Szombat előfizetés 2017

Talán nem túlságosan ostoba viszontválasz Simon Ivánnak

Írta: Gadó György - Rovat: Archívum, Vélemény

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Simon Iván bírálja Mondd, érdemes?… című íráso­mat, és úgy tűnik, a kérdésfeltevést nem tartja a mai európai helyzettel adekvátnak, hiszen ma nem egy „fékevesztetten irracionális Németország” Európa do­mináns hatalma. Nem tartja adekvátnak a mai magyar belpolitikai helyzettel sem, mert úgy látja, az antisze­mita provokációk elkövetői itt csak „jelentéktelen csahosok”.

Álláspontja a helyzet félreismerésén alapszik.

A kelet-európai helyzetben ismét veszedelmes té­nyező az irracionalitás: látható ez Jugoszláviában és a szovjet utódállamokban, de akár Romániában, Szlová­kiában vagy Lengyelországban is. Hogy ez a tényező mikor válik akut veszélyforrássá, azt ma senki meg nem mondhatja. Egy dolog bizonyos: az a kisebbség, amelyik ezekben az országokban a nyugati demokrá­ciáktól hathatós és idejében érkező védelemre számít, homokra épít.

Kies honunkban sem merőben idegen már az irra­cionalitás mint belpolitikai tényező. Irracionálisak a jobb- és baloldali diktatúrákkal kapcsolatos – igenis létező – nosztalgiák, amelyek ugyan ma még nem teste­sülnek meg politikai szervezetek formájában, de ame­lyek erőre kaphatnak a gazdasági és szociális feszült­ségek növekedtével. Irracionálisak a nacionalista in­dulatok is, amelyek erősödése ugyancsak nem okvet­lenül valami elszabadult fantázia rémképe.

A magyar közéletben, sajtóban észlelhető antisze­mita provokációk korántsem csupán primitív csahosok művei. Hogy csak a két legutóbbi antiszemita megnyi­latkozást említsem: Balczó András írása a Magyar Fó­rumban (’91. dec. 5.) vagy Szokolay Zoltán MDF-es or­szággyűlési képviselő nyilatkozata a Pesti Hírlapban (’92. jan. 4.) arról tanúskodik, hogy bizonyos értelmisé­gi és politikai körökbe elég mélyen beszivárgott az an­tiszemitizmus, és politikai fegyverként élnek vele.

Amikor a „népi-nemzeti” irány megerősíti befolyá­sát a legnagyobb kormánypártban, amikor e párt és a kormány feje jónak látja kijelenteni, hogy senkitől sincs oka elhatárolódni, amikor ugyanez a politikus minden fenntartás nélküli erkölcsi bizonyítványt állít ki a Horthy-hadseregről és annak Hitler szövetségese­ként viselt háborújáról, akkor vétkes naivság lenne azt hinni, hogy az antiszemitizmus itt messze van attól, hogy politikai veszéllyé váljék.

Immár nemcsak a Szent Koronában és a Hunniá­ban olvashatók a zsidógyűlölet megnyilvánulásai, hanem a kormányhoz közelálló lapokban is. Különben sem kell azt hinni, hogy például a Hunnia holmi elszi­getelt csoportocska orgánuma (Simon Iván karikírozó megfogalmazása szerint „a zsidók tartják el”): van pénzük, vannak hazai politikai kapcsolataik. És nem az SZDSZ-szel…

Egyetértek Simon Ivánnal: az antiszemita megnyi­latkozásokat egyetlen esetben sem szabad szó nélkül hagy­ni. Téved azonban, ha azt hiszi, hogy eddig a zsidó szervezetek „egymást túllicitálva” tiltakoztak volna az ilyenek ellen, és emiatt „időnként nevetségesek” lettek volna. Ami azt illeti, inkább azt panaszolhatnám, hogy a tiltakozás hol innen, hol onnan jött, nem egyszer­re minden zsidó szervezettől (vagyis az összehangolat­lanságot méltán kifogásolja Simon Iván), hangja pedig nem volt elég erőteljes.

Nem hiszem, hogy e fogyatékosságok megszünte­téséhez külön intézmény lenne szükséges. Nem kell más, mint világos politikai helyzetfelismerés, meg el­határozás. Más kérdés, mi eredményük lehet a tiltako­zásoknak, amikor az Alkotmánybíróság előtt támad­ták meg az antiszemita uszítást (is) tiltó büntető-tör­vénykönyvi cikkelyt, és a magas testület döntéséig a Fővárosi Bíróság nem hajlandó ilyen ügyekkel foglalkozni. (Tudtommal senki sem tiltakozott a törvénynek ez ellen az önkényes kezelése ellen.)

Végül még egyet. Simon Iván fölényesen „ostobá­nak” minősíti az írásom címében foglalt kérdést, ame­lyet korábbi zsidó nemzedékek történelmi tapasztala­tai alapján megérlelődött és az eljövendő zsidó nem­zedék iránt érzett felelősség diktált. Nem mindenki osztja az ő megítélését: a cikket három külföldön meg­jelenő magyar nyelvű zsidó lap is átvette. Az „ostoba kérdésre” egyébként Mordeháj Kremer, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora hozzám írt rövid levelé­ben képes volt (egyfajta) értelmes választ adni. Szerin­te „a válasz: nem, és mi ezt már régen tudjuk”.

Gadó György

Címkék:1992-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Látogatás az olé-busz elleni terrortámadás rendőrsebesültjeinél

A Magyar-Izraeli Baráti Társaság főtitkárával meglátogattuk az 1991. december 23-án súlyosan megsérült rendőröket. Hogy felkereshessük őket, előzetesen engedélyt kértünk Budapest...

Ismét azt hangsúlyozom, a rabolt dolog visszajár!

Jogi, etikai, politikai szempontból egyaránt tűrhetet­len, hogy az elhallgatás, a negligálás, a mellébeszélés, az agyonhallgatás véglegesen elodázza a szembenézést ár­tatlan...

Close