A zsidónegyed szolidan európai, New York-i akcentus, kifinomult zsidó arcok, jólét. A Mea Searim: Kelet-Európa, egy könyvesboltban jiddissel próbálkozom, de a hébert jobban értik.

Fény és hő játszik a Holttenger felett, elhanyagolt strand, oroszok, marokkóiak, turisták, a bőrömet marja a só, „sekély e kéj.”

Csendes, szép sabbat az Óvárosban, gyertyák égnek, énekszó hallatszik, megilletődve sétálunk, békesség, sálom. Angyalok szárnya súrolja vállunkat, az első nyugodt percek. Felfedi arcát a Titok.

Sztrájkoló arabok, gyanakvás, félelem. Terror kontra terrorizmus. Katonák nélkül nincs Izrael.

,,A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, amely a munkát végezé, rakodónak, a másik kezük a fegyvert tartja vala,

Akik pedig építenek, azoknak fegyverük derekukra vala felkötve és így építenek,” (Nehemiás4. 1718.)

Ez demokrácia nekem, de nem az araboknak, mondja tel-avivi házigazdánk, aki lengyelországi zsidó család sarja, felesége jó ismerősöm. Zúg a Földközi-tenger, a tengerpart valóságos Riviéra, naplemente, hatalmas svábbogarak, rémisztő. Mediterrán hangulat, szemétkupacok, külvárosi idill, pálmafák, lapos házak, az utcaseprők némelyikén kipa, nagyvárosi forgalom.

Honvágy gyötör.

Ijedten szaladgáló emberek, bombariadó, a Ben Gurion nem okoz csalódást, ócska Malév gép, nincs napilap, lassan eltűnnek Erec fényei, mögöttem egy izraeli lány vigasztal hatatlanul zokog. Háromórás utazás. Recsegő telefonvonal, nyeli a húszasokat, itthon vagyok.

,,És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak és ha kedves előtted a te szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjának városába, hogy megépítsem azt!” (Nehemiás 2.5.)

Fazekas M. László

* Halál az arabokra!

Címkék:1994-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

ZÜRICH: Anna Frank és kora című vándorkiállítás májusban Zürichben volt látható. A 600 dokumentumot az amszterdami Anna Frank Központtal állították...

Menni vagy maradni?

Az örmény zsidók dilemmája A Jerusalem Post egy jereváni telefonbeszélgetés alapján beszámolt az örmény zsidók rendkívül nehéz helyzetéről. Sokan -...

Close