Több a keresztény, mint a zsidó

Írta: sv - Rovat: Archívum

A Szombatot, a Bálint-ház és a Mazsike hírlevelét olvasóknak is­merősen cseng a neve: Györgyi asszony. Alacsony, filigrán hölgy, kortalan jelenség. Szőke, rövid ha­jú, tekintete élénk. Fehérrel kombi­nált sötétkék ruhája rendezettségről tanúskodik. Az asztal terítve, porce­láncsészében tea gőzölög, üvegtál­ban aprósütemény és csokoládé.

Hogyan kezdődött, mi késztette arra, hogy társkereséssel foglalkoz­zon? – kérdezem néhány ismerkedő mondat után.

– Tizenöt évvel ezelőtt férjem halála nagy űrt hagyott bennem. Szerettem volna valami olyasmivel foglalkozni, amivel segíthetek az embereknek. Ko­rábban, még a nyugdíjazásom előtt, személyzeti és oktatási vezető voltam a Volánnál. Bár akkoriban nem volt sikk személyzetisnek lenni, bevallom, én nagyon szerettem a munkámat, és az emberek is kedveltek engem. Úgy éreztem, értelmes dolgot csinálok… Amikor egyedül maradtam, szerettem volna ismét valami olyasmibe fogni, aminek értelme van, amire igény van. Igazság szerint a társkeresést a gyere­keim találták ki, mondták, hogy ez ne­kem való, van érzékem hozzá. Először kétkedve fogadtam az ötletet, aztán meggyőztek. Ma már ez a hivatásom, legalábbis én annak tekintem. Kezdet­ben nehéz volt felépíteni a klientúrát, később már szájról szájra járt, hogy ér­demes hozzám jönni. Munkám során emberismeretre tettem szert. Már az első telefonbeszélgetésből sok mindent le tudok szűrni. Nagyon odafigyelek arra, hogy a telefonáló hogyan mondja el, milyen partnert szeretne, milyen szavakat használ, milyen a hanghordo­zása. Sokszor találkozom irreális igé­nyekkel. Vannak emberek, akiknek gyenge az önismeretük, ezért nehéz lenne számukra társat találni. Őszintén szólva nem vállalok el minden jelent­kezőt, mert az csak csalódást okozna nekik is, nekem is.

Honnan tudja megállapítani egy telefonbeszélgetés során, hogy va­lakinek irreális az önmagáról alko­tott képe?

– Például ha valakinek alacsony isko­lai végzettsége van, de diplomást keres, csekély a valószínűsége, hogy ilyet ta­lál. Vagy nagyon messze, egy kis falu­ban vagy távoli városban lakik, de bu­dapesti partnert szeretne. Vagy ha egy nő mondjuk hatvanon túl van és hozzá kilencven kiló, s egy ötvenéves, őszülő halántékú, jóképű orvost keres. Vagy ha azt mondja valaki, van házastársam. „én csak olyan könnyű kis dolgot sze­retnék”. Ilyennel nem tárgyalok. Ebben a kérdésben konzervatív vagyok, csak komoly kapcsolatokkal foglalkozom.

A „komoly” kapcsolatra nagyobb az igény?

Igen, legalábbis azok között, akik hozzám jönnek.

Ha valaki átesett a telefonszűrön, akkor mi történik?

Akkor leülünk egymással szemben, és kikérdezem az illetőt. Saját módsze­rem van arra, hogy alaposan feltérké­pezzem az ügyfelemet. Sokat kérdezek és jegyzetelek közben. A feljegyzéseket kizárólag a magam számára készítem. Elsőrendű követelményem az őszinteség. Olyan, mintha az orvosánál vagy az ügyvédjénél lenne. Ha eredményeket akarok elérni, egy kicsit pszichológus­nak is kell lennem. A beszélgetés végén ki kell tölteni egy nyomtatványt, amely a legfontosabb adatokat tartalmazza. Ez lesz a szerződés alapja is, amit mindket­ten aláírunk.

Milyen a nők és a férfiak aránya azok között, akik felkeresik önt?

Ugye ez nem kérdés? Éppen olyan jól tudja, mint én, hogy tízszeres a nők aránya.

A fiatalok között is?

– Igaza van, közöttük nem. A fiatal hölgyek rendszerint harmincöt éves ko­ruk után jelentkeznek. Akkor jönnek rá. hogy jobban törődtek a karrierrel, az anyagi javakkal, mint a jövőjükkel, a családdal. Rendszerint a családtagok, a szülők biztatására keresnek fel, akik izgatottak, hogy még mindig nincs uno­ka, és a hölgyek is úgy érzik, már nem sok idejük van arra, hogy gyereket szüljenek. Harmincöt-negyvenöt kö­zött már több nő jelentkezik nálam, de a rettenetes eltolódás negyvenöt és hat­van között van. Ebben a korosztályban érik el a nők a tízszeres létszámot. Enn­él a korosztálynál nekem is nehezebb a dolgom. Sokszor hazaviszem a gondja­imat. a munkám nem ér véget azzal, hogy kilépek az iroda ajtaján. Sokan el­mondják az egész életüket, az aktuális problémáikat, egyfajta terápia ez.

Általában hogyan fogalmazza meg például egy ötven év körüli fér­fi az igényét?

Szomorú, de rendszerint szőke, kék szemű, karcsú hölgyeket keresnek, s le­hetőleg húsz évvel fiatalabbat. Ez álta­lában jellemző az ötvenen túli generá­cióra is. Teljesen irreális az igényük. Sok hangszeren kell játszanom, hogy ennek ellenére sikerüljön nekik olyan partnert találni, akivel kiegyeznek, és netán tartós kapcsolat jön létre. De rá­beszélni senkit sem fogok.

A férfiak vajon miért gondolják, hogy egy húsz évvel fiatalabb nő pont őket keresi? És egyáltalán, a párkeresés kimerül a kor meghatá­rozásában?

– Az ötven körüli férfiak attól olyan magabiztosak, hogy amint egyedül ma­radnak, megözvegyülnek vagy elvál­nak, vagy hazatérnek külföldről, renge­teg, a korosztályukba tartozó nő kör­nyékezi meg őket, elindul értük a harc. Rosszul hangzik, de valóban küzdelem folyik. Miután környezetük felértékeli őket, és mivel az idősebb korosztályban jóval több a nő, mint a férfi, a férfiak el­bízzák magukat. Azt hiszik, felsrófol­hatják az igényeiket. Kicsit kényelmet­len aztán leszállítani őket a földre, a va­lódi világba. Kell hozzá humorérzék, tapintat, sok minden. A párkereséshez még hozzátartoznak az anyagi igények is. Én mindig megkérdezem a jelent­kezőktől, hogy mennyire fontosak az anyagiak. Általában azt a választ ka­pom, hogy legyen legalább egy kocsija és lakása. Szerintem ha valakinek nincs lakása, attól még lehet rendkívül érté­kes ember. Ma két férfi volt itt. Ez óri­ási dolog! Az egyik egy évvel ezelőtt már járt nálam, de csak most kötöttünk szerződést. Formailag a létező legjobb anyag. Külföldről tért vissza, hatvanhá­rom éves, jó külsejű, korrekt embernek tűnik. Tizenhat éves házasságot hagyott maga mögött. A feleségével elhidegültek egymástól. A férfi rájött, hogy min­dene megvan, csak gyermeke nincs. Olyan hölgyet keres, aki még gyerme­ket szülne neki. De én tudom, hogy az a nő, aki családot akar alapítani, maxi­mum harmincnyolc-negyven éves, és nem hatvanhárom éves urat keres. A férfit biztos nagyon megviselte a válás, de kikötötte: szó nem lehet kisgyerekes nőről! Felnőtt gyereke lehet, akivel már nem él együtt. De hát hogy jön ez össze: fiatal is legyen, és felnőtt gyere­ke legyen? Nem vitatkoztam. Javasol­tam neki, hogy csináljuk két lépcsőben. Ismerkedjen meg egy-két hölggyel, adok róluk információt, és megadom a telefonszámukat. Elkezdett randevúzgatni… A másik úr, az ötvenes évei vé­gén, maximum harmincöt éves hölgyet keresett. Elmondta, hogy melankolikus természetű, tulajdonképpen depresszió­ra hajlamos. Kérdeztem, járt-e pszicho­lógusnál. Hát persze, hogy járt! Érez­tem, hogy nem szabad elzárni előle azt az utat, amiben irreálisan reménykedik. De van ez fordítva is! Néha előfordul, hogy telefonálok újsághirdetésekre. Az illető hölgy a Nők Lapjában hirdetett, és a szöveg egy kicsit megfogott en­gem. Ezért is hívtam fel. Kérdeztem, hogy mégis milyen korú férfit keres, azt válaszolta, hogy maximum negyvenöt évest. Ő viszont negyvenkilenc volt. Beszédéből arra következtettem, hogy nem zsidó. Nálam ez nem kizáró ok. Hiába hívják a szolgáltatásomat „zsidó társkeresőnek”. Belül nagyon zsidó vagyok, de én annyit voltam kire­kesztve, hogy nekem nincs jogom kirekeszteni senkit.

Milyen a zsidó és nem zsidó je­lentkezők aránya?

Általában fele-fele, mostanában több a keresztény, mint a zsidó. Érde­kes, hogy a keresztény hölgyek azért keresnek zsidó férjet, mert szerintük a zsidók jobb férjek, jobb apák, és egzisz­tenciálisan megbízhatóbbak. A keresz­tény férfiak azért szeretik a zsidó nőket, mert úgy vélik, hogy a zsidó nők érzékileg kifinomultabbak, izgalmasabbak, toleránsabbak. De mindig hozzáteszik, hogy ne legyen nagyon vallásos.

– Hogyan tesz fel egy ilyen kényes kérdést, ha valaki nem mondja ma­gától?

Legjobb az egyszerűség és a hatá­rozottság. Azt kérdezem: mennyire fontos önnek a vallás? A válaszból ki­derül, milyen párt keres ebből a szem­pontból …

Milyen kapcsolatokra vágynak az emberek? Konzervatívabbak let­tünk, vagy szabadelvűbbek az el­múlt évek során?

Az igény nem sokat változott. Le­gyen a társ értelmes, nyitott. Legyen komoly a szándéka, akarjon családot alapítani, és megbízható anyagi háttér­rel rendelkezzen. Olyan sincs, aki fél évben gondolkodik. Az megy az inter­netre. Igyekeznem kell nekem is: ezerötszázhuszonhat társkereső van Ma­gyarországon. A legjobb az, ha valaki engem ajánl másnak, mert ő elégedett volt velem, ezért az ismerősét is hoz­zám küldi.

Az itt jelentkezőknek hány szá­zaléka találja meg a párját?

Sajnos többen vannak azok, akik csak az első randevúig jutnak el, aztán elhal a kapcsolat. Kevesebb a megvaló­sulás. Én mindenkit megkérek, hogy jelezzen vissza, de ha sikeres a találko­zás, csak ritkán jelentkeznek. Sokszor felhívnak: „Györgyike, nincs valaki?” Azelőtt Izraelből, Kanadából, az Egye­sült Államokból is jöttek hozzám. Most kevesebben. Mi lehet az oka? Nem akarok politizálni, de a politika miatt nem jönnek. Pedig szerintem ez bizton­ságosabb, mint az internet. Hiszen én ismerem mind a két felet. És nem va­gyok csodaváró. A sikeres kapcsolatról csak akkor tudok, ha visszajeleznek: ,,Györgyike, ne tessék keresni, mert jól megvagyunk.” Évente legalább három­négy pár van, akik egy évet is eltöltenek egymással, és olyanok is vannak, akik megtalálják igazi társukat. Az ügyfelek sokkal könnyedebben monda­nak le valakiről, mint én. Sok munkám van benne, igyekszem, izzadok, hogy összehozzam őket. A napokban volt egy nagy sikerélményem. Az anya el­hozta a gyönyörű harmincéves fiát és befizette hozzám. De a legbüszkébb egy hetvenkét éves egyetemi tanár és egy hetvennyolc éves fizikatanárnő egymásra találására vagyok. Nem házasodtak össze, de együtt vannak és boldogok. Ők a kedvenceim.

– A szerződés, amit önnel kötnek a jelentkezők, tizennyolc hónapig érvényes. Mi van, ha ez idő alatt nem jön létre a kapcsolat?

Vagy meghosszabbítjuk a szerződést, vagy elbúcsúzunk egymás­tól. Biztosra sosem mehetünk.

Munkája során érte-e nagyon rossz élmény?

Egyszer, és még most is fáj. Egy ötvenöt éves férfi, akivel kiváló kap­csolatunk volt, derűs, kulturált ember, hatalmas összeget kért kölcsön attól, akivel én hoztam össze. Ez nagy csaló­dás volt.

Beszélgetésünk elején szóba ke­rültek a gyerekei. Unokái is van­nak?

Két gyerekem van, három unokám és két dédunokám. A fotók róluk min­dig nálam vannak.

A család tartja a vallást?

Az egyik ágon rabbi volt a dédnagyapám, a másik ágon kántor. Később apám kevésbé tartotta be az előíráso­kat, de a pénteki gyertyákat mindig meggyújtottuk, mint ahogy még most is. de nem vezettünk kóser háztartást. Szép gyerekkorom volt, kivéve a sárga csillag viselését. Gyerekkoromban ott­hon vigyázni kellett arra, hogy ne keve­redjen a húsos a tejessel. Apám a Beth­len téri zsinagógának volt az elnöke. Minden reggel hatkor-hétkor ment a templomba, hogy meglegyen a minjen.

És az édesanyja?

Édesanyám negyvenhárom évet élt. Engem 1944-ben vittek el, tizen­nyolc éves koromban. Dachauban, Spandauban és Oranienburgban vol­tam. Anyámat feljelentés alapján vitték el, pár héttel korábban. Győrből kap­tunk tőle egy lapot, ez volt az utolsó híradás. Soha többet nem hallottunk ró­la semmit.

Tizenöt éve keres másoknak párt, időközben nem gondolt néha arra, hogy magának is keressen va­lakit?

Az én házasságom egy életre szólt. 1944. október 23-án vittek el, és 1945 szeptemberében kerültem haza. Amikor felszabadultunk Oranienburgban, jött egy fiatalember Budapestről, aki a test­véreit kereste. Azt kérdezte, hogy van-e itt valaki a hetedik kerületből. Én jelent­keztem. Tizenkilenc évesen, csont soványan, sebekkel a testemen. Vele jöttem haza, ő volt és marad a férjem.

sv

Címkék:2005-04

[popup][/popup]