Szombat előfizetés 2017

“Úgy érzem, közös a sorsunk, ezért van közöm hozzájuk” – Katz Katalin arról, miért segített a zámolyi romákon

Írta: g.j. - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Úgy érzem, közös a sorsunk, ezért van közöm hozzájuk”

 

Katz Katalin Budapesten született, ortodox családban.

1956-ban, tízéves korában vándorolt ki szüleivel Izraelbe. Jelenleg a jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munkás szakán tanár. Ezenkívül pszichoterápiával foglalkozik, és a roma holocaustot is kutatja. Neve a – főként jobb­oldali – magyar sajtóban akkor vált ismertté, amikor ki­derült, hogy aktívan támogatja a Strasbourgban menedék­jogot kért zámolyi romákat.

  • Azt hallottam, a zámolyi roma­üggyel úgy kerültél kapcsolatba, hogy a te édesanyádat együtt deportálták a Krasznai család több tagjával.

  • Fantasztikus, hogy micsoda legen­dák kelnek szárnyra. Hadd mondjak egy másikat: amikor a zámolyi üggyel éppen sokat foglalkozott a magyar saj­tó, Izraelben valaki azt mondta a fiam­nak, hogy az én anyám cigány volt. Ám én valójában úgy kerültem velük kap­csolatba, hogy évek óta kutatást folyta­tok a cigány holocaustról. Krasznaiékkal is készítettem interjút 1994-ben, és eközben összebarátkoztunk. Így aztán, ha később Magyarországra jöttem, min­dig meglátogattam őket. A legendák te­hát nem igazak, noha tény, hogy az én apámat is deportálták, és a lágerben voltak vele cigányok is – de azok nem Krasznaiék voltak.

– A te neved akkor röppent föl a ma­gyar sajtóban, amikor híre ment, hogy pénzzel támogatod a zámolyi romákat.

  • Sok éven át voltam velük kapcso­latban, és nem támogattam őket pénz­zel. Ám a sokéves – nem tudom más­képp mondani – üldöztetés során olyan helyzetbe kerültek, hogy már az életük volt veszélyben. Magyarországon már nem volt hová menniük, ezért eldöntöt­ték, hogy elmennek innen. Ezt elmond­ták nekem, én pedig úgy döntöttem, el­jött az ideje, hogy segítsek nekik.

  • Hogyan tudtál nekik segíteni?

  • Egyrészt pénzzel. Másrészt, amikor nem sokkal az indulásuk előtt elmond­ták, hogy Strasbourgba készülnek, meg­kerestem több ottani segélyszervezetet, és felhívtam a figyelmüket a menekül­tekre. Első utam a zsidó hitközséghez vezetett. Véletlen szerencse, hogy Jeru­zsálemben van egy kedves barátom, aki Strasbourgban született, édesapja pe­dig korábban a város főrabbija volt. El­őször neki telefonáltam, és ő készség­gel segített. Kapcsolatba lépett a strasbourgi hitközséggel, akik valóban na­gyon hatékony segítséget nyújtottak és nyújtanak mind a mai napig. Pontosab­ban: nem tudom, hogy maga a hitköz­ség szervezi-e a segítségnyújtást, de mindenesetre a segítők a hitközség tag­jai. Ennek érdekében egyebek közt egy petíciót tettek közzé a romák érdeké­ben, amit én is aláírtam. Megkerestem egy protestáns szervezetet is a város­ban, amely világszerte menekültek se­gélyezésével foglalkozik. Őket onnan is­mertem, hogy Izraelben palesztin me­nekülteket támogattak, amiben annak idején én is közreműködtem. A Simád neve az ügy kapcsán a magyar újságok­ban is megjelent. Ők szintén hatékony támogatást nyújtottak.

  • Mi a pillanatnyi helyzet Strasbourg­ban?

– A zámolyi romák politikai menekült státust még nem kaptak, de tartózkodá­si engedélyt igen. Így a gyerekek járhat­nak iskolába, a felnőttek viszont még nem vállalhatnak munkát. Jelenleg mindannyian franciául tanulnak. Sokféle segítséget kapnak, nemrég elköltöztek az ideiglenes szállásról, és Strasbourg két külvárosában a családok külön-külön lakásokat kaptak. (Összesen negy­venhetén vannak, köztük huszonnégy gyerek.) nagyon szeretnének már dolgozni, de egyelőre csak alkalmi munkát találtak, ami a környezetükben adódott.

  • Ezek szerint jártál náluk a közel­múltban?

  • Nem. Sajnos nem vagyok olyan gaz­dag, hogy gyakran utazzak Strasbourgba. Mikor elhagyták Magyarországot, velük mentem, ott maradtam Strasbourgban néhány napig, és igyekeztem a helyzetü­ket rendezni. Azóta nem jártam ott, tele­fonon tartom velük a kapcsolatot.

  • Magyarországon más roma közös­ségek is fontolgatják az országból va­ló kivándorlást, nem kerestek meg té­ged segítségért?

  • Nem, de ha megkeresnének, akkor sem tudnék segíteni. Sem mozgalom élén nem állok, sem pénzem sincs. Ugyan a magyar újságokban olvastam mindenfélét, egyebek közt azt, hogy „az ózdi romák Jeruzsálemből várják a segítséget”.

  • Mit olvastál még magadról a ma­gyar sajtóban?

– Nem olvasom rendszeresen a ma­gyar sajtót. Azt tudom, hogy a Magyar Fórumban egy Hering József nevű szer­ző írt rólam egy csúnya cikket. Érdekes egyébként, hogy tudomásom szerint az illető annak idején zsidó hitre tért, alijázott, és kilenc évig élt Izraelben. És ő, aki Izraelből jött vissza, azt írja, hogy nekem mint Izraelinek nincs jogom itt Magyarországon annak segíteni, akinek jónak látom. A jobboldali sajtóban máshol is jelentek meg rólam sanda célzások.

  • A nem jobboldali sajtóban nem ol­vastál magadról semmit?

  • Tudomásom szerint csak egyetlen cikk jelent meg rólam, a 168 órában, ami helyes is, mert a zámolyi cigányok ügyében nem én voltam a főszereplő. Nekem itt olyan szerepem volt, mint egy rokonnak. Velük mentem, mert úgy gondoltam szükségük van segítségre.

  • Elég hatékonyan segítettél, neked is köszönhető, hogy a zámolyi romák Strasbourgban meg tudtak maradni.

  • Remélem, hogy így van. Amikor még Jeruzsálemben megtudtam, hogy mire készülnek, nagyon megijedtem. Rémképeim voltak, egyszer valóban ál­modtam is velük. Azt álmodtam, hogy az öreg Krasznai Rudi bácsi ott fekszik az utcán Strasbourgban az oxigénpa­lackjával, mellette a felesége, aki alig tud járni, és körülöttük rengeteg gyerek. Aggódtam értük, és örülök, hogy sike­rült lépnem az érdekükben. Ha nem lett volna olyan szerencsém, hogy találok Strasbourgban segítőkész embereket, akkor talán visszaküldték volna őket.

Fontosnak tartom azonban hangsú­lyozni, hogy nem én szerveztem meg az útjukat. Nem én irányítom az életüket. Krasznaiék autonóm, intelligens embe­rek, akik úgy élnek, ahogy jónak látják. A sok hülyeség, amit rólam írtak, onnan is ered, hogy az emberek két dolgot nem bírnak megérteni. Nem tudják elhinni, hogy egy cigány család képes a sorsát a maga kezébe venni. Állandóan keresnek valakit a háttérben, aki vezeti őket.

  • Valóban, a romákra kevéssé jel­lemző, hogy nemzetközi kapcsolataik lennének.

  • Nem a nemzetközi kapcsolatokról van szó, hanem arról, hogy eldöntötték: elegük van az itteni életükből, és elmen­nek innen. Tiszteljük embertársainkat! Higgyük el a romákról is, hogy olyanok, mint mások, és képesek maguk vezetni az életüket. A másik dolog, amit a velem készített rengeteg interjú kapcsán érez­tem: nem akarják elhinni, hogy van olyan ember, akik azért akar segíteni Krasznaiéknak, mert ismeri és szereti őket. Hogy mögöttem nincsen szervezet, hogy nem valamelyik párthoz tartozom, hogy ezt nem terveztem ki előre és nem azért csináltam, hogy Magyarországot le­járassam. Hogy szolidaritás van bennem és semmi más. Úgy érzem, közös a sor­sunk, ezért van közöm hozzájuk.

  • Ebben téged nyilván az is motivált, hogy a roma holocausttal foglalkoztál.

Persze, hiszen így kezdődött a kap­csolatunk. Úgy éreztem, hogy a múl­tunk nagyon hasonló.

  • Látsz-e valamilyen párhuzamot a magyarországi romák és a palesztinok helyzete között?

  • Nem akarom ezt összehasonlítani a magyarországi helyzettel – általában semmit sem akarok semmivel össze­hasonlítani.

Ami a palesztin kérdést illeti: tény, hogy nem ugyanolyan dolog palesztin­nak lenni Izraelben, mint zsidónak. Egyébként az izraeli állampolgárság­gal rendelkező araboknak sokkal jobb a helyzetük, mint a területeken élő araboké.

  • Még az izraeli állampolgárságú arabokkal szemben is fölmerül az a vád, hogy nem lojálisak Izrael iránt, inkább lojálisak olyan politikai erők­höz, amelyek éppen Izrael pusztulá­sát kívánják.

– Ez nagyon összetett és nehéz kér­dés. Az általánosítást mindig nehezen viselem. Azt sem lehet mondani, hogy minden zsidó egyformán lojális a hazá­jához. Az arabok is éppúgy különbözőek. Van, aki ellenséges Izraellel vagy épp a zsidókkal szemben, és van, aki lojális. Van, aki épp csak elfogadja Izrael létét, mondván: ez van, mást nem tehetünk. Van, aki utálkozva veszi tudomásul és van, aki örömmel. Az iz­raeli arabokról általában el lehet mon­dani, hogy együttműködnek Izraellel. Hogy a lojalitást hogyan lehet mérni, az nehéz kérdés. Hogy lehet azt mérni, hogy a zsidók vagy a cigányok mennyi­re lojálisak Magyarországhoz? Ha vala­mit kritizálnak, akkor nem lojálisak? Ha én kritizálom Izraelt, akkor nem vagyok lojális? Gyakran keveredem vitába azokkal, akik néhány szavas válaszokat adnak szerintem összetett kérdésekre.

  • Az emberek sokfélék, de a politikai képviselőik nem annyira. Az izraeli ara­bok képviselőivel szemben néha az a vád, hogy nem saját államukhoz lojáli­sak, hanem egy másik politikai entitás­hoz. amely sokáig ellenséges volt Izra­ellel vagy éppen még ma is az.

  • Erre is az a válasz, mint az előző kérdésre: a Kneszetben sok arab kép­viselő ül, és nem egyformán beszél­nek. „Az arab képviselők” – ilyen nincs. Másodszor: valakire, aki ki akarja vívni a saját jogait, könnyű rá­mondani, hogy nem lojális az ország­hoz. Nem minden ellenzéki hang ál­lamellenes. Ez Izraelre éppúgy igaz, mint Magyarországra.

g.j.

Címkék:2000-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A szükséges és megfelelő intézkedések

„A szükséges és megfelelő intézkedések” Tisztelt Főszerkesztő úr! A Szombat című kulturális folyóirat 2000. szeptemberi 7. számában olvasói levél je­lent...

Zsidó kultúra napja – a Zsidó Kulturális Fesztivál után

Zsidó Kultúra Napja - a Zsidó Kulturális Fesztivál után Ez év szeptemberében - régi hagyo­mányainak szellemében - ismét megrendezte a...

Close