Szombat előfizetés 2017

Törvénnyel és türelemmel — Interjú Zev Paskesszal, a Bidapest Kolel vezetőjével

Írta: t. g. - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jó egy éve, hétköznap délutánonként élet költözik a Dob utcai ortodox hit­község tanházába. Rég láttak itt ennyi fiatal arcot. Ősztől tavaszig három órá­tól, nyáron négy órától estébe nyúlóan hajol könyvek fölé tucatnyi érdeklődő, s olykor csodálkozva, olykor vitatkozva hallgatják, olvassák és fordítják maguk is a héber szövegeket. „Korhatár és ta­buk nélkül” – így szólt a hirdetés, és va­lóban, a tucatnyi fiatal mellett olykor hatvan-hetven évesek is feltűnnek, hogy visszatérjenek gyerekkori olvas­mányaikhoz. Akad persze, aki itt tanul meg héberül olvasni, s van, aki itt kez­dett tanulmányait néhány hónap múl­tán egy izraeli jesivában folytatja. A fe­kete kalapos, szakállas fiatalemberhez, aki tanítja hallgatóságát, olykor alkalmi látogatók érkeznek, a legkülönfélébb kérdésekkel. Van, aki edényt akar kóserezni, van, aki a betörés feltételei fe­lől érdeklődik, s akad, aki élve a hirde­tésben foglaltakkal, speciális kérdése­ket tesz fel. Aztán feltűnnek a dél-esti imára érkező idős hívek, akik még Somlai Tamásként ismerték őt…

1987-ben mentél el Budapestről Je­ruzsálembe, az Or Szaméach jesivába. 1998-ban a magyarországi zsidó életet újjáéleszteni kívánó Moreset Alapít­vány képviseletében tértél vissza, 32 évesen, családoddal, zsidóságot taní­tani a Budapest Kolel „intézményi ke­retei között, miközben tanult szakmá­dat, a szóféri (írnoki) mesterséget is gyakorlód. Mit tapasztaltál közel egy évtized után? Milyen ma itt a zsidó élet, korábbi emlékeidhez képest?

Sokkal több fiatal van, mint akkor volt, sokkal szélesebbek a lehetősé­gek. Ugyanakkor, mivel megszűnt a til­tás, megszűnt a vallásosságnak a poli­tikai demonstrációként való megjele­nése. Ha ma valaki vallásos, akkor ma­gáért a vallásért teszi, meggyőződés­ből, nem tiltakozásképpen. Lehetsé­ges, hogy többen voltak akkoriban a vallási tudással még rendelkezők, de idősek voltak, s ez nem könnyítette meg a tanulást. Ma mindenképpen szé­lesebb a paletta, amiből egy érdeklődő választhat.

Pesti neológ családból származol. Ma a belzi haszid irányzat híve vagy. Hogyan kezdtél mélyebben foglalkozni zsidó stúdiumokkal?

Még Pesten kezdődött ez a folya­mat, a nyolcvanas évek elején. A Do­hány utcai körzethez tartozott a csalá­dom, ott imádkoztak a Rumbach utcai zsinagóga hívei is. nagyapám és apám halála után mindennap jártam kaddist mondani, s átszoktam a Dessewffy utcai ortodox imaházba, ahová több fiatal is járt, tanulás is folyt, s kezdett valamifé­le valódi közösség kialakulni. Akkori­ban Herczog Lászlótól tanultunk, s ké­sőbb, hónapokon át, meglehetősen in­tenzíven Tuvia Steinertől, egy magyar ajkú belzi haszidtól. Az itt ébredő ér­deklődés vitt ki Izraelbe, az Or Szamé­ach jesivába. Először az angol csoport­ban tanultam, később már az izraeli fi­úkkal, majd a belzi jesivába kerültem.

Nyilván korábbi ismereteid, szemé­lyes habitusod is hozzájárult, hogy visszatérve megtaláltad a hangot mind az ortodox, mind a neológ hitközség vezetőivel, tagjaival és itt-tartózkodásod elsődleges célközönségével: a zsi­dóságban járatlan vagy alig járatos fia­talokkal, akik tanítványként körülötted mozognak. Azon kevesek közé tartozol a zsidó közéletben, akikről a hátuk mö­gött sem mondanak rosszat. Rabbiképzősöket is tanítottál, s válaszolsz eseti megkeresésekre is vallási kérdések­ben. Segítik-e a hitközségek valamiképpen a munkádat?

Segítőkészséggel találkoztam, talán mert azt érezték rajtam, hogy én is se­gíteni szeretnék. Sehol nem ütköztem ellenállásba. Igaz, anyagilag saját forrá­sainkra vagyunk utalva.

Mit tanítasz, és miért pont azt, amit?

Chümest (Tórát) tanulunk minden­nap, Rásival és más érdekes kommen­tárokkal, ez az alap, valamint muszárt, mondjuk úgy: erkölcsöt, erkölcsfilozó­fiát. Azt mondják: ahhoz, hogy valaki zsidó legyen, Chümest kell tanulni Rasival, ahhoz, hogy ember legyen: mu­szárt. Ez utóbbi, ha szabad úgy fogal­maznom, mindig érvényes, de ma külö­nösen aktuális. A hétköznapi viselkedés elemi normáit rúgják ma fel egy­mással szemben az emberek, itt is, máshol is. Ahogy beszélnek, ahogy vi­selkednek, abból hiányzik a másik megbecsülése, pusztán azért, mert em­ber. Ezen túlmenően halachát, s persze az éppen soron következő ünnephez kapcsolódó ismereteket is tanulunk, s ha felmerül valami speciális, izgalmas kérdés, arra is igyekszem válaszolni. Jelenleg két szinten, két csoportban fo­lyik a munka, s akit érdekel és követni tudja, már Misnát és Talmudot is tanul­hat velünk, ugyanakkor senkinek nem kell úgy éreznie, hogy behozhatatlan a hátránya a már régóta ide járókkal szemben. Mondanom sem kell, nem is­kolás szigor uralkodik, s úgy érzem, a jó hangulat is hozzájárult, hogy igazi közösség teremtődött.

– Néhány diákod, egy esztendő múl­tán már Izraelben tanul, jesivában. Akad, aki nehezen viseli a szigorú éle­tet és kipörög, akad, aki komolyan tanul. Néhányan kapedliben, ciceszben járnak Pest utcáin, ami kétségtelen színfolt és fontos emlékeztető, de va­jon nem túl gyors-e ez az átalakulás a fiatalok életében? Mintha hamarabb tűnnének fel a szimbólumok, mint ala­kulna ki egy mély gondolkodásmód.

Valóban van ilyen veszély. Magam soha nem is biztatom őket ilyesmire. Ha valaki úgy dönt, hogy ciceszt hord, vagy kapedlit visel a templomon kívül is, ter­mészetesen nem beszélem le, de hi­szem és vallom, ezen az úton biztonsá­gosabb lassan haladni, nekem eszem­be nem jutott volna így járni Pest utcáin tizenöt éve. nem tudom, hogy öncenzú­ra volt ez, vagy félelem, de kétségtelen, hogy ma más világ járja. Mulatságos vol­na persze, ha én beszélném le erről a fiúkat, aki kalapot, szakállt és pajeszt vi­selek, ezért azt gondolom, mindenki­nek magának kell megtalálni a neki leg­inkább megfelelő utat. Rav Steiner me­sélte: Magyarországon a haszidokon kí­vül az ortodoxok közül is csak a rabbi és a metsző viselt szakállt a háború előtt. Ma egy izraeli baltsive (visszatérő) jesivában minden fiú szakállas, és az it­teni vallásos fiatalok is előszeretettel hangsúlyozzák a külvilág számára is mi­voltukat. Lehet, hogy ebben a korábbi visszafojtottság kompenzációja jelenik meg demonstratív módon. Izraelben egyébként a visszatérőkkel foglalkozó szervezetek a vallásos életmód megte­remtésének egyik utolsó elemeként, a kóser háztartás, a szombattartó életvi­tel kialakítása után javasolják csak a kapedli viselését.

Mi a célod, és mi a téged delegáló Moreset Alapítvány célja? Haszidokat kinevelni?

Biztos, hogy nem haszidokat és ult­raortodoxokat akarunk „kinevelni”, de szeretnénk megismertetni és hozzáfér­hetővé tenni a hagyományt, ami auten­tikusan élhető ma is. Megkísérlünk al­ternatívát felmutatni az asszimilációval szemben, mert lehetséges modem és vallásos életet élni egyszerre. A mun­kánkat finanszírozó Moreset Alapít­vány, a haszid elkötelezettségű Hillel Donát, illetve Chaim Levi és Dovid Zitter, akik a litvis iskola tanítványai, talán csak abban egyformák, hogy orto­doxok és segíteni szeretnék a magyar- országi vallásos zsidó műveltség terje­dését. Donát és Levi magyar ajkú csa­ládból valók, Zitter az ortodox iskola ta­náraként látta a magyarországi viszo­nyokat.

Célod-e esetleg, hogy a fiatalok Iz­raelbe vándoroljanak, vagy a vallásos zsidó világ más centrumaiba?

Nem. Boldoguljon mindenki, ahol jónak látja.

Milyen a viszonyod Izrael Államhoz?

Az egész harédi (ultraortodox) világ viszonya ambivalens Izrael Államhoz. A belzi rebbe a mérsékeltebbek közé tarto­zik. Elismeri az állami autoritást: a belziek választanak, részt vesznek az ország közéletében s támogatják a békefolya­matot, ami a harédi világot kétségkívül megosztja. A belzi haszidok nagy része ugyanakkor külföldön él, bár a fiatalok Izrael irányába mozdulnak. A belzi irány­zat viszonyát az államhoz és a békéhez jól példázza a rebbe által a hatnapos há­ború kapcsán mondott beszéd. A Sirató­fal visszafoglalásáról mondta akkor, ha akár csak egy katonának kellett az életét áldoznia ezért, már nem érte meg. Aztán helyesbített: ha csak megsebesült egy ember, már akkor sem. Van, aki szélső­ségesnek tartja ezt a megközelítést, akár a harédi világon belül is. Ugyanakkor a közelmúltban egy Antwerpenben tartott beszédében arra szólította fel a fiatalo­kat, jöjjenek Izraelbe. Erec Jiszroel és Jeruzsálem szentsége kétségkívül arra hív fel, hogy ott éljen a zsidó, és a hagyo­mány arra vonatkozóan is eligazít, mikor hagyhatja el valaki Izraelt. A halacha sze­rint nősülésért, kenyérkeresetért és Tóra­tanulásért utazhat külföldre. Az állam lé­te súlyos problémákat vet fel, de komoly lehetőségeket is hordoz. Ma Erec Jiszroelban együtt él közel ötmillió zsidó. Soha nem volt még ilyen lehetőség, hogy a val­lásosok megmutassák a szekulárisoknak, mit jelent a Tóra-hű életmód.

– A lubavicsiak tartós tevékenységén túli kevés ortodox kezdeményezés (a Bét Peretz táborai, néhány oktatójának pár hónapos itt-tartózkodása, az Árákhim nyáron tartott, s ősszel ismét megrendezendő szemináriuma) egy­mástól is elszigetelten, erőt és anya­giakat szétforgácsolva zajlott az eddi­giekben. Nincs mód az informális okta­tómunka összehangolására?

Van némi előrelépés e téren. Úgy tudom, az említett három szervezet és az ortodox iskolát részben finanszírozó Reichmann család képviselői már há­rom ízben találkoztak Jeruzsálemben, hogy összehangolják és szisztematikus­sá tegyék a munkát. Limitált azonban azoknak a száma, akik a nyelvtudás mi­att itt tevékenykedhetnek.

Az adózók Magyarországon szemé­lyi jövedelemadójuk egy százalékát egyházaknak, vallási közösségeknek ajánlhatják fel. A Budapesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséget 479-en kívánták támogatni így, míg a Mazsihiszt 5088 adózó. Mit mond neked ez a statisztika?

Az aktív zsidókhoz képest igen ma­gasnak tűnik ez a szám, a magyar zsi­dóság összlétszámához képest azon­ban csekélynek. Talán ha azt éreznék az emberek, hogy a szervezett közös­ség, a hitközség valóban tesz értük, aktívabb lenne a viszonyuk. Maguké­nak kellene érezzék a hitközséget. Az élet minden területén tapasztalniuk kellene a gondoskodást, lelki-szociális téren is. Lehet, hogy van ilyesmi, de ke­vés jelét látom. Egyének nélkül nincs közösség, de a közösség valódi, biztonságérzetet nyújtó tudata nélkül nem kö­zelednek az emberek. A hitközség sok­szor hideg apparátust jelent ma szá­mukra, nem azt az otthonos érzést, amit jelentenie kellene, amire való.

A szekuláris közegben nevelkedett, valláshoz visszatérő fiatalok viszonya családjukhoz, az életmódváltás követ­keztében, gyakran megnehezül. Bár nem tömegjelenségről van szó, de a probléma már itthon is felmerült.

Azt kérem a fiúktól, amennyire le­het, óvják a családi békét az esetleg felmerülő konfliktusoktól, amelyek eb­ben a helyzetben kétségtelenül előfor­dulnak. Meg kell próbálni ragaszkodni a törvényekhez, akár étkezési, akár más területen, egyidejűleg azonban tisztelettel kell viseltetni a szülők iránt, akkor is, ha nem értik, netán ellenzik a vallásos életmódot. Azt hiszem egyéb­ként, az egymás iránti megbecsülés és szeretet képes átsegíteni ezeken a ne­hézségeken. A szülők nem feledkezhet­nek meg arról, hogy gyermekük vallási meggyőződése szerint cselekszik, a fia­talok számára pedig ekkor már micva: tórái parancsolat szüleik tisztelete. Az egymás iránti felelősségről és az em­berségről pedig a muszártanulás kap­csán már ejtettünk szót.

Feleségeddel és három gyereked­del érkeztél, a negyedik itt született. Mennyi időre tervezed, és mitől függ pesti tartózkodásod?

Nejem, aki izraeli születésű, ottho­nosabban érzi magát, mint kezdetben, gyerekeim pedig már jól beszélnek ma­gyarul. A kezdeti tervek féléves itt-tartózkodásról szóltak, most egy eszten­deje érkeztünk… Részben attól függ, meddig maradunk, hogyan finanszíroz­ható a Budapest Kolel munkája, rész­ben attól, meddig érzem úgy, hogy tel­jesíteni tudok. Ha magam vissza is mennék, lenne már utánpótlás.

Van jövője itt az ortodoxiának?

Szerintem mindig lesznek, akik ezt az utat választják.

Hogyan tekintesz a liberálisabb vallásfelfogásúakra?

Magam is neológ családból szárma­zom… Azt hiszem, a következő század­ban a neológia választásra kényszerül: vagy a tradicionalitás felé mozdul el, vagy a reform felé, melynek vége, nagy valószínűség szerint, a teljes asszimilá­ció. Lehet, hogy van más út, mint az enyém, én mindenesetre azt tanítom, amiben magam is hiszek.

Címkék:1999-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kárpótlási fejlemények

Kárpótlási fejlemények   A kárpótlási ügyek legújabb szenzációja az „aranyvonat”, a deportált magyar zsi­dóktól elrabolt értéktárgyakat Ausztriába szállító vonat ügye....

Az orosz zsidó elit 1989 után

Lev Kricsevszkij Az orosz zsidó elit 1989 után* Zsidók az orosz parlamentben és az adminisztrációban 1993-ban Oroszország 450 képviselőt választott...

Close