Teremtés, alkotás, centrum

Írta: Schmelowszky Ágoston - Rovat: Archívum, Hagyomány

A következőkben elemzésre kerülő szöveg Kos háSáná Misnájából való. Misnának nevezzük a szó­beli hagyománynak azt a részét, amelyet Rabbi Juda háMászái kanonizált az i. sz. II. század végén. A kiválasztott két misna alapproblémája a sófárfújással kap­csolatos. Az, aki a sófárt fújja, mindig mentesíti ez alól a parancsolat alól az őt hallgató közösséget. Az első misna elő­ször azt vizsgálja meg, hogy meghatáro­zott, különleges esetekben vajon men­tesül-e a hallgató a sófárfújás kötelezett­sége alól.

Misna Ros háSáná, 3. fejezet, 7., 8. misna

7. Ha valaki egy gödör szélén állva a gödörbe fújja a sófárt, vagy kívülről egy fallal körülvett térbe, vagy egy agyagköcsögbe, akkor az, aki kívül áll, csak akkor mentesül a sófárfú­jás kötelezettsége alól, ha tisztán hallot­ta a sófár hangját. Ellenkező esetben nem mentesül. Aki pedig egy imaház mögött halad el, vagy háza az imaház kö­zelében van és meghallotta a sófár vagy a Megilla-olvasás hangját, ha tudatosan odafigyelt rá, akkor mentesült, ha pedig nem, akkor nem mentesült. Habár mind­kettő hallotta – az egyik tudatosan oda­figyelt rá, a másik viszont nem.

8. „És lőn, mikor Mózes felemelő kezét, Izrael győz vala.” (Mózes II. 17/11.) Valóban Mózes keze segít győzelemhez vagy okozza a pusz­tulást? Az írás valójában arról beszél, hogy valahányszor Izráel népe fölfele te­kintett és figyelmét Égi Atyja felé fordí­totta, hogy szolgálja Őt, akkor győzött. Ha pedig másként cselekedett, akkor el­bukott. Ugyanerről van szó a következő helyen is: „Csinálj magadnak tüzes kí­gyót, és tűzd fel azt póznára: és ha vala­ki megmarattatik, és feltekint arra, élet­ben maradjon.” (Mózes IV. 21/8.) Va­lóban a kígyó öl vagy támaszt fel? Az írás valójában arról beszél, hogy vala­hányszor Izráel népe fölfele tekintett és figyelmét Égi Atyja felé fordította, hogy szolgálja Őt, akkor meggyógyult. Ha pedig másként cselekedett, akkor szétmállott.

Két egymás után következő, szorosan összetartozó misnával van dolgunk. A ki­indulópont – mint azt már fentebb emlí­tettem – egy halachikus probléma. Men­tesül-e a sófárfújás kötelezettsége alól az, aki a sófár hangát nem közvetlenül hallja, aki nem „közvetlen címzettje” a sófár hangjának? A sófár meghallgatá­sának parancsa az őszi nagyünnepek­hez kapcsolódik. A sófár ébreszt. Lelkiismeret-vizsgálatra, fokozott éberségre hívja az egyént, a közösséget. Ezért fon­tos, hogy hangát tisztán halljuk. A hete­dik misna első része ezzel foglalkozik. Ezt vizsgálja olyan különleges esetek­ben, amikor a hallgató kívül áll azon a te­rületen, melybe a sófárfújó a hangot irá­nyítja. Itt az a kérdés merül fel, hogy mi­ kor mondhatjuk, hogy valójában meg­hallottuk a sófár hangját?

A második példa egy hétköznapibb esetet vizsgál. Mi történik, ha valaki az imaházból hallja kiszűrődni a sófár hangját? Ekkor már biztos, hogy sófárt hall, ezért a hang pontos felismerése már nem elegendő a meghallgatás pa­rancsának teljesítéséhez. Csak akkor teljesítette ezt a parancsolatot, ha „tuda­tosan odafigyelt”. A misna itt egy sajátos szófordulattal él. „Szívét irányozza” – áll szó szerint az eredeti szövegben. Fontos tudnunk, hogy a héberben a szív nem­csak az érzelem, hanem a gondolkodás és az akarat lakhelye is. Tehát esetünk­ben többről van szó, mint pusztán szel­lemi erőfeszítésről. A misna a személyi­ség teljes odafordítására szólít fel. Fel­merül a kérdés, hogy misnánk első ré­sze miért elégszik meg a puszta meghallással. Egy középkori kommentátor sze­rint ez az első rész olyan történelmi kor­szakokat idéz fel, amikor a sófárfújás, meghallgatás veszélyes volt, ezért titok­ban kellett végrehajtani. Érthető tehát, hogy itt miért elegendő a puszta meghal- lás. Vannak történelmi szituációk, ami­kor a „passzív” jelenlét is a legnagyobb aktivitást igényli, jelenti.

Habár mindkettő hallotta – az egyik tudatosan odafigyelt rá, a másik viszont nem.” Így zárul az első misna. Ez a befe­jező sor kiemeli és hangsúlyozza a „szív­ben való teljes irányultság” fontosságát. A sófár feladata, hogy egyént és közös­séget ébresszen. Ezt a feladatát azon­ban csak akkor tudja ellátni, ha egyén és közösség a maga teljes irányultságában figyel rá.

A közösség figyelme. Ez az a gondolat, melyet továbbfűz a következő misna, két bibliai történetet kommentálva. Mindkét esetben a szabadulást az hozta, hogy Izráel felfele tekintett és – így a hé­ber eredeti – „szívüket szolgaságra ad­ták Égi Atyjuknak”. Amikor pedig nem rá tekintettek, akkor elbuktak, szétmállottak.

Valóban Mózes keze segít győzelem­hez vagy okozza a pusztulást?… Való­ban a kígyó öl vagy támaszt fel?” – hangzik a kérdés, pontosítva a hetedik misna utolsó sorát. Valóban a sófár hangja az, amelyre figyelnünk kell? – kérdezhetünk vissza, folytatva a gondolatmenetet. Mint láttuk, Mózes keze és a kígyó való­jában szimbólumok. A sófárfújás is az. A misna valójában arról beszél, hogy va­lahányszor Izráel népe fölfele tekintett és figyelmét Égi Atyja felé fordította, hogy szolgálja Őt, akkor értett és tett. Ma pedig másként cselekedett, akkor azt sem tudta, hol a feje, hol a sarka, melyik a jobb keze és melyik a bal.

Ros háSánákor a Teremtésre emléke­zünk. A Teremtés, az alkotás és a cent­rum elválaszthatatlanok. Mind az egyén, mind a közösség számára elsőrangú kér­dés, hogy mi felé fordul, mit helyez a centrumba. Ez a döntés határozza meg, hogy mivé teremti, alkotja az életét Ennyiben egyéni és közösségi lelkiismeret-vizsgálat napja a Teremtés ünnepe. Erre ébreszt a sófár hangja.

Schmelowszky Ágoston

ז התוקע לתוף הבור או לתוף הדוח א1 לתוף ספמס, אם קול #ופר #מע, ;ןא. ןאם קול ןזלרה

nf, לא 😕א. ןכ1(ג) הי ?ה:ה עוכר אחורי כית הל^ת, או ^ה:ה כיתו $םיך לכית הלןהת, ו?יסע קול 0ופר או קול יןןגלה, אם כנן לבו,ןןא.ןאם לאו, לא ילא. אף ?ל פי $ה ?פע ןזה <ןזמע, זה כנן לבו וזה לא כנן לבי: ח וה:ה 3א?ר :רים מ?ה :זו ו^כר לק)ךאל וגו׳ (שמוח יז), וכי:דיו £ל מ?1ה עועוות הלחמה או קזולרות פלחפה. אלא לומר לך, כל זפן ^היו י.קזךאל פלח?לים (ילפי פעלה(’״ ומ£עלדין את לבם לאביהם #ב#מי.ם היו מתגבדים. ואם לאו, היו נופלין. כיועיא בדילר אתהאופה (נממל נא) ־עי&הלף&ךף וק)ים אתו על ןם,ןה:ה ?ל־ר,3קזוף ןראה את1 וחי. וכי {חש ממית, או נחש מחיה. אלא, כזמן שישראל מסתכלין בלפי מעלה ומשעכדין את לבם לאביהן שבימים, הזו מתרפאים. ואם לאו, היו נמוקים.

Címkék:1995-09

[popup][/popup]