Szombat előfizetés 2017

„Tiszteletbeli zsidó lettem”

Írta: Kroó László - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szalay Miklós a nevem, a történet idején léptem 17. élet­évembe. 23 holdas tanyánk öt kilométerre Csapod köz­ségtől, magányosan az erdő szélén terült el. A tőlünk alig két kilométerre lévő német katonai röptér állandó rémü­letben tartott bennünket, különösen a háború utolsó hó­napjaiban. A tanyán ugyancsak meg kellett fogni a munka végét, apámat ugyanis behívták katonának. Szerencsére nem messze tőlünk, s ha tehette, benézett hozzánk egy szusszanásnyira.

Apámnak minden alkalommal bőven volt mit mesél­nie. Rossz szemmel nézte a náci betolakodókat. És hogy szörnyülködött, mikor hírét vette, hogy a feltüzelt parasz­tok agyonverték egy lezuhant amerikai repülőgép sze­mélyzetét. „Fiam, remélem, te tudni fogod, mi a kötelessé­ged, ha szemtől-szembe találkozol az >ellenséggel<”- mondta. Az utóbbi szót félreérthetetlenül megnyomta, je­lezve, hogy ő nem tartja ellenségnek az amerikaiakat.

1944. október 13-án déltájban nevelőanyámmal rozsét szedtünk az erdőben, mikor egy amerikai pilóta jóformán az orrunk előtt ereszkedett le ejtőernyővel. Mint kiderült, nem messze tőlünk, egy B24-es négymotoros bombázót ta­lálat ért. Nem is tudom lázálomban cselekedtem-e. Vil­lámgyorsan határoztam: magunkhoz vesszük!

Arnold Silverstein, aki ráadásul zsidó volt, már tizen­három bevetésen vett részt, merő félelemben élt. Gyakran egy hajszál választotta el a lebukástól. Volt egy Figi nevű kutyánk, nagy szolgálatot tett nekünk, határozottan „náciellenes” volt, mindig idejében, óramű pontossággal jelezte a közeledő veszélyt. Ilyenkor a pilóta a szénapadláson rej­tőzött el. Az SS-ek ugyanis be-benéztek hozzánk. Hívatlan vendégként megreggeliztek, hol meg ebédre jöttek. Egy alkalommal Figi elcsatangolt valamerre, s mit tesz Isten, betoppantak az SS-ek. Arnoldnak már csak annyi ideje maradt, hogy a kanapé alá rejtőzzön, s mindvégig a néme­tek csizmáját szagolta. Én nem voltam rest, és cigarettát kunyeráltam tőlük, a mi védencünk ugyanis szenvedélyes dohányos volt.

Anyám elkövette azt a könnyelműséget, hogy az ejtő­ernyő selyméből inget varrt nekem. Hát nem feljelentettek engem a Gestapónál! Be is vittek, nagyon csúnyán elbán­tak velem, szétverték a talpam. Szerencsémre egy elég el­fogadható történetet találtam ki: egy SS-re hivatkoztam mint ajándékozóra! -, akit már kivezényeltek a frontra. Még a nevét is megmondtam sikerült átvernem őket. Szél­nek eresztettek. Majd elfelejtettem, a mi csendőreink sem voltak restek, házkutatást tartottak nálunk, de nem sokra mentek. A pilótánkat idejében elhelyeztem az erdőben egy magunk eszkábálta bunkerben. így hát megúsztuk a dol­got. Nem mondom, a szerencse is mellénk szegődött.

Ezt követően apámhoz fordult segítségért egy Krausz Gyula nevezetű munkaszolgálatos, aki már nem bírta a sok kínzást, és megszökött a századból. Mi pedig úgy gon­doltuk apámmal, ahol egy ember rejtőzik, ott még egy elfér. Ezt kimondani könnyű, de átélni a sok rettegést, mindenre, a legkisebb veszélyre is odafigyelni, irtózatos idegfeszültséget vált ki. Még Bárdossy miniszterelnök is „megtisztelt” bennünket egy éjszakára lá­togatásával. A pokolba kívántuk.

Egy félévig tartott ez a bújtatás. Kinek hogy, nekem roppant hosszúnak, végte­lennek tűnt ez az idő. Túlzás nélkül mond­hatom, felnőtté tett.

Egy napon begördült az első szovjet harckocsi a tanyára. Silverstein vette őket észre elsőnek. A karjukba rohant, de majdnem ráfázott. A harckocsizok nem is­merték az amerikai egyenruhát, ellenség­nek nézték. Magyarázkodni kellett. Ehhez hozzá kellett szoknunk. Rákosiék sem di­csértek meg a későbbiekben, amiért „imperialista ügynököt” rejtegettünk. Ez lett a címkénk.

Én végül Amerikában kerestem és ta­láltam meg a boldogulásom. De még sok esztendőnek kellett eltelnie, míg megél­tem, hogy az amerikai légierő parancsno­ka köszönetét mondott hősies cselekede­temért. És az elismerő levelet nem más ír­ta alá, mint maga Bush, az akkori alelnök, a mai elnök.

Nem feledkezett meg a helyi zsidó hit­község sem arról, amit Krausz Gyula megmentéséért tet­tem. Ennek köszönhetően jóformán egymaga maradt élet­ben a századból. Tiszteletbeli zsidónak nyilvánítottak. Nagyon meghatott a kedvességük. A ceremóniáról készült felvételt majd az olvasók is láthatják. Jólesik az elismerés, még ha idős koromban ért el csupán. A koronát „Göncz Árpád köztársasági elnök úr tette fejemre”, aki a Magyar Köztársaság Csillagrendjét adományozta nekem.

Lejegyezte Kroó László

Kedves Szalay Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Lawrence Eagle Tribune-ban meg­jelent cikket az Ön világháborúban tanúsított hősies helytállásáról. Ön komoly személyes kockázatot vállalt, mikor az ellenséges vonalak mögött egy amerikai katonát segített, ezért mindmáig büszkén és há­lásan gondolunk Önre.

Köszönetemmel csatlakozom azokhoz, akik ugyanezt Salemben meg­tették Önnek. Ön valóban egyike Amerika hőseinek, őszinte híve

George Bush

Címkék:1992-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Széljegyzetek

Alaptalanul hamis hisztériakeltés? Józsa Fábián, az MDF harmincöt éves országgyűlési képviselője az Új Magyarország március 12-i számában megjelent Elnöki bélyeg...

Minden zsarnok mögött kezében spongyával egy történész áll…

Budapesti beszélgetés Randolph L. Brahammal New York Város Egyeteme politikai tudományok tan­székének vezetője Randolph L. Braham, aki a magyar vészkorszakról...

Close