Szombat előfizetés 2017

“Termékeny marginalitás”

Írta: Mezei Márk - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Kőbányai János: Riport, Balassi Kiadó, 1997, 434 oldal, 1400 forint; Hagyo­mányszakadás után, Múlt és Jövő Ki­adó, 1999, 283 oldal, 1450 forint; Légy áldott!, Múlt és Jövő Kiadó, 1998, 122 oldal, 920 forint)

Az irodalmi pályafutását „idősebb élet­korban egyre kellemetlenebb (…) termé­keny marginalitás”1-ként jellemző Kőbá­nyai János az 1911 májusától 1944 márciusáig megjelent, Patai József által életre hívott „Zsidó irodalmi, művészeti, társadalmi és kritikai folyóirat” újraindító főszerkesztőjeként a fontos és kitűnő ki­advány szerkesztése mellett az évek so­rán kialakított maga körül egy komoly szellemi műhelyt. Ennek köszönhetően a Múlt és Jövő mára nemcsak lapkiadás­sal, hanem könyvkiadással és rendezvé­nyekkel is magára vonja a zsidó kultúra iránt érdeklődők figyelmét. A Múlt és Jö­vő kiadásában megjelenő magyar tudó­sok és írók zsidó tárgyú művei mellett a hazai olvasótábor számára fontos (és ed­dig szinte hozzáférhetetlen) külföldi sza­kirodalom is megjelenik.

Kőbányai felbuzdulva a Múlt és Jövő sikerein, az elmúlt több mint egy évtized során számos saját könyvet is megjelen­tetett könyvkiadója keretein belül. Mind a Kőbányai-könyvek, mind a Múlt és Jö­vő gondozásában megjelenő egyéb ki­adványok hiánypótló művek. Mindegyik kiadvány válasz a rendszerváltást meg­előző időszak megválaszolatlan kérdé­seire, eszköz az elhallgat(tat)ás és rejtőz­ködés következtében kialakult irodalmi és kulturális űr felszámolásához. Miként kiadója irodalmi programjában Kőbá­nyai maga is megfogalmazza: „Magyar nyelven írva (gondolkodva, érezve) nem lehet kétséges: aki ebben a nemcsak vá­lasztott, de ezen a választáson keresztül magasabb akarat által rendelt metanyelvben, kultúrában él – Magyarorszá­gon vagy bárhol a földtekén (számol, ál­modik) annak bevallva-bevallatlanul az az alapproblémája, hogyan és mi­képp lehet vagy kell magyar zsidónak lenni. Hogyan lehet(ne), kell(ene) vállal­ni azt az Isten (vagy más átláthatatlan metaforafogalom) (sic! – M. M.) különös kedve alkotta teremtménysorsot, amely a világ színpompás kertjében a magyar zsidónak – se nem zsidónak, se nem magyarnak: magyar zsidónak – kijelölte­tett? Erre a reformkor óta egyre nehe­zebb, egyre bonyolultabb és egyre csak tragikusabb kihívásra ma sem éppen fel­hőtlen körülmények között – folyamato­san önmeghatározó keresésben – lehet válaszolni: ez a mi munkánk és nem is kevés. A most új hittel újrainduló Múlt és Jövő ennek a feladatnak gyürkőzik.”2

Kőbányai János hihetetlenül termé­keny és témagazdag munkásságának fontos állomásait képező három kötet (Riport, Hagyományszakadás után, Légy áldott!) vizsgálata során nyomon követhetjük a szerző írói attitűdjének és stílusának változását, fejlődését. A három könyv: három korszak, három műfaj, három világ.

Riport

A Balassi Kiadónál 1997-ben megje­lent válogatáskötet a reményteljesen in­duló fiatal szociográfus és rockújságíró Kőbányai János 1972 és 1996 között írt riportázsait tartalmazza. A tematikailag három fő részre osztható kötet első felé­ben olvasható szocioriportok – hasonlóan a ma divatos tényfeltáró-oknyomozó újságírás agenda-settingjéhez – elsősor­ban a korabeli államhatalom által elhall­gatott, Magyarországon hivatalosan „nem létező” jelenségekkel (huliganiz­mus, rock, vagy a csövesek) foglalkoz­nak. A kötet gerincét alkotó zsidó témá­jú írásokat Kőbányai részben a magyar zsidóság akkor visszafordíthatatlannak tűnő enyészetének (lásd: „Magyar sirató­fal”, „Bál és identitás”, „A kis utazás”)3, a „pusztulás végső fázisának, a semmi­be felszívódásnak krónikásaként”4, részben pedig mint Izraelt felfedező, ar­ról az otthoniakat levélben tájékoztató, „kiküldött tudósítóként” jegyezte. (Lásd: „Öböl-háborús képeslapok”5).

Kőbányai korai szocioriportjait a szi­lárd világnézet, az erőteljes, lendületes és eredeti stílus, valamint a könnyen felismerhető gonzó stílusú (az amerikai új-újságírásban meghonosodott mar­káns, személyes hangvétel) formaje­gyek jellemzik, pl.: „A zsidók minden héten eljövő csillaga, ama szombati csillag már kinyílt a szürke-lilán kavargó égbolton. (Vajon nem ennek a csillag­nak a feljövetelével érkezett-e a zsidó próféták megjövendölte, messiási re­ményekkel fellépő férfiú?) Ami a vallá­sos pártok uralta városi tanáccsal ren­delkező Jeruzsálemben azt jelenti, hogy megbénul a tömegközlekedés. Végem van! Most a beteljesülés előtt hiúsul meg a nagy álom. Fucking hell! Elkap a szorongás.”6 Mindezek mellett azonban jól érvényesülnek az olyan a szöveg változatosságát biztosító, ön­magukban is élvezetes olvasmányt nyújtó szépírói betétek is, mint a követ­kező részlet: „Az elkövetkező hetekben Budapest olyan volt mint egy Tarkovszkij-motívum: minden tere, tárgya, felü­lete nedvességben izzott. A forró nyir­kosság nem kívülről, hanem a város hőt lehelő belsejéből fakadt, és az el­dugult pórusai között nedvezve fullado­zott a tejszínű párában.”7

A hetvenes és nyolcvanas évek elis­mert szocioriport-szerzőinek legjobb műveivel mérhető, neozsurnaliszta ele­meinek köszönhetően saját korát tíz évvel megelőző riportázsok írójának (aki az azóta eltelt idő ismeretében ak­kor még kimondottan bájos és megmosolyogtatóan szerény volt) korai sikerei mögött álló titok azonban könnyen megfejthető, fiatalkori alkotásaiban Kőbányai még íróként figyelmét első­sorban írásainak tárgyára összpontosí­totta, nem pedig (ahogy azt az itt is elemzendő, későbbi kötete révén ta­pasztalhattuk) magát mellőzöttnek ér­ző, lamentáló, alkalmasint perekkel és helyreigazítási kérelmekkel fenyegetőző közéleti személyiségként, személyes sérelmeire. Egyet lehet érteni Kőbányai Jánossal abban, hogy a nem-zsidó saj­tó a vészkorszakon kívül nem hajlandó beengedni a közgondolkodásba más zsidósággal kapcsolatos témát (pl. val­lási és etikai kérdéseket, zsidó irodal­mat stb.). Meg lehet érteni Kőbányai felháborodását és indulatait, amikor felemeli hangját a zsidó kultúrával csak nolens volens foglalkozó (alkalmasint zsidó) „kapuőrökkel” szemben, amikor azok a zsidó témákat (ezzel a Múlt és Jövő eredményeit is) zsidó belügynek tekintik, és azokat zsidó fórumokra szorítva elrekesztik a nyilvánosságtól mindazt, aminek Kőbányai az életét szenteli. A probléma létezésétől függet­lenül úgy gondolom, hogy Kőbányai vé­leményének hangot adó levelek kötet­be válogatása és közlése ízléstelen, (nem beszélve arról, hogy a józan ész szerint azoknak a rendeltetési helyü­kön, azaz a sajtóban kellene megjelen­niük, nem pedig egy esszékötetben.)

Kőbányai írói attitűdváltása jól nyo­mon követhetőek az alábbi idézetek segítségével: „Nem adtam föl. Ezúttal nem vonultam vissza gőgös-sértődöt­ten. Innen-onnan összekapart írói hinterlandocskám (sic! – M. M.) fedezéké­ből szálltam sorompóba a megjelené­sért. A két hétig tartó tusa hasonlatos volt egy pingpongmeccshez, amelynek során mindig visszapattant a térfelemre a labda (a kézirat), s mindig más tenyerelte vissza, mindig más érvoldalról, (nem elég megdöbbentő. Túlírt, nincs műfaja, tehát felelős rovata. Az ifjúsági kultúrát fölperzselt tarlónak láttató me­tafora: brrr… fűzfapoétái.)”8 Hasonló a következő részlet Eötvös Pálnak, a Népszabadság főszerkesztőjének írt Kőbányai-levélből: „Ismételten, de ugyanabban az ügyben fordulok Ön­höz. (…) nevezetesen azért, hogy az ál­talam szerkesztett Múlt és Jövő című, zsidó kulturális folyóirat nem kap nyil­vánosságot a Népszabadság hasábja­in.”9 (kiemelés: K. J.), vagy Tarján Ta­másnak, az NKA folyóirat-kiadási kollé­gium elnökének szóló levél részlete: „Szóbeli megbeszélésünk alapján íme írásban is lefektetem kifogásaimat az általad vezetett kollégiumnak a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat munkáját megítélő döntésével szemben. (…) Mint szóban is elmondtam: mélységesen el­keserített az igazságtalan értékelés, amely a Múlt és Jövőt kirekesztette az ország 25 legjobbnak tartott, s ezért ki­emelten támogatott lapjai közül.”10 (Ki­emelés: K. J.)

Hagyomány­szakadás után

A Hagyományszakadás után címmel megjelent tanulmány- kötetébe válogatott írásaiban Kőbányai eddig ismeretlen oldaláról mutatkozik be az ol­vasónak. A fiatal szocioriport-szerző korai neozsurnalista hangja helyett ezúttal egy hig­gadtabb és érettebb stílusban, tudósok megfontolt szem­pontjai szerint megszólaló esszéistát ismerhetünk meg. A példás szorgalommal és gyak­ran megnyerő invenciozitással megírt roppant gazdag anyag gerincét a zsidó kultúrtörténet ismert szerzőiről (Scheiber Sándorról, Komlós Aladár­ról, Ámos Imréről, Radnóti Miklósról, Heller Ágnesről) szóló írások, és olyan fontos – az olvasótábort (is) megosztó – témák alkotják, mint a cio­nizmus, a zsidó-magyar együtt­élés, az antiszemitizmus, vagy a „zsidó rendszerváltás”. Annak ellenére, hogy Kőbányaiban felébredt az eddigi primer ábrázolást felváltó, megértés és értel­mezés igényével születő, nagyobb lélegzetű, összefoglaló művek írásának vá­gya, sajnos – minden intellektuális am­bíciója ellenére – filozófiai és történeti alapok hiányában, illetve a társtudomá­nyokban való széles körű jártassága nélkül csak sablonos, impresszionista történelemszemléletű tanulmányok születtek.

Jól felépített, gondosan szerkesztett, nagy ívű szakpublikációk helyett gyak­ran pontatlan fogalmazás, más szerzők tanulmányaiból már ismerős gondolat füzérek és gyakran az értelmezést is megnehezítő, körülményesen megfo­galmazott, dagályos stílusú kompilációk várják a kötettel találkozó olvasót. A kohéziós erő, szintetizáló és bátor gon­dolkodás, biztos értékítélet hiányában érdektelenné váló tanulmányok időről- időre visszatérő erőltetett és unalmas szójátéka a múlt és jövő szavakkal gyakran még az egyébként elfogadható írásokat is kínos olvasmánnyá, alig rej­tett reklámmal operáló pr-cikké degra­dálják. Ahogy ezt a következő példák­ban is láthatjuk: „Annak a nyelvnek, kultúrának, tájnak a múltjába és jövő­jébe vetett hitet, mely a zsidó másság­nak talajt és kivirágzást: hazát adott.”11, vagy: „Egy új magyar zsidó generáció fölnövekvésével s egy még újabb éppen a földből kibújásával egyértelműen rajzolódnak ki a jövő tényei. A jövő sürgető tennivalói maguk után rántják az eredet, az identitás, azaz a múlt aktualizálását.”12 (Kiemelés: K. J.)

A Hagyományszakadás után súlyos hi­ányossága, hogy a történelmi félmúlt kapcsán Kőbányai vélt vagy valós mellő­zöttségétől indulatos és differenciálatlan kijelentések miatt a tudományos tanul­mányok szakmai objektivitásában sem bízhatunk meg maradéktalanul. Többek között azt írja: „A felekezetiségbe vagy a konzervatív nemzeti oldalra szorítás fő eszköze a mai társadalmakban a magát valódi hatalmi ággá kinövő média, amelynek ama második, a modernitás hajnalán megkötött honfoglalás-szerző­dése szerint túlnyomó részben az asszimiláns-progresszív zsidó (származásúa)k lettek a gazdái. A zsidótörvények néhány esztendejét leszámítva nincs olyan társa­dalmi rendszer vagy kormányzat, amely ezen változtatni tudna, annyira szervült hagyománya ez már a magyar társada­lomnak. Hiszen történelmi munkame­gosztást képez le hűen.”13 Vagy: „az eredmény nem lehet más, mint hogy a zsidó kultúra a hagyományszakadás utá­ni hagyománykeresés a kompenzációk hálójába fullad. Ellehetetlenülése azért is veszélyes, mert a rendszerváltozásban felbolydult értékrendű társadalom csak e másodlagos, a média és az alapítványi értelmiség megszűrte-szelektálta kultúra­követésbe tud bekapcsolódni.”14

Kőbányai válogatáskötete változó színvonala, gyakori és értelmezhetetlen stílusbeli bakugrásai (közhelyek, elbe­szélő részek, tudományos értekezések, szépirodalmi idézetek megmagyarázha­tatlan váltakozása), túlburjánzó nyelve­zete és képzavarai ellenére fontos könyv. Érdeklődésünket felkeltve ugyan­is arra ösztönöz, hogy a szerző által fel­vetett témákban – tudományosabb és alaposabb tanulmányok felkutatása után az egyes kérdések kapcsán ma­gunk is kialakíthassuk saját vélemé­nyünket. Amíg azonban erre nem nyílik lehetőségünk, nyugodtan támaszkod­hatunk Kőbányai könyvére.

Légy áldott!

A Légy áldott! című exodusregény (kisregény?, novella?, elbeszélés?), amely német fordításban a frankfurti könyvvásáron is megjelent, többszörö­sen is zavarba ejtő mű. A szerző koráb­bi írásaihoz képest ez alkalommal jóval tudatosabban megformált könyv olva­sásakor – mivel semmit sem tudunk meg a történet narrátoráról (K. J.?) – olyan furcsa és abszurd olvasói helyzet­ben találjuk magunkat, amelynek értel­mezéséhez hosszú ideig tart befogadói stratégiánk kialakítása. Kőbányai – írá­saiban rendre előtérbe tolakodó sze­mélyének ismeretében – ez alkalom­mal példásan megoldott, visszafogott és szellemes írói megoldásának kö­szönhetően a történet elbeszélőjeként úgy tud a háttérben maradni, hogy mégis az övé lesz a történet elbeszélé­sének dicsősége. A könyv Schnizer Lujza életét meséli el a Szegedi Zsidó árvaháztól Pozsonyon és Lepheinen át tartó hányattatásán keresztül a jeruzsálemi rabbinikus bíróságig. A mű köz­ponti rendezőelvét azonban mégsem a főhős életének kauzális és kronologi­kus elbeszélése, hanem a történeti szinten észrevehetetlen, ám az olvasás során egyre erősebben ránk törő kafkai félelem és nyomasztó létbizonytalan­ság érzésének átélése alkotja.

Kőbányai a Légy áldott!-tal régi álmát igyekszik valóra váltani. Megpróbálja el­hitetni velünk és önmagával, hogy egy regényt tartunk kezünkben, holott köny­ve nem regény szövege, inkább egy szerkesztett mélyinterjúé. Kőbányai mo­tivációja érthető: szakítani szeretne az alacsonyabb presztízsű zsurnaliszta sze­repével, és szeretne a több elismeréssel járó szépirodalmat művelők közé tartoz­ni. Könyvéből azonban kiderül, hogy nem képes szakítani riporteri hátterével, bár történetének elbeszéléséhez megta­lálta a legmegfelelőbb formát: az egész művön át következetesen minden díszí­tettséget mellőző, lecsupaszított, jelzők nélküli, alig bővített, feszes és stabil mondatokkal mesél. A stiláris puritaniz­mus és a mögöttes jelentések, magyará­zatok, isteni beavatkozás(ok) keresésé­től, azok felfejtésétől tartózkodó elbe­szélés kizár mindennemű allegorikus ol­vasatot, megfoszt bennünket az értel­mezés szabadságától. Cserébe azonban minden figyelmünkkel az értelmezhetet­len és ellenséges világban emberi kap­csolatokat felépítő főhős ösztönös, meg­ható és felkavaró boldogságkeresésére figyelhetünk. Sajnos azonban – Kőbá­nyai könyvének minden erénye ellenére – Schnizer Lujza megindító élettörténete egy marad csak a megszámlálhatatlan áldozat szenvedéstörténetei között. A gyakran fikció és dokumentum határán egyensúlyozó Légy áldott! kudarcának elsődleges okait az olvasó és a szerző számára is bejárhatatlan és idegenszerű nyelvi közegben, valamint – bár szörnyű leírni, mégis – az egyes emberek szem­élyes exodus/holocaust történeteinek (amely nem azonos a holocaust történe­tével!) ránk zúduló dömpingjében kell keresnünk.

Kőbányai Jánosnak az évek során megadatott az, ami csak kevés írónak jut osztályrészéül munkássága során: nagy nyilvánosság előtt tehette próbára írói tehetségét különféle műfajokban, játszhatott egymástól eltérő stílusokkal, ismereteket gyűjthetett, hozzámérhette erejét igazi kihívásokhoz. Tudása és ta­pasztalata birtokában nem maradt más hátra, mint hogy felmérve a benne rejlő tartalékokat, képességeket és lehetősé­geket, válasszon: tovább próbálkozik a szépirodalommal, vagy lehetőséget ad a benne rejlő igazi tehetségnek (amelyről már több alkalommal tanúságot tett), és megújítva fiatalkori stílusát, újra ko­moly riportokkal jelentkezik olvasóinál. Addig viszont nem marad más számára, mint a „termékeny marginalitás”.

Mezei Márk

Jegyzetek

Kőbányai János: „Egy messiássiettető az ez­redvégen”, in: Hagyományszakadás után (Múlt és Jövő, Budapest, 1999), p.123.

In: „A Múlt és Jövő új folyama elé”, uo.,

pp. 11-12.

Uo., pp. 147-182.

In: „A magyar zsidó szellemi létezés antinó­miái és ami utána következik”, uo., p. 161.

Uo., pp. 227-336.

In: „Baltazár Betlehemben”, in: Riport (Ba­lassi Kiadó, Budapest, 1997), p. 129.

In: „A szolidaritás muzsikája”, uo., p. 200.

Uo., p. 204.

In: „Levelek válasz nélkül”, in: Hagyomány­szakadás után (Múlt és Jövő, Budapest, 1999), p. 267.

Uo., p. 270.

In: „A Múlt és Jövő új folyama elé”, uo., p. 11.

In: „Magyar zsidó múlt és jövő a jelenben”, uo., p. 20.

In: „A magyar zsidó szellemi létezés antinó­miái és ami utána következik”, uo., p. 220.

14 Uo., p. 221.

Címkék:2000-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

1999. decemberi szám

Summary Cvi Erez: Korántsem tréfás állítás Mándrucz Sándor: A szervezet némi töprengésre ad okot Tamás Gáspár Miklós: Búcsú Tamás Gáspár...

Summary

Summary In June 1945 the American troops held up a train in which the Nazi Hungarian (Arrow Cross) Government tried...

Close